1. A gépi berendezés fejlődése
2. A gépi berendezés által a terméknek átadott érték
3. A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkára

4. A gyár
5. Harc a munkás és a gép között
6. A kiegyenlítési elmélet a gépi berendezés által kiszorított munkásokra vonatkozóan
7. Munkások taszítása és vonzása a gépi üzem fejlődésével. A pamutipar válságai.
8. A manufaktúra, a kézművesség és az otthonmunka forradalmasítása a nagyipar által

9. Gyári törvényhozás. (Egészség- és nevelésügyi záradékok.) Általánossá válása Angliában.
10. Nagyipar és mezőgazdaság

John Stuart Mill „A politikai gazdaságtan alapelvei”-ben ezt mondja: „Kérdéses, vajon az összes eddigi mechanikai találmányok megkönnyítették-e a napi fáradságát bármely emberi lénynek.”¹ Ilyesmi azonban semmiképpen nem is célja a tőkés módon alkalmazott gépi berendezésnek. Mint a munka termelőereje minden más fejlődésének, ennek is árukat kell olcsóbbítania és a munkanapnak azt a részét, amelyre a munkásnak önmaga számára van szüksége, megrövidítenie, hogy a munkanap másik részét, amelyet a munkás ingyen ad a tőkésnek, meghosszabbítsa. A gépi berendezés eszköz értéktöbblet termelésére.

A termelési mód forradalmasodásának a manufaktúrában a munkaerő a kiindulópontja, a nagyiparban a munkaeszköz. Először tehát meg kell vizsgálnunk, mi által változik át a munkaeszköz szerszámból géppé, vagyis miben különbözik a gép a kézművesszerszámtól. Itt csak nagy, általános jellemvonásokról van szó, hiszen a társadalomtörténet korszakait éppoly kevéssé választják el elvontan merev határvonalak, mint a földtörténet korszakait.

Matematikusok és mechanikusok — hellyel-közzel angol közgazdászok is megismétlik ezt — a szerszámot egyszerű gépnek és a gépet összetett szerszámnak jelentik ki. Nem látnak itt lényeges különbséget, sőt az egyszerű mechanikai potenciákat is, például az emelőt, a lejtőt, a csavart, az éket stb., gépeknek nevezik.² Valóban minden gép ezekből az egyszerű potenciákból áll, bármennyire burkoltan és kombináltan vannak is meg benne.

Gazdasági nézőpontból azonban ez a kijelentés mit sem ér, mert hiányzik belőle a történelmi elem. Mások a szerszám és a gép közötti különbséget abban keresik, hogy a szerszámnál az ember a mozgatóerő, a gépnél pedig az emberitől különböző természeti erő, mint az állat, a víz, a szél stb.³ Ezek szerint az ökörfogatos eke, amely a legkülönbözőbb termelési korszakokhoz tartozik hozzá, gép volna, Claussen circular loomja [körkötőgépe] pedig, amelyet egyetlen munkás keze mozgat és amely percenként 96 000 hurkot készít, puszta szerszám. Sőt, ugyanez a loom szerszám volna, ha kézzel, és gép, ha gőzzel mozgatják. Minthogy az állati erő alkalmazása az emberiség egyik legrégibb találmánya, valójában a gépi termelés megelőzte volna a kézműves termelést. Amikor John Wyatt 1735-ben bejelentette fonógépét és vele a XVIII. század ipari forradalmát, egy szóval sem említette, hogy ember helyett szamár hajtja a gépet, és mégis e szerep a szamárnak jutott. Egy gép, amellyel „ujjak nélkül lehet fonni” — így hangzott programja.⁴

Minden kifejlődött gépi berendezés három lényegileg különböző részből áll, a mozgatógépből, az átviteli mechanizmusból, végül a szerszámgépből vagy munkagépből. A mozgatógép az egész mechanizmus hajtóerejeként működik. Létrehozza saját mozgatóerejét, mint a gőzgép, a kalorikus gép, az elektromágneses gép stb., vagy pedig rajta kívül álló, már kész természeti erőtől kapja a lökést, mint a vízikerék a víz esésétől, a szélkerék a széltől stb. Az átviteli mechanizmus, amely lendkerekekből, hajtótengelyekből, fogaskerekekből, csigakerekekből, vezető rudazatból, kötelekből, szíjakból, a legkülönbözőbb fajtájú közlőművekből és előtétekből van összetéve, szabályozza a mozgást, ahol szükséges átváltoztatja formáját, például egyenesvonalúból körformájúvá, s elosztja és átviszi a szerszámgépekre. A mechanizmusnak e két része csak arra való, hogy a mozgást közölje a szerszámgéppel, ami által ez a munkatárgyat megragadja és célirányosan megváltoztatja. A gépi berendezés utóbbi része, a szerszámgép az, amelyből a XVIII. századi ipari forradalom kiindul. Még napról napra újólag ez a kiindulópont, valahányszor kézműves üzem vagy manufaktúra üzem gépi üzemmé alakul át.

Ha mármost a szerszámgépet, vagyis a tulajdonképpeni munkagépet közelebbről megnézzük, akkor nagyjában és egészében — ha sokszor nagyon módosult formában is — azok a készülékek és szerszámok jelennek meg újra, amelyekkel a kézműves és a manufaktúramunkás dolgozik, de most nem úgy, mint az embernek, hanem mint egy mechanizmusnak a szerszámai, vagyis mint mechanikai szerszámok. Az egész gép vagy csak többé-kevésbé megváltozott mechanikai kiadása a régi kézművesszerszámnak, mint a mechanikai szövőszék esetében⁵, vagy pedig a munkagép vázára alkalmazott tevékeny szervek régi ismerőseink, mint az orsók a fonógép, a tűk a harisnyakötőgép, a fűrészlapok a fűrészgép, a kések a darabológép esetében stb. E szerszámoknak a munkagép tulajdonképpeni testétől való különbsége még a születésükre is kiterjed. Ezeket ugyanis még mindig nagyrészt kézműszerűen vagy manufaktúraszerűen termelik és csak később erősítik rá a munkagép gépileg termelt testére.⁶ A szerszámgép tehát olyan mechanizmus, amely a megfelelő mozgás közlése után szerszámaival elvégzi ugyanazokat a műveleteket, amelyeket korábban a munkás végzett el hasonló szerszámokkal. Hogy mármost a hajtóerő az emberből indul-e ki vagy megint csak egy gépből, a dolog lényegén mit sem változtat. A tulajdonképpeni szerszámnak az emberről egy mechanizmusra való átvitele után gép lép a puszta szerszám helyére. A különbség azonnal szembeötlik, akkor is, ha még mindig maga az ember az elsődleges mozgató [erster Motor], A munkaszerszámok száma, melyekkel az ember egyidejűleg hatni tud, korlátozva van természetes termelési szerszámainak, saját testi szerveinek száma által. Németországban eleinte megkísérelték, hogy egy fonómunkással két rokkát hajtassanak, tehát hogy egyidejűleg két kezével és két lábával dolgoztassák. Ez túl megerőltető volt. Később feltaláltak egy kétorsós, lábbal hajtott rokkát, de azok a fonóvirtuózok, akik egyidejűleg két fonalat tudtak fonni, csaknem olyan ritkák voltak, mint a kétfejű emberek. A jenny [az angol engine („gép“) szó korabeli beceneve sok tőkés gyárában — a szerk.] ellenben eleve 12—18 orsóval fon, a harisnyakötőgép sok ezer tűvel köt egyszerre stb. A szerszámoknak a száma, amelyekkel egyazon szerszámgép egyidejűleg játszik, eleve megszabadult attól a szerves korláttól, amely a munkás kézművesszerszámát szűkre szabja.

Sok kézművesszerszámnál annak a különbségnek, amely az ember mint puszta hajtóerő és mint a tulajdonképpeni operátorral dolgozó munkás között fennáll, érzékileg különvált létezése van. Például a rokkánál a láb csak hajtóerőként hat, míg a tulajdonképpeni fonóműveletet a kéz végzi, amely az orsón dolgozik, húz és sodor. A kézművesszerszámnak éppen ez utóbbi részét ragadja meg az ipari forradalom elsőnek, és eleinte még meghagyja az embernek — azon új munka mellett, hogy a gépre szemével felügyeljen és annak tévedéseit kezével kijavítsa — a hajtóerő pusztán mechanikus szerepét. Olyan szerszámok ellenben, amelyekre az ember eleve csak mint egyszerű hajtóerő hat — mint például egy malom forgattyújának forgatásakor⁷, szivattyúzáskor, a fújtató karjának fel és le mozgatásakor, mozsárban töréskor stb. —, igaz, elsőnek idézik elő az állatok, a víz, a szél mozgatóerőként való alkalmazását.⁸ Ezek a szerszámok részben a manufaktúra-időszakban, szórványosan pedig már sokkal előtte gépekké nőnek, de nem forradalmasítják a termelési módot. Hogy kézműszerű formájukban is gépek már, az a nagyipar időszakában mutatkozik meg. Azok a szivattyúk például, amelyekkel a hollandusok 1836—37-ben a haarlemi tavat kiszivattyúzták, a közönséges szivattyúk elve szerint voltak szerkesztve, csakhogy dugattyúikat emberi kezek helyett óriási gőzgépek hajtották. A kovács közönséges és igen tökéletlen fújtatóját Angliában olykor még ma is átalakítják mechanikai légszivattyúvá pusztán azáltal, hogy karját gőzgéppel kötik össze. Maga a gőzgép, ahogyan a XVII. század végén a manufaktúra-időszak alatt feltalálták, és ahogyan a XVIII. század 80-as éveinek elejéig tovább létezett⁹, nem idézett elő ipari forradalmat. Éppen fordítva, a szerszámgépek megalkotása volt az, ami a forradalmasított gőzgépet szükségessé tette. Mihelyt az ember, ahelyett hogy a szerszámmal hatna a munkatárgyra, már csak hajtóerőként hat egy szerszámgépre, a hajtóerőnek emberi izom álöltözetében való fellépése véletlenné lesz, és helyébe a szél, a víz, a gőz stb. léphet. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az ilyen változás gyakran nagy technikai módosításokat idéz elő az eredetileg kizárólag emberi hajtóerőre szerkesztett mechanizmusban. Manapság minden gépet, amelynek előbb még utat kell törnie magának, például varrógépet, kenyérdagasztó gépet stb. — hacsak rendeltetésük eleve nem teszi lehetetlenné a kis méretet — úgy szerkesztenek meg, hogy emberi és tisztán mechanikai hajtóerőre egyaránt alkalmas legyen.

A gép, amelyből az ipari forradalom kiindul, az egyetlen szerszámot kezelő munkást olyan mechanizmussal helyettesíti, amely ugyanazon vagy egyenlő fajta szerszámok tömegével egyszerre operál és amelyet egyetlen hajtóerő mozgat, bármilyen is annak formája.¹⁰ Itt áll előttünk a gép, de csak mint a gépi termelés egyszerű eleme.

A munkagép terjedelmének és egyidejűleg operáló szerszámai számának kibővülése tömegesebb mozgató mechanizmust, e mechanizmus pedig saját ellenállásának legyőzésére az emberinél hatalmasabb hajtóerőt feltételez, nem beszélve arról, hogy az ember egyforma és folytonos mozgás termelésére igen tökéletlen szerszám. Feltételezve, hogy az ember már csak mint egyszerű hajtóerő hat, tehát szerszáma helyébe egy szerszámgép lépett, a természeti erők most már mint hajtóerőt is helyettesíthetik. A manufaktúra-időszakból ránk maradt valamennyi nagy mozgatóerő közül a lóerő volt a legrosszabb, részint mert a lónak saját feje van, részint mert költséges és gyárakban csak korlátozott mértékben alkalmazható.¹¹ Mégis, a lovat a nagyipar gyermekkorában gyakran alkalmazták, amit az egykorú mezőgazdászok siránkozásán kívül már a mechanikai erőnek lóerőben való, máig fennmaradt kifejezése is tanúsít. A szél túl állhatatlan és ellenőrizhetetlen volt, és ezenkívül Angliában, a nagyipar szülőhelyén, már a manufaktúra-időszak alatt túlnyomórészt vízierőt alkalmaztak. Már a XVII. században megkísérelték, hogy két forgókövet, tehát két örlőjáratot is, egy vízikerékkel hozzanak mozgásba. Az átviteli mechanizmus felduzzadt terjedelme azonban ekkor összeütközésbe került a most már elégtelen vízierővel, és ez az egyik körülmény, amely a súrlódás törvényeinek pontosabb vizsgálatára indított. Éppúgy a mozgatóerő egyenetlen hatása az olyan malmoknál, amelyeket lengőkarokkal való lökéssel és húzással hoztak mozgásba, a lendkerék elméletére és alkalmazására vezetett,¹² amely később olyan fontos szerepet játszik a nagyiparban. Ilymódon fejlesztette ki a manufaktúra-időszak a nagyipar első tudományos és technikai elemeit. Arkwright throstle-fonodáját kezdettől fogva vízzel hajtották. De a vízierőnek mint uralkodó hajtóerőnek a használata is megnehezítő körülményekkel járt együtt. Nem lehetett tetszőlegesen növelni és hiányán nem lehetett segíteni, olykor felmondta a szolgálatot és mindenekelőtt merőben helyi természetű volt.¹³

Csak Watt második, úgynevezett kettősen működő gőzgépével találtak olyan elsődleges mozgatót, amely — szén és víz elfogyasztása révén — maga állítja elő mozgatóerejét, amelynek erőpotenciája teljességgel az ember ellenőrzése alatt áll, amely mozgékony és a mozgatás eszköze, amely városi, nem pedig falusi, mint a vízikerék, amely lehetővé teszi a termelés városokban való koncentrációját, ahelyett hogy, mint a vízikerék, szétszórná a vidéken¹⁴ amely technológiai alkalmazását tekintve egyetemes, a székhelyét illetően viszonylag kevéssé függ helyi körülményektől. Watt lángelméje megmutatkozik az 1784 áprilisában kiváltott szabadalom részletezésében, amelyben gőzgépét nem mint egy különös célokra szolgáló találmányt, hanem mint a nagyipar általános szereplőjét írja le. Olyan alkalmazásokra utal itt, amelyek közül némelyiket, mint például a gőzkalapácsot, több mint fél évszázaddal később vezették csak be. De kétségbe vonta a gőzgépnek tengerhajózásra való alkalmazhatóságát. Utódai, Boulton és Watt, 1851-ben a londoni ipari kiállításon roppant gőzgépet állítottak ki ocean steamerek [óceánjáró gőzösök] számára.

Miután előbb a szerszámok az emberi szervezet szerszámaiból egy mechanikai készülék, a szerszámgép szerszámaivá változtak át, most már a mozgatógép is önálló, az emberi erő korlátai alól teljesen felszabadult formát kapott. Ezzel az egyes szerszámgép, amelyet eddig szemügyre vettünk, a gépi termelés puszta elemévé süllyed. Egy mozgatógép most már sok munkagépet hajthatott egyidejűleg. A mozgatógép az egyidejűleg mozgatott munkagépek számával nő, és az átviteli mechanizmus szerteágazó apparátussá tágul.

Ezek után kétféle dolgot kell megkülönböztetnünk: sok egyenlő fajta gép kooperációját és a géprendszert.

Az egyik esetben az egész készítményt ugyanaz a munkagép csinálja. Végrehajtja mindazokat a különböző műveleteket, amelyeket egy kézműves a szerszámával, például a takács a szövőszékével elvégzett, vagy amelyeket kézművesek különböző szerszámokkal, akár önállóan, akár egy manufaktúra tagjaiként sorjában hajtottak végre.¹⁵ Például a modern levélboríték-manufaktúrában egy munkás a papírt hajtogatta a simítócsonttal, a másik a ragasztót kente fel, a harmadik áthajtotta a nyelvet, amelyre a névjelet nyomják rá, a negyedik a névjelet domborította stb., és mindegyik ilyen részműveletnél minden egyes borítéknak újabb kézbe kellett kerülnie. Egyetlen borítékgyártó gép mindezeket a műveleteket egy csapásra elvégzi, és 3000, sőt több borítékot készít óránként. Az 1862. évi londoni ipari kiállításon bemutattak egy amerikai papírzacskókészítő gépet, amely felvágja a papírt és 300 darabot enyvez, hajtogat és fejez be percenként. A manufaktúrában megosztott és sorrendben végzett összfolyamatot itt egy munkagép végzi el, amely különböző szerszámok kombinációja révén hat. Mármost akár csupán mechanikai újjászületése az ilyen munkagép egy bonyolultabb kézművesszerszámnak, akár kombinációja különböző fajta egyszerű, manufaktúraszerűen specializált szerszámoknak — a gyárban, azaz a gépi üzemre alapozott műhelyben mindannyiszor újra megjelenik az egyszerű kooperáció, mégpedig először is (a munkástól itt eltekintünk) mint egyenlő fajta és egyidejűleg összeműködő munkagépek térbeli összetömörülése. Így a szövőgyár sok mechanikai szövőszéknek, a konfekciógyár sok varrógépnek ugyanabban a munkaépületben való egymás mellett léte folytán jön létre. De itt technikai egység létezik, mert a sok egyenlő fajta munkagép egyidejűleg és egyenlően kapja impulzusát az átviteli mechanizmus révén a közös elsődleges mozgató szívverésétől, és ez a mechanizmus részben szintén közös, mert csak külön kifutások ágaznak ki belőle minden egyes szerszámgéphez. Ahogy a sok szerszám egy munkagép szerveit, éppúgy a sok munkagép most már csak ugyanazon mozgató mechanizmus egyenlő fajta szerveit alkotja.

Tulajdonképpeni géprendszer azonban csak ott lép az egyes önálló gép helyébe, ahol a munkatárgy különböző lépcsőfok-folyamatok összefüggő során fut át, amelyeket különböző fajta, de egymást kiegészítő szerszámgépek láncolata visz véghez. Itt újra megjelenik a manufaktúrára jellemző, munkamegosztás útján megvalósuló kooperáció, de most már részmunkagépek kombinációjaként. A különböző részmunkások — a gyapjú-manufaktúrában például a gyajúverők, gyapjúfésülők, gyapjúnyírók, gyapjúfonók stb. — sajátos szerszámai most sajátossá lett munkagépek szerszámaivá változnak át, és e munkagépek mindegyike egy különös funkcióra szánt különös szerv a kombinált szerszám-mechanizmus rendszerében. Azokban az ágakban, amelyekben először vezetik be a géprendszert, a manufaktúra nagyjában és egészében maga szolgáltatja számára a termelési folyamat megosztásának és ennélfogva szervezetének természetadta alapzatát.¹⁶ Mindazonáltal azonnal lényeges különbség mutatkozik. A manufaktúrában a munkásoknak kell, elszigetelten vagy csoportokban, minden különös részfolyamatot kézművesszerszámukkal elvégezniük. A munkást a folyamathoz hozzáalkalmazzák, de előzőleg a folyamatot is hozzáidomítják a munkáshoz. A megosztásnak ez a szubjektív elve elesik a gépi termelésnél. Az összfolyamatot itt objektiven önmagában és önmagáért tekintik, összetevő szakaszaiban elemzik, és minden részfolyamat elvégzésének és a különböző részfolyamatok összekapcsolásának kérdését a mechanika, a kémia stb. technikai alkalmazása révén oldják meg¹⁷, miközben természetesen az elméleti felfogásnak továbbra is tökéletesednie kell a nagy méretekben felhalmozott gyakorlati tapasztalás révén. Minden részgép nyersanyagot szolgáltat a rákövetkezőnek, és minthogy valamennyien egyidejűleg működnek, a termék éppúgy folytonosan a maga képzési folyamatának különböző lépcsőfokain van, mint ahogy átmenőben van az egyik termelési szakaszból a másikba. Ahogyan a manufaktúrában a részmunkások közvetlen kooperációja meghatározott viszonyszámokat hoz létre a különös munkáscsoportok között, úgy a tagozott géprendszerben a részgépeknek egymás által való állandó foglalkoztatottsága megbatározott viszonyt boz létre számuk, terjedelmük és sebességük között, A kombinált munkagép — ebben az esetben különböző fajta egyes munkagépeknek és ezek csoportjainak tagozott rendszere — annál tökéletesebb, minél folytonosabb az összfolyamat, azaz minél kevesebb megszakítással megy át a nyersanyag az első szakaszából az utolsóba, tehát minél inkább maga a mechanizmus és nem az emberi kéz továbbítja az egyik termelési szakaszból a másikba. A manufaktúrában a külön folyamatok elszigetelése magának a munkának a megosztása által adott elv, a kifejlett gyárban ezzel szemben a külön folyamatok folytonossága uralkodik.

A gépi berendezés valamely rendszere, akár egyenlő fajta munkagépek puszta kooperációján nyugszik, mint a szövődében, akár a különböző fajtájúak kombinációján, mint a fonodában, önmagában egyetlen nagy automata, mihelyt egy önmozgó elsődleges mozgató hajtja. Mindamellett lehet, hogy az összrendszert például a gőzgép hajtja, bár egyes szerszámgépeknek bizonyos mozgásokhoz még szükségük van a munkásra — ilyen a mule betolásához szükséges mozgás a selfacting mule [szelfaktor] bevezetése előtt, a finomfonásnál pedig még most is, vagy pedig a gép meghatározott részeit, mint valami szerszámot, a munkásnak irányítania kell munkájuk elvégzéséhez, például a gépépítésnél, mielőtt a slide restet (egy esztergakészüléket) selfactorrá [önműködővé] változtatták. Mihelyt a munkagép a nyersanyag feldolgozásához szükséges valamennyi mozgást emberi segédlet nélkül végzi el és már csak emberi utánasegítésre van szüksége, a gépi berendezés automatikus rendszerével rendelkezünk, amelyet azonban részleteiben állandóan tökéletesíteni lehet. Így például az a készülék, amely a fonógépet magától megállítja, mihelyt egyetlen fonal elszakad, továbbá a selfacting stop [vetülékvilla], amely a tökéletesített mechanikai szövőszéket állítja meg, mihelyt a vetélő orsójáról a vetülékfonal elfogy, egészen modern találmányok. Mind a termelés folyamatosságának, mind az automata-elv érvényesítésének példájául a modern papírgyár szolgálhat. A papírtermelésen egyáltalában előnyösen tanulmányozható az egyes esetben mind a különböző termelési módoknak a különböző termelési eszközök bázisán nyugvó különbsége, mind a társadalmi termelési viszonyoknak e termelési módokkal való összefüggése, mert a régebbi német papírkészítés a kézműszerű termelés mintáját, a XVII. századi Hollandia és a XVIII. századi Franciaország a tulajdonképpeni manufaktúra mintáját, a modern Anglia pedig az automatikus gyártás mintáját szolgáltatja ebben az ágban, ezenkívül Kínában és Indiában még létezik ugyanezen iparnak két különböző óázsiai formája.

A gépi üzem legfejlettebb alakja az olyan munkagépek tagozott rendszere, amelyek mozgásukat csak az átviteli gépezet közvetítésével egy központi automatától nyerik. Az egyes gép helyébe itt egy mechanikai szörnyeteg lép, melynek teste egész gyárépületeket tölt meg, és melynek démoni ereje eleinte óriási tagjainak szinte ünnepélyesen kimért mozgása mögé rejtőzik, majd számtalan tulajdonképpeni munkaszervének lázasan őrjöngő körtáncában tör ki.

