A tőkés termelés, mint láttuk, valójában csak akkor kezdődik, amikor egyazon egyéni tőke nagyobb számú munkást foglalkoztat egyidejűleg, amikor tehát a munkafolyamat kibővíti terjedelmét és nagyobb mennyiségi szinten szolgáltat terméket. Nagyobb számú munkás működése egyazon időben, egyazon helyiségben (vagy, ha úgy tetszik, egyazon munkamezőn), egyazon árufajta termelése céljából, egyazon tőkés parancsnoksága alatt — ez alkotja történelmileg és fogalmilag a tőkés termelés kiindulópontját. Magára a termelési módra nézve a manufaktúra kezdetben például alig különbözik másban a céhes kézművességtől, mint az egyazon tőke által egyidejűleg foglalkoztatott munkások nagyobb számában. A céhmester műhelye csak kibővült.

A különbség tehát először pusztán mennyiségi. Láttuk, hogy az értéktöbblet tömege, amelyet egy adott tőke termel, az egyes munkás által szolgáltatott értéktöbbletnek és az egyidejűleg foglalkoztatott munkások számának szorzatával egyenlő. A munkások száma önmagában véve mit sem változtat az értéktöbblet rátáján, vagyis a munkaerő kizsákmányolási fokán, és egyáltalában az áruérték termelésére vonatkozóan a munkafolyamatnak bármilyen minőségi megváltozása közömbösnek látszik. Ez az érték természetéből következik. Ha egy tizenkétórás munkanap 6 sh.-ben tárgyiasul, akkor 1200 ilyen munkanap 6 sh. × 1200-ban. Egyik esetben 12 × 1200, a másikban 12 munkaórát kebeleztek be a termékekbe. Az értéktermelésben a sok mindig csak mint sok egyes számít. Az értéktermelés szempontjából tehát nem jelent különbséget az, hogy 1200 munkás elszigetelten vagy pedig egyazon tőke parancsnoksága alatt egyesítve termel-e.

Bizonyos határok között azonban mégis módosul a helyzet. Az értékben tárgyiasult munka társadalmi átlagminőségű munka, tehát átlagos munkaerő megnyilvánulása. Átlagos nagyság azonban mindig csak mint egyazon fajta sok különböző nagyság-egyedének átlaga létezik. Az egyedi munkás, Péter vagy Pál, minden iparágban többé-kevésbé eltér az átlagmunkástól.

Ezek az egyéni eltérések, melyeket matematikailag „hibáknak” hívnak, kiegyenlítődnek és eltűnnek, mihelyt nagyobb számú munkást veszünk egybe. A híres szofista és tányérnyaló, Edmund Burke, bérlőként szerzett gyakorlati tapasztalatai alapján még azt is tudni véli, hogy már „egy olyan kis pelotonban” [csapatban], mint öt mezőgazdasági cseléd, a munka minden egyéni különbsége eltűnik, tehát az éppen utunkba akadó, férfikorban levő öt angol mezőgazdasági cseléd együttvéve ugyanazon idő alatt pontosan ugyanannyi munkát végez el, mint bármely más öt angol mezőgazdasági cseléd.¹ Akárhogy van is, világos, hogy nagyobb számú egyidejűleg foglalkoztatott munkás összmunkanapja, elosztva a munkások számával, önmagában véve egy nap társadalmi átlagmunka. Tegyük fel, hogy az egyes munkás munkanapja például tizenkétórás. Akkor 12 egyidejűleg foglalkoztatott munkás munkanapja egy 144 órás összmunkanapot alkot, és jóllehet a tucat munkás mindegyikének munkája többé-kevésbé eltér a társadalmi átlagmunkától — az egyesnek ezért, meglehet, valamivel több vagy kevesebb idő kell ugyanahhoz a művelethez —, minden egyes munkás munkanapja mint a 144 órás összmunkanap 1/12-e társadalmi átlagminőségű. A tőkés számára azonban, aki egy tucat munkást foglalkoztat, a munkanap a tucatnak összmunkanapjaként létezik. Minden egyes munkás munkanapja mint az összmunkanap bizonyos hányada létezik, egészen függetlenül attól, hogy a tizenkettő egymás kezére dolgozik-e vagy pedig hogy munkáik egész összefüggése csupán az, hogy egyazon tőkés számára dolgoznak. Ha viszont a 12 munkást kettesével egy-egy kismester foglalkoztatja, akkor véletlen, hogy minden egyes mester ugyanazt az értéktömeget termeli-e és ezért az értéktöbblet általános rátáját realizálja-e. Egyéni eltérések jönnének létre. Ha egy munkás jelentékenyen több időt használna el egy áru termeléséhez, mint amennyi társadalmilag szükséges, ha a számára egyénileg szükséges munkaidő jelentékenyen eltérne a társadalmilag szükséges, vagyis az átlagos munkaidőtől, akkor munkája nem számítana átlagmunkának, munkaereje átlagos munkaerőnek. Munkaereje vagy egyáltalán nem, vagy csak a munkaerő átlagos értékén alul kelne el. A munkakészség bizonyos minimuma tehát előfeltételezett, és mint később látni fogjuk, a tőkés termelés talál eszközöket arra, hogy ezt a minimumot mérje. Mindazonáltal a minimum eltér az átlagtól, jóllehet másrészt a munkaerő átlagos értékét kell megfizetni. A hat kismester közül ezért az egyik többet, a másik kevesebbet keresne az értéktöbblet általános rátájánál. Az egyenlőtlenségek a társadalom szempontjából kiegyenlítődnének, az egyes mester szempontjából azonban nem. Az értékesítés törvénye tehát egyáltalában csak akkor realizálódik teljesen az egyes termelő számára, amikor az mint tőkés termel, sok munkást alkalmaz egyidejűleg, tehát eleve társadalmi átlagmunkát hoz mozgásba.²