Mule-ok, gőzgépek stb. már voltak, mielőtt lettek volna olyan munkások, akiknek kizárólagos foglalatossága gőzgépek, mule-ok stb. készítéséből állt, egészen úgy, mint ahogy az ember már viselt ruhát, mielőtt szabók lettek volna. Mégis Vaucanson, Arkwright, Watt és mások találmányai csak azért voltak kivitelezhetőek, mert e feltalálók a manufaktúra-időszak által készen szállított és tekintélyes számú ügyes mechanikai munkást találtak. E munkások egy része különböző szakmájú önálló kézművesekből állott, más része manufaktúrákban egyesült, amelyekben, mint korábban említettük, a munka megosztása különös szigorral uralkodott. A találmányok szaporodásával és az újonnan feltalált gépek iránti kereslet növekedésével mindinkább kifejlődött egyrészt a gépgyártás elkülönülése sokféle önálló ágra, másrészt a munka megosztása a gépépítő manufaktúrák belsejében. Itt tehát a manufaktúrában a nagyipar közvetlen technikai alapzatát pillantjuk meg. A manufaktúra termelte azt a gépi berendezést, amellyel a nagyipar, azokon a termelési területeken, amelyeket először megragadott, a kézmű- és manufaktúraszerű üzemet megszüntette. A gépi üzem tehát természetadta módon egy nem hozzámért anyagi alapzaton emelkedett ki. Bizonyos fejlődési fokon ezt az először készen talált, majd régi formájában továbbmenően kidolgozott alapzatot magát is forradalmasítania kellett, és saját termelési módjának megfelelő új bázist kellett teremtenie. Ahogyan az egyes gép törpe méretű marad, ameddig csak emberek mozgatják, és ahogyan a géprendszer nem fejlődhetett szabadon, mielőtt a készentalált hajtóerők — az állat, a szél, sőt a víz — helyébe a gőzgép nem lépett, éppúgy a nagyipar is meg volt bénítva egész fejlődésében, ameddig jellegzetes termelési eszköze, maga a gép, személyes erőnek és személyes ügyességnek köszönhette létezését, tehát ameddig az izmoknak attól a fejlettségétől, a pillantásnak attól az élességétől és a kéznek attól a virtuozitásától függött, amellyel a részmunkás a manufaktúrában és a kézműves a manufaktúrán kívül törpeszerszámát kezelte. Nem beszélve a gépeknek eredetük e módja okozta megdrágulásáról — olyan körülmény ez, amely tudatos motívumként uralkodik a tőkén —, a már gépileg űzött ipar terjeszkedése és a gépi berendezésnek új termelési ágakba való behatolása így továbbra is teljesen egy olyan munkáskategória növekedésétől függött, amelyet foglalatosságának félig művészi természete folytán csak fokozatosan és nem ugrásszerűen lehetett szaporítani. De bizonyos fejlődési fokon a nagyipar technikailag is összeütközésbe került kézmű- és manufaktúraszerű alapzatával. A mozgatógépek, az átviteli mechanizmus és a szerszámgépek terjedelmének növekedése, alkatrészeik nagyobb bonyolultsága, sokrétűsége és szigorúbb szabályossága, ami olyan mértékben következett be, ahogy a szerszámgép a kézműszerű modellről, amely a felépítésén eredetileg uralkodik, leszakította magát, és szabad, csak mechanikai feladata által meghatározott alakot öltött¹⁸, az automata-rendszer kialakulása és nehezen megmunkálható anyagoknak, például fa helyett vasnak, mind elkerülhetetlenebb alkalmazása — mindezeknek a természetadta feladatoknak a megoldása mindenütt beleütközött azokba a személyi korlátokba, amelyeket a manufaktúrában kombinált munkásszemélyzet is csak bizonyos fokig, de nem lényegileg tör át. Olyan gépeket, mint amilyen például a modern nyomdai sajtó, a modern gőzszövőszék és a modern kártológép, a manufaktúra nem szolgáltathatott.

A termelési mód forradalmasodása az ipar egyik területén maga után vonja forradalmasodását a másikon. Ez elsősorban olyan iparágakra érvényes, amelyek bár a munka társadalmi megosztása folytán elszigeteltek, úgyhogy mindegyikük önálló árut termel, de mégis összefonódnak mint egy összfolyamat szakaszai. Így a gépi fonás gépi szövést tett szükségessé, és a kettő együtt szükségessé tette a mechanikai-kémiai forradalmat a fehérítésben, a nyomásban és a festésben. így idézte elő másrészt a pamutfonás forradalmasodása a gyapotszálnak a magtól való elválasztására szolgáló gin feltalálását, és csak ezzel vált lehetővé a pamuttermelés a most szükséges nagy méretben.¹⁹ Az ipar és a földművelés termelési módjában bekövetkezett forradalom azonban forradalmat tett szükségessé a társadalmi termelési folyamat általános feltételeiben, azaz a közlekedési és szállítóeszközökben is. Mint ahogyan egy olyan társadalom közlekedési és szállítóeszközei, amelynek pivot-ja [tengelye] — hogy Fourier kifejezésével éljek — a kis földművelés a maga házi mellékiparával, valamint a városi kézművesség volt, már egyáltalán nem elégíthették ki a társadalmi munka megosztását kibővítő, a munkaeszközöket és a munkásokat koncentráló és gyarmati piacokra dolgozó manufaktúra-időszak termelési szükségleteit, és ezért valóban forradalmasodtak is, ugyanúgy a manufaktúra-időszaktól örökölt szállító- és közlekedési eszközök csakhamar elviselhetetlen kerékkötőivé váltak a nagyiparnak, amely a termelést lázas gyorsaságúvá változtatja, tömegméretűvé teszi, tőke- és munkástömegeket dob állandóan az egyik termelési területről a másikra, és világpiaci kapcsolatokat hoz újonnan létre. A közlekedés- és szállításügy ezért — eltekintve az egészen forradalmasodott vitorláshajó-építéstől — a folyami gőzhajók, vasutak, óceánjáró gőzhajók és távírók rendszere révén fokozatosan hozzáidomult a nagyipar termelési módjához. A félelmetes vastömegek azonban, melyeket most kovácsolni, hegeszteni, vágni, fúrni és formázni kellett, a maguk részéről olyan óriási gépeket követeltek, amelyeknek megteremtése meghaladta a manufaktúraszerű gépesítés erejét.

A nagyiparnak tehát hatalmába kellett kerítenie jellegzetes termelési eszközét, magát a gépet, és gépekkel kellett gépeket termelnie. Így teremtette csak meg adekvát technikai alapzatát és állt a saját lábára. A gépi üzem növekedésével a XIX. század első évtizedeiben a gépi berendezés fokozatosan valóban hatalmába kerítette a szerszámgépek gyártását. De csak a legutóbbi évtizedek folyamán hívta életre a roppant arányú vasútépítkezés és az óceáni gőzhajózás az elsődleges mozgatók építéséhez alkalmazott óriási gépeket.

A gépek gépekkel való gyártásának leglényegesebb termelési feltétele egy bármely erőpotenciára képes és egyúttal mégis teljesen ellenőrizhető mozgatógép volt. Ez már létezett a gőzgépben. De egyúttal gépi úton kellett termelni az egyes géprészekhez szükséges szigorúan mértani formákat, mint a vonal, sík, kör, henger, kúp és gömb. Ezt a problémát Henry Maudslay oldotta meg a XIX. század első évtizedében a slide rest feltalálásával, amelyet hamarosan önműködővé tettek és az esztergapadról, melyhez először készült, módosított formában átvittek más konstrukciós gépekre. Ez a mechanikai berendezés nem valamely különös szerszámot helyettesít, hanem magát az emberi kezet, amely egy meghatározott formát hoz létre azáltal, hogy vágószerszámok stb. élét a munkaanyag, például vas elé vagy rátartja, odailleszti és irányítja. Így sikerült az egyes géprészek mértani formáit „olyan könnyedséggel, pontossággal és gyorsasággal előállítani, amilyet semmiféle felhalmozott tapasztalat nem kölcsönözhetett a legügyesebb munkás kezének sem”.²⁰

Ha mármost szemügyre vesszük a gépépítésben alkalmazott gépi berendezésnek azt a részét, amely a tulajdonképpeni szerszámgépet alkotja, ismét megjelenik a kézművesszerszám, de óriási terjedelemben. A fúrógép operátora például egy roppant fúró, amelyet gőzgép hajt és amely nélkül viszont nagy gőzgépek és hidraulikus sajtók hengerét nem lehetne előállítani. A mechanikai esztergapad a közönséges lábbal hajtott esztergapad óriási új kiadása, a gyalugép vasból való ács, és ugyanazokkal a szerszámokkal dolgozza meg a vasat, amelyekkel az ács a fát; az a szerszám, amely a londoni hajóépítő üzemekben a lemezeket vágja, óriási borotva, a nyírógépnek, amely úgy vágja a vasat, mint a szabóolló a posztót, egy szörnyű nagy olló a szerszáma, a gőzkalapács meg közönséges kalapácsfejjel operál, de olyan súlyúval, hogy maga Thor sem tudná meglendíteni.²¹ E Nasmyth feltalálta gőzkalapácsok egyike például többet nyom 6 tonnánál és 7 lábnyi függőleges eséssel zuhan egy 36 tonna súlyú üllőre. Játszva zúzza porrá a gránittömböt, és ugyanúgy képes arra is, hogy egymást követő könnyed ütésekkel puhafába szöget verjen.²²

Gépi berendezésként a munkaeszköz olyan anyagi létezési módra tesz szert, amely az emberi erőnek természeti erőkkel, a tapasztalatszerű gyakorlottságnak pedig a természettudomány tudatos alkalmazásával való helyettesítését feltételezi. A manufaktúrában a társadalmi munkafolyamat tagozódása tisztán szubjektív, részmunkások kombinációja; a géprendszerben a nagyiparnak egészen objektív termelési organizmusa van, amelyet a munkás mint meglevő anyagi termelési feltételt készentalál. Az egyszerű kooperációban, sőt a munka megosztása révén specializált kooperációban is az elszigetelt munkásnak a társadalmasított munkás által való kiszorítása még mindig többé-kevésbé véletlenként jelenik meg. A gépi berendezés, egyes később megemlítendő kivételekkel, csak a közvetlenül társadalmasított, vagyis közös munka kezében funkcionál. A munkafolyamat kooperatív jellege most tehát technikai szükségességgé lesz, amelyet magának a munkaeszköznek a természete diktál.

Láttuk, hogy a kooperációból és a munkamegosztásból eredő termelőerők a tőkének semmibe sem kerülnek. Ezek a társadalmi munka természeti erői. Azok a természeti erők, amelyeket termelő folyamatokhoz elsajátítanak, például a gőz, a víz stb., ugyancsak nem kerülnek semmibe. De ahogy az embernek tüdő kell a lélegzéshez, ugyanúgy „emberkéz alkotására” van szüksége ahhoz, hogy természeti erőket termelő módon fogyasszon el. Vízikerékre van szükség a víz mozgatóerejének, gőzgépre a gőz rugalmasságának kiaknázásához. Ami a természeti erőkre, az áll a tudományra is. Az a törvény, hogy a mágnestű elektromos áram hatókörében elhajlik, vagy hogy a vasban, amely körül elektromos áram kering, mágnesség keletkezik, mihelyt egyszer felfedezték, nem kerül egy fityingbe sem.²³ De e törvényeknek a távírás stb. céljaira való kiaknázásához igen költséges és szerteágazó készülékre van szükség. A gép, mint láttuk, a szerszámot nem szorítja ki. Az emberi szervezet törpeszerszámából az ember teremtette mechanizmus szerszámává terebélyesedik és sokasodik. A kézművesszerszám helyett a tőke a munkást most géppel dolgoztatja, amely maga irányítja a szerszámait. Ha tehát az első pillantásra világos, hogy a nagyipar roppant természeti erőknek és a természettudománynak a termelési folyamatba való bekebelezése által szükségképpen rendkívüli módon fokozza a munka termelékenységét, korántsem ugyanilyen világos az, hogy ezt a fokozott termelőerőt a másik oldalon nem megnövelt munkaráfordítás árán szerzik-e meg. Mint az állandó tőke minden más alkotórésze, a gépi berendezés sem teremt értéket, de átadja saját értékét a terméknek, amelynek előállítására szolgál. Amennyiben értéke van és ezért értéket visz át a termékre, annyiban alkotórésze ez utóbbi értékének. Ahelyett, hogy olcsóbbítaná, saját értékének arányában megdrágítja a terméket. És kézzelfogható, hogy a gép és a rendszeresen kifejlesztett gépi berendezés, a nagyipar jellegzetes munkaeszköze, értékben aránytalanul felduzzad a kézműves- és manufaktúra-üzem munkaeszközeihez képest.

Mármost mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a gépi berendezés a munkafolyamatba mindig egészen és az értékesítési folyamatba mindig csak részenként kerül bele. Sohasem tesz hozzá a termékhez több értéket, mint amennyit elhasználódása révén átlagosan elveszít. Nagy különbség van tehát a gép értéke és az általa a termékre periodikusan átvitt értékrész között. Nagy különbség van a gép mint értékképző és mint termékképző elem között. Minél nagyobb a periódus, amely alatt ugyanaz a gépi berendezés ismételten ugyanabban a munkafolyamatban szolgál, annál nagyobb ez a különbség. Igaz, láttuk, hogy minden tulajdonképpeni munkaeszköz vagy termelési szerszám mindig egészen kerül bele a munkafolyamatba és mindig csak töredékenként, napi átlagkopásának arányában az értékesítési folyamatba. De ez a használás és elhasználás közötti különbség sokkal nagyobb a gépi berendezés, mint a szerszám esetében, mert az előbbi, tartósabb anyagból készülvén, tovább él, mert alkalmazása, melyet szigorúan tudományos törvények szabályoznak, nagyobb gazdaságosságot tesz lehetővé alkotórészeinek és fogyasztási eszközeinek ráfordításában, és végül, mert termelési mezeje aránytalanul nagyobb, mint a szerszámé. Ha mindkettőből, a gépi berendezésből és a szerszámból levonjuk napi átlagköltségüket, vagyis azt az érték-alkotórészt, amelyet napi átlagkopásuk és a segédanyagoknak, például olajnak, szénnek stb. elfogyasztása által a termékhez hozzátesznek, akkor ingyen hatnak, egészen úgy, mint az emberi munka közreműködése nélkül meglevő természeti erők. Amennyivel nagyobb a gépi berendezés termelő hatásterjedelme a szerszáménál, annyival nagyobb ingyenes szolgálatának terjedelme a szerszáméhoz képest. Csak a nagyiparban tanulja meg az ember, hogy múltbeli, már tárgyiasult munkájának termékét nagy méretben, akár egy természeti erőt, ingyen hatni engedje.²⁴

A kooperáció és a manufaktúra vizsgálatánál kitűnt, hogy bizonyos általános termelési feltételek, például épületek stb., összehasonlítva elszigetelt munkások szétforgácsolt termelési feltételeivel, a közös fogyasztás által gazdaságosabbá lesznek, ezért a terméket kevésbé drágítják meg. A gépi berendezésnél nemcsak hogy egy munkagép testét használja el közösen e gép sok szerszáma, hanem egyazon mozgatógépet és az átviteli mechanizmus egy részét sok munkagép közösen használja el.

Ha a különbség a gépi berendezés értéke és a napi termékére átvitt értékrész között adott, a termék ez értékrész okozta megdrágulásának foka elsősorban a termék terjedelmétől, mintegy felületétől függ. A blackburni Baynes úr egy 1857-ben közzétett előadásában úgy véli, hogy „minden reális²⁵ mechanikai lóerő 450 selfacting mule-orsót hajt az előkészítőgépekkel egyetemben, vagy 200 throstle-orsót, vagy 15 szövőszéket — amely 40 inch clotht [40 hüvelyk széles posztót] állít elő — a lánc felvetésére, az írezésre stb. szolgáló berendezésekkel egyetemben”. Az első esetben 450 mule-orsó, a másodikban 200 throstle-orsó, a harmadikban 15 mechanikai szövőszék napi terméke az, amire egy gőz-lóerő napi költsége és az általa mozgásba hozott gépi berendezés kopása eloszlik, úgyhogy e réven egy uncia fonalra vagy egy rőf szövetre csak egy parányi értékrész megy át. Ugyanez a helyzet a fenti példában a gőzkalapáccsal. Minthogy napi kopása, szénfogyasztása stb. eloszlik azokra a félelmetes vastömegekre, amelyeket naponta kalapál, minden mázsa vasra csak csekély értékrész akaszkodik, amely azonban igen nagy volna, ha az óriási szerszámnak kis szögeket kellene bevernie.

Ha a munkagép hatóköre, tehát szerszámainak száma, vagy, ahol erőről van szó, az erő terjedelme adott, a terméktömeg attól a sebességtől függ, amellyel a gép működik, tehát például attól a sebességtől, amellyel az orsó forog, vagy azoknak az ütéseknek a számától, amelyeket a kalapács egy perc alatt mér. E hatalmas kalapácsok némelyike 70-et, Ryder különleges kovácsológépe pedig, amely kisebb méretű gőzkalapácsokat alkalmaz orsók kovácsolásához, 700-at üt egy perc alatt.

Ha az az arány, amelyben a gépi berendezés értéket visz át a termékre, adott, akkor ennek az értékrésznek a nagysága a gépi berendezés saját értéknagyságától függ.²⁶ Minél kevesebb munkát tartalmaz maga, annál kevesebb értéket tesz hozzá a termékhez. Minél kevesebb értéket ad át, annál termelékenyebb, és szolgálata annál inkább megközelíti a természeti erőkét. Márpedig a gépi berendezésnek gépi berendezés által való termelése csökkenti értékét, kiterjedéséhez és hatásához viszonyítva.

A kézmű- vagy manufaktúraszerűen termelt áruk árának és ugyanezen áruk mint gépi termékek árának összehasonlító elemzése általában azt az eredményt adja, hogy a gépi terméknél a munkaeszköz számlájára írható érték-alkotórész relatíve nő, abszolúte azonban csökken. Azaz abszolút nagysága csökken, de a termék — például egy font fonal — összértékéhez viszonyított nagysága növekszik.²⁷

Világos, hogy a munka pusztán áthelyeződik, tehát az egy áru termeléséhez szükséges munka teljes összege nem csökken, illetve a munka termelőereje nem nő akkor, ha a gép megtermelése annyi munkába kerül, amennyit alkalmazása megtakarít. Mégis, a különbség azon munka között, amelybe kerül és azon munka között, amelyet megtakarít, vagyis termelékenységének foka nyilvánvalóan nem függ attól a különbségtől, amely saját értéke és az általa helyettesített szerszám értéke között van. Ez a különbség addig áll fenn, amíg a gép munkaköltsége, és ezért az általa a termékhez hozzátett értékrész kisebb marad, mint az az érték, amelyet a munkás a szerszámával tenne hozzá a munkatárgyhoz. A gép termelékenységét ezért az méri, hogy milyen fokban helyettesít emberi munkaerőt. Baynes úr szerint 450 mule-orsóra és előberendezésre, amelyeket 1 gőz-lóerő hajt meg, 2½ munkás jut²⁸, és egy tízórás munkanap alatt minden egyes selfacting mule-orsóval 13 uncia (átlagos finomsági számú) fonalat fonnak meg, tehát 2½ munkás hetenként 365 [és] 5/8 font fonalat fon meg. Fonallá változása közben a körülbelül 366 font gyapot (az egyszerűség kedvéért a hulladékot figyelmen kívül hagyjuk) tehát csak 150 munkaórát, vagyis 15 tízórás munkanapot szív fel, míg a rokka esetében, amikor a kézifonó 60 óra alattszolgáltat 13 uncia fonalat, ugyanez a gyapotmennyiség 2700 tízórás munkanapot, vagyis 27 000 munkaórát szívna fel.²⁹ Ahol a block printing, vagyis a kézi kartonnyomás régi módszerét a gépi nyomás kiszorította, egyetlen gép egy férfi vagy fiú segédletével annyi négyszínű kartont nyom egy óra alatt, mint korábban 200 férfi.³⁰ Mielőtt Eli Whitney 1793-ban feltalálta a cotton gint, 1 font gyapotnak a magtól való elválasztása egy átlagmunkanapba került. Találmánya következtében egy néger nő naponta 100 font gyapotot tudott megtisztítani, és a gin hatékonyságát azóta még jelentősen növelték. Egy font gyapotszálat, amelyet azelőtt 50 centért termeltek, később nagyobb profittal — azaz több meg nem fizetett munka belefoglalásával — 10 centért adtak el. Indiában a szálnak a magtól való elválasztására egy félig gépszerű szerszámot használnak, a churkát, amellyel egy férfi meg egy nő naponta 28 fontot tisztít meg. A dr. Forbes által néhány éve feltalált churkával egy férfi meg egy fiú naponta 250 fontot termel; ott, ahol ökröket, gőzt vagy vizet használnak hajtóerőül, csak néhány fiúra vagy leányra van szükség mint feederekre (akik a gépet anyaggal táplálják). Tizenhat ilyen, ökrökkel hajtott gép naponta 750 ember korábbi átlagos napi munkáját végzi el.³¹ Mint már említettük, a gőzeke gőzgépe egy óra alatt 3 d.-ért, vagyis sh.-ért annyi munkát végez el, mint 66 ember óránként 15 sh.-ért. Visszatérek erre a példára, hogy eloszlassak egy téves elképzelést. A 15 sh. ugyanis semmiképpen sem a 66 ember által egy óra alatt hozzátett munkának a kifejezése. Ha a többletmunka aránya a szükséges munkához 100% volt, akkor ez a 66 munkás óránként 30 sh. értéket termelt, ámbár csak 33 óra testesül meg a kapott egyenértékben, azaz a 15 sh. munkabérben. Ha tehát feltételezzük, hogy egy gép ugyanannyiba kerül, mint amennyi 150 általa kiszorított munkás évi bére, mondjuk 3000 £-be, akkor a 3000 £ semmiképpen sem a 150 munkás által szolgáltatott és a munkatárgyhoz hozzátett munkának a pénzkifejezése, hanem csak évi munkájuk azon részének, amely az számukra munkabérben testesül meg. Ezzel szemben a gép 3000 £ pénzértéke a megtermelése során kifejtett összes munkát kifejezi, bármilyen arányban alkot ez a munka munkabért a munkás és értéktöbbletet a tőkés számára. Ha tehát a gép ugyanannyiba kerül, mint az általa helyettesített munkaerő, akkor a benne tárgyiasult munka mindig sokkal kisebb, mint az általa helyettesített eleven munka.³²

Ha a gépi berendezést kizárólag a termék olcsóbbítására szolgáló eszköznek tekintjük, használatának határát az szabja meg, hogy önmaga megtermelésének kevesebb munkába kell kerülnie, mint amennyi munkát alkalmazása helyettesít. A tőke számára azonban ez a határ szűkebb. Minthogy a tőke nem az alkalmazott munkát fizeti meg, hanem az alkalmazott munkaerő értékét, ezért számára a gépek használatának határát a gép értéke és az általa helyettesített munkaerő értéke közti különbség szabja meg. Minthogy a munkanapnak szükséges munkára és többletmunkára való megoszlása különböző országokban, továbbá egyazon országon belül különböző időszakokban, vagy egyazon időszak alatt különböző üzletágakban különböző, minthogy továbbá a munkás valóságos bére hol munkaerejének értéke alá süllyed, hol afölé emelkedik, a gépi berendezés ára és az általa helyettesítendő munkaerő ára közti különbség nagyon változó lehet, akkor is, ha a gép megtermeléséhez szükséges munkamennyiség és az általa helyettesített munka összmennyisége közti különbség ugyanaz marad.³³ De csak az első különbség az, amely az áru termelési költségét magának a tőkésnek számára meghatározza és őt a konkurencia kényszertörvényei révén befolyásolja. Ezért van az, hogy ma Angliában feltalálnak olyan gépeket, amelyeket csak Észak-Amerikában alkalmaznak, mint ahogyan Németország a XVI. és XVII. században feltalált olyan gépeket, amelyeket csak Hollandia alkalmazott, és ahogyan a XVIII. század egynémely francia találmányát csak Angliában aknázták ki. Maga a gép régebbtől fogva fejlett országokban némely üzletágakra való alkalmazása révén más ágakban olyan munkafelesleget (redundancy of labour, mondja Ricardo) termel, hogy a munkabérnek a munkaerő értéke alá süllyedése ez országokban a gépi berendezés használatát akadályozza, és a tőke álláspontjáról, amelynek nyeresége amúgy sem az alkalmazott, hanem a megfizetett munka csökkenéséből ered, feleslegessé, gyakran lehetetlenné teszi. Az angol gyapjúipar némely ágaiban az utóbbi évek folyamán a gyermekmunka erősen csökkent, hellyel-közzel csakhamar kiszorult. Miért? A gyári törvény két gyermekcsoport alkalmazását tette szükségessé, melyek közül az egyik 6, a másik 4 órát, vagy mindegyik csak 5 órát dolgozik. A szülők azonban a half-timereket (félmunkaidősöket) nem akarták olcsóbban eladni, mint korábban a full-timereket (teljesmunkaidősöket). Ezért a half-timereket gépi berendezéssel helyettesítették.³⁴ A nők és gyermekek (10 éven aluliak) bányamunkájának eltiltása előtt a tőke azt a módszert, hogy meztelen asszonyokat és leányokat, gyakran férfiakkal egyesítve, használjon fel szén- és más bányákban, annyira összhangban levőnek találta a maga erkölcskódexével, kiváltképpen pedig főkönyvével, hogy csak az eltiltás után folyamodott gépi berendezéshez. A jenkik gépeket találtak fel a kőtöréshez. Az angolok ezeket nem alkalmazzák, mert a „nyomorultnak” („wretch”, ez az angol politikai gazdaságtan műszava a mezőgazdasági munkásra), aki ezt a munkát végzi, munkája oly csekély részét fizetik meg, hogy a gépi berendezés a termelést a tőkés számára megdrágítaná.³⁵ Angliában még mindig előfordul, hogy lovak helyett nőket alkalmaznak a csatornákon közlekedő bárkák vontatására stb.,³⁶ mert a lovak és a gépek megtermeléséhez szükséges munka matematikailag adott mennyiség, a többletnépesség asszonyainak fenntartásához szükséges munka ellenben minden számvetésnek alatta áll. Emberi erőt ezért sehol sem pocsékolnak szégyentelenebbül hitványságokra, mint éppen Angliában, a gépek országában.