Még változatlan munkamód esetén is forradalmat idéz elő a munkafolyamat tárgyi feltételeiben a munkások nagyobb számának egyidejű alkalmazása. Az olyan épületeket, amelyekben sokan dolgoznak, olyan nyersanyagraktárakat stb., edényeket, szerszámokat, készülékeket stb., amelyek egyidejűleg vagy felváltva sokakat szolgálnak, egyszóval a termelési eszközök egy részét most a munkafolyamatban közösen fogyasztják el. Egyrészt az áruk — tehát úgyszintén a termelési eszközök — csereértékét egyáltalán nem növeli használati értékük bármilyen megnövelt kiaknázása. Másrészt a közösen használt termelési eszközök mérete megnő. Egy szobának, amelyben 20 szövő 20 szövőszéken dolgozik, tágasabbnak kell lennie, mint a 2 legénnyel dolgozó független szövő szobájának. De egy 20 személyes műhely megépítése kevesebb munkába kerül, mint 10 két-két személyes műhelyé és így egyáltalában a tömegesen koncentrált és közös termelési eszközök értéke nem terjedelmükkel és hasznos hatásukkal arányosan növekszik. A közösen elhasznált termelési eszközök kisebb érték-alkotórészt adnak át az egyes termékeknek, részben azért, mert az összérték, melyet átadnak, egyidejűleg nagyobb terméktömegre oszlik el, részben pedig azért, mert az elszigetelt termelési eszközökhöz képest abszolúte ugyan nagyobb, de hatásuk körét tekintve relatíve kisebb értékkel lépnek be a termelési folyamatba. Ezzel az állandó tőke egyik érték-alkotórésze csökken, tehát ennek nagyságával arányosan csökken az áru összértéke is. A hatás ugyanaz, mintha az áru termelési eszközeit olcsóbban termelték volna. Ez a termelési eszközök alkalmazásában való gazdaságosság csakis abból fakad, hogy e termelési eszközöket sokak munkafolyamatában közösen fogyasztják el. S e jellegüket, azt, hogy a társadalmi munka feltételei, illetve a munka társadalmi feltételei, szemben az elszigetelt önálló munkások vagy kismesterek szétforgácsolt és viszonylag költséges termelési eszközeivel, megkapják még akkor is, ha a sok munkás csak térbelileg dolgozik együtt, de nem dolgozik össze. A munkaeszközök egy része szert tesz erre a társadalmi jellegre, mielőtt maga a munkafolyamat szert tenne rá.

A termelési eszközök gazdaságosságát egyáltalában kettős nézőpontból kell vizsgálnunk. Egyrészt abból, hogy olcsóbbá tesz árukat és ezáltal csökkenti a munkaerő értékét. Másrészt abból, hogy megváltoztatja az értéktöbbletnek az előlegezett össztőkéhez, azaz állandó és változó alkotórészeinek értékösszegéhez való viszonyát. Az utóbbi pontot csak e mű harmadik könyvének első szakaszában fogjuk tárgyalni, és az összefüggés kedvéért egy s más már ide tartozó dolgot is oda utalunk. Az elemzés menete parancsolja a tárgynak ezt a szétszakítását, amely ugyanakkor megfelel a tőkés termelés szellemének. Minthogy ugyanis itt a munkafeltételek önállóan szembekerülnek a munkással, gazdaságosságuk is különös műveletként jelenik meg, amely nem tartozik a munkásra és ezért el van választva azoktól a módszerektől, amelyek a munkás személyes termelékenységét fokozzák.

A munkának azt a formáját, amikor ugyanabban a termelési folyamatban vagy különböző, de egymással összefüggő termelési folyamatokban sok ember tervszerűen egymás mellett és összedolgozik, kooperációnak hívják.³

Miként egy lovasszázad támadóereje vagy egy gyalogezred ellenállóereje lényegesen különbözik az egyes lovasok és gyalogosok által elszigetelten kifejtett támadó- és ellenállóerők összegétől, úgy az elszigetelt munkások mechanikai erő-összege is különbözik attól a társadalmi erőpotenciától, amely akkor fejtődik ki, ha sok kéz működik össze egyidejűleg egyazon osztatlan műveletben, például, ha egy terhet fel kell emelni, egy haitókart kell forgatni vagy valamely ellenállást az útból el kell hárítani.⁴ A kombinált munka hatását itt az elszigetelt munka vagy egyáltalában nem, vagy csak sokkal hosszabb időközök alatt, vagy csak törpeméretben tudná létrehozni. Nemcsak az egyéni termelőerőnek a kooperáció révén való fokozásáról van itt szó, hanem egy olyan termelőerő teremtéséről is, amelynek önmagában tömegerőnek kell lennie.⁵

Nem tekintve azt az új erőpotenciát, mely sok erőnek egy összerővé való összeolvadásából fakad, a legtöbb termelő munkánál a puszta társadalmi érintkezés versengést és az életerő (animal spirits) sajátos felgerjedését idézi elő, amely fokozza az egyesek egyéni teljesítő képességét, úgyhogy 12 személy együtt egy egyidejű 144 órás munkanap alatt sokkal nagyobb összterméket szolgáltat, mint 12 elszigetelt munkás, akik közül mindegyik 12 órát, vagy mint egy munkás, aki egymásután 12 napot dolgozik.⁶

Ez onnan ered, hogy az ember természettől fogva, ha nem is — mint Arisztotelész véli — politikus⁷, de mindenesetre társas állat.

Ámbár sokan végeznek egyidejűleg együttesen egy munkát vagy egyenlő fajta munkát, mégis az egyesek egyéni munkája mint az összmunka része magának a munkafolyamatnak különböző szakaszait képviselheti, amelyeket a munkatárgy, a kooperáció következtében, gyorsabban fut be. Ha például a kőművesek láncot alkotnak, hogy az építőköveket az állvány lábától a tetejére továbbítsák, mindegyikük ugyanazt teszi, mégis az egyes műveletek az összművelet folyamatos részeit, különös szakaszait alkotják, melyeket minden építőkőnek be kell futnia a munkafolyamatban és amelyek révén az összmunkás mondjuk 24 keze gyorsabban továbbítja a köveket, mint a két keze az egyes munkásnak, aki az állványzaton fel- és lemászik.⁸ A munkatárgy ugyanazt a teret rövidebb idő alatt futja be. Másrészt a munkát kombinálják is, amikor például egy épülethez egyidejűleg több oldalról fognak hozzá, jóllehet a kooperálok egy vagy egyenlő fajta munkát végeznek. A 144 órás kombinált munkanap, amely a munkatárgyhoz térben sok oldalról fog hozzá — mivel a kombinált munkásnak vagy összmunkásnak elöl-hátul van szeme meg keze és bizonyos fokig mindenütt jelenvaló —, gyorsabban viszi előre az össztermelést, mint az olyan, többé-kevésbé elszigetelt munkások 12 tizenkétórás munkanapja, akik egyoldalúbban kénytelenek hozzáfogni munkájukhoz. Egyazon idő alatt a termék különböző térbeli részei érlelődnek meg.

Hangsúlyoztuk, hogy a sok, egymást kiegészítő ember egy vagy egyenlő fajta munkát végez, mert a közös munkának e legegyszerűbb formája nagy szerepet játszik a kooperáció legkifejlettebb alakjában is. Ha a munkafolyamat bonyolult, az együtt dolgozók puszta tömege megengedi, hogy a különböző műveleteket különböző kezek között osszák el, ennélfogva egyidejűleg végezzék, és ezáltal az össztermék előállításához szükséges munkaidőt megrövidítsék.⁹

Sok termelési ágban vannak kritikus pillanatok, azaz maga a munkafolyamat természete által meghatározott olyan időszakok, amelyek alatt meghatározott munkaeredményeket el kell érni. Ha például egy birkanyájat meg kell nyírni vagy bizonyos számú holdról a gabonát le kell aratni és be kell takarítani, akkor a termék mennyisége és minősége attól függ, hogy a műveletet elkezdik-e egy bizonyos időben, és befejezik-e egy bizonyos időre. Az az idő, amelyet a munkafolyamat igénybe vehet, itt ugyanúgy elő van írva, mint mondjuk a heringfogásnál. Az egyes munkás egy napból csak egy munkanapot hasíthat ki, mondjuk 12 órásat, de például 100 munkás kooperációja egy tizenkétórás napot 1200 órás munkanappá tágít. A munka határidejének rövidsége kiegyenlítődik a döntő pillanatban a termelés mezejére dobott munkatömeg nagysága révén. Az idejében való hatás itt sok kombinált munkanap egyidejű alkalmazásától, a hasznos hatás terjedelme pedig a munkások számától függ, e szám azonban mindig kisebb, mint azoké a munkásoké, akik elszigetelten ugyanannyi idő alatt ugyanakkora hatásteret tudnának betölteni.¹⁰ E kooperáció hiánya miatt van az, hogy az Egyesült Államok nyugati részén nagy mennyiségű gabona, és Kelet-Indiának azokon a részein, ahol az angol uralom az ősi közösséget szétrombolta, nagy mennyiségű gyapot évente tönkremegy.¹¹

A kooperáció egyrészt megengedi, hogy a munka térbeli szféráját kiterjesszék, és ezért bizonyos munkafolyamatokban, például lecsapolásnál, gátépítésnél, öntözésnél, csatorna-, út- és vasútépítésnél stb., már a munkatárgy térbeli összefüggésénél fogva szükség van rá. Másrészt lehetővé teszi a termelés területének térbeli szűkítését a termelés szintjéhez képest. A munka térbeli szférájának ez a hatásterülete egyidejű kitágulása mellett végbemenő korlátozása, ami sok hamis költséget (faux frais [improduktív költségek, mellékköltségek]) takarít meg, a munkások összetömörüléséből, különböző munkafolyamatok összehozásából és a termelési eszközök koncentrációjából fakad.¹²