A nagyipar kiindulópontja, mint megmutattuk, a munkaeszköz forradalma, a forradalmasított munkaeszköz pedig legkifejlettebb alakját a gyár tagozott géprendszerében nyeri el. Mielőtt megnéznénk, hogy ebbe az objektív organizmusba hogyan kebeleznek be emberanyagot, vegyük szemügyre e forradalom néhány általános visszahatását magára a munkásra.

A gépi berendezés, amennyiben izomerőt tesz nélkülözhetővé, eszközzé lesz olyan munkások alkalmazására, akiknek nincs izomerejük vagy testi fejlettségre nézve éretlenek, de akiknek tagjai hajlékonyabbak. A női és gyermekmunka volt tehát az első szava a gépi berendezés tőkés alkalmazásának! Ez a munkának és munkásoknak a pótlására szolgáló hatalmas eszköz ezzel rögtön a bérmunkáslétszám gyarapításának eszközévé változott azáltal, hogy a munkáscsalád valamennyi tagját korra és nemre való tekintet nélkül a tőke közvetlen fennhatósága alá hajtotta. A tőkés számára végzett kényszermunka bitorolta a helyét nemcsak a gyermekek játékának, hanem a szokások megszabta erkölcsi korláton belül még az otthon, a család számára végzett szabad munkának is.³⁷

A munkaerő értékét nem csupán az egyéni felnőtt munkás fenntartásához szükséges munkaidő, hanem a munkáscsalád fenntartásához szükséges munkaidő határozta meg. Minthogy a gépi berendezés a munkáscsalád valamennyi tagját a munkapiacra dobja, a férfi munkaerejének értékét elosztja egész családjára. Ezért elértékteleníti a férfi munkaerejét. A például négy munkaerőre felparcellázott család megvásárlása talán többe kerül, mint korábban a családfő munkaerejének megvásárlása, de ennek ellenében egy munkanap helyébe négy lép, és áruk olyan arányban csökken, amilyenben a négynek a többletmunkája meghaladja az egy többletmunkáját. Most már négynek kell nemcsak munkát, hanem többletmunkát is szolgáltatnia a tőke számára, hogy egy család megéljen. Így a gépi berendezés a kizsákmányolás emberanyagával, a tőke legsajátabb kiaknázási mezejével³⁸ egyszersmind a kizsákmányolás fokát is eleve kibővíti.

Éppen így alapjaiban forradalmasítja a gépi berendezés a tőkeviszony formai közvetítését, a munkás és tőkés közötti szerződést. Az árucsere alapzatán az első előfeltétel az volt, hogy tőkés és munkás mint szabad személyek, mint független árubirtokosok lépjenek szembe egymással: az egyik mint pénz és termelési eszközök birtokosa, a másik mint munkaerő birtokosa. De most a tőke nem-teljesjogú vagy félig nem-teljesjogú személyeket vásárol. Korábban a munkás a saját munkaerejét adta el, amellyel mint formailag szabad személy rendelkezett. Most asszonyát és gyermekét adja el. Rabszolgakereskedő lesz.³⁹ A gyermekmunka iránti kereslet gyakran formájában is egyezik a néger rabszolgák iránti kereslettel, ahogy azt amerikai újsághirdetésekben szoktuk volt olvasni. „Figyelmemet”, mondja például egy angol gyárfelügyelő, „ráirányították egy hirdetésre, amely kerületem egyik legjelentősebb ipari városának helyi lapjában jelent meg, a következő szöveggel: Keresünk 12—20 fiút, akik legalább 13 éves számba vehetők. Bér heti 4 shilling. Érdeklődni lehet stb.”⁴⁰ A „legalább 13 éves számba vehetők” kitétel arra vonatkozik, hogy a Factory Act szerint a 13 éven aluli gyermekeknek csak 6 órát szabad dolgozniok. Hivatalosan kinevezett orvosnak (certifying surgeon) kell korukat igazolnia. A gyáros tehát olyan fiúkat kíván, akik úgy néznek ki, mintha már 13 évesek lennének. A gyárosok által foglalkoztatott 13 éven aluli gyermekek számának néha ugrásszerű csökkenése, ami az utóbbi 20 év angol statisztikájában olyan meglepő, maguknak a gyárfelügyelőknek a vallomása szerint nagyrészt certifying surgeonök műve volt, akik a gyermekkor határát a tőkések kizsákmányolókedvének és a szülők kufárszükségletének megfelelően odébb tolták. Bethnal Greenben, ebben a hírhedt londoni kerületben, minden hétfőn és kedden reggel nyílt vásárt tartanak, amelyen mindkét nembeli gyermekek 9 éves kortól önmagukat adják bérbe a londoni selyem-manufaktúráknak. „A szokásos feltételek: 1 shilling 8 penny egy hétre (ez a szülőké) és 2 penny nekem magamnak, meg tea.” A szerződések csak egy hétre érvényesek. E vásáron a jelenetek és a hangnem igazán felháborítóak.⁴¹ Még mindig előfordul Angliában, hogy nők „fiúkat vesznek a workhouse-ból [dologházból] és heti 2 shilling 6 pennyért bérbe adják őket bármely tetszőleges vevőnek”.⁴² A törvényhozás ellenére Nagy-Britanniában még mindig legalább 2000 fiút adnak el saját szüleik eleven kéményseprő gépnek (holott léteznek gépek a helyettesítésükre).⁴³ A gépi berendezés olyannyira forradalmasította a munkaerő vevője és eladója közötti jogviszonyt, hogy az egész ügylet a szabad személyek közötti szerződésnek még a látszatát is elveszíti, és ez szolgáltatta később az angol parlamentnek a jogi mentőokot a gyárügybe való állami beavatkozásra. Valahányszor a gyári törvény eddig meg nem támadott iparágakban 6 órára korlátozza a gyermekmunkát, mindig újra felhangzik a gyárosok siránkozása: most a szülők egy része elvonja a gyermekeket a megrendszabályozott iparból, hogy olyanokba adja el őket, ahol még „a munka szabadsága” uralkodik, azaz ahol 13 éven aluli gyermekeket arra kényszerítenek, hogy úgy dolgozzanak, mint a felnőttek, tehát ahol drágábban is lehet rajtuk túladni. Minthogy azonban a tőke természettől fogva leveller, azaz a munka kizsákmányolási feltételeinek egyenlőségét minden termelési területen mint a maga vele született emberi jogát követeli, a gyermekmunka törvényes korlátozása az egyik iparágban oka lesz korlátozásának a másikban.

Már korábban utaltunk azoknak a gyermekeknek és fiatal személyeknek valamint munkásasszonyoknak a fizikai romlására, akiket a gépi berendezés először közvetlenül, a maga alapzatán kisarjadó gyárakban, és aztán közvetve, valamennyi többi iparágban, a tőke kizsákmányolásának vet alá. Itt ezért csak egy pontnál időzünk, a munkások gyermekeinek az első életévekben tapasztalható iszonyú halandóságánál. Angliában 16 olyan anyakönyvi kerület van, ahol, évi átlagban, 100 000 1 éven aluli élő gyermekre csak 9000 haláleset jut (az egyik kerületben csak 7047), 24 kerületben 10 000-nél több, de 11 000-nél kevesebb, 39 kerületben 11 000-nél több, de 12 000-nél kevesebb, 48 kerületben 12 000-nél több, de 13 000-nél kevesebb, 22 kerületben a halálesetek száma meghaladja a 20 000-et, 25 kerületben a 21 000-et, 17-ben a 22 000-et, 11-ben a 23 000-et, Hooban, Wolverhamptonban, Ashton-under-Lyne-ban és Prestonban a 24 000-et, Nottinghamban, Stockportban és Bradfordban a 25 000-et, Wisbeach-ben 26 001 és Manchesterben 26 125.⁴⁴ Mint egy 1861-ben megtartott hivatalos orvosi vizsgálat bebizonyította, a magas halálozási arányszámok, helyi körülményektől eltekintve, kiváltképpen az anyák házon kívüli foglalkoztatásának, a gyermekek ebből eredő elhanyagolásának és a velük való rossz bánásmódnak, többek között meg nem felelő tápláléknak vagy táplálékhiánynak, ópiumkészítményekkel való etetésnek stb. tulajdoníthatók, ehhez járul az anyák természetellenes elidegenedése gyermekeiktől és ennek következtében az utóbbiak szándékos éhenveszejtése és megmérgezése.⁴⁵ Olyan mezőgazdasági kerületekben viszont, „ahol a nők foglalkoztatása minimális, a halálozási arányszám igen alacsony“.⁴⁶ Az 1861. évi vizsgáló bizottság mégis arra a váratlan eredményre jutott, hogy némely az Északi-tengernél elterülő tisztán mezőgazdasági kerületekben az 1 éven aluli gyermekek halálozási arányszáma csaknem eléri a leghírhedtebb gyári kerületekét. Ezért dr. Julian Huntert megbízták, hogy e jelenségnek a helyszínen a végére járjon. Jelentését belefoglalták „VI. Report on Public Health”-be.⁴⁷ Addig azt gyanították, hogy malária és más, alacsony fekvésű és mocsaras tájakra jellemző betegségek tizedelték meg a gyermekeket. A vizsgálat ennek éppen az ellenkezőjét mutatta meg, nevezetesen azt, „hogy a csecsemők rendkívüli halálozási arányszámát ugyanaz az ok hozta létre, amely a maláriát elűzte, tudniillik a talajnak téli mocsárból és nyári sovány legelőből termékeny gabonafölddé való átváltoztatása”.⁴⁸ Az a 70 gyakorló orvos, akiket dr. Hunter ezekben a kerületekben kihallgatott, „bámulatosan egyetértett” e pontban. A talajművelés forradalmával ugyanis bevezették az ipari rendszert. „Férjes asszonyokat, akik bandákban lányokkal és fiúkkal dolgoznak együtt, egy férfi, akit »bandagazdának« hívnak és aki az egész bandát szegődteti, meghatározott összegért a bérlő rendelkezésére bocsát. Ezek a bandák gyakran sok mérföldre vándorolnak falujuktól, reggel és este az országutakon találkozunk velük, a nők rövid alsószoknyába, ennek megfelelő szoknyába, csizmába, néha pedig nadrágba öltözötten, külsőre igen erőteljesek és egészségesek, de megrontotta őket a szokásukká lett ledérség, és mit sem törődnek azokkal a vészterhes következményekkel, amelyeket e mozgalmas és független életmód iránti előszeretetük szülötteikre zúdít, akik otthon elsatnyulnak.”⁴⁹ A gyári kerületek minden jelensége újratermelődik itt, és a burkolt gyermekgyilkosság, a gyermekeknek ópiumkészítményekkel való kezelése még nagyobb méreteket ölt.⁵⁰ „Mélységes irtózásomra”, mondja dr. Simon, az angol Privy Council tiszti főorvosa és a „Public Health”-ről szóló jelentések rédacteur en chefje [főszerkesztője], „amellyel a felnőtt nők mindennemű átfogó ipari foglalkoztatását szemlélem, szolgáljon mentségül az, hogy ismerem az általa előidézett bajokat.”⁵¹ „Valóban”, kiált fel R. Baker gyárfelügyelő egy hivatalos jelentésben, „szerencse lesz Anglia ipari kerületei számára, ha minden férjes asszonynak, akinek családja van, megtiltják, hogy bármilyen gyárban dolgozzék.”⁵²

A női és gyermekmunka tőkés kizsákmányolásából fakadó erkölcsi elnyomorodást F. Engels a „Lage der arbeitenden Klasse in England”-ban, valamint más írók olyan kimerítően ecsetelték, hogy én itt csak emlékezetbe idézem. Az az értelmi elsivárodás pedig, amelyet éretlen embereknek puszta értéktöbblet-gyártó gépekké való átváltoztatása mesterségesen kitermel — és amelyet nagyon meg kell különböztetni attól a természetadta tudatlanságtól, amely a szellemet parlagon heverteti, de magát a fejlődőképességét, természetes termékenységét nem rontja meg —, végül még az angol parlamentet is rákényszerítette, hogy az elemi oktatást a gyári törvény alá vetett minden iparban a 14 éven aluli gyermekek „produktív“ elhasználásának törvényes feltételévé tegye. A tőkés termelés szellemét napnál világosabban mutatta a gyári törvények úgynevezett nevelési záradékainak hányaveti megszerkesztése, az adminisztratív gépezet hiánya, ami által ez a kötelező oktatás nagyrészt megint csak illuzórikussá lesz, a gyárosoknak még ezzel az oktatási törvénnyel szemben is kifejtett oppozíciója és kijátszására irányuló számos gyakorlati fogása és furfangja. „Csakis a törvényhozást kell hibáztatni, amiért egy csalóka törvényt (delusive law) bocsátott ki, amely miközben azt színleli, hogy gondoskodik a gyermekek neveléséről, egyetlenegy rendelkezést sem tartalmaz, amellyel ez az állítólagos cél biztosítható volna. Semmit sem rendel el azonkívül, hogy a gyermekeket naponta bizonyos óraszámra” (3 órára) „egy iskolának nevezett hely négy fala közé kell bezárni, és hogy a gyermek alkalmazójának erről hetenként bizonyítványt kell kapnia egy személytől, aki mint iskolai tanító vagy iskolai tanítónő írja alá a nevét.”⁵³ Az 1844-es módosított gyári törvény kibocsátása előtt nem voltak ritkák az olyan iskolalátogatási bizonyítványok, amelyeket az iskolamester vagy iskolamesternő kereszttel írt alá, mert maga sem tudott írni „Amikor egy ilyen bizonyítványokat kiállító iskolát meglátogattam, annyira megdöbbentett az iskolamester tudatlansága, hogy így szóltam hozzá: »Kérem, Uram, tud ön olvasni?« Felelete ez volt: »Ehe, valamicskét (summát).« A maga igazolására hozzáfűzte: »Mindenesetre felette állok tanítványaimnak.«” Az 1844-es törvény előkészítése folyamán a gyárfelügyelők leleplezték, hogy milyen gyalázatos állapotok uralkodnak az iskolának nevezett helyeken, melyeknek bizonyítványait a törvény szempontjából teljes érvényűnek kellett elfogadniuk. Mindössze annyit értek el, hogy 1844-től „az iskolai bizonyítványban a jegyeket az iskolamesternek saját kezeírásával kell kitöltenie, és éppígy vezeték- és keresztnevét is neki magának kell aláírnia”.⁵⁴ Sir John Kincaid skóciai gyárfelügyelő hasonló hivatalos tapasztalatokról számol be: „Az első iskolát, amelyet meglátogattunk, bizonyos Ann Killin asszony vezette. Felkérésünkre, hogy betűzze nevét, tüstént bakot lőtt, mert C betűvel kezdte, de azonnal kijavítva magát, azt mondta, hogy neve K-val kezdődik. Amikor azonban megnéztem aláírását a bizonyítvány-könyvekben, észrevettem, hogy nevét különbözőképpen írja, emellett kézírása sem hagyott kétséget afelől, hogy alkalmatlan a tanításra. Maga is bevallotta, hogy a névsort nem tudja vezetni [...] Egy másik iskolában azt láttam, hogy a tanterem 15 láb hosszú és 10 láb széles, és ebben a helyiségben 75 gyermeket számoltam össze, akik valami érthetetlent rikácsoltak.”⁵⁵ „De nemcsak ezekben a siralmas lyukakban történik az, hogy a gyermekek bizonyítványt ugyan kapnak, oktatást azonban nem, mivel sok iskolában, ahol a tanító alkalmas, fáradozásai csaknem teljesen meghiúsulnak a gyermekek észbontó összevisszaságán, akik a legkülönbözőbb korúak, háromévestől felfelé. A tanító megélhetése, amely a legjobb esetben is nyomorúságos, teljesen attól függ, hogy hány gyermeket tud bezsúfolni egy szobába, mert aszerint kapja a pennyket. Ehhez járul a gyér iskolabútorzat, a könyvek és más tanszerek hiánya s a fülledt és undorító levegőnek magukra a szegény gyermekekre gyakorolt leverő hatása. Sok ilyen iskolában voltam és számos gyermeket láttam, akik semmit a világon nem csináltak; és ezt mint iskolalátogatást nyugtázzák, s az ilyen gyermekek a hivatalos statisztikában mint iskolázottak (educated) szerepelnek.”⁵⁶ Skóciában a gyárosok arra törekednek, hogy az iskolalátogatásra kötelezett gyerekeket lehetőleg mellőzzék. „Ez elegendő bizonyíték arra, hogy mennyire nem kedvelik a gyárosok a nevelési záradékokat.”⁵⁷ Groteszk és förtelmes módon jelenik ez meg a karton- stb. nyomóüzemekben, amelyeket külön gyári törvény szabályoz. A törvény rendelkezései szerint „minden gyermeknek, mielőtt egy ilyen nyomóüzemben foglalkoztatnák, a foglalkoztatása első napját közvetlenül megelőző 6 hónap alatt legalább 30 napon és nem kevesebb mint 150 órán át iskolát kell látogatnia. A nyomóüzemben való foglalkoztatásának tartama alatt minden második 6 hónapban ugyancsak egy 30 napos és 150 órás perióduson át iskolát kell látogatnia [...] Az iskolalátogatásnak reggel 8 óra és délután 6 óra között kell megtörténnie. Ugyanazon a napon 2½ óránál rövidebb vagy 5 óránál hosszabb látogatás nem számítható be a 150 órába. Rendes körülmények között a gyermekek délelőtt és délután mennek iskolába, 30 napon át, napi 5 óra hosszat, és a 30 nap leteltével, amikor a statútumnak megfelelő összesen 150 órát elérték, amikor, saját nyelvükön szólva, könyvüket elintézték, visszatérnek a nyomodéba, ahol ismét 6 hónapig maradnak, míg esedékessé nem lesz az iskolalátogatásnak egy másik törlesztési ideje, és akkor megint az iskolában maradnak, míg a könyvet megint el nem intézik [...] Nagyon sok fiú, aki az iskolát az előírásos 150 órán át látogatta, amikor a nyomodéban való 6 hónapos tartózkodás után visszatér, ugyanott tart, ahol kezdte [...] Természetesen megint elfelejtettek mindent, amit a korábbi iskolalátogatás során tanultak. Más kartonnyomó üzemekben az iskolalátogatást teljesen a gyár üzleti szükségleteitől teszik függővé. A megkövetelt óraszámot minden 6 hónapos periódus alatt alkalmanként 3—5 órás részletekben róják le, amelyek esetleg 6 hónapra vannak szétszórva. Például a gyermek egy napon reggel 8 órától 11 óráig, egy másik napon délután 1-től 4 óráig van iskolában, majd miután megint jó pár napra kimaradt, hirtelen újra jön délután 3-tól 6-ig; azután talán 3 vagy 4 napon át egymás után vagy egy hétig megjelenik, azután 3 hétre vagy egy egész hónapra eltűnik megint és egyes kieső napokon, egyes lyukas órákra tér vissza, amikor alkalmazóinak véletlenül nincs rá szükségük; a gyereket így úgyszólván ide-oda lökdösik (buffeted) az iskolából a gyárba, a gyárból az iskolába, amíg le nem rója a 150 órát.”⁵⁸ Azáltal, hogy a kombinált munkaszemélyzethez túlnyomó számú gyermeket és nőt tesz hozzá, a gépi berendezés végül is megtöri azt az ellenállást, amelyet a manufaktúrában a férfimunkás a tőke zsarnokságával még szembeszegezett.⁵⁹

A gépi berendezés, amely a legerőteljesebb eszköz a munka termelékenységének fokozására, vagyis a valamely áru termeléséhez szükséges munkaidő megrövidítésére, a tőke hordozójaként — először azokban az iparokban, amelyeket közvetlenül megragadott — a legerőteljesebb eszközzé lesz a munkanap minden természetes korláton túlmenő meghosszabbítására. Egyrészt új feltételeket teremt, amelyek a tőkét képessé teszik arra, hogy ennek az állandó tendenciájának gyeplőjét szabadjára engedje, másrészt új motívumokat hoz létre idegen munkára való farkasétvágyának felgerjesztésére.

Először is a gépi berendezésben a munkaeszköz mozgása és munkálkodása a munkással szemben önállósul. A munkaeszköz önmagában ipart perpetuum mobilévé [örökmozgóvá] lesz, amely szakadatlanul tovább termelne, ha nem ütköznék emberi segédeinek bizonyos természeti korlátaiba : testi gyengeségükbe és önakaratukba. Ezért mint tőkében — márpedig mint ilyen az automata a tőkésben tudattal és akarattal rendelkezik — az a törekvés él benne, hogy az ellenszegülő, de rugalmas emberi természeti korlátot a minimális ellenállásra szorítsa össze.⁶⁰ Ezt az ellenállást amúgy is csökkenti a gépen való munka látszólagos könnyűsége s az alkalmazkodóbb és hajlíthatóbb női és gyermek-elem.⁶¹

A gépi berendezés termelékenysége, mint láttuk, fordított arányban áll az általa a készítményre átvitt érték-alkotórésszel. Minél hosszabb az a periódus, amelyben működik, annál nagyobb terméktömegre oszlik el az általa hozzátett érték, és annál kisebb az az értékrész, amelyet az egyes áruhoz hozzáad. A gépi berendezés életének aktív periódusát azonban nyilvánvalóan meghatározza a munkanap hossza, vagyis a napi munkafolyamat tartama, szorozva a napok számával, amelyeken át e munkafolyamat ismétlődik.

A gépkopás semmiképpen sem felel meg matematikai pontossággal a gép használati idejének. De még ha feltételezzük is ezt, egy gép, amely 7½ éven át napi 16 órát működik, ugyanakkora termelési periódust ölel fel és az össztermékhez nem tesz hozzá több értéket, mint ugyanez a gép akkor, ha 15 éven át csak napi 8 órát működik. Az előbbi esetben azonban a gépérték kétszer olyan gyorsan termelődnék újra, mint az utóbbiban és a tőkés a gép közvetítésével 7½ év alatt annyi többletmunkát nyelne el, mint különben 15 év alatt.