Elszigetelt egyéni munkanapok ugyanakkora összegével összehasonlítva a kombinált munkanap nagyobb tömegű használati értéket termel és ezért csökkenti az egy meghatározott hasznos hatás eléréséhez szükséges munkaidőt. Akár azért tesz szert a kombinált munkanap az adott esetben erre a fokozott termelőerőre, mert megnöveli a munka mechanikai erőpotenciáját, akár kitágítja térbeli hatásterületét, vagy a termelés szintjéhez viszonyítva leszűkíti a termelés térbeli mezejét, vagy a kritikus pillanatban rövid idő alatt sok munkát mozgat meg, vagy felszítja az egyesek versengését s megfeszíti életerejüket, vagy sok ember egyenlő fajta műveleteire rányomja a folyamatosság és sokoldalúság bélyegét, vagy különböző műveleteket egyidejűleg végez el, vagy közösségi használatuk által gazdaságosabbá teszi a termelési eszközöket, vagy az egyéni munkának a társadalmi átlagmunka jellegét kölcsönzi — a kombinált munkanap sajátos termelőereje minden körülmények között a munka társadalmi termelőereje, vagyis társadalmi munka termelőereje. E termelőerő magából a kooperációból fakad. A másokkal való tervszerű együttműködésben a munkás leveti egyéni korlátáit és kifejleszti nembeli képességét.¹³

Ha egyáltalában munkások nem működhetnek közvetlenül össze anélkül, hogy együtt ne legyenek, ha ezért meghatározott térben való tömörülésük feltétele kooperációjuknak, akkor bérmunkások nem kooperálhatnak anélkül, hogy ugyanaz a tőke, ugyanaz a tőkés egyidejűleg ne alkalmazza őket, tehát munkaerejüket egyidejűleg ne vásárolja meg. E munkaerők összértékének, vagyis a munkások napi, heti stb. bérösszegének ezért a tőkés zsebében már egyesítve kell lennie, mielőtt magukat a munkaerőket a termelés folyamatában egyesítik. 300 munkásnak egyszerre történő kifizetése — ha csak egy napra is — nagyobb tőkekiadást feltételez, mint kevesebb munkásnak hétről hétre történő kifizetése egész éven át. A kooperáló munkások száma, illetve a kooperáció szintje tehát mindenekelőtt annak a tőkének a nagyságától függ, amelyet az egyes tőkés munkaerő vásárlására kiadhat, azaz attól, hogy egy-egy tőkés sok munkás létfenntartási eszközeinek mekkora terjedelmével rendelkezik.

Es mint a változóval, ugyanaz a helyzet az állandó tőkével is. A nyersanyagra fordított kiadása például 30-szor nagyobb annak az egy tőkésnek, aki 300 munkást foglalkoztat, mint a 10—10 munkást foglalkoztató 30 tőkés bármelyikének. Igaz, a közösen használt munkaeszközök értékterjedelme és anyagtömege nem nő ugyanabban a mértékben, mint a foglalkoztatott munkások száma, de tetemesen növekszik. Termelési eszközök nagyobb tömegeinek az egyes tőkések kezében való koncentrációja tehát anyagi feltétele a bérmunkások kooperációjának, és a kooperáció terjedelme, vagyis a termelés szintje ennek a koncentrációnak a terjedelmétől függ.

Az egyéni tőke bizonyos minimális nagysága eredetileg úgy jelent meg, mint ami szükséges, hogy az egyidejűleg kizsákmányolt munkások száma, következésképpen a termelt értéktöbblet tömege elegendő legyen ahhoz, hogy magát a munkáltatót feloldozza a kétkezi munka alól, hogy a kismesterből tőkést csináljon és így a tőkeviszonyt formailag létrehozza. Most ez a minimális nagyság anyagi feltételeként jelenik meg annak, hogy sok szétforgácsolt és egymástól független egyéni munkafolyamatot egy kombinált társadalmi munkafolyamattá lehessen átváltoztatni.

Ugyanígy a tőkének a munka feletti parancsnoklása eredetileg csak formális következményeként jelent meg annak, hogy a munkás nem magának, hanem a tőkésnek és ezért a tőkés alatt dolgozik. Sok bérmunkás kooperációjával a tőke parancsnoklása magának a munkafolyamat kivitelezésének követelményévé, valóságos termelési feltétellé fejlődik. A tőkés parancsnoksága a termelés mezején most éppoly nélkülözhetetlenné lesz, mint a tábornok parancsnoksága a csatamezőn.

Minden nagyobb méretekben végzett közvetlenül társadalmi vagy közösségi munkának többé-kevésbé igazgatásra van szüksége, mely közvetíti az egyéni tevékenységek összhangját és betölti azokat az általános funkciókat, amelyek a termelő összorganizmus — önálló szervei mozgásától megkülönböztetett — mozgásából fakadnak. Az egyes hegedűjátékos önmagát vezényli, a zenekarnak szüksége van a karmesterre. A vezetés, felügyelet és közvetítés e funkciója a tőke funkciójává lesz, mihelyt a neki alárendelt munka kooperatívvá válik. A tőke sajátos funkciójaként a vezetés funkciója sajátos jellemvonásokra tesz szert.

Először is a tőkés termelési folyamat indítéka és meghatározó célja a tőke lehető legnagyobb önértékesítése¹⁴, azaz a lehető legnagyobb értéktöbblet termelése, tehát a munkaerő lehető legnagyobb kizsákmányolása a tőkés által. Az egyidejűleg foglalkoztatott munkások tömegével együtt növekszik a munkások ellenállása és ezzel szükségszerűen a tőke nyomása is, amely ennek az ellenállásnak a leküzdésére irányul. A tőkés vezető szerepe nemcsak a társadalmi munkafolyamat természetéből fakadó és ahhoz tartozó külön funkció, hanem egyszersmind egy társadalmi munkafolyamat kizsákmányolásának funkciója is és ezért a kizsákmányoló és a kizsákmányolás nyersanyaga közötti elkerülhetetlen antagonizmusban gyökerezik. Éppígy a bérmunkással idegen tulajdonként szemben álló termelési eszközök terjedelmével együtt növekszik célszerű alkalmazásuk ellenőrzésének szükségessége.¹ A bérmunkások kooperációja továbbá puszta hatása a tőkének, mely őket egyidejűleg alkalmazza. Funkcióik összefüggése és termelő összorganizmusként való egységük rajtuk kívül, a tőkében van, amely együvé hozza és együtt tartja őket. Munkáik összefüggése ezért eszmeileg mint a tőkés terve, gyakorlatilag mint a tőkés tekintélye lép velük szembe, mint egy idegen akarat hatalma, amely cselekvésüket a maga céljának veti alá.

Tartalmát tekintve ezért a tőkés vezetés kettős jellegű, mivel kettős jellegű maga a vezetendő termelési folyamat is — amely egyrészt egy termék előállítására szolgáló társadalmi munkafolyamat, másrészt a tőke értékesítési folyamata —, formáját tekintve viszont zsarnoki. A kooperáció nagyobb méretű kifejlődésével e zsarnokság kifejleszti sajátságos formáit. A tőkés először, mihelyt tőkéje elérte azt a minimális nagyságot, amellyel a tulajdonképpeni tőkés termelés csak megkezdődik, mentesül a kétkezi munkától; most pedig még az egyes munkások és munkáscsoportok feletti közvetlen és folytonos felügyelet funkcióját is átruházza a bérmunkások egy különös fajtájára. Ahogy egy hadseregnek katonai, úgy az egyazon tőke parancsnoksága alatt összeműködő munkástömegnek ipari főtisztekre (igazgatókra, managerekre) és altisztekre (munkafelügyelőkre, foremanekre, overlookerekre, contremaítre-ekre) van szüksége, akik a munkafolyamat alatt a tőke nevében parancsnokolnak. A felügyelet munkája ezek kizárólagos funkciójává szilárdul. A politikai gazdász, amikor a független parasztok vagy önálló kézművesek termelési módját összehasonlítja a rabszolgaságon nyugvó ültetvénygazdálkodással, a felügyeletnek ezt a munkáját a faux frais de production [a termelés improduktív költségei, mellékköltségei] közé számítja.¹⁶ Ezzel szemben a tőkés termelési mód vizsgálatakor a vezetés funkcióját, amennyiben az a közösségi munkafolyamat természetéből fakad, azonosítja ugyanezzel a funkcióval, amennyiben azt e folyamat tőkés és ezért antagonisztikus jellege szabja meg.¹⁷ A tőkés nem azért tőkés, mert ipari vezető, hanem azért lesz ipari parancsnok, mert tőkés. A főparancsnokság az iparban a tőke velejárója lesz, mint ahogy a hűbériség idején a főparancsnokság háborúban és bíráskodásban a földtulajdon velejárója volt.¹⁸

A munkás addig tulajdonosa munkaerejének, amíg annak eladójaként a tőkéssel alkuszik, és csak azt adhatja el, amije van, egyéni, elszigetelt munkaerejét. Ezt a viszonyt semmiképpen sem változtatja meg az, hogy a tőkés 100 munkaerőt vásárol meg, nem egyet, vagyis hogy 100 egymástól független munkással köt szerződést, nem eggyel. A 100 munkást anélkül is alkalmazhatja, hogy kooperáltatná őket. A tőkés ezért megfizeti a 100 önálló munkaerő értékét, de nem fizeti meg a 100-nak kombinált munkaerejét. Mint független személyek a munkások elszigetelt emberek, akik egyazon tőkével, de nem egymással lépnek viszonyba. Kooperációjuk csak a munkafolyamatban kezdődik, de a munkafolyamatban már megszűntek önmagukéi lenni. Azzal, hogy beléptek a munkafolyamatba, a tőke már bekebelezte őket. Mint kooperálok, mint egy dolgozó organizmus tagjai, maguk a munkások csak a tőke különös létezési formáját alkotják. A termelőerő, amelyet a munkás mint társadalmi munkás fejleszt ki, ezért a tőke termelőereje. A munka társadalmi termelőereje ingyen fejlődik, mihelyt a munkásokat meghatározott feltételek közé helyezik, márpedig a tőke az, amely e feltételek közé helyezi őket. Mivel a munka társadalmi termelőereje a tőkének semmibe sem kerül, mivel másrészt a munkás e termelőerőt nem fejleszti ki, mielőtt maga a munkája nem kerül a tőke birtokába, ezért a munka társadalmi termelőereje olyan termelőerőként jelenik meg, amely a tőkének természettől fogva megvan, a tőke immanens termelőerejeként.