A gép anyagi kopásának két fajtája van. Az egyik a használatából ered, mint ahogy pénzdarabok elkopnak a forgalom által, a másik a nem-használatából, mint ahogy a tétlen kard megrozsdásodik hüvelyében. Ez a gépnek az elemek által való elfogyasztása. Az első fajta kopás többé-kevésbé egyenes arányban, az utóbbi bizonyos fokig fordított arányban van a gép használatával.⁶²

Az anyagi kopáson kívül azonban a gép egy mondhatni erkölcsi kopásnak is alá van vetve. Veszít csereértékéből abban a mértékben, amelyben vagy olcsóbban lehet újratermelni ugyanilyen szerkezetű gépeket, vagy jobb gépek kelnek versenyre vele.⁶³ Értékét mindkét esetben — bármilyen fiatal és életerős még egyébként a gép — többé nem a benne magában valóban tárgyiasult, hanem a saját újratermeléséhez vagy a jobb gép újratermeléséhez szükséges munkaidő határozza meg. Ezért többé vagy kevésbé elértéktelenedett. Minél rövidebb az a periódus, amely alatt a gép összértékét újratermelik, annál csekélyebb az erkölcsi kopás veszélye, és mmél hosszabb a munkanap, annál rövidebb ez a periódus. Amikor először vezetik be a gépi berendezést valamilyen termelési ágba, egymást érik az új módszerek a gépek olcsóbb újratermelésére⁶⁴, egymást érik a tökéletesítések, amelyek a gépi berendezésnek nemcsak egyes részeit vagy készülékeit, hanem egész szerkezetét ragadják meg. Ez a munkanap meghosszabbítására késztető különös motívum ezért a gépi berendezés első életperiódusában hat a legakutabban.⁶⁵

Különben változatlan körülmények között és adott munkanap mellett kétszer annyi munkás kizsákmányolásához az állandó tőkének a gépi berendezésre és épületekre kiadott részét éppúgy meg kell kétszerezni, mint a nyersanyagra, segédanyagokra stb. kiadott részét. A munkanap meghosszabbításával kibővül a termelés szintje, míg a gépi berendezésre és épületekre kiadott tőkerész változatlan marad.⁶⁶ Ezért nemcsak az értéktöbblet nő, hanem a megszerzéséhez szükséges kiadások is csökkennek. Bár ez különben is megtörténik többé-kevésbé a munkanap bárminő meghosszabbításakor, itt azonban döntőbb súllyal esik latba, mert a munkaeszközökké átváltozott tőkerész egyáltalában többet nyom a latban.⁶⁷ A gépi üzem fejlődése ugyanis a tőkének egyre növekvő alkotórészét köti meg olyan formában, amelyben egyrészt folytonosan értékesíthető, másrészt veszít használati értékéből és csereértékéből, mihelyt az eleven munkával való érintkezése megszakad. „Ha”, oktatta ki Ashworth úr, egy angol pamutmágnás, Nassau W. Senior professzort, „ha a földműves leteszi ásóját, 18 penny értékű tőkét tesz haszontalanná erre a periódusra. Ha a mi embereink” (azaz a gyári munkások) „közül valaki elhagyja a gyárat, olyan tőkét tesz haszontalanná, amely 100 000 font sterlingbe került.”⁶⁸ Gondoljuk csak el! Egy tőkét, amely 100 000 font sterlingbe került, „haszontalanná” tenni akár csak egy pillanatra is! Valóban égbekiáltó, hogy a mi embereink közül valaki egyáltalán bármikor is elhagyja a gyárat! A gépi berendezés növekvő terjedelme — mint az Ashworth által kioktatott Senior belátja — a munkanap egyre növekvő meghosszabbítását teszi „kívánatossá”.⁶⁹

A gép relatív értéktöbbletet termel, nemcsak azáltal, hogy a munkaerőt közvetlenül elértékteleníti, közvetve pedig az újratermelésébe belekerülő áruk olcsóbbítása révén olcsóbbítja, hanem azáltal is, hogy első, szórványos bevezetésekor a gépbirtokos által alkalmazott munkát hatványozott munkává változtatja át, a gépi termék társadalmi értékét egyéni értéke fölé emeli és a tőkést így képessé teszi arra, hogy a munkaerő napi értékét a napi termék csekélyebb értékrészével pótolja. Ebben az átmeneti időszakban, amelyben a gépi üzem egyfajta monopólium marad, a nyereségek következésképpen rendkívüliek, és a tőkés igyekszik „ifjú szerelme első napjait” a legalaposabban kiaknázni a munkanap lehető legnagyobb meghosszabbítása révén. A nyereség nagysága felgerjeszti a több nyereségre való farkasétvágyat.

Amint a gépi berendezés ugyanabban a termelési ágban általánossá válik, a gépi termék társadalmi értéke egyéni értékére süllyed és érvényesül az a törvény, hogy az értéktöbblet nem azokból a munkaerőkből ered, amelyeket a tőkés a géppel helyettesített, hanem fordítva, azokból a munkaerőkből, amelyeket a gépen foglalkoztat. Az értéktöbblet csak a tőke változó részéből ered, és láttuk, hogy az értéktöbblet tömegét két tényező határozza meg: az értéktöbblet rátája és az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma. Ha a munkanap hossza adott, az értéktöbblet rátáját az az arány határozza meg, amelyben a munkanap szükséges munkára és többletmunkára oszlik. Az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma viszont a változó tőkerésznek az állandóhoz való arányától függ. Mármost világos, hogy a gépi üzem, bármennyire kiterjeszti is a munka termelőerejének fokozása révén a többletmunkát a szükséges munka rovására, ezt az eredményt csak azáltal hozza létre, hogy a valamely adott tőke által foglalkoztatott munkások számát csökkenti. A tőke egy részét, amely korábban változó volt, azaz eleven munkaerővé alakult át, gépi berendezéssé, tehát állandó tőkévé változtatja, amely nem termel értéktöbbletet. Lehetetlen például 2 munkásból annyi értéktöbbletet kisajtolni, mint 24-ből. Ha a 24 munkás mindegyike 12 órából csak 1 óra többletmunkát szolgáltat, akkor együtt 24 óra többletmunkát szolgáltatnak, ezzel szemben a 2 munkás összmunkája csak 24 óra. A gépi berendezésnek értéktöbblet termelésére való alkalmazásában tehát egy benső ellentmondás van, mert a valamely adott nagyságú tőke által szolgáltatott értéktöbblet két tényezője közül az egyik tényezőt, az értéktöbblet rátáját csak azáltal nagyobbítja, hogy a másik tényezőt, a munkások számát, kisebbíti. Ez a benső ellentmondás kiütközik, mihelyt a gépi berendezésnek egy iparágban való általánossá válásával a gépileg termelt áru értéke az összes ugyanolyan fajtájú áruk szabályozó társadalmi értékévé lesz, és ez az ellentmondás ösztökéli viszont a tőkét, anélkül hogy ennek tudatában volna⁷⁰, a munkanap legerőszakosabb meghosszabbítására, hogy a kizsákmányolt munkások viszonylagos számának csökkenését ne csak a relatív többletmunka növekedésével egyenlítse ki, hanem az abszolút többletmunkáéval is.

A gépi berendezés tőkés alkalmazása tehát egyfelől új hatalmas indítékokat teremt a munkanap mértéktelen meghosszabbítására és magát a munkamódot valamint a társadalmi munkaorganizmus jellegét olymódon forradalmasítja, hogy e forradalmasodás megtöri az ezzel a tendenciával szemben mutatkozó ellenállást, másfelől viszont — részben azáltal, hogy besorozza a munkásosztálynak a tőke számára korábban hozzáférhetetlen rétegeit, részben pedig azáltal, hogy szabaddá teszi a gép által kiszorított munkásokat — fölös munkásnépességet⁷¹ termel, amely kénytelen engedni, hogy a törvényt a tőke diktálja neki. Innen ered az a figyelemreméltó jelenség a modern ipar történetében, hogy a gép halomra dönti a munkanap valamennyi erkölcsi és természeti korlátját. Innen ered az a gazdasági paradoxon, hogy a munkaidő megrövidítésének legerőteljesebb eszköze a legbiztosabb eszközévé válik annak, hogy a munkás és családja egész életidejét a tőke értékesítése számára rendelkezésre álló munkaidővé változtassák. „Ha”, álmodozott Arisztotelész, az ókor legnagyobb gondolkodója, „ha minden szerszám parancsszóra vagy éppen önnön sugallatra el tudná végezni munkáját, ahogyan Daidalosz mesterművei maguktól mozogtak, vagy ahogyan Héphaisztosz háromlábú állványai önnön sugallatra mentek a szent munkára, ha így a vetélők maguktól szőnének, akkor sem a mestereknek nem volna szükségük a segédekre, sem az uraknak a rabszolgákra.”⁷² S Antipatrosz, egy Cicero korabeli görög költő, a gabona őrlésére szolgáló vízimalom feltalálását, minden termelő gépi berendezésnek ezt az elemi formáját mint a rabszolganők felszabadítóját és az aranykor helyreállítóját köszöntötte!⁷³ „A pogányok, azok a pogányok!“ Azok, mint az okos Bastiat és már előtte a még bölcsebb MacCulloch felfedezte, semmit sem fogtak fel politikai gazdaságtanból és kereszténységből. Többek között nem fogták fel, hogy a gép a legbeváltabb eszköz a munkanap meghosszabbítására. Mentegették esetleg az egyik ember rabszolgaságát azzal, hogy ez eszköze a másik teljes emberi kifejlődésének. De a tömegek rabszolgaságát prédikálni azért, hogy néhány faragatlan vagy félművelt parvenüt „eminent spinnerré” [jeles fonóvá], „extensive sausage makerré” [nagy kolbászgyárossá], „influential shoe black dealerré” [befolyásos cipőkenőcs-kereskedővé] tegyenek — erre nem volt meg a sajátosan keresztény szervük.

A munkanap mértéktelen meghosszabbítása, amelyet a gépi berendezés a tőke kezei között előidéz, később, mint láttuk, az életének gyökerében fenyegetett társadalom reakcióját váltja ki és ezzel a törvényileg korlátozott normálmunkanaphoz vezet. Az utóbbinak alapzatán döntő fontosságúvá fejlődik egy jelenség, amellyel már korábban találkoztunk — tudniillik a munka intenzívebbé tétele. Az abszolút értéktöbblet elemzésénél mindenekelőtt a munka extenzív nagyságáról volt szó, míg intenzitásának fokát adottnak tételeztük fel. Most az extenzív nagyságnak intenzív, vagyis fokozati nagyságba való átcsapását kell szemügyre vennünk.

Magától értetődik, hogy a gépek fejlődése és a gépekkel dolgozó munkások külön osztályának felhalmozott tapasztalata folytán a munka sebessége és ezzel intenzitása természetadta módon növekszik. Így Angliában egy fél évszázadon át a munkanap meghosszabbítása karöltve jár a gyári munka növekvő intenzitásával. Mindazonáltal érthető, hogy az olyan munkánál, ahol nem múlékony nekirugaszkodásokról, hanem napról napra ismétlődő, szabályszerű egyformaságról van szó, be kell következnie egy csomópontnak, amelyen a munkanap kiterjedtsége és a munka intenzitása kizárja egymást, úgyhogy a munkanap meghosszabbítása már csak a munka gyengébb intenzitási fokával, és megfordítva, a megnövelt intenzitási fok már csak a munkanap megrövidítésével fér meg. Mihelyt a munkásosztály fokozatosan gyülemlő felháborodása rákényszerítette az államot, hogy a munkaidőt erőszakosan megrövidítse és mindenekelőtt a tulajdonképpeni gyár számára normálmunkanapot írjon elő, tehát attól a pillanattól fogva, hogy a munkanap meghosszabbítása útján történő fokozott értéktöbblet-termelés egyszer s mindenkorra lehetetlenné vált, a tőke minden hatalmával és teljes tudatossággal rávetette magát a géprendszer gyorsított kifejlesztése útján történő relatív értéktöbblet-termelésre. Egyidejűleg változás következik be a relatív értéktöbblet jellegében. Általában a relatív értéktöbblet termelésének az a módszere, hogy a munka termelőerejének fokozása által a munkást képessé teszik arra, hogy ugyanazon munkakifejtéssel ugyanazon idő alatt többet termeljen. Ugyanazon munkaidő az össztermékhez továbbra is ugyanannyi értéket tesz hozzá, bár ez a változatlan csereérték most több használati értékben testesül meg és ezért az egyes áru értéke csökken. Nem így azonban, mihelyt a munkanap erőszakos megrövidítése — azzal a roppant lökéssel, amelyet a termelőerő fejlesztésének és a termelési feltételek gazdaságossá tételének ad — egyúttal rákényszeríti a munkást, hogy ugyanazon idő alatt több munkát fejtsen ki, fokozottabban megfeszítse munkaerejét, szorosabban töltse ki a munkaidő pórusait, azaz sűrítse a munkát, olyan mértékben, amely csak a megrövidített munkanapon belül érhető el. Nagyobb tömegű munkának ez a valamely adott időperiódusba való belepréselése most annak számít, ami: nagyobb munkamennyiségnek. A munkaidőnek mint „kiterjedt nagyságnak” mértéke mellé most sűrítettségi fokának mértéke lép.⁷⁴ A tízórás munkanap intenzívebb órája most annyi vagy több munkát, [azaz kifejtett munkaerőt tartalmaz, mint a tizenkétórás munkanap likacsosabb órája. Termékének ezért annyi vagy több értéke van, mint a likacsosabb 1 [és] 1/5 óráénak. Nem tekintve a relatív értéktöbbletnek a munka fokozott termelőereje általi megnövekedését, most például 3 [és] 1/3 óra többletmunka, amely 6 [és] 2/3 óra szükséges munkára jut, a tőkésnek ugyanazt az értéktömeget szolgáltatja, mint előzőleg a 8 óra szükséges munkára jutó 4 óra többletmunka.

A kérdés mármost az, hogyan teszik intenzívebbé a munkát?

A megrövidített munkanap első hatása azon a magától értetődő törvényen alapszik, hogy a munkaerő hatóképessége fordított arányban van hatóidejével. Ezért, bizonyos határok között, az erőkifejtés fokában megnyerik azt, amit tartamában veszítenek. Arról pedig, hogy a munkás valóban több munkaerőt folyósítson, a fizetés módszere révén gondoskodik a tőke.⁷⁵ Manufaktúrákban, például a fazekasságban, ahol a gépi berendezés semmilyen szerepet nem játszik vagy csak jelentéktelent, a gyári törvény bevezetése csattanósan bebizonyította, hogy a munkanap puszta megrövidítése csodálatosan növeli a munka rendszerességét, egyformaságát, rendjét, folyamatosságát és energiáját.⁷⁶ Ez a hatás azonban a tulajdonképpeni gyárban kétségesnek látszott, mert a munkásnak a gép folyamatos és egyforma mozgásától való függősége itt már régen megteremtette a legszigorúbb fegyelmet. Ezért amikor 1844-ben azt tárgyalták, hogy a munkanapot 12 óra alá kell csökkenteni, a gyárosok csaknem egyhangúlag kijelentették: „munkafelügyelőik a különböző munkatermekben vigyáztak, nehogy a kezek időt veszítsenek”, „az éberség és figyelem foka a munkások részéről (the extent of vigilance and attention on the part of the workmen) aligha növelhető”, és ezért minden más körülményt, mint a gépi berendezés járását stb. változatlannak feltételezve, „értelmetlenség jól vezetett gyárakban a munkások fokozott figyelmétől stb. bármilyen jelentékeny eredményt várni”.⁷⁷ Ezt az állítást a kísérletek megcáfolták. R. Gardner úr két nagy prestoni gyárában 1844. április 20-tól 12 helyett csak 11 órát dolgoztatott naponta. Körülbelül egy év elteltével az az eredmény mutatkozott, hogy „ugyanazt a termékmennyiséget ugyanazért a költségért kapta meg, és a munkások együttvéve ugyanannyi munkabért kerestek 11 óra alatt, mint korábban 12 alatt“.⁷⁸ Mellőzöm itt a fonó- és kártolótermekben végzett kísérleteket, mert ezek a gépek sebességének (2%-os) növekedésével voltak egybekötve. A szövőrészlegnél ellenben, ahol méghozzá nagyon különböző fajtájú különleges, könnyű, mintás cikkeket szőttek, egyáltalában semmi változás nem történt az objektív termelési feltételekben. Az eredmény: „1844. január 6-tól április 20-ig, tizenkétórás munkanap mellett, egy-egy munkás heti átlagbére 10 shilling 1½ penny, 1844. április 20-tól június 29-ig, tizenegyórás munkanap mellett, a heti átlagbér 10 shilling 3½ penny volt”.⁷⁹ Itt 11 óra alatt többet termeltek, mint régebben 12 alatt, kizárólag a munkások egyenletesebb kitartása és idejük gazdaságosabb felhasználása következtében. Míg ők ugyanazt a bért kapták és egy óra szabad időt nyertek, a tőkés ugyanarra a terméktömegre tett szert és megtakarította egy órára a szén-, gáz- stb. ráfordítást. Hasonló kísérleteket végeztek egyező eredménnyel Horrocks és Jacson urak gyáraiban.⁸⁰

Mihelyt a munkanap megrövidítése, amely először is megteremti a munka sűrítésének szubjektív feltételét — tudniillik a munkás képességét arra, hogy több erőt folyósítson adott idő alatt —, kényszertörvény jellegűvé válik, a gép a tőke kezében objektív és rendszeresen alkalmazott eszközzé lesz arra, hogy ugyanazon idő alatt több munkát préseljen ki. Ez kettős módon történik: a gépek megnövelt sebessége révén és az ugyanazon munkás felügyeletére bízott gépi berendezésnek, illetve a munkás munkamezejének bővített terjedelme révén. A gépi berendezés szerkezetének tökéletesítése részint szükséges ahhoz, hogy a munkásra nagyobb nyomást gyakoroljanak, részint automatikusan együtt jár a munka intenzívebbé tételével, mert a munkanap korlátja a tőkést a termelési költségekkel való legszigorúbb gazdálkodásra kényszeríti. A gőzgép tökéletesítése megnöveli dugattyúlökéseinek percenkénti számát, és egyúttal lehetővé teszi, hogy nagyobb erőmegtakarítás következtében ugyanazzal az erőgéppel terjedelmesebb mechanizmust hajtsanak változatlan, sőt csökkenő szénfogyasztás mellett. Az átviteli mechanizmus tökéletesítése csökkenti a súrlódást és, ami oly szembeszökően megkülönbözteti a modern gépi berendezést a régitől, egy állandóan csökkenő minimumra redukálja a nagy és kis tengelyek átmérőjét és súlyát. Végül a munkagépek tökéletesítései csökkentik azok terjedelmét — miközben növelik sebességüket és kiterjesztik hatékonyságukat —, mint a modern gőzszövőszék esetében, vagy a munkagépek törzsével együtt megnagyobbítják szerszámaik terjedelmét és számát, mint a fonógép esetében, vagy észrevétlen részletváltoztatásokkal növelik e szerszámok mozgékonyságát, ahogyan a selfacting mule esetében az orsók sebességét az ötvenes évek közepén ilymódon 1/5-ével fokozták.

A munkanap 12 órára való rövidítése Angliában 1833-tól kelteződik. Már 1836-ban kijelentette egy angol gyáros: „A gyárakban végzendő munka a korábbihoz képest nagyon megnőtt ama nagyobb figyelem és tevékenység következtében, amelyet a gépi berendezés jelentősen megnövelt sebessége a munkástól megkövetel.”⁸¹ 1844-ben Lord Ashley, most Shaftesbury grófja, a következő, dokumentumokkal alátámasztott megállapításokat tette az alsóházban:

„A gyári folyamatokban foglalkoztatottak munkája most háromszor akkora, mint az ilyen műveletek bevezetésekor. A gépi berendezés kétségkívül olyan munkát végzett, amely sok millió ember inait és izmait helyettesíti, de egyúttal bámulatosan (prodigiously) megszaporította a félelmetes mozgásának uralma alá vetett emberek munkáját [...] Az a munka, amellyel egy mule-párt 40-es számú fonal fonása közben 12 órán át követnek, 1815-ben 8 mérföldnyi távolság megtételét foglalta magában. 1832-ben ugyanezen szám fonása közben egy mule-pár nyomon kísérése azt jelentette, hogy 12 óra alatt 20 és gyakran még több mérföld távolságot kell bejárni. 1815-ben 12 óra alatt a fonónak 820 kihúzást kellett végeznie mindegyik mule-on, ami összesen 1640 volt a 12 órára. 1832-ben a fonónak, tizenkétórás munkanapja alatt, mindegyik mule-on 2200 kihúzást kellett végeznie, tehát összesen 4400-at, 1844-ben mindegyik mule-on 2400-at, tehát összesen 4800-at; és egyes esetekben a megkívánt munkamennyiség (amount of labour) még nagyobb [...] Itt van a kezemben egy másik, 1842-es dokumentum, amely bizonyítja, hogy a munka progresszíven növekszik, nemcsak azért, mert nagyobb távolságot kell megtenni, hanem azért is, mert a termelt áruk mennyisége szaporodik, míg a kezek száma aránylag csökken; és továbbá, mert most gyakran rosszabb gyapotot fonnak, amely több munkát követel [...] A kártolóteremben szintén nagyon megnövekedett a munka. Most egy személy végzi azt a munkát, amely korábban kettő között oszlott el [...] A szövődében, ahol nagyszámú személyt, többnyire nőket foglalkoztatnak, a munka az utóbbi években teljes 10%-kal növekedett a gépi berendezés megnövelt sebessége következtében. 1838-ban a hetenként megfont hankek [matringok] száma 18 000 volt, 1843-ban elérte a 21 000-et. 1819-ben a pickek [vetések] száma a gőzszövőszéknél percenként 60 volt, 1842-ben 140, ami a munka erős növekedését mutatja.”⁸²

Tekintettel erre a figyelemreméltó intenzitásra, amelyet a munka a tizenkétórás törvény uralma alatt már 1844-ben elért, akkoriban jogosultnak látszott az angol gyárosoknak az a kijelentése, hogy ebben az irányban lehetetlen minden további haladás, és hogy ezért a munkaidő minden további csökkenése a termelés csökkenésével azonos. Okoskodásuk látszólagos helyességét a legjobban bizonyítja fáradhatatlan cenzoruknak, Leonard Horner gyárfelügyelőnek a következő egykorú közlése:

„Minthogy a termelt mennyiséget főképpen a gépi berendezés sebessége szabályozza, a gyárosnak szükségképpen érdeke, hogy azt a lehető legnagyobb sebességgel működtesse, amely még összeegyeztethető a következő feltételekkel: a gépi berendezésnek a túl gyors romlástól való megóvásával, a gyártott cikk minőségének fenntartásával és azzal, hogy a munkástól a gép mozgásának követése ne kívánjon nagyobb erőfeszítést, mint amekkorát folyamatosan teljesíteni bír. Gyakran előfordul, hogy a gyáros sietségében a mozgást túlságosan gyorsítja. A számos törés és a gyártmány elrontása a gyorsaságot ekkor jócskán kiegyensúlyozza, és a gyáros arra kényszerül, hogy mérsékelje a gépi berendezés sebességét. Minthogy a tevékeny és intelligens gyáros megtalálja az elérhető maximumot, arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen 11 óra alatt annyit termelni, mint 12 alatt. Ezenkívül feltettem, hogy a darabbér szerint fizetett munkás a végletekig megfeszíti erejét, annyira, amennyire a munkának ezt a fokát folyamatosan el bírja viselni.”⁸³ Horner ennélfogva, Gardner és mások kísérletei ellenére, arra a következtetésre jutott, hogy a munkanap 12 óra alá történő további csökkentésének csökkentenie kell a termék mennyiségét.⁸⁴ Ő maga idézi tíz évvel később 1845-ös aggályát bizonyságul, hogy akkoriban még milyen kevéssé értette meg, mennyire rugalmas a gépi berendezés és az emberi munkaerő, amelyeket a munkanap kényszerű megrövidítése révén egyaránt a végsőkig feszítenek.