Nagyszerűen mutatkozik meg az egyszerű kooperáció hatása a régi ázsiaiak, egyiptomiak, etruszkok stb. óriásműveiben. „A régmúlt időkben megtörtént, hogy ezeknek az ázsiai államoknak polgári és katonai kiadásaik fedezése után fölös létfenntartási eszközeik maradtak, amelyeket a pompa és a haszon műveire fordíthattak. Az, hogy csaknem az egész nem-földművelő népesség keze és karja felett parancsnokoltak [...] s hogy az egyeduralkodó és a papság kizárólagosan rendelkezett ezzel a felesleggel, megadta nekik az eszközöket ama hatalmas emlékművek felállítására, amelyekkel az országot megtöltötték [...] Az óriási szobrok és a roppant tömegek mozgatásánál, melyek szállítása ámulatot kelt, csaknem kizárólag emberi munkát alkalmaztak, nagy pazarlással. A munkások száma és erőfeszítéseik koncentrációja elegendőnek bizonyult. Így látunk hatalmas korallzátonyokat az óceán mélységeiből szigetekké dagadni és szárazfölddé formálódni, bár minden egyéni lerakó (depositary) parányi, gyönge és hitvány. Egy ázsiai monarchia nem-földművelő munkásai egyéni testi fáradozásukon kívül keveset tehettek hozzá a műhöz, ám erejük számukban rejlett, és az e tömegek feletti igazgatás hatalma adta ezeknek az óriási műveknek az eredetét. A jövedelmeknek, amelyekből a munkások élnek, egy kézben vagy kevés kézben való koncentrációja volt az, ami ilyen vállalkozásokat lehetővé tett.”¹⁹ Az ázsiai és egyiptomi királyoknak vagy az etruszk teokratáknak stb. ez a hatalma a modern társadalomban a tőkésre szállott át, akár elszigetelt tőkésként lép fel, akár — mint a részvénytársaságok esetében — kombinált tőkésként.

A munkafolyamatbeli kooperáció, ahogy azt az emberi kultúra kezdetein, vadásznépeknél²⁰ vagy mondjuk az indiai közösségek földművelésében uralkodni látjuk, egyrészt a termelési feltételek közös tulajdonán alapul, másrészt azon, hogy az egyes egyén még éppoly kevéssé szakadt le a törzs vagy a közösség köldökzsinórjáról, mint a méh-egyén a kaptárról. Mindkét körülmény megkülönbözteti ezt a tőkés kooperációtól. A nagyméretű kooperációnak az antik világban, a középkorban és a modern gyarmatokon való szórványos alkalmazása közvetlen uralmi és szolgasági viszonyokon, többnyire rabszolgaságon nyugszik. A kooperáció tőkés formája ellenben eleve a szabad bérmunkást tételezi fel, aki munkaerejét a tőkének eladja. Történelmileg azonban e kooperáció a parasztgazdasággal és a független kézműves üzemmel — akár céhformája van ennek, akár nem — ellentétben fejlődik ki.²¹ Velük szemben a tőkés kooperáció nem a kooperáció egy különös történelmi formájaként jelenik meg, hanem maga a kooperáció jelenik meg a tőkés termelési folyamatra nézve sajátságos és e folyamatot sajátosan megkülönböztető történelmi formaként.

Mint ahogy a munkának a kooperáció által kifejlesztett társadalmi termelőereje a tőke termelőerejeként, úgy maga a kooperáció a tőkés termelési folyamat sajátos formájaként jelenik meg, ellentétben az elszigetelt független munkások vagy akár kismesterek termelési folyamatával. Ez az első változás, amelyen a valóságos munkafolyamat átmegy azáltal, hogy a tőke alá rendelik. Ez a változás természetadta módon megy végbe. Előfeltétele — nagyobb számú bérmunkás egyidejű foglalkoztatása egyazon munkafolyamatban — a tőkés termelés kiindulópontja. Ez utóbbi egybeesik magával a tőke létezésével. Ha ezért egyrészt a tőkés termelési mód úgy mutatkozik meg, mint történelmi szükségszerűség, amely megköveteli a munkafolyamat társadalmi folyamattá változtatását, akkor másrészt a munkafolyamatnak ez a társadalmi formája úgy mutatkozik meg, mint a tőke által alkalmazott módszer arra, hogy e folyamatot termelőerejének fokozása útján hasznot hajtóbban zsákmányolja ki.

Eddig vizsgált egyszerű alakjában a kooperáció egybeesik a nagyobb méretű termeléssel, de nem szilárd, jellegzetes formája a tőkés termelési mód egy különös fejlődési korszakának. Legfeljebb megközelítőleg jelenik meg így a manufaktúrának még kézműszerű kezdeteiben²² és a nagyarányú földművelésnek abban a fajtájában, amely a manufaktúra-időszaknak felel meg, és amely lényegileg csak az egyidejűleg alkalmazott munkások tömegében és a koncentrált termelési eszközök terjedelmében különbözik a parasztgazdaságtól. Az egyszerű kooperáció még mindig uralkodó forma az olyan termelési ágakban, ahol a tőke nagy méretekben működik anélkül, hogy a munka megosztása vagy a gépi berendezés jelentős szerepet játszanának.

A kooperáció a tőkés termelési mód alapformája marad, ámbár egyszerű alakja maga mint különös forma jelenik meg továbbfejlődött formái mellett.

¹ „Kétségtelen, hogy erőt, ügyességet és lelkiismeretességet tekintve jókora különbség van az egyik és a másik ember munkájának az értéke között. De, legjobb megfigyelésem alapján, egészen bizonyos vagyok abban, hogy bármely adott öt ember, összességében, olyan munkamennyiséget teljesít, amely egyenlő bármely más öt, az általam említett életkorban levő férfi munkájával; vagyis ez Öt ember között van egy, aki a jó munkás minden tulajdonságával rendelkezik, van köztük egy rossz, a többi három pedig közepes és közel áll az előbbihez, illetve az utóbbihoz. Ilymódon egy olyan kis csapatban, mint ez az öt ember, megtalálhatod mindannak összességét, amit öt ember el tud érni.” (E. Burke: „Thoughts and Details etc.”, 15—16. old.) V. ö. Quételet az átlagegyénrőL.
²Roscher professzor úr, úgymond, felfedezte, hogy egy varrólány, akit a professzorné asszony két napon át foglalkoztat, több munkát szolgáltat, mint két varrólány, akit a professzorné asszony ugyanazon a napon foglalkoztat. A professzor úr a tőkés termelési folyamatra vonatkozó megfigyeléseit ne a gyerekszobában végezze és ne olyan körülmények között, ahol hiányzik a főszemély, a tőkés.
³„Concours de forces” [az erők összeműködése]. (Destutt de Tracy: „Traité de la volonté etc.”, 80. old.)
⁴„Számos művelet van, amely olyan egyszerű fajtájú, hogy nem engedi meg részekre bontását, és amelyet mégsem lehet sok pár kéz kooperációja nélkül végrehajtani. Például, ha egy nagy fát szekérre raknak [...] röviden, minden dolog, amit csak úgy lehet elvégezni, ha nagyon sok pár kéz egyazon osztatlan foglalatosságban és egyazon időben segít egymásnak.” (E. G. Wakefield: „A View of the Art of Colonization”, London 1849, 168. old.)
⁵„Egy ember nem tud egy tonna terhet felemelni, tíz embernek erőlködnie kell, száz ember viszont mindegyiküknek csak egy ujja erejével megteheti.” (John Bellers: „Proposals for raising a Coiledge of Industry”, London 1696, 21. old.)
⁶„Előny van” (ha ugyanakkora számú munkást egy bérlő alkalmaz 300 acre-en, nem pedig 10 bérlő egyenként 30 acre-en) „a cselédek arányában is, s ezt csak a gyakorlat embereinek könnyű megérteniük; persze, az ember azt mondhatja, hogy 1 úgy aránylik a 4-hez, mint 3 a 12-höz; de ez nem áll helyt a gyakorlatban; mert aratáskor és sok más műveletnél, amely ilyesfajta sietséget követel, a munkát sok kéz egybefogásával jobban és gyorsabban végzik el: aratáskor például 2 kocsis, 2 rakodó, 2 adogató, 2 gereblyés, a többi pedig az asztagnál vagy a csűrben együttesen kétszer annyi munkát végez, mint amennyit ugyanennyi kéz különböző csapatokban, különböző gazdaságokban elosztva végezne.” („An Inquiry into the Connection between the Present Price of Provisions and the Size of Farms. By a Farmer”, London 1773, 7—8. old.)
⁷ Arisztotelész meghatározása tulajdonképpen azt mondja, hogy az ember természettől fogva városi polgár. Ez a klasszikus ókorra éppolyan jellemző, mint a jenkire Franklinnak az a meghatározása, hogy az ember természettől fogva szerszámcsináló.
⁸ „Meg kell még jegyeznünk, hogy ez a részleges munkamegosztás akkor is létrejöhet, ha a munkások ugyanazzal a munkával foglalatoskodnak. A kőművesek például, akik a téglákat kézről kézre továbbítják a felső állványra, valamennyien ugyanazt a munkát végzik, és mégis van köztük bizonyos fajta munkamegosztás, mely abban áll, hogy mindegyikük egy adott térközben továbbítja a téglát és hogy valamennyien együtt sokkal hamarabb juttatják el a kijelölt helyre, mintha mindegyikük külön-külön vinné fel a tégláját a felső állványra,” (F. Skarbek: „Théorie des richesses sociales”, II. kiad., Párizs 1839, I. köt. 97-98. old.)
⁹„Ha bonyolult munka elvégzéséről van szó, több dolgot egyidejűleg kell csinálni. Az egyik ezt teszi, miközben a másik azt, és mindannyian hozzájárulnak ahhoz a hatáshoz, melyet az egyes ember nem tudott volna létrehozni. Az egyik evez, miközben a másik kormányoz, a harmadik a hálót veti ki vagy megszigonyozza a halat, és a halászat olyan eredménnyel jár, amely lehetetlen volna e nélkül az összeműködés nélkül.” (ßestutt de Tracy. „Traité de la volonté etc.”, 78. old.)
¹⁰„Ennek” (a földművelő munkának) „a kritikus pillanatban való elvégzése annál nagyobb fontosságú.” („An Inquiry into the Connection between the Present Price etc.”, 7. old.) „A földművelésben nincs fontosabb tényező az idő tényezőjénél.” (Liebig: „Über Theorie und Praxis in der Landwirtschaft”, 1856, 23. old.)