„Az orsók sebessége a throstle-okon percenként 500, a mule-okon 1000 fordulattal nőtt, azaz a throstle-orsók sebessége, amely 1839-ben percenként 4500 fordulat volt, most” (1862-ben) „5000-re rúg, a mule-orsóké pedig, amely 5000 volt, most percenként 6000-re rúg; ez az első esetben 1/10, a másodikban 1/5 sebességtöbblet.”⁸⁵ James Nasmyth, a Manchester melletti Patricroft híres mérnöke 1852-ben Leonard Hornerhoz intézett levelében taglalta azokat a tökéletesítéseket, amelyeket a gőzgépen 1848 és 1852 között végeztek. Miután megjegyzi, hogy az a gőz-lóerő, amelyet a hivatalos gyári statisztikában állandóan a gőzgépek 1828. évi hatásfoka alapján számítanak⁸⁶, már csak névleges, és a valóságos erőnek csak indexéül szolgálhat, többek között ezt mondja: „Biztos vagyok abban, hogy ugyanolyan súlyú gőzgépek”, gyakran ugyanazok a gépek, amelyeken csupán alkalmazták az újabb tökéletesítéseket, „most átlagosan legalább 50%-kal több szolgálatot illetve munkát végeznek, mint korábban, és hogy sok esetben ugyanazok a gőzgépek, amelyek a percenként 220 lábra korlátozott sebesség napjaiban 50 lóerőt szolgáltattak, most”, csökkent szénfogyasztással, „több mint 100-at szolgáltatnak [...] Az ugyanakkora névleges lóerejű modern gőzgépet a korábbinál nagyobb erő hajtja a szerkezetében, a gőzkazánok térfogatában és felépítésében stb. eszközölt tökéletesítések következtében [...] Ezért ámbár a névleges lóerőhöz viszonyítva a kezeknek ugyanakkora számát foglalkoztatják, mint korábban, a munkagépekhez viszonyítva kevesebb kezet alkalmaznak.”⁸⁷ 1850-ben az Egyesült Királyság gyárai 134 217 névleges lóerőt alkalmaztak 25 638 716 orsó és 301 445 szövőszék mozgatására. 1856-ban az orsók és a szövőszékek száma 33 503 580, illetőleg 369 205 volt. Ha a megkívánt lóerő ugyanaz maradt volna, mint 1850-ben, akkor 1856-ban 175 000 lóerőre lett volna szükség. A hivatalos kimutatás szerint azonban a lóerők száma csak 161 435 volt, tehát több mint 10 000-rel kevesebb, mint ha az 1850-es bázis szerint számítanók.⁸⁸ „A legutóbbi, 1856-os »Return«” (hivatalos statisztika) „által megállapított tények a következők: a gyárrendszer rohamos gyorsasággal terjed, a kezek száma a gépi berendezéshez viszonyítva csökkent, a gőzgép az erő gazdaságos felhasználása és más módszerek révén nagyobb súlyú gépet hajt meg, és a munkagépek tökéletesítése, a gyártási módszerek megváltoztatása, a gépi berendezés sebességének megnövelése és sok más ok következtében nagyobb mennyiségű gyártmányt érnek el.”⁸⁹ „A legkülönbözőbb fajtájú gépeken bevezetett nagyarányú tökéletesítések a gépek termelőerejét igen fokozták. Minden kétségen kívül a munkanap megrövidítése [...] ösztökélt e tökéletesítésekre. Az utóbbiaknak és a munkás intenzívebb erőfeszítésének az volt a hatása, hogy a” (két órával, vagyis 1/6-ával) „megrövidített munkanap alatt legalább ugyanannyi gyártmányt állítanak elő, mint régebben a hosszabb alatt.”⁹⁰

Hogy a gyárosok meggazdagodása a munkaerő intenzívebb kizsákmányolásával mennyire fokozódott, azt már az az egy körülmény is bizonyítja, hogy az angol pamut- stb. gyárak számának átlagos évi növekedése 1838-tól 1850-ig 32, 1850-től 1856-ig ellenben 86 volt.

Bármilyen nagy volt is az 1848-tól 1856-ig terjedő 8 évben a tízórás munkanap uralma alatt az angol ipar haladása, a következő, 1856-tól 1862-ig terjedő 6 éves időszakban ezt megint messze túlszárnyalták. A selyemgyárakban például az orsók száma 1856-ban 1 093 799 volt, 1862-ben 1388 544; a szövőszékeké 1856-ban 9 260 és 1862-ben 10 709. Ezzel szemben a munkások száma 1856-ban 56 137 és 1862-ben 52 429. Vagyis az orsók száma 26,9%-kal és a szövőszékek száma 15,6%-kal növekedett, ugyanakkor a munkások száma 7%-kal csökkent. 1850-ben a fésűsfonógyárakban 875 830 orsót alkalmaztak, 1856-ban 1 324 549-et (51,2%-os növekedés) és 1862-ben 1289 172-t (2,7%-os csökkenés). Ha azonban leszámítjuk a kettőzőorsókat, amelyek az 1856. évi adatokban szerepelnek, de az 1862. éviekben nem, akkor az orsók száma 1856 óta meglehetősen változatlan maradt. Ezzel szemben az orsók és a szövőszékek sebességét 1850 óta sok esetben megkétszerezték. A gőzszövőszékek száma a fésűsfonógyárakban 1850-ben 32 617, 1856-ban 38 956 és 1862-ben 43 048. Ezeken 1850-ben 79 737, 1856-ban 87 794 és 1862-ben 86 063 személyt foglalkoztattak, de ebből 14 éven aluli gyermek 1850-ben 9 956, 1856-ban 11 228 és 1862-ben 13 178. Tehát annak ellenére, hogy a szövőszékek száma 1862-re 1856-hoz képest nagyon megszaporodott, a foglalkoztatott munkások teljes száma csökkent, a kizsákmányolt gyermekeké növekedett.⁹¹ 1863. április 27-én Ferrand képviselő az alsóházban kijelentette: „Lancashire és Cheshire 16 kerületének munkásküldöttei, akiknek megbízásából beszélek, közölték velem, hogy a munka a gyárakban a gépi berendezés tökéletesítése következtében állandóan növekszik. Korábban egy személy segítőkkel két szövőszéket szolgált ki, most viszont hármat szolgál ki segítők nélkül, és egyáltalán nem szokatlan, hogy egy személy négyet szolgál ki stb. 12 óra munkát, mint a közölt tényekből kiderül, most kevesebb mint 10 munkaórába préselnek bele. Ezért magától értetődő, hogy milyen rettenetes mértékben megnövekedett az utóbbi években a gyári munkások munkatérbe.”⁹²

Ezért a gyárfelügyelők, bár fáradhatatlanul és teljes joggal magasztalják az 1844-es és 1850-es gyári törvények kedvező eredményeit, mindazonáltal megvallják, hogy a munkanap megrövidítése máris a munkának a munkás egészségét, tehát magát a munkaerőt tönkretevő intenzitását idézte elő.

„Úgy látszik, a legtöbb pamut-, fésűsfonó- és selyemgyárban az a kimerítő izgalmi állapot, amelyet a munka az utóbbi években oly rendkívül meggyorsított mozgású gépi berendezésen megkövetel, egyik oka a tüdőmegbetegedésekben való elhalálozás ama többletének, amelyet dr. Greenhow a legutóbbi csodálatraméltó jelentésében kimutatott.”⁹³ A legcsekélyebb kétség sem fér hozzá, hogy mihelyt a munkanap meghosszabbítását a törvény a tőke számára egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette, a tőke ama tendenciájának, hogy magát a munka mtenzitásfokának rendszeres növelésével kárpótolja és a gépi berendezés minden tökéletesítését a munkaerő fokozottabb kiszipolyozására szolgáló eszközzé torzítsa, csakhamar megint egy fordulóponthoz kell elvezetnie, amelyen a munkaórák újabb csökkentése elkerülhetetlenné lesz.⁹⁴ Másrészt az angol iparnak 1848-tól napjainkig, azaz a tízórás munkanap időszakában végbement rohamos fejlődése még sokkal inkább túlszárnyalja az 1833 és 1847 közötti időt, azaz a tizenkétórás munkanap időszakát, mint az utóbbi a gyárrendszer bevezetése utáni fél évszázadot, azaz a korlátozatlan munkanap időszakát.⁹⁵

E fejezet elején a gyár testét, a géprendszer tagozódását vettük szemügyre. Azután láttuk, hogyan szaporítja a gépi berendezés a női és a gyermekmunka elsajátítása révén a tőke emberi kizsákmányolási anyagát, hogyan kobozza el a munkanap mértéktelen kiterjesztése révén a munkás egész életidejét, és hogyan szolgál haladása, amely lehetővé teszi, hogy mind rövidebb idő alatt roppantul növekvő termékmennyiséget állítsanak elő, végül rendszeres eszközül arra, hogy minden pillanatban több munkát folyósítsanak, vagyis a munkaerőt mind intenzívebben zsákmányolják ki. Most a gyár-egészhez fordulunk, mégpedig ennek legkifejlettebb alakjához.

Dr. Ure, az automatikus gyár Pindarosza, egyrészt úgy írja le azt, mint „kooperációját különböző kategóriájú munkásoknak — felnőtteknek és nem-felnőtteknek —, akik gyakorlottan és szorgalmasan felügyelnek a termelő gépeknek olyan rendszerére, amelyet egy központi erő” (az elsődleges mozgató) [ez a betoldás egy szatirikus utalás a skolasztika „primus motor“, vagy elsődleges mozgató elméletére, Aquinói Szent Tamás első istenérvére] „szakadatlanul működtet”, másrészt mint „roppant automatát, amely számtalan mechanikai és öntudattal bíró szervből van összetéve; e szervek egyetértésben és megszakítás nélkül hatnak, hogy egy és ugyanazt a tárgyat termeljék, úgyhogy mindnyájan alá vannak rendelve egy mozgatóerőnek, amely magától mozog”. Ez a két meghatározás semmiképpen sem azonos. Az egyikben a kombinált összmunkás, vagyis a társadalmi munkaorganizmus jelenik meg mint átfogó alany és a mechanikai automata mint tárgy; a másikban maga az automata az alany és a munkások csak mint tudattal bíró szervek vannak tudattalan szerveinek mellérendelve és ezekkel együtt a központi mozgatóerőnek alárendelve. Az előbbi meghatározás a gépi berendezés minden lehetséges nagybani alkalmazására érvényes, a másik pedig tőkés alkalmazását és ezért a modern gyárrendszert jellemzi. Ure ezért szereti a központi gépet, amelyből a mozgás kiindul, nemcsak automatának, hanem autokratának is ábrázolni. „Ezekben a nagy műhelyekben a gőz jótékony hatalma alattvalóinak miriádjait gyűjti maga köré.”⁹⁶

A munkaszerszámmal együtt kezelésének virtuozitása is átmegy a munkásról a gépre. A szerszám teljesítőképessége felszabadul az emberi munkaerő személyi korlátái alól. Ezzel megszűnik az a technikai alapzat, amelyen a munka megosztása a manufaktúrában nyugszik. A specializált munkásoknak a manufaktúrára jellemző hierarchiája helyébe ezért az automatikus gyárban azon munkák egyenlősítésének, vagyis nivellálásának tendenciája lép, amelyeket a gépi berendezés segítőinek kell elvégezniük,⁹⁷ a részmunkások mesterségesen létrehozott különbségei helyébe túlnyomórészt a kor és a nem természetes különbségei lépnek.

Amennyiben az automatikus gyárban a munka megosztása újramegjelenik, ez mindenekelőtt munkások elosztása a specializált gépek között, és munkástömegeké, amelyek azonban nem alkotnak tagozott csoportokat, a gyár különböző részlegei között, ahol egymás mellé sorozott egyenlő fajta szerszámgépeken dolgoznak, tehát csak egyszerű kooperáció megy végbe közöttük. A manufaktúra tagozott csoportját a főmunkásnak néhány segítővel való kapcsolata helyettesíti. A lényeges választóvonal a valóban a szerszámgépeken foglalkoztatott munkások (közéjük számít a mozgatógép felügyelésére, illetve etetésére alkalmazott néhány munkás) és e gépmunkások puszta kéz alá adogatói (csaknem kizárólag gyermekek) között húzódik. A kéz alá adogatok közé számítanak többé-kevésbé az összes „feederek” [etetők] (akik pusztán munkaanyagot juttatnak a gépeknek). E fő osztályok mellett van egy számszerűen jelentéktelen személyzet, amely a teljes gépi berendezés ellenőrzésével és állandó javításával foglalkozik; ide mérnökök, mechanikusok, asztalosok stb. tartoznak. Magasabb fokon álló, részint tudományosan képzett, részint kézművesszerű munkásosztály ez, amely kívül esik a gyári munkások körén és csak hozzájuk van csatolva.⁹⁸ A munkának ez a megosztása merőben technikai.

A gépen való minden munka megköveteli a munkás korai betanítását, azért hogy megtanulja saját mozgását hozzáidomítani egy automata egyenletes, folyamatos mozgásához. Amennyiben maga a teljes gépi berendezés sokféle, egyidejűleg ható és kombinált gép rendszere, a rajta nyugvó kooperáció is különböző fajta munkáscsoportoknak a különböző fajta gépek közötti elosztását követeli meg. De a gépi üzem megszünteti annak szükségességét, hogy ezt az elosztást manufaktúraszerűen megszilárdítsák ugyanazon munkásoknak ugyanazon funkcióhoz való állandó hozzáalkalmazása által.⁹⁹ Minthogy a gyár összmozgása nem a munkástól indul ki, hanem a géptől, folytonos személycsere mehet végbe a munkafolyamat megszakítása nélkül. A legcsattanósabb bizonyítékot erre az 1848—50. évi angol gyároslázadás idején életbe léptetett relais-rendszer szolgáltatja. Végül az a gyorsaság, amellyel a gépen való munkát fiatal korban megtanulják, kiküszöböli annak szükségességét is, hogy a munkások egy különös osztályát kizárólag gépmunkásokká neveljék.¹⁰⁰ A pusztán kéz alá adogatok szolgálatai viszont a gyárban részint gépekkel helyettesíthetők,¹⁰¹ részint teljes egyszerűségük miatt megengedik az ezzel a robottal terhelt személyek gyors és állandó cserélését.

Ámbár a gépi berendezés a munka megosztásának régi rendszerét technikailag halomra dönti, e rendszer először mint a manufaktúra hagyománya szokásszerűen tovább tengődik a gyárban, hogy azután a tőke mint a munkaerő kizsákmányolásának eszközét még undorítóbb formában rendszeresen újratermelje és megszilárdítsa. Egy részszerszám kezelésének élethossziglani specialitása egy részgép szolgálatának élethossziglani specialitásává lesz. A gépi berendezéssel visszaélnek, hogy a munkást már zsenge gyermekkorától fogva egy részgép részévé változtassák.¹⁰² Így nemcsak a munkás újratermeléséhez szükséges költségeket csökkentik jelentősen, hanem egyúttal teljessé teszik a munkásnak a gyár-egésztől, tehát a tőkéstől való tehetetlen függőségét is. Itt, mint mindenütt, különbséget kell tennünk azon nagyobb termelékenység között, amely a társadalmi termelési folyamat fejlődésének, és azon nagyobb termelékenység között, amely e folyamat tőkés kiaknázásának tulajdonítható.

A manufaktúrában és a kézművességben a szerszám szolgál a munkásnak, a gyárban szolgál a gépnek. Ott tőle indul ki a munkaeszköz mozgása, itt neki kell követnie annak mozgását. A manufaktúrában a munkások egy eleven mechanizmus tagjai. A gyárban egy holt mechanizmus létezik függetlenül tőlük, és ebbe a mechanizmusba eleven függelékekként kebelezik be őket. „A vég nélküli munkagyötrelem nyomorult egyhangúsága, ugyanannak a mechanikus műveletnek szüntelen ismétlése Sziszüphosz kínjához hasonló, a munka terhe, akár a szikla, mindig újra visszazúdul az elcsigázott munkásra.”¹⁰³ A gépi munka, miközben az idegrendszert a legsúlyosabban megtámadja, elnyomja az izmok sokoldalú játékát és minden szabad testi és szellemi tevékenységet konfiskál.¹⁰⁴ Még a munka megkönnnyítése is a kínzás eszközévé lesz, mert a gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem munkáját a tartalomtól. Minden tőkés termelésnek, amennyiben nemcsak munkafolyamat, hanem egyszersmind a tőke értékesítési folyamata is, közös vonása, hogy nem a munkás alkalmazza a munkafeltételt, hanem fordítva, a munkafeltétel a munkást; de csak a gépi berendezéssel tesz szert ez a megfordítás technikailag kézzelfogható valóságra. Automatává való átváltozása révén a munkaeszköz magának a munkafolyamatnak során a munkással mint tőke lép szembe, mint holt munka, amely az eleven munkaerőn uralkodik és azt kiszipolyozza. A termelési folyamat szellemi potenciáinak elválása a kétkezi munkától és átváltozásuk a tőkének a munka feletti hatalmaivá, mint már korábban jeleztük, kiteljesedik a gépi berendezés alapzatán felépült nagyiparban. Az egyéni, üressé tett gépmunkás részletügyessége mint apró mellékes dolog eltűnik a tudomány, a roppant természeti erők és a társadalmi tömegmunka mellett, amelyek a géprendszerben testesülnek meg és az utóbbival együtt a „mester” (master) hatalmát alkotják. Ezért ez a mester, akinek agyában a gépi berendezés és az e feletti monopóliuma elválaszthatatlanul összenőtt, összeütközések esetén megvetően odakiáltja a „kezeknek”: „A gyári munkások tartsák üdvös emlékezetükben, hogy munkájuk valójában a tanult munkának igen alacsony fajtája; hogy nincs munka, amely könnyebben elsajátítható és minőségét tekintve jobban díjazott, vagy amelyet a legjáratlanabbak rövid betanítása révén ily gyorsan és ilyen bőségben lehet megszerezni. A mester gépi berendezése valójában sokkal fontosabb szerepet játszik a termelés ügyletében, mint a munka meg a munkás ügyessége, amelyre hathónapos nevelés megtaníthat és amelyet minden béres megtanulhat.”¹⁰⁵

Az, hogy a munkás technikailag alá van rendelve a munkaeszköz egyforma járásának, és hogy a munkaorganizmus mindkét nembeli, legkülönbözőbb korosztályú egyénekből tevődik össze sajátságos módon, kaszárnyaszerű fegyelmet teremt, amely teljes gyári rezsimmé alakul és tökéletesen kifejleszti a már korábban említett felügyeleti munkát, tehát egyszersmind a munkások megosztását kétkezi munkásokra és munkafelügyelőkre, ipari közkatonákra és ipari altisztekre. „Az automatikus gyárban a fő nehézség [...] a szükséges fegyelem megteremtésében állott, abban, bogy az emberek lemondjanak szabályszerűtlen munkaszokásaikról és azonosuljanak a nagy automata változbatatlan szabályszerűségével. De egy olyan fegyelmi kódexet feltalálni és sikerrel érvényesíteni, amely megfelel az automatikus rendszer szükségleteinek és sebességének, Herkuleshez méltó vállalkozás volt, és ez Arkwright nemes műve! Még manapság is, amikor a rendszert egész kiteljesedettségében megszervezték, csaknem lehetetlen a serdülőkoron már túl levő munkások között [...] hasznos segítőket találni az automatikus rendszer számára.”¹⁰⁶ A gyári kódex, amelyben a tőke a munkásai feletti önkényuralmát — a hatalmaknak a polgárság által különben annyira kedvelt megosztását és a még kedveltebb képviseleti rendszert mellőzve — magántörvényekkel és önhatalmúlag formulázza meg, csak tőkés karikatúrája a munkafolyamat társadalmi szabályozásának, amely szükségessé válik a nagyméretű kooperáció és a közös munkaeszközök, nevezetesen a gépi berendezés alkalmazása következtében. A rabszolgahajcsár korbácsa helyébe a felügyelő büntetőkönyve lép. Valamennyi büntetés természetesen pénzbüntetésekben és bérlevonásokban oldódik fel, és a gyár-Lükurgoszok törvényhozói éleselméjűsége törvényeik megsértését, ha lehet, még jövedelmezőbbé teszi számukra, mint megtartásukat.¹⁰⁷

Csak utalunk azokra az anyagi feltételekre, melyek között a gyári munkát végzik. Valamennyi érzékszervet egyaránt sérti a mesterségesen felfokozott hőmérséklet, a nyersanyag hulladékaival teli levegő, a fülsiketítő lárma stb., nem is beszélve az életveszélyről a sűrűn összezsúfolt gépek között, amelyek az évszakok szabályszerűségével termelik ipari veszteséglistájukat.¹⁰⁸ A társadalmi termelési eszközök gazdaságosabbá tétele, amelyet először a gyárrendszerben érlelnek melegházszerűen, a toké kezén egyúttal rendszeres megrablásává lesz a munkás munka közbeni életfeltételeinek, a térnek, levegőnek, világosságnak és a termelési folyamat életveszélyes vagy egészségre ártalmas körülményei elleni személyes védelmi eszközöknek, hogy a munkás kényelmét szolgáló berendezésekről ne is beszéljünk.¹⁰⁹

Vajon igaztalanul nevezi-e Fourier a gyárakat „enyhített bagnónak” [gályarabságnak]?¹¹⁰

A harc a tőkés és a bérmunkás között magával a tőkeviszonnyal kezdődik. Tovább dühöng az egész manufaktúra-időszak alatt.111 De csak a gépi berendezés bevezetése óta harcol a munkás maga a munkaeszköz, a tőke anyagi létezési módja ellen. A termelési eszköz e meghatározott formája ellen mint a tőkés termelési mód anyagi alapzata ellen lázad.

Szinte egész Európa átélt a XVII. század folyamán munkáslázadásokat, amelyek az úgynevezett Bandmühle [szalagmalom] (Schnurmühlének [zsinórmalomnak] vagy Mühlenstuhlnak [malomszéknek] is nevezték), egy szalag- és paszományszövésre szolgáló gép ellen irányultak.¹¹² A XVII. század első harmadának végén a zavargó plebs elpusztított egy szélhajtású fűrészmalmot, amelyet egy hollandus létesített London közelében. Még a XVIII. század elején is csak nehezen győzték le a vízzel hajtott fűrészgépek Angliában a parlament által támogatott népi ellenállást. Amikor Everet 1758-ban megépítette az első vízzel hajtott gyapjúnyíró gépet, ezt néhány száz munkából kitett ember lángba borította. Arkwright scribbling milljei [előkártológépei] és kártológépei ellen 50 000 munkás — akik addig a gyapjúkártolásból éltek — peticionált a parlamentnél. A gépeknek az angol ipari kerületekben a XIX. század első 15 évében végbement tömeges szétrombolása, amelyet főként a gőzszövőszék kiaknázása idézett elő, adta az ürügyet, luddita mozgalom néven, egy Sídmouth, Castlereagh stb. anti-jakobinus kormányának a legreakciósabb erőszakos lépésekre. Idő és tapasztalat szükséges, amíg a munkás megtanulja, hogy a gépi berendezést ennek tőkés alkalmazásától megkülönböztesse és ezért támadásait magáról az anyagi termelési eszközről átvigye annak társadalmi kizsákmányolási formájára.¹¹³

Azok a harcok, amelyek a manufaktúrán belül a munkabér körül folynak, feltételezik a manufaktúrát, és semmiképpen sem irányulnak ennek létezése ellen. Amennyiben a manufaktúrák alakulása ellen folyik harc, ezt a céhmesterek és a kiváltságos városok vívják, nem a bérmunkások. A manufaktúra-időszak írói a munka megosztását ezért túlnyomórészt annak eszközeként fogják fel, hogy virtuálisan munkásokat pótoljanak, de nem annak eszközeként, hogy valóságosan munkásokat kiszorítsanak. Ez a különbség magától értetődő. Ha azt mondják például, hogy 100 millió emberre volna szükség Angliában, hogy a régi rokkával megfonják azt a gyapotot, amelyet most géppel 500 000 fon meg, akkor ez természetesen nem azt jelenti, hogy a gép elfoglalta ezeknek a soha nem létezett millióknak a helyét. Csak annyit jelent, hogy sok millió munkásra volna szükség ahhoz, hogy a fonógépeket pótolják. Ha ellenben azt mondják, hogy a gőzszövőszék Angliában 800 000 szövőt dobott az utcára, akkor nem gépekről beszélnek, amelyek léteznek és amelyeket munkások meghatározott számával kellene pótolni, hanem munkások létező számáról, akiket ténylegesen gépek pótoltak, vagyis kiszorítottak. A manufaktúra-időszakban a kézműszerű üzem maradt, ha szétbontottan is, az alapzat. Az új gyarmati piacokat a középkortól örökül kapott viszonylag csekély számú városi munkásrévén nem lehetett kielégíteni és a tulajdonképpeni manufaktúrák egyúttal új termelési területeket nyitottak meg a hűbériség bomlásával földjéről elkergetett falusi nép előtt. Akkoriban tehát a műhelyeken belüli munkamegosztásnak és kooperációnak inkább a pozitív oldala domborodott ki, az, hogy foglalkoztatott munkásokat termelékenyebbekké tesz.¹¹⁴ Igaz, a kooperáció és a munkaeszközök kevesek kezében való kombinációja, a mezőgazdaságra alkalmazva, sok országban jóval a nagyipar időszaka előtt nagy, hirtelen és erőszakos forradalmakat idéz elő a falusi népesség termelési módjában, következésképpen életfeltételeiben és foglalkoztatási eszközeiben. De ez a harc eredetileg inkább a nagy és a kis földtulajdonosok között folyik, mint a tőke és a bérmunka között; másrészt, amennyiben munkásokat munkaeszközök — juhok, lovak stb. — kiszorítanak, annyiban itt első fokon közvetlen erőszak-aktusok alkotják az ipari forradalom előfeltételét. Először elkergetik a munkásokat a földről, és azután jönnek a juhok. Csak a nagyméretű földrablás, mint amilyen Angliában ment végbe, teremti meg a nagybani mezőgazdaság alkalmazási mezejét.¹¹⁵

Ezért a mezőgazdaságnak ez a felforgatása a kezdetén inkább politikai forradalomnak tűnik.

Mint gép, a munkaeszköz azonnal konkurensévé lesz magának a munkásnak.¹¹⁶ A tőkének a gép révén történő önértékesítése egyenes arányban van azoknak a munkásoknak a számával, akiknek létezési feltételeit a gép megsemmisíti. A tőkés termelés egész rendszere azon nyugszik, hogy a munkás a munkaerejét áruként eladja. A munka megosztása ezt a munkaerőt egy részszerszám kezelésének egészen részlegessé tett ügyességévé egyoldalúsítja. Mihelyt a szerszám kezelése a gépre száll át, a munkaerő használati értékével együtt megszűnik csereértéke. A munkás eladhatatlanná lesz, mint a forgalmon kívül helyezett papírpénz. A munkásosztálynak az a része, amelyet a gépi berendezés így fölösleges, azaz a tőke önértékesítéséhez többé közvetlenül nem szükséges népességgé változtatott, egyrészt elpusztul a régi kézmű- és manufaktúraszerű üzemnek a gépi üzem ellen vívott egyenlőtlen küzdelmében, másrészt elárasztja valamennyi könnyebben hozzáférhető iparágat, túltelíti a munkapiacot, és ezért a munkaerő árát értéke alá csökkenti. A pauperizált munkásoknak, mondják, szolgáljon nagy vigaszul részben az, hogy szenvedéseik csak „múlandók” („a temporary inconvenience”), részben pedig az, hogy a gépi berendezés csak fokozatosan kerít hatalmába egy egész termelési mezőt, miáltal megsemmisítő hatásának terjedelme és intenzitása megtörik. Az egyik vigasz agyonüti a másikat. Ahol a gép fokozatosan ragad meg egy termelési mezőt, ott krónikus nyomort idéz elő a vele konkurráló munkásrétegben. Ahol az átmenet gyors, ott tömegesen és akutan hat. Nincs a világtörténelemnek rettentőbb színjátéka, mint az angol kézi pamutszövőknek fokozatos, évtizedeken át húzódó, végül 1838-ban megpecsételt pusztulása. Sokan közülük éhhalált haltak, sokan hosszú ideig tengődtek családjukkal együtt napi 2½ pennyből.¹¹⁷ Akutan hatottak ellenben az angol pamutgépek Kelet-Indiára, melynek főkormányzója 1834—35. évi jelentésében megállapította: „A nyomor párját ritkítja a kereskedelem történetében. India síkságai a pamutszövők csontjaitól fehérlenek.” Kétségtelenül, amennyiben ezek a takácsok búcsút vettek a múlandó világtól, a gép csak „múlandó visszásságokat” okozott nekik. Egyébként a gépi berendezés „múlandó” hatása állandó, mert mindig új meg új termelési területeket ragad meg. Az az önállósult és elidegenült alak tehát, amelyet egyáltalában a tőkés termelési mód a munkafeltételeknek és a munkaterméknek a munkással szemben ad, a gépi berendezés bevezetésével teljes ellentétté fejlődik.¹¹⁸ Ezért a gépi berendezés megjelenésével tör ki először a munkás brutális lázadása a munkaeszköz ellen.

A munkaeszköz agyonüti a munkást. Ez a szöges ellentét persze akkor jelenik meg a legkézzelfoghatóbban, amikor újonnan bevezetett gépi berendezés konkurál hagyományos kézműves- vagy manufaktúra-üzemmel. De magán a nagyiparon belül analóg módon hat a gépi berendezés folytonos tökéletesedése és az automatikus rendszer kifejlődése. „A gépi berendezés tökéletesítésének állandó célja az, hogy a kézi munkát csökkentsék, vagyis a gyár termelési láncolatának egy láncszemét teljessé tegyék azáltal, hogy az emberi készülékeket vasból valókkal helyettesítik.”¹¹⁹ „Mindennapos esemény, hogy gőz- és vízierőt alkalmaznak eleddig kézzel mozgatott gépi berendezéshez [...] A gépi berendezés kisebb tökéletesítései, amelyek a mozgatóerő gazdaságosabbá tételét, a gyártmány tökéletesítését, az ugyanazon idő alatti termelés megnövelését vagy egy-egy gyermek, nő vagy férfi kiszorítását célozzák, állandóak, és bár látszólag nem nagy horderejűek, mégis fontos eredményekkel járnak.”¹²⁰ „Mindenütt, ahol egy művelet nagy ügyességet és biztos kezet kíván, ezt, amilyen gyorsan csak lehet, kiveszik a túl ügyes és gyakran mindenfajta szabályszerűtlenségekre hajló munkás kezéből, hogy egy különleges mechanizmusra bízzák, amely oly jól van szabályozva, hogy egy gyermek felügyelhet rá.”¹²¹ „Az automatikus rendszerben a munkás tehetségét fokozatosan kiszorítják.”¹²² „A gépi berendezés tökéletesítése nemcsak hogy a foglalkoztatott felnőtt munkások kisebb számát követeli meg egy meghatározott eredmény eléréséhez, hanem egyének bizonyos osztályával helyettesít egy más osztályt, kevésbé tanulttal tanultabbat, gyermekekkel felnőtteket, nőkkel férfiakat. Mindezek a változások folytonos ingadozást okoznak a munkabér rátájában.”¹²³ „A gépi berendezés szüntelenül dob ki felnőtteket a gyárból.”¹²⁴ Hogy a géprendszer a felhalmozott gyakorlati tapasztalat, a mechanikai eszközök már meglevő terjedelme és a technika állandó haladása következtében milyen rendkívül rugalmas, megmutatkozott akkor, amikor a megrövidített munkanap nyomása alatt rohamléptekkel tört előre. De ki sejtette volna 1860-ban, az angol pamutipar delelő évében, a gépi berendezésnek azt a rohamos tökéletesítését és a kézi munkának ennek megfelelő kiszorítását, amelyet a következő három év az amerikai polgárháború ösztökéje alatt előidézett? Az angol gyárfelügyelőknek e pontra vonatkozó hivatalos utalásaiból elegendő itt néhány példa. Egy manchesteri gyáros kijelenti: „75 kártológép helyett most csak 12 kell nekünk, és ezek ugyanakkora mennyiséget szolgáltatnak éppoly jó, ha nem jobb minőségben [...] A megtakarítás munkabérben heti 10 font sterling, gyapothulladékban 10%.” Egy manchesteri finomfonodában „a meggyorsított mozgás és különböző self-acting [önműködő] folyamatok bevezetése révén egy részlegben a munkásszemélyzet egynegyedét, egy másikban több mint felét kiküszöbölték, míg a második kártológép helyett alkalmazott fésülőgép a korábban a kártolóteremben foglalkoztatott kezek számát erősen csökkentette.“ Egy másik fonógyár a „kezekben” elért általános megtakarítását 10%-ra becsüli. Gilmour urak, manchesteri fonógyárosok kijelentik: „Blowing departementünkben [tisztítóműhelyünkben] az új gépi berendezés következtében kezekben és munkabérben elért megtakarítást teljes egyharmadra becsültük [...] A jack frame és drawing frame roomban [finom előfonógép- és nyújtógép-teremben] körülbelül egyharmaddal kevesebb a kiadás és a kéz; a fonóteremben körülbelül egyharmaddal kevesebb a kiadás. De ez nem minden; fonalunk, amely most a szövőkhöz kerül, annyira megjavult az új gépi berendezés alkalmazása révén, hogy a szövők most több és jobb szövetet termelnek, mint a régi gépi fonallal.”¹²⁵ A. Redgrave gyárfelügyelő ehhez megjegyzi: „A munkások számának fokozott termelés mellett történő csökkentése gyorsan halad előre; a gyapjúgyárakban nemrégiben a kezek újabb csökkentése kezdődött meg, és tovább tart; néhány nappal ezelőtt azt mondta nekem egy iskolamester, aki Rochdale közelében lakik, hogy a leányiskolákban a nagy létszámcsökkenés nemcsak a válság nyomásának tulajdonítható, hanem a gyapjúgyárak gépi berendezésében történt változásoknak is, melyek következtében mintegy 70 félmunkaidőst érintő csökkentés ment végbe.”¹²⁶

Az amerikai polgárháborúnak tulajdonítható mechanikai tökéletesítések összeredményét az angol pamutiparban mutatja a következő táblázat:

Gyárak száma	1857	1861	1868
Anglia és Wales	2 046	2 715	2 405
Skócia	152	163	131
Írország	12	9	13
Egyesült Királyság	2 210	2 887	2 549
Gőzszövőszékek száma	1857	1861	1868
Anglia és Wales	275 590	368 125	344 719
Skócia	21 624	30 110	31 864
Írország	1 633	1 757	2 746
Egyesült Királyság	298 847	399 992	379 329
Orsók száma	1857	1861	1868
Anglia és Wales	25 818 576	28 352 125	30 478 228
Skócia	2 041 129	1 915 398	1 397 546
Írország	150 512	119 944	124 240
Egyesült Királyság	28 010 217	30 387 467	32 000 014
Foglalkoztatott személyek száma	1857	1861	1868
Anglia és Wales	341 170	407 598	357 052
Skócia	34 698	41 237	39 809
Írország	3 345	2 734	4 203
Egyesült Királyság	379 213	452 569	401 064

1861 és 1868 között tehát 338 pamutgyár tűnt el; azaz termelékenyebb és nagyobb szabású gépi berendezés koncentrálódott csekélyebb számú tőkés kezében. A gőzszövőszékek száma 20 663-mal csökkent; de termékük egyidejűleg szaporodott, úgyhogy egy tökéletesített szövőszék most többet teljesített, mint egy régi. Végül az orsók száma 1 612 547-tel nőtt, míg a foglalkoztatott munkások száma 50 505-tel csökkent. A „múlandó” nyomor tehát, amellyel a gyapotválság a munkásokat sújtotta, fokozódott és megszilárdult a gépi berendezés gyors és tartós haladása révén.

A gépi berendezés azonban nemcsak úgy hat, mint túlerőben levő konkurrens, amely állandóan ugrásra kész, hogy a bérmunkást „fölöslegessé” tegye. A tőke a gépi berendezést hangosan és tendenciózusan a munkással szemben ellenséges potenciának nyilvánítja és úgy is kezeli. A gépi berendezés a leghatalmasabb hadieszközzé lesz a tőke önkényuralma elleni periodikus munkásfelkelések, sztrájkok stb. leverésére.¹²⁷ Gaskell szerint a gőzgép rögtön az „emberi erő” antagonistája volt, és a tőkést képessé tette arra, bogy letörje a munkások fokozódó igényeit, amelyek azzal fenyegettek, hogy válságba kergetik a kezdődő gyárrendszert.¹²⁸ Egész történetét lehetne megírni azoknak az 1830 óta létrejött találmányoknak, amelyek pusztán mint a tőkének munkászendülések elleni hadieszközei láttak napvilágot. Mindenekelőtt a selfacting mule-ra emlékeztetünk, mert ez az automatikus rendszer új korszakát nyitja meg.¹²⁹

A Trades Unions Commission előtt tett vallomásában Nasmyth, a gőzkalapács feltalálója a következőképpen számol be a gépi berendezés azon tökéletesítéseiről, amelyeket a gépmunkások 1851-es nagy és hosszú sztrájkja következtében vezetett be: „Modern mechanikai tökéletesítéseinknek jellemző vonása az önműködő szerszámgépek bevezetése. Amit most egy mechanikai munkásnak tennie kell, és amit minden fiú meg tud tenni, nem az, hogy maga dolgozzék, hanem hogy a gép szép munkájára felügyeljen. A munkásoknak kizárólag a jártasságtól függő egész osztályát most kiküszöbölték. Korábban négy fiút foglalkoztattam egy-egy mechanikusra számítva. Hála ezeknek az új mechanikai kombinációknak, a felnőtt férfiak számát 1500-ról 750-re csökkentettem. A következmény profitom jelentős növekedése volt.”

Ure egy gépről, amely a kartonnyomókban színes nyomásra szolgál, ezt mondja: „Végül a tőkések igyekeztek megszabadulni ettől a tűrhetetlen rabságtól” (tudniillik a munkásokkal való szerződések számukra terhes feltételeitől) „azáltal, hogy a tudomány segélyforrásaihoz folyamodtak, és csakhamar vissza is kerültek legitim jogaikba, amelyek a fejet megilletik a többi testrésszel szemben.” Egy láncirezésre szolgáló találmányról, amelynek közvetlen indítéka egy sztrájk volt, ezt mondja: „Az elégedetlenek hordája, amely a munka megosztásának régi vonalai mögött legyőzhetetlenül elsáncoltnak hitte magát, így azt látta, hogy oldalba támadták és védelmi eszközeit megsemmisítették a modern mechanikai taktika révén. Kényre-kegyre meg kellett adnia magát.” A selfacting mule találmányáról ezt mondja: „Arra volt hivatott, hogy ismét helyreállítsa a rendet az ipari osztályok között [...] Ez a találmány igazolja azt az általunk már kifejtett tant, hogy a tőke, amikor a tudományt szolgálatába szorítja, a munka lázadó kezét mindig engedelmességre kényszeríti.”¹³⁰ Ámbár Ure írása 1835-ben jelent meg, tehát a viszonylag még gyengén fejlett gyárrendszer idején, mégis a klasszikus kifejezése marad a gyárszellemnek, nemcsak őszinte cinizmusa miatt, hanem ama naivitás miatt is, mellyel a tőkésagy végig nem gondolt ellentmondásait kifecsegi. Például miután kifejti azt a „tant”, hogy a tőke a zsoldjába vett tudomány segítségével a „munka lázadó kezét mindig engedelmességre kényszeríti”, megbotránkozik azon, „hogy bizonyos oldalról ezt (a mechanikai-fizikai tudományt) megvádolják, hogy a gazdag tőkések zsarnokságának és a szegény osztályok elnyomásának eszközéül adja oda magát“. Miután széltében-hosszában prédikálta, milyen előnyös a gépi berendezés gyors fejlődése a munkásoknak, inti őket, hogy ellenszegülésükkel, sztrájkjaikkal stb. gyorsítják a gépi berendezés fejlődését. „Az ilyenfajta erőszakos lázadások”, mondja, „az emberi rövidlátást a legmegvetendőbb mezében mutatják meg, az olyan ember mezében, aki saját hóhérává teszi magát.” Néhány oldallal előtte, megfordítva, ez olvasható: „A heves összeütközések és megszakítások nélkül, amelyeket a munkások téves nézetei okoztak, a gyárrendszer még sokkal gyorsabban és minden érdekelt fél számára sokkal hasznosabban fejlődött volna.” Azután megint így kiált fel: „A Nagy-Britannia gyári kerületeiben élő népesség szerencséjére a tökéletesítések a mechanikában csak fokozatosan mennek végbe.” „Igaztalanul vádolják”, mondja, „a gépeket azzal, hogy csökkentik a felnőttek munkabérét, mivel egy részüket kiszorítják, és ennek következtében számuk meghaladja a munka iránti szükségletet. De növelik a gyermekmunka iránti keresletet és ezáltal emelik ezeknek a bérrátáját.” Ugyanez a vigaszosztó másrészt a gyermekbérek alacsonyságát azzal védelmezi, hogy „ez a szülőket visszatartja attól, hogy gyermekeiket túl korán küldjék a gyárakba”. Egész könyve a korlátozatlan munkanap apológiája, és liberális lelke előtt a középkor legsötétebb ideje rémlik fel, ha a törvényhozás eltiltja, hogy 13 éves gyerekeket naponta 12 óránál többet robotoltassanak. Ez nem tartja vissza attól, hogy a gyári munkásokat felszólítsa, zengjenek hálaimát a gondviselésnek, amely nekik a gépi berendezés által „megteremtette a szabad időt, hogy halhatatlan érdekeiken elmélkedhessenek”.¹³¹

Egész sor polgári közgazdász, mint James Mill, MacCulloch, Torrens, Senior, J. St. Mill stb. azt állítja, hogy minden gépi berendezés, amely munkásokat szorít ki, egyidejűleg és szükségszerűen mindig szabaddá tesz egy adekvát tőkét ugyanezeknek a munkásoknak a foglalkoztatásához.132

Tegyük fel, hogy egy tőkés 100 munkást alkalmaz például egy kárpitmanufaktúrában, fejenként évi 30 £-ért. Az általa évente ráfordított változó tőke tehát 3000 £. Elbocsát 50 munkást és a fennmaradó 50-et olyan gépi berendezés mellett foglalkoztatja, amely neki 1500 £-be kerül. Az egyszerűség kedvéért az épületeket, szenet stb. figyelmen kívül hagyjuk. Feltesszük továbbá, hogy az évente elfogyasztott nyersanyag továbbra is 3000 £-be kerül.¹³³ „Szabaddá tett-e” ez az átalakulás bármilyen tőkét? A régi üzemmód mellett a 6000 £-nyi teljes ráfordított összeg felerészben állandó és felerészben változó tőkéből állott. Most ez az összeg 4500 £ (nyersanyagért 3000 £ és gépi berendezésért 1500 £) állandó és 1500 £ változó tőkéből áll. A változó, vagyis az eleven munkaerőre átváltott tőkerész már nem fele, hanem csak negyede az össztőkének. A szabaddá tétel helyett itt tőkének olyan formában való megkötése megy végbe, amelyben nem cserélődik ki többé munkaerőre, azaz változó tőkének állandóvá való átváltozása. A 6000 £ tőke, különben változatlan körülmények között, most sohasem foglalkoztathat többet 50 munkásnál. A gépi berendezés minden tökéletesítése nyomán egyre kevesebbet foglalkoztat. Ha az újonnan bevezetett gépi berendezés kevesebbe került, mint az általa kiszorított munkaerők és munkaszerszámok összege, tehát például 1500 helyett csak 1000 £-be, akkor 1000£-nyi változó tőke állandóvá változna, vagyis megkötődnék, míg 500 £-nyi tőke szabaddá válna. Az utóbbi, feltéve, hogy az évi bér ugyanaz, körülbelül 16 munkás számára alkot foglalkoztatási alapot, holott 50-et bocsátottak el, sőt jóval kevesebb mint 16 munkás számára, mert az 500 £-nek ahhoz, hogy tőkévé változzék, megint részben állandó tőkévé kell változnia, tehát szintén csak részben váltható át munkaerőre.

De tegyük fel azt is, hogy az új gépi berendezés elkészítése nagyobb számú mechanikust foglalkoztat; vajon kiegyenlítés ez az utcára dobott kárpitkészítők számára? Elkészítése még a legjobb esetben is kevesebb munkást foglalkoztat, mint amennyit alkalmazása kiszorít. Az az 1500 £-nyi összeg, amely csak az elbocsátott kárpitkészítők munkabérét testesítette meg, most, gépi berendezés alakjában, megtestesíti: 1. az előállításához szükséges termelési eszközök értékét, 2. a készítő mechanikusok munkabérét, 3. a „mesterüknek” jutó értéktöbbletet. Továbbá: a gépet, ha egyszer kész, nem kell megújítani haláláig. Ahhoz tehát, hogy a mechanikusok pótlólagos számát tartósan foglalkoztassák, egyik kárpitgyárosnak a másik után kell munkásokat gépekkel kiszorítania.

Valójában ezeknek az apologétáknak nem is a tőke effajta szabaddá tétele jár az eszükben. Ok a szabaddá tett munkások létfenntartási eszközeire gondolnak. Nem lehet tagadni, hogy például a fenti esetben a gépi berendezés nemcsak 50 munkást tesz szabaddá és ezáltal „rendelkezésre állóvá”, hanem egyszersmind megszünteti 1500 £ értékű létfenntartási eszközzel való kapcsolatukat, és így „szabaddá teszi” e létfenntartási eszközöket. Az az egyszerű és korántsem új tény, hogy a gépi berendezés szabaddá teszi a munkást a létfenntartási eszközöktől, közgazdaságtani nyelven tehát úgy hangzik, hogy a gépi berendezés szabaddá tesz létfenntartási eszközöket a munkás számára, illetve átváltoztatja őket a munkás alkalmazására szolgáló tőkévé. Látjuk, minden a kifejezésmódon fordul meg. Nominibus mollire licet mala. [Megengedett a gonoszságok nevekkel való szépítgetése.]

E szerint az elmélet szerint az 1500 £ értékű létfenntartási eszköz olyan tőke volt, amelyet az 50 elbocsátott kárpitmunkás munkája értékesített. Ez a tőke következésképpen elveszti foglalkoztatottságát, mihelyt az 50 munkást sétálni küldik, és nincs nyugta, pihenése, míg új „befektetésre” nem talál, amelyben az említett 50 munkás megint termelő módon fogyaszthatja. Előbb vagy utóbb tehát a tőkének és a munkásnak megint össze kell kerülnie, és akkor megvan a kiegyenlítés. A gépi berendezés által kiszorított munkások szenvedése tehát éppoly múlandó, mint e világ gazdagsága.

Az 1500 £ összegű létfenntartási eszköz sohasem állt szemben az elbocsátott munkásokkal tőkeként. Ami velük tőkeként állott szemben, az a most gépi berendezéssé átváltozott 1500 £ volt. Közelebbről szemügyre véve ez az 1500 £ csak azon része az elbocsátott 50 munkás révén évente termelt kárpitoknak, amelyet a munkások bérként pénzformában, nem pedig in natura [természetben] megkaptak alkalmazójuktól. Az 1500 £-gé átváltozott kárpitokon ugyanilyen összegű létfenntartási eszközt vásároltak. Ez utóbbiak számukra ezért nem tőkeként, hanem árukként, ők maguk pedig ez áruk számára nem bérmunkásokként, hanem vevőkként léteztek. Az a körülmény, hogy a gépi berendezés e munkásokat vásárlási eszközöktől „szabaddá tette”, vevőkből nem-vevőkké változtatja őket. Ezért csökken a kereslet ez áruk iránt. Voilà tout [ez minden]. Ha ezt a csökkent keresletet más oldalról jövő megnövekedett kereslet ki nem egyenlíti, akkor az áruk piaci ára süllyed. Ha ez hosszabb ideig tart és nagyobb méreteket ölt, akkor azok a munkások, akik ez áruk termelésében voltak foglalkoztatva, kiszorulnak a termelésből. Annak a tőkének egy részét, amely korábban szükséges létfenntartási eszközöket termelt, más formában termelik újra. A piaci árak esése és a tőke-áthelyezés közben a szükséges létfenntartási eszközök termelésében foglalkoztatott munkásokat is „szabaddá teszik” bérük egy részétől. Annak bebizonyítása helyett tehát, hogy a gépi berendezés a munkásoknak létfenntartási eszközöktől való szabaddá tétele által az utóbbiakat egyidejűleg az előbbiek alkalmazására szolgáló tőkévé változtatja át, az apologéta úr a kereslet és kínálat bevált törvényével, megfordítva, azt bizonyítja be, hogy a gépi berendezés nemcsak abban a termelési ágban, amelybe bevezetik, hanem azokban a termelési ágakban is, amelyekbe nem vezetik be, munkásokat dob az utcára.