¹¹„A következő baj az — s ezt aligha várná valaki egy olyan országban, amely több munkát exportál, mint a világ bármely más országa, talán Kína és Anglia kivételével —, hogy a gyapottisztításhoz lehetetlen elegendő számú kezet kapni. Ennek az a következménye, hogy a termés nagy mennyiségeit leszedetlenül hagyják, más részét pedig a földről szedik fel, miután lehullott és természetesen elszíneződött, részben meg elrothadt, úgyhogy a tulajdonképpeni idényben mutatkozó munkáshiány valójában arra kényszeríti az ültetvényest, hogy beletörődjék azon termés nagy részének elvesztésébe, melyet Anglia oly sóváran vár.” („Bengal Hurkaru. Bi-Monthly Overland Summary of News”, 1861. július 22.)
¹²„A művelés előrehaladásával mindazt a tőkét és munkát, sőt talán még többet is, amely egykor 500 acre-t lazán foglalt el, most koncentrálják 100 acre tökéletesebb megművelésére.” Ámbár „a felhasznált tőke és munka összegéhez képest a tér koncentrálódott, a termelés területe mégis kitágult, összehasonlítva a korábban egy egyes, független termelési szereplő által elfoglalt vagy megművelt termelési területtel". (R. Jones: „An Essay on the Distribution of Wealth”, I. rész, „On Rent”, London 1831, 191, old.)
¹³„Az egy ember ereje igen csekély, de az igen csekély erők egyesítése olyan Összerőt alkot, amely nagyobb ezen részerők Összegénél, úgyhogy az erők azáltal, hogy egyesítve vannak, megrövidíthetik működésük idejét és kitágíthatják terét.” (G. R. Carli jegyzete P. Verri „Meditazioni etc.” XV. köt. 196. old.-hoz.)
¹⁴„A profit [...] az üzlet egyetlen célja.” (J. Vanderlint: „Money answers etc.“ 11. old.)
¹⁵Egy angol nyárspolgári lap, a „Spectator”, 1866. május 26-án arról tudósít, hogy a „Wirework Company of Manchester”-nél [Manchesteri Sodronygyártó Társaságnál], miután a tőkés és a munkások között bizonyos fajta társasviszony létesült, „az első eredmény a pocsékolás hirtelen csökkenése volt, mert az emberek nem látták be, miért pocsékolják jobban a saját tulajdonukat, mint bármelyik más vállalkozóét; márpedig a pocsékolás, a behajthatatlan követelések mellett, talán a legfőbb forrása az ipari veszteségnek”. Ugyanez a lap a következőkben fedezi fel a Rochdale cooperative experiments alaphibáját: „They showed that associations of workmen could manage shops, mills, and almost all forms of industry with success, and they immensely improved the condition of the men, but then they did not leave a clear place for masters.” („Bebizonyították, hogy munkástársaságok sikeresen tudnak kezelni boltokat, gyárakat és az ipar csaknem valamennyi formáját, s rendkívüli módon megjavították az emberek helyzetét, de! de azután nem hagytak látható helyet tőkések számára.” Quelle horreur [micsoda szörnyűség]!)
¹⁶Cairnes professzor, miután a „superintendence of labourt” [munka feletti felügyeletet] mint az Észak-Amerika déli államaiban folyó rabszolgatermelés egyik fő jellegzetességét ábrázolta, így folytatja: „A paraszti tulajdonosnak” (Északon), „aki munkájának egész termékét elsajátítja, nincs szüksége egyéb ösztönzésre ahhoz, hogy erejét megfeszítse. A felügyelet itt teljesen felesleges.” (Cairnes: „The Slave Power”, 48—49. old.)
¹⁷Sir James Steuart, aki egyáltalában kitűnik azzal, hogy jól látja különböző termelési módok jellegzetesen társadalmi különbségeit, megjegyzi: „Miért teszik tönkre nagy manufaktúra-vállalkozások a magánipart, ha nem azért, mert közelebb jutnak a rabszolgák egyszerűségéhez?” („Principles of Political Economy”, London 1767, I. köt. 167—168. old.)
¹⁸Auguste Comte és iskolája ezért ugyanúgy bebizonyíthatta volna a hübérurak örök szükségességét, mint ahogy ezt a tőkeurakat illetően megtette.
¹⁹R. Jones: „Text-Book of Lectures etc.“, 77—78. old. A Londonban és más európai fővárosokban levő óasszír, egyiptomi stb. gyűjtemények szemtanúivá tesznek bennünket e kooperatív munkafolyamatoknak.
²⁰Linguet-nek a „Théorie des lois civiles”-ben talán igaza van, amikor a vadászatot a kooperáció első formájának és az embervadászatot (a háborút) a vadászat egyik első formájának mondja.
²¹A kis parasztgazdaság és a független kézműves üzem, amelyek részben a feudális termelési mód bázisát alkotják, részben ennek felbomlása után a tőkés üzem mellett jelennek meg, egyszersmind a klasszikus közösségek gazdasági alapjai azok virágkorában, miután az eredetileg keleti közös tulajdon felbomlott, és mielőtt a rabszolgaság a termelést komoly mértékben hatalmába kerítette.
²²„Vajon nem azzal lehet-e a munkát előbbre vinni, hogy sokak ügyességét, iparkodását és versengését ugyanazon a munkán egyesítik? Vajon másképpen emelhette volna-e Anglia a maga gyapjú-manufaktúráját ilyen nagy tökélyre?” (Berkeley: „The Querist”, London 1750, 56. old. 521. §)

Következő rész: Tizenkettedik fejezet — A munka megosztása és a manufaktúra

Tartalomjegyzék