A valóságos tények, amelyeket a közgazdasági optimizmus átköltött, a következők: A gépi berendezés által kiszorított munkások a műhelyből kidobva a munkapiacra kerülnek és ott a tőkés kiaknázás számára már rendelkezésre álló munkaerők számát gyarapítják. A hetedik szakaszban meg fog mutatkozni, hogy a gépi berendezésnek ez a hatása, amelyet itt úgy ábrázolnak, mint kiegyenlítést a munkásosztály számára, a munkást, ellenkezőleg, a legszörnyűbb ostorként éri. Itt csak ennyit: Az egyik iparágból kidobott munkások persze kereshetnek foglalkoztatást valamelyik másikban. Ha találnak és ezzel megint létrejön a kötelék köztük és a velük együtt szabaddá tett létfenntartási eszközök között, akkor ez egy új, pótlólagos tőke révén történik, amely befektetésre törekszik, de semmiképpen sem a már korábban funkcionáló és most gépi berendezéssé változtatott tőke révén. És még akkor is, milyen csekélyek a kilátásaik! A munkamegosztástól megnyomorítva e szegény ördögök régi munkakörükön kívül oly keveset érnek, hogy csak néhány alacsonyrendű és ezért állandóan túltelített és alulfizetett munkaágba lelnek bebocsátást.¹³⁴

Továbbá minden iparág évenként újabb emberáradatot von magához, amely kontingenséül szolgál szabályszerű újoncozására és növekedésére. Mihelyt a gépi berendezés az addig egy meghatározott iparágban foglalkoztatott munkások egy részét szabaddá teszi, az újoncállományt is újra elosztják és más munkaágakban szívják fel, az eredeti áldozatok pedig az átmeneti idő alatt nagyrészt lesüllyednek és elnyomorodnak.

Kétségtelen tény, hogy a gépi berendezés önmagában nem felelős a munkásoknak létfenntartási eszközöktől való „szabaddá tételéért”. Olcsóbbítja és szaporítja a terméket abban az ágban, amelyet megragad, és eleinte változatlanul hagyja a más iparágakban termelt létfenntartási eszközök tömegét. Bevezetése után a társadalomnak tehát ugyanannyi vagy több létfenntartási eszköze van a kiszorított munkások számára, mint előtte, egészen figyelmen kívül hagyva az évi terméknek azt a roppant részét, amelyet a nem-dolgozók elpocsékolnak. Es ez a csattanója a közgazdasági apologetikának! A gépi berendezés tőkés alkalmazásától elválaszthatatlan ellentmondások és antagonizmusok nem léteznek, mert nem magából a gépi berendezésből, hanem annak tőkés alkalmazásából nőnek ki! Minthogy tehát a gépi berendezés önmagában tekintve a munkaidőt megrövidíti, míg tőkés módon alkalmazva a munkanapot meghosszabbítja, önmagában a munkát megkönnyíti, tőkés módon alkalmazva intenzitását fokozza, önmagában az ember győzelme a természeti erő felett, tőkés módon alkalmazva az embert a természeti erő révén leigázza, önmagában a termelő gazdagságát gyarapítja, tőkés módon alkalmazva a termelőt pauperrá teszi stb. — a polgári közgazdász egyszerűen kijelenti: a gépi berendezés önmagában való tekintése hajszálpontosan bizonyítja, hogy mindezek a kézzelfogható ellentmondások nem egyebek a közönséges valóság látszatánál, de önmagukban, tehát úgyszintén az elméletben, egyáltalán nincsenek meg. így megtakarít magának minden további fejtörést és a tetejébe ellenfelének nyakába varrja azt a butaságot, hogy nem a gépi berendezés tőkés alkalmazása, hanem maga a gépi berendezés ellen harcol.

A polgári közgazdász semmiképpen nem tagadja, hogy emellett múlandó kellemetlenségek is előállnak; de melyik éremnek nincs visszája! A gépi berendezésnek másféle, mint tőkés kihasználása az számára lehetetlen. Az szemében tehát a munkásnak a gép révén való kiaknázása azonos a gépnek a munkás révén való kiaknázásával. Aki tehát leleplezi, hogyan is áll a dolog a gépi berendezés tőkés alkalmazásával a valóságban, az egyáltalán nem akarja a gépek alkalmazását, az ellensége a szociális haladásnak!¹³⁵ Ez egészen Bill Sikes, a híres torokmetsző okoskodása: „Esküdt Uraim, ennek a kereskedelmi utazónak kétségtelenül elvágták a torkát. Ez a tény azonban nem az én bűnöm, ez a kés bűne. Ilyen múlandó visszásságok miatt megszüntessük a kés használatát? Gondolják csak meg! Hol lenne a földművelés és a kézművesség kés nélkül? Nem éppoly áldásos-e a sebészetben, mint amilyen tudós a bonctanban? S ráadásul nem készséges segítőtárs-e a vidám lakomázásnál? Ha megszüntetik a kést — visszavetnek bennünket a legmélységesebb barbárságba.”¹³⁶

Bár a gépi berendezés szükségszerűen munkásokat szorít ki azokban a munkaágakban, amelyekbe bevezetik, mégis előidézheti más munkaágakban a foglalkoztatottság növekedését. Ennek a hatásnak azonban semmi köze az úgynevezett kiegyenlítési elmélethez. Minthogy minden gépi termék, például egy rőf gépi szövet, olcsóbb, mint az általa kiszorított egyenlő fajta kézi termék, abszolút törvényként adódik a következő:

Ha a gépileg termelt cikk összmennyisége az általa helyettesített kézmű- vagy manufaktúraszerűen termelt cikk összmennyiségével egyenlő marad, akkor az alkalmazott munka teljes összege csökken. A maguk a munkaeszközök, a gépi berendezés, a szén stb. termeléséhez szükséges munkanövekedésnek kisebbnek kell lennie a gépi berendezés alkalmazása által előidézett munkacsökkenésnél. Különben a gépi termék éppoly drága vagy drágább volna, mint a kézi termék. A csökkent számú munkás által termelt gépi cikkek össztömege azonban nem marad egyenlő a kiszorított kézművescikkek össztömegével, hanem ténylegesen messze túlnő rajta. Tegyük fel, hogy 400 000 rőf gépi szövetet kevesebb munkás termel, mint 100 000 rőf kézi szövetet. A megnégyszerezett termékben négyszer annyi nyersanyag rejlik. A nyersanyag termelését tehát meg kell négyszerezni. Ami azonban az elfogyasztott munkaeszközöket, mint az épületeket, a szenet, a gépeket stb. illeti, a határ, amelyen belül a termelésükhöz szükséges pótlólagos munka nőhet, a gépi termék tömege és az ugyanazon számú munkás által előállítható kézi termék tömege közti különbséggel változik.

A gépi üzemnek egy iparágban való terjeszkedése nyomán a termelés tehát először azon más ágakban fokozódik, amelyek a szóbanforgó iparág termelési eszközeit szolgáltatják. Hogy a foglalkoztatott munkástömeg ezáltal mennyire növekszik, az, ha a munkanap hossza és a munka intenzitása adott, az alkalmazott tőkék összetételétől, azaz állandó és változó alkotórészeik arányától függ. Ez az arány viszont nagyon változik azzal a terjedelemmel, amelyben a gépi berendezés magukat ezeket az iparokat már megragadta vagy megragadja. A szén- és fémbányászásra ítélt emberek száma rettenetesen felduzzadt az angol gépesítés előrehaladásával, ámbár növekedését az utóbbi évtizedekben meglassítja a bányászat új gépi berendezésének használata.¹³⁷ Egy új munkásfajta kel a géppel életre: a gép termelője. Tudjuk már, hogy a gépi üzem ezt a termelési ágat magát is mind tömegesebb méretekben keríti hatalmába.¹³⁸ Ami továbbá a nyersanyagot illeti,¹³⁹ semmi kétség nem fér például ahhoz, hogy a pamutfonás rohamos fejlődése melegházszerűen érlelte az Egyesült Államok gyapottermesztését és vele az afrikai rabszolgakereskedelmet, sőt egyúttal a négertenyésztést az úgynevezett határ-rabszolgaállamok fő üzletévé tette. Amikor 1790-ben az Egyesült Államokban a rabszolgákat első ízben összeírták, számuk 697 000 volt, 1861-ben ellenben körülbelül 4 millió. Másrészt nem kevésbé bizonyos, hogy a mechanikai gyapjúgyár felvirágzása a szántóföldeknek birkalegelővé való fokozódó átváltoztatásával a mezőgazdasági munkások tömeges elkergetését és „létszámfelettivé tételét” idézte elő. Írország még ebben a pillanatban is azon a folyamaton megy át, amely az 1845 óta közel a felével csökkent népességét még tovább — a landlordjai és az angol gyapjúgyáros urak szükségleteinek pontosan megfelelő mértékre — szorítja le.

Ha a gépi berendezés olyan bevezető vagy közbülső fokokat ragad meg, amelyeken egy munkatárgynak végső formája elnyeréséig át kell futnia, akkor a munkaanyaggal a munkakereslet is nő azokban a még kézmű- vagy manufaktúraszerűen űzött szakmákban, amelyekbe a gépi gyártmány belekerül. A gépi fonoda például a fonalat olyan olcsón és olyan bőségesen szolgáltatta, bogy a kéziszövők eleinte megnövekedett kiadás nélkül teljes időt dolgozhattak. Így jövedelmük megnőtt.¹⁴⁰ Ezért emberek áramlottak a pamutszövésbe, amíg végül a jenny, a throstle és a mule által például Angliában életre keltett 800 000 pamutszövőt agyon nem ütötte a gőzszövőszék. így nő a gépileg termelt ruházati anyagok bőségével együtt a szabók, ruhakészítőnők, varrónők stb. száma, amíg a varrógép meg nem jelenik.

A nyersanyagok, félgyártmányok, munkaszerszámok stb. növekvő tömegének megfelelően, amelyeket a gépi üzem viszonylag csekély számú munkással szolgáltat, e nyersanyagok és félgyártmányok feldolgozása számtalan alfajra különül el, tehát nő a társadalmi termelési ágak sokrétűsége. A gépi üzem a munka társadalmi megosztását hasonlíthatatlanul tovább hajtja, mint a manufaktúra, mert hasonlíthatatlanul nagyobb fokban növeli az általa megragadott iparok termelőerejét.

A gépi berendezés legközvetlenebb eredménye az, hogy megnöveli az értéktöbbletet és egyszersmind azt a terméktömeget, amelyben ez megtestesül, következésképpen a szubsztanciával együtt, amelyből a tőkésosztály függelékestül fogyaszt, megnöveli magukat e társadalmi rétegeket is. E rétegek növekvő gazdagsága és az elemi létfenntartási eszközök termeléséhez szükséges munkások viszonylag állandóan csökkenő száma az új luxusszükséglettel egyúttal kielégítésének új eszközeit is létrehozza. A társadalmi termék nagyobb része változik át többlettermékké és a többlettermék nagyobb részét termelik újra és fogyasztják el kifinomult és változatos formákban, mint eddig. Másszóval: a luxustermelés nő.¹⁴¹ A termékek kifinomulása és nagyobb változatossága a nagyipar teremtette új világpiaci kapcsolatokból is fakad. Nemcsak több külföldi élvezeti cikket cserélnek ki a hazai termék ellenében, hanem idegen nyersanyagok, tartozékok, félgyártmányok stb. nagyobb tömege is kerül bele termelési eszközként a hazai iparba. Ezekkel a világpiaci kapcsolatokkal növekszik a munkakereslet a szállító iparban, és ez utóbbi számos új alfajra hasad.¹⁴²

A termelési és létfenntartási eszközök gyarapodása, a munkások számának viszonylagos csökkenése mellett, arra ösztökél, hogy kiterjesszék a munkát olyan iparágakban, amelyeknek termékei — mint például csatornák, áruraktárak, alagutak, hidak stb. — csak a távolabbi jövőben hozzák meg gyümölcseiket. Egészen új termelési ágak, következésképpen új munkaterületek alakulnak ki vagy közvetlenül a gépi berendezés, vagy legalábbis a neki megfelelő általános ipari forradalmasodás alapzatán. Az össztermelésben elfoglalt helyük azonban semmiképpen sem jelentős még a legfejlettebb országokban sem. Az általuk foglalkoztatott munkások száma egyenes arányban növekszik azzal, ahogyan a legnyersebb kétkezi munka szükségessége újratermelődik. Az effajta iparok közül a legfőbbeknek jelenleg a gázmüveket, a távírást, a fényképészetet, a gőzhajózást és a vasutakat tekinthetjük. Az 1861-es cenzus (Angliára és Walesre vonatkozólag) a gáziparban (gázművek, a mechanikai készülékek termelése, a gáztársaságok ügynökei stb.) 15 211 személyt, a távírásban 2399-et, a fényképészetben 2366-ot, a gőzhajózásban 3570-et és a vasutaknál 70 599-et mutat ki, az utóbbiakból körülbelül 28 000 a többé-kevésbé állandóan foglalkoztatott „tanulatlan” földmunkás meg az egész adminisztratív és kereskedelmi személyzet. Tehát az ebben az öt új iparban foglalkoztatott személyek teljes száma 94 145.

Végül a nagyipar területein rendkívülien megnövekedett termelőerő — amelyet rendszerint a munkaerő intenzív és extenzív módon fokozott kizsákmányolása kísér valamennyi többi termelési területen — megengedi, hogy a munkásosztálynak mind nagyobb részét improduktívan alkalmazzák és így nevezetesen a régi házirabszolgákat mind tömegesebben újratermeljék „szolgáló osztály” néven, mint inasokat, komornákat, lakájokat stb. Az 1861-es cenzus szerint Anglia és Wales össznépessége 20 066 224 személy volt, akik közül 9 776 259 férfi és 10 289 965 nő. Ha ebből levonjuk azokat, akik a munkára túl öregek vagy túl fiatalok, az összes „improduktív” nőket, fiatal személyeket és gyerniekeket, valamint az „ideológiai” rendeket, mint a kormányzat, a papok, a jogászok, a katonaság stb., továbbá mindazokat, akiknek kizárólagos foglalatossága idegen munka elfogyasztása földjáradék, kamat stb. formájában, végül a pauperokat, csavargókat, bűnözőket stb., akkor hozzávetőleges számban 8 millió mindkét nembeli, legkülönbözőbb korú személy marad, belefoglalva az összes, valamiféleképpen a termelésben, a kereskedelemben, a pénzügyekben stb. funkcionáló tőkéseket. Ebből a 8 millióból:

Ha az összes textilgyárakban foglalkoztatott személyekhez hozzáadjuk a szén- és ércbányák személyzetét, I 208 442-t kapunk; ha az összes fémművek és fémfeldolgozó üzemek személyzetét adjuk hozzájuk, akkor az összeg 1 039 605 lesz, mindkét esetben kisebb, mint a modern házirabszolgák száma. Mely felemelő eredménye ez a tőkés módon kiaknázott gépi berendezésnek!

A politikai gazdaságtan minden beszámítható képviselője elismeri, hogy a gépi berendezés újonnan való bevezetése pestisként hat a munkásokra azokban a hagyományos kézművességekben és manufaktúrákban, amelyekkel legelőször konkurrál. Csaknem mindnyájan jajonganak a gyári munkás rabszolgasága miatt. És mi az a nagy tromf, amelyet mindnyájan kijátszanak? Az, hogy a gépi berendezés, bevezetési és kifejlődési időszakának rémségei után, végső soron szaporítja a munka-rabszolgákat ahelyett, hogy végül is csökkentené számukat! Igen, a politikai gazdaságtan kiujjongja magát annak az ocsmány tételnek a hangoztatásában — ocsmány minden „emberbarát” számára, aki hisz a tőkés termelési mód örök természeti szükségszerűségében —, hogy maga a már gépi üzemre alapozott gyár is, meghatározott növekedési időszak, rövidebb vagy hosszabb „átmeneti idő” után több munkást gyötör agyon, mint amennyit eredetileg az utcára dobott!146

Igaz, már megmutatkozott néhány példán, így az angol fésűsfonó- és selyemgyárak példáján, hogy egy bizonyos fejlettségi fokon a gyári ágak rendkívüli terjeszkedése az alkalmazott munkások számának nemcsak relatív, hanem abszolút csökkenésével is egybe lehet kötve. 1860-ban, amikor a parlament parancsára speciális cenzust vettek fel az Egyesült Királyság valamennyi gyáráról, Lancashire, Cheshire és Yorkshire gyári kerületeinek R. Baker gyárfelügyelőre kiosztott része 652 gyárat számlált; ezek közül 570 magában foglalt: 85 622 gőzszövőszéket, 6 819 146 orsót (a kettőzőorsókat nem számítva), 27 439 lóerőt gőzgépekben, 1390-et vízikerekekben és 94 119 foglalkoztatott személyt. 1865-ben ellenben ugyanezek a gyárak magukban foglaltak : 95 163 szövőszéket, 7 025 031 orsót, 28 925 lóerőt gőzgépekben, 1445-öt vízikerekekben és 88 913 foglalkoztatott személyt. 1860-tól 1865-ig tehát e gyárak gyarapodása gőzszövőszékekben 11%, orsókban 3%, gőz-lóerőben 5% volt, míg egyidejűleg a foglalkoztatott személyek száma 5%-kal csökkent.¹⁴⁷ 1852 és 1862 között az angol gyapjúgyártás tetemesen növekedett, míg az alkalmazott munkások száma csaknem változatlan maradt. „Ez mutatja, milyen nagy mértékben szorította ki az újonnan bevezetett gépi berendezés a megelőző időszakok munkáját.”¹⁴⁸ Tapasztalatilag adott esetekben a foglalkoztatott gyári munkások szaporulata gyakran csak látszólagos, azaz nem a már gépi üzemen nyugvó gyár terjeszkedésének, hanem mellékágak fokozatos bekebelezésének tulajdonítható. Például a mechanikai szövőszékek és az általuk foglalkoztatott gyári munkások 1838 és 1856 közötti megszaporodása a (brit) pamutgyárakban egyszerűen ez üzletág terjeszkedésének volt köszönhető; a többi gyárakban ellenben annak, hogy a gőzerőt újonnan alkalmazták a szőnyeg-, szalag-, vászonszövőszékekre stb., amelyeket azelőtt emberi izomerővel hajtottak.¹⁴⁹ E gyári munkások megszaporodása tehát csak a foglalkoztatott munkások teljes számában végbement csökkenésnek a kifejezése volt. Végül itt egészen figyelmen kívül hagyjuk, hogy a kohászati üzemek kivételével mindenütt fiatal munkások (18 éven aluliak), nők és gyerekek alkotják a gyári személyzet túlnyomó elemét.

Mégis megérthetjük, hogy a gépi üzem által ténylegesen kiszorított és virtuálisan helyettesített munkástömeg ellenére, hogyan lehetnek a gyári munkások a gépi üzem növekedésével — amely az egyazon fajtájú gyárak megnövekedett számában vagy a meglevő gyárak kibővült dimenzióiban fejeződik ki — végül is számosabbak, mint az általuk kiszorított manufaktúramunkások vagy kézművesek. Tegyük fel, hogy a hetenként alkalmazott 500 font sterlingnyi tőke a régi üzemmódban 2/5-nyi állandó és 3/5-nyi változó alkotórészből áll, azaz 200 font sterlinget adtak ki termelési eszközökre, 300 font sterlinget munkaerőre — mondjuk 1 font sterlinget munkásonként. A gépi üzemmel az össztőke összetétele megváltozik. Most például 4/5-nyi állandó és 1/5-nyi változó alkotórészre hasad szét, vagyis már csak 100 font sterlinget adnak ki munkaerőre. A korábban foglalkoztatott munkások 2/3-át tehát elbocsátják. Ha ez a gyárüzem terjeszkedik, és egyébként változatlan termelési feltételek mellett az alkalmazott össztőke 500-ról 1500-ra nő, akkor most 300 munkást foglalkoztatnak, annyit, mint az ipari forradalom előtt. Ha az alkalmazott tőke tovább nő 2000-re, akkor 400 munkást foglalkoztatnak, tehát 1/3-dal többet, mint a régi üzemmód mellett. Abszolúte az alkalmazott munkások száma 100-zal növekedett, relatíve — azaz az előlegezett össztőkéhez viszonyítva — 800-zal csökkent, mert a 2000 font sterling tőke a régi üzemmódban nem 400, hanem 1200 munkást foglalkoztatott volna. A foglalkoztatott munkások számának relatív csökkenése tehát megfér abszolút növekedésével. Fentebb feltettük, hogy az össztőke növekedése esetén összetétele állandó marad, mert a termelési feltételek állandóak. De tudjuk már, hogy a gépesítés minden haladásával az állandó, gépi berendezésből, nyersanyagból stb. álló tőkerész nő, míg a változó, munkaerőre fordított tőkerész csökken, és egyúttal tudjuk, hogy semmilyen más üzemmódban nem ennyire állandó a tökéletesítés, ennélfogva nem ennyire változó az össztőke összetétele. Ezt az állandó változást azonban éppoly állandóan megszakítják nyugvópontok és az adott technikai alapzaton való pusztán mennyiségi terjeszkedés. Ezáltal a foglalkoztatott munkások száma nő. Így például az Egyesült Királyság pamut-, gyapjú-, fésűsfonó-, len- és selyemgyáraiban dolgozó összes munkások száma 1835-ben csak 354 684, míg 1861-ben csupán a gőzszövők (mindkét nembeliek és a legkülönbözőbb korosztályúak, 8 évestől kezdve) száma 230 654 volt. Persze ez a növekedés kevésbé látszik nagynak, ha mérlegeljük, hogy a brit kézi pamutszövők családjukkal együtt, amelyet ők maguk foglalkoztattak, 1838-ban még 800 000 főt számláltak¹⁵⁰, teljesen figyelmen kívül hagyva az Ázsiában és az európai kontinensen kiszorítottakat.

Abban a kevés megjegyzésben, amit e pontra vonatkozólag még tenni kell, részben tisztán tényszerűen érintünk viszonyokat, amelyekhez elméleti fejtegetésünk maga még nem vezetett el.

Amíg a gépi üzem egy iparágban a hagyományos kézművesség vagy a manufaktúra rovására terjeszkedik, sikere olyan biztos, mint mondjuk egy gyútűs puskával felfegyverzett hadseregé volna egy íjászokból álló hadsereggel szemben. Ez az első időszak, amelyben a gép éppen csak meghódítja hatókörét, döntően fontos azok miatt a rendkívüli profitok miatt, melyeket megtermelni segít. Ezek nemcsak hogy önmagukban a gyorsított felhalmozásnak egy forrását alkotják, hanem az állandóan újraalkotott és új befektetés felé nyomakodó társadalmi pótlólagos tőke nagy részét a kedvezményezett termelési területre vonják. Az első Sturm und Drang-időszak különös előnyei folyton megismétlődnek azokban a termelési ágakban, ahová a gépi berendezést újonnan vezetik be. Mihelyt azonban a gyár elérte a létezés bizonyos kiterjedtségét és az érettség meghatározott fokát, mihelyt nevezetesen saját technikai alapzatát, a gépi berendezést, szintén gépekkel termelik, mihelyt a szén- és vaskitermelést, valamint a fémek feldolgozását és a szállítást forradalmasították, és egyáltalán létrehozták a nagyiparnak megfelelő általános termelési feltételeket, ez az üzemmód olyan rugalmasságra, a hirtelen, ugrásszerű terjeszkedés olyan képességére tesz szert, hogy ennek csak a nyersanyag és a felvevőpiac szab korlátokat. A gépi berendezés egyrészt közvetlenül szaporítja a nyersanyagot, ahogyan például a cotton gin a gyapottermelést szaporította.¹⁵¹ Másrészt a gépi termék olcsósága meg a forradalmasított szállítás és közlekedés fegyverül szolgál idegen piacok meghódítására. Kézműszerű termelésük tönkretétele által e piacokat a gépi üzem kényszer útján a saját magának szükséges nyersanyag termelési területeivé változtatja. így Kelet-Indiát rákényszerítették, hogy gyapotot, gyapjút, kendert, jutát, indigót stb. termeljen Nagy-Britannia számára.¹⁵² A munkások állandó „létszámfelettivé tétele” a nagyipar országaiban melegházszerűen érleli a kivándorlást és idegen országok gyarmatosítását, amely országok aztán az anyaország nyersanyagtelepeivé változnak át, ahogyan például Ausztrália gyapjúteleppé vált.¹⁵³ Egy új, a gépi üzem fő székhelyeinek megfelelő nemzetközi munkamegosztás jön létre, amely a földgolyó egy részét kiváltképpen mezőgazdasági termelési területté változtatja át a másik, kiváltképpen ipari termelési terület számára. Ez a forradalom összefügg a mezőgazdaságban végbemenő forradalmi átalakulásokkal, amelyeket itt még nem kell tovább taglalnunk.¹⁵⁴

Gladstone úr ösztönzésére az alsóház 1867. február 18-án elrendelte, hogy állítsanak össze statisztikát valamennyi, 1831 és 1866 között az Egyesült Királyságba behozott és onnan kivitt mindenfajta szemesterményről, gabonáról és lisztről. Az alábbiakban adom az összefoglaló eredményt. A liszt quarter gabonára van átszámítva. (A táblázatot lásd a lábjegyzeteknél.)

A gyárnak a roppant, lökésszerű terjeszkedésre való képessége és függősége a világpiactól szükségszerűen előidézi a lázas termelést és a piacok erre következő túltelítését, mely utóbbiak összehúzódásával bénulás lép fel. Az ipar élete a közepes élénkség, virágzás, túltermelés, válság és pangás periódusainak egymásutánjává változik. A bizonytalanság és állandósághiány, amelynek a gépi üzem a munkás foglalkoztatását és ezzel élethelyzetét aláveti, normálissá lesz az ipari ciklus e periódus-váltakozásával. A virágzás idejét leszámítva, a tőkések között a leghevesebb harc dúl a piac területéből való egyéni részesedésért. Ez a részesedés egyenes arányban van a termék olcsóságával. A tökéletesített, munkaerőt helyettesítő gépi berendezésnek, valamint az új termelési módszereknek a használatában ezáltal előidézett vetélkedésen kívül mindenkor bekövetkezik egy olyan pillanat, amikor azáltal törekednek az áru olcsóbbítására, hogy a munkabért erőszakosan a munkaerő értéke alá nyomják.¹⁵⁵

A gyári munkások létszámnövekedésének tehát feltétele, hogy a gyárakba fektetett össztőke arányosan sokkal gyorsabban nő. Ez a folyamat azonban csak az ipari ciklus apály- és dagályperiódusain belül megy végbe. Ezenkívül folytonosan megszakad a technikai haladás következtében, amely munkásokat hol virtuálisan helyettesít, hol ténylegesen kiszorít. Ez a gépi üzemben végbemenő minőségi változás állandóan eltávolít munkásokat a gyárból vagy bezárja a gyár kapuját az új regruta-áradat előtt, ezzel szemben a gyárak pusztán mennyiségi terjeszkedése a kidobottak mellett friss kontingenseket nyel el. A munkásokat így folytonosan taszítják és vonzzák, ide-oda dobálják, és mindez a toborzottak nemében, korában és tanultságában való állandó változás közepette történik.

A gyári munkás sorsát a legjobban szemlélteti az angol pamutipar sorsának gyors áttekintése.

1770 és 1815 között a pamutipar 5 évet volt nyomott vagy pangó. Ebben az első 45 éves időszakban az angol gyárosok a gépi berendezés és a világpiac monopóliumát élvezték. 1815—21 nyomott, 1822 és 1823 virágzó, 1824 a koalíciós törvények eltörlése, a gyárak általános nagy terjeszkedése, 1825 válság; 1826 nagy nyomor és felkelések a pamutipari munkások között; 1827 csekély javulás, 1828 a gőzszövőszékek számának és a kivitelnek nagy növekedése; 1829 a kivitel, különösen Indiába, az összes korábbi éveket felülmúlja; 1830 túltelített piacok, nagy szorultság, 1831—33 tovább tartó nyomás; a Kelet-Ázsia (India és Kína) felé irányuló kereskedelmet kivonják a Kelet-Indiai Társaság monopóliuma alól. 1834 gyárak és gépi berendezés nagy növekedése, hiány kezekben. Az új szegénytörvény előmozdítja a mezőgazdasági munkások elvándorlását a gyári kerületekbe. A vidéki grófságok megtisztítása a gyermekektől. Fehér rabszolgakereskedelem. 1835 nagy virágzás. Egyidejűleg a kézi pamutszövők éhhalála. 1836 nagy virágzás. 1837 és 1838 nyomott állapot és válság. 1839 megélénkülés. 1840 nagy nyomottság, felkelések, a katonaság közbelépése. 1841 és 1842 a gyári munkások rettenetes szenvedése. 1842-ben a gyárosok kizárják a kezeket a gyárakból, hogy kikényszerítsék a gabonatörvények visszavonását. A munkások ezrével özönlenek Yorkshire-ba, a katonaság visszahajtja őket, vezetőiket Lancasterben bíróság elé állítják. 1843 nagy nyomor. 1844 megélénkülés. 1845 nagy virágzás. 1846 először tovább tartó fellendülés, majd az ellenhatás tünetei. A gabonatörvények visszavonása. 1847 válság. A bérek általános csökkentése 10, sőt több %-kal a „big loaf” ünnepére. 1848 tovább tartó nyomás. Manchester katonai védelem alatt. 1849 megélénkülés. 1850 virágzás. 1851 eső áruárak, alacsony bérek, gyakori sztrájkok. 1852 kezdődő javulás. A sztrájkok tovább tartanak, a gyárosok külföldi munkások behozatalával fenyegetődznek. 1853 növekvő kivitel. Nyolchónapos sztrájk és nagy nyomor Prestonban. 1854 virágzás, a piacok túltelítése. 1855-ben csődökről szóló jelentések özönlenek az Egyesült Államokból, Kanadából, a kelet-ázsiai piacokról. 1856 nagy virágzás. 1857 válság. 1858 javulás. 1859 nagy virágzás, a gyárak szaporodása. 1860 az angol pamutipar delelője. Az indiai, ausztráliai és egyéb piacok annyira túltelítettek, hogy még 1863-ban is alig szívták fel az egész rakást. Francia kereskedelmi szerződés. A gyárak és a gépi berendezés hallatlan növekedése. 1861-ben a fellendülés egy ideig tovább tart, ellenhatás, amerikai polgárháború, gyapotínség. 1862—63 teljes összeomlás.

A gyapotínség története túl jellegzetes ahhoz, hogy egy pillanatig ne időzzünk ennél. A világpiac 1860—61-es állapotára vonatkozó jelzésekből látható, hogy a gyapotínség a gyárosoknak kapóra jött és részben előnyös volt. Olyan tény ez, amelyet a Manchesteri Kereskedelmi Kamara jelentései elismertek, a parlamentben Palmerston és Derby proklamáltak és az események megerősítettek.¹⁵⁶ 1861-ben az Egyesült Királyság 2887 pamutgyára között kétségkívül sok kicsi akadt. A. Redgrave gyárfelügyelő jelentése szerint, akinek kerülete ebből a 2887 gyárból 2109-et foglal magában, az utóbbiak közül 392, vagyis 19% csak 10 gőz-lóerőnél kevesebbet alkalmazott, 345, vagyis 16% 10 és 20 között, 1372 ellenben 20 és ennél több lóerőt.¹⁵⁷ A kis gyárak többsége szövődé volt, amelyeket az 1858 utáni virágzási időszakban létesítettek, többnyire spekulánsok, akik közül az egyik a fonalat, a másik a gépi berendezést, a harmadik az épületet szolgáltatta, és amelyeket egykori overlookerek [munkafelügyelők] vagy más vagyontalan emberek vezettek. Ezek a kis gyárosok többnyire tönkrementek. A gyapotcsőd által megakadályozott kereskedelmi válság ugyanezt a sorsot tartogatta volna számukra. Ámbár a gyárosok számának 1/3-át alkották, gyáraik a pamutiparba fektetett tőkének hasonlíthatatlanul csekély részét szívták fel. Ami a bénulás terjedelmét illeti, hitelt érdemlő becslések szerint 1862 októberében az orsók 60,3%-a és a szövőszékek 58%-a állt. Ezek a számok az egész iparágra vonatkoznak és természetesen az egyes kerületekben nagyon módosultak. Csak igen kevés gyár dolgozott teljes időt (heti 60 órát), a többi megszakításokkal működött. Még annak a kevés munkásnak is, akit teljes időben és a szokott darabbér mellett foglalkoztattak, szükségképpen megcsappant a hetibére annak következtében, hogy a jobb gyapotot rosszabbal, a Sea Islandet egyiptomival (a finomfonodákban), az amerikait és egyiptomit Surattal (kelet-indiai gyapot) és a tiszta gyapotot gyapothulladéknak Surattal való keverékével helyettesítették. A Surat-gyapot rövidebb rostja, szennyezettsége, szálainak nagyobb törékenysége, a lisztnek mindenfajta nehéz tartozékokkal való helyettesítése a láncfonal irezésénél stb. csökkentette a gépi berendezés sebességét vagy pedig a szövőszékek számát, amelyekre egy szövő felügyelni tudott, növelte a gép tévedéseinek kiküszöböléséhez szükséges munkát és korlátozta a terméktömeggel együtt a darabbért. Surat felhasználásakor és teljes foglalkoztatottság esetén a munkás vesztesége 20, 30 és több %-ra rúgott. A gyárosok többsége azonban a darabbér rátáját is csökkentette 5, 7½% és 10%-kal. Megérthetjük ezért azok helyzetét, akik csak heti 3, 3½, 4 napot, vagy csak napi 6 órát voltak foglalkoztatva. 1863-ban, miután már viszonylagos javulás következett be, a szövők, fonók stb. hetibére 3 sh. 4 d., 3 sh. 10 d., 4 sh. 6 d., 5 sh. 1 d. stb. volt.¹⁵⁸

Még e gyötrelmes állapotok közepette sem maradt tétlen a gyárosoknak bérlevonásokban való találékonysága. Ezeket a levonásokat részben büntetésként rótták ki a gyártmánynak a gyáros rossz gyapotja, meg nem felelő gépi berendezése stb. által okozott hibáiért. Ahol pedig a gyáros tulajdonosa a munkások cottage-ainak [házikóinak], ott maga térítette meg magának a házbért a névleges munkabérből való levonások útján. Redgrave gyárfelügyelő beszámol selfacting minderekről (ezek egy selfacting mule-párra ügyelnek fel), akik „14 napos teljes munka befejeztével 8 sh. 11 d.-t kerestek, és ebből az összegből levonták a házbért, aminek azonban a felét a gyáros ajándékképpen visszaadta, ( úgyhogy a minderek teljes 6 sh. 11 d.-t vittek haza. A szövők hetibére 2 sh. 6 d.-nél kezdődött 1862 utóján.”¹⁵⁹ A házbért gyakran még akkor is levonták a bérekből, ha a kezek csak rövid időt dolgoztak.¹⁶⁰ Nem csoda, hogy Lancashire egyes részeiben egyfajta éhségpestis tört ki! Mindezeknél jellemzőbb volt azonban az, ahogyan a termelési folyamat forradalmasítása a munkások költségére végbement. Valósággal experimenta in corpore vili [értéktelen testen végzett kísérletek] voltak ezek, mint az anatómusok békákon végzett kísérletei. „Jóllehet én”, mondja Redgrave gyárfelügyelő, „azt a keresetet adtam meg, amelyet a munkások sok gyárban valóban kaptak, ebből nem kell azt a következtetést levonni, hogy ezt az összeget hétről hétre megkapják. A munkásoknak igen nagy ingadozásokat kell elviselniök a gyárosok állandó kísérletezése (experimentalizing) miatt [...] keresetük a gyapotkeverék minőségétől függően emelkedik és esik; egyszer 15%-nyira megközelíti korábbi keresetüket, a következő vagy az azt követő héten meg 50—60%-ra esik.”¹⁶¹ Ezek a kísérletek a munkásoknak nemcsak létfenntartási eszközeibe kerültek. Mind az öt érzékükkel meg kellett bűnhődniök. „A gyapot bontásával foglalkoztatottak arról tudósítanak engem, hogy az elviselhetetlen bűztől rosszul lesznek [...] A keverő-, scribbling- [előkártoló-] és kártolótermekben alkalmazottaknak a szabaddá tett por és piszok irritálja fejük minden nyílását, köhögést és légzési nehézséget okoz [...] A rost rövidsége miatt a fonalhoz az irezésnél nagy mennyiségű anyagot tesznek hozzá, mégpedig mindenféle pótlékot a korábban használt liszt helyett. Innen ered a szövők émelygése és diszpepsziája. A por miatt uralkodó a hörghurut, hasonlóképpen a torokgyulladás, továbbá egy bőrbetegség, amelyet a bőrnek a Suratban levő piszok általi irritációja okoz.” Másrészt a liszt pótlékai, azáltal hogy a fonalsúlyt növelték, szinte Fortunatus erszényét jelentették a gyáros urak számára. Elérték, hogy „15 font nyersanyag, ha megszőtték, 20 fontot nyom”.¹⁶² A gyárfelügyelők 1864. április 30-i jelentésében ezt olvassuk: „Az ipar ezt a segélyforrást most igazán tisztességtelen mértékben értékesíti. Szavahihető helyről tudom, hogy 8 fontos szövetet 5 [és] 1/4 font gyapotból és 2 [és] 3/4 font irezőanyagból készítenek. Egy másik, 5 [és] 1/4 fontos szövet 2 font irezőanyagot tartalmazott. Ezek kivitelre szánt közönséges shirtingek [inganyagok] voltak. Más fajtákhoz néha 50% irezőanyag volt hozzátéve, úgyhogy a gyárosok azzal dicsekedhetnek, és valóban dicsekednek is, hogy meggazdagodnak azáltal, hogy kevesebb pénzért adnak el szöveteket, mint amennyibe a névlegesen bennük foglalt fonal kerül.”¹⁶³ A munkásoknak azonban nemcsak a gyárosoknak a gyárakban, a községtanácsoknak a gyárakon kívül végzett kísérletei következtében, nemcsak a bércsökkentéstől és a munkanélküliségtől, a nélkülözéstől és az alamizsnától, a lordok és az alsóházi tagok dicsőítő beszédeitől kellett szenvedniük. „Szerencsétlen nők, akik a gyapotínség következtében elvesztették munkájukat, a társadalom kitaszítottjai lettek és azok maradtak [...] A fiatal prostituáltak száma jobban megnőtt, mint bármikor az utóbbi 25 évben.”¹⁶⁴

A brit pamutipar 1770-től 1815-ig terjedő első 45 évében tehát a válságnak és pangásnak csak 5 évét találjuk; de ez világmonopóliumának időszaka volt. Az 1815-től 1863-ig tartó második, 48 éves időszakban a nyomás és a pangás 28 évére a megélénkülésnek és a virágzásnak csak 20 éve jut. 1815 és 1830 között megkezdődik a konkurrencia a kontinentális Európával és az Egyesült Államokkal. 1833-tól kikényszerítik az ázsiai piacok bővítését „az emberi faj tönkretétele” útján. A gabonatörvények visszavonása után, 1846-tól 1863-ig, a közepes élénkség és virágzás 8 évére a nyomás és a pangás 9 éve jut. A felnőtt férfi pamutmunkások helyzetét — még a virágzás idején is — megítélhetjük az idecsatolt jegyzetből.¹⁶⁵

Láttuk, hogyan szünteti meg a gépi berendezés a kézművességen nyugvó kooperációt és a kézműszerű munka megosztásán nyugvó manufaktúrát. Az első esetre példa a kaszálógép, amely a kaszások kooperációját helyettesíti. A második esetre csattanós példa a varrótűk gyártására szolgáló gép. Adam Smith szerint az ő idejében 10 férfi a munka megosztása révén naponta több mint 48 000 varrótűt készített. Egyetlen gép ellenben 145 000 varrótűt szolgáltat egy 11 órás munkanap alatt. Egy asszony vagy egy leány átlagosan 4 ilyen gépre felügyel és ennélfogva a gépi berendezéssel naponta mintegy 600 000, hetenként több mint 3 000 000 varrótűt termel.¹⁶⁶ Amennyiben a kooperáció vagy a manufaktúra helyébe egyetlen munkagép lép, ez maga ismét kézműszerű üzem alapzatává lehet. Mindazonáltal a kézművesüzemnek ez a gépi berendezésen nyugvó újratermelése csak átmenet a gyárüzemhez, amely rendszerint mindig megjelenik, mihelyt az emberi izmokat a gép mozgatásában mechanikai hajtóerő, gőz vagy víz helyettesíti. A kis üzem szórványosan és szintén csak átmenetileg összekapcsolódhat mechanikai hajtóerővel azáltal, hogy gőzt bérel, mint Birmingham egyes manufaktúráiban, vagy kis kalorikus gépeket használ, mint a szövés bizonyos ágaiban stb.¹⁶⁷ A coventryi selyemszövésben természetadta módon kifejlődött a „cottage-gyárak” kísérlete. A négyzetszerűen épített cottage-sorok közepén egy úgynevezett engine house-t [gépházat] létesítettek a gőzgép számára, és ezt tengelyek révén összekötötték a cottage-okban levő szövőszékekkel. A gőzt minden esetben bérelték, például 2½ shillingért szövőszékenként. Ezt a gőzbért hetenként kellett fizetni, akár jártak a szövőszékek, akár nem. Minden cottage 2—6 szövőszéket foglalt magában, amely vagy a munkásoké volt, vagy hitelbe vették, vagy bérelték. A harc a cottage-gyár és a tulajdonképpeni gyár között több mint 12 évig tartott. A vége az lett, hogy a 300 cottage-gyár teljesen tönkrement.¹⁶⁸ Ahol a folyamat természete eleve nem tette szükségessé a nagyméretű termelést, ott az utóbbi évtizedekben újonnan feltörő iparok, mint például a levélboríték-, az acéltollkészítés stb. rendszerint átmentek először a kézművesüzemen és azután a manufaktúraüzemen mint a gyárüzemhez vezető rövid életű átmeneti szakaszokon. Ez az átalakulás ott a legnehezebb, ahol a gyártmány manufaktúraszerű termelése nem fejlődési folyamatok lépcsősorát, hanem különnemű folyamatok sokaságát zárja magába. Ez például nagy akadálya volt az acéltollgyár létrejöttének. Mégis már körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt feltaláltak egy automatát, amely 6 különnemű folyamatot egy csapásra végez. A kézművesség az első 12 tucat acéltollat 1820-ban 7 font sterling 4 shillingért szolgáltatta, a manufaktúra 1830-ban 8 shillingért és a gyár ma a nagykereskedelemnek 2—6 pennyért szolgáltatja.¹⁶⁹

A gyár kifejlődésével és a mezőgazdaság ezt kísérő forradalmasodásával nemcsak kibővülnek a termelés méretei valamennyi többi iparágban, hanem megváltozik ez ágak jellege is. A gépi üzem elve, amely szerint a termelési folyamatot összetevő szakaszaiban kell elemezni és az így adott problémákat a mechanika, kémia stb., egyszóval a természettudományok alkalmazásával kell megoldani, mindenütt meghatározó lesz. Ezért gépi berendezés nyomul be hol ennek, hol annak a részfolyamatnak az elvégzésére a manufaktúrákba. Tagozódásuk szilárd kristályosodása, amely a munka régi megosztásából származik, ezzel feloldódik és folytonos változásnak ad helyet. Ettől eltekintve, az összmunkásnak, vagyis a kombinált munkaszemélyzetnek az összetétele gyökerében forradalmasodik. A manufaktúra-időszakkal ellentétben a munkamegosztás terve most, ahol csak lehet, a női munkának, mindenféle korosztályú gyermekek, tanulatlan munkások munkájának, röviden, ahogy az angolok jellemzően nevezik, a „cheap labournek”, az olcsó munkának az alkalmazásán alapul. Ez nemcsak valamennyi nagy méretekben kombinált termelésre érvényes, akár alkalmaz ez gépi berendezést, akár nem, hanem az úgynevezett háziiparra is, akár a munkások magánlakásában, akár kis műhelyekben űzik. Ennek az úgynevezett modern háziiparnak a régimódival — amely a független városi kézművességet, az önálló parasztgazdaságot és mindenekelőtt a munkáscsalád házát feltételezi — a nevén kívül semmi közössége nincs. Most átváltozott a gyár, a manufaktúra vagy az áruház külosztályává. A gyári munkásokon, manufaktúramunkásokon és kézműveseken kívül, akiket nagy tömegekben térbelileg koncentrál és közvetlenül vezényel, a tőke láthatatlan szálakkal egy másik hadsereget is mozgat, a nagy városokban és szerte a vidéken szétszórt otthonmunkásokét. Példa: Tillie urak inggyára az írországi Londonderryben, amely 1000 gyári munkást és 9000 vidéken szétszórt otthonmunkást foglalkoztat.¹⁷⁰

Olcsó és éretlen munkaerők kizsákmányolása a modern manufaktúrában szemérmetlenebb, mint a tulajdonképpeni gyárban, mert az utóbbiban létező technikai alapzat, az izomerő gépek által való helyettesítése és a munka könnyűsége, az előbbiben nagyobbrészt elesik; ugyanakkor a női vagy még éretlen testeket a leglelkiismeretlenebbül prédául vetik mérgező szubsztanciák stb. befolyásának. Az úgynevezett otthonmunkánál szemérmetlenebb, mint a manufaktúrában, mert a munkások ellenállóképessége szétforgácsoltságukkal csökken, mert a tulajdonképpeni munkaadó és a munkás közé a rabló élősdiek egész sora nyomakodik, mert az otthonmunka mindenütt az ugyanazon termelési ágban meglevő gépi vagy legalábbis manufaktúra-üzemmel küzd, mert a szegénység megfosztja a munkást a legszükségesebb munkafeltételektől, a tértől, a világosságtól, a szellőzéstől stb., mert a foglalkoztatottság rendszertelensége nő, és végül, mert a nagyipar meg a nagybani mezőgazdaság által „létszámfelettivé” tettek ez utolsó menedékében a munkások közötti konkurrencia szükségszerűen a maximumát éri el. A termelési eszközöknek rendszeresen először a gépi üzem által kialakított gazdaságossá tétele, amely eleve egyszersmind a munkaerő legkíméletlenebb pazarlása és a munkafunkció normális előfeltételein elkövetett rablás, most annál inkább megmutatja ezt az antagonisztikus és embergyilkos oldalát, minél kevésbé fejlett egy iparágban a munka társadalmi termelőereje és a kombinált munkafolyamatok technikai alapzata.

Néhány példán meg akarom mármost világítani a fent megfogalmazott tételeket. Az olvasó valójában már tömeges bizonyító adatokat ismer a munkanapról szóló szakaszból. Birminghamnek és környékének fém-manufaktúrái, nagyrészt igen nehéz munkára, 30 000 gyermeket és fiatal személyt valamint 10 000 nőt alkalmaznak. Itt találni őket az egészségtelen sárgaréz-öntödékben, gombgyárakban, zománcozó, galvanizáló és lakkozó munkákon.¹⁷¹ A felnőttek és nem-felnőttek munkájának túlhajtásai különböző londoni újság- és könyvnyomdáknak a dicső „vágóhíd” nevet biztosították.¹⁷² Ugyanezek a túlhajtások, melyeknek áldozatai itt főleg nők, leányok és gyermekek, megvannak a könyvkötészetben. Nehéz munkát kell végezniük nem-felnőtteknek a kötélverő-üzemekben, éjszakai munkát a sófőzőkben, gyertya- és más vegyi-manufaktúrákban; fiúkat gyilkos módon használnak el a szövőszékek forgatására a selyemszövödékben, amelyeket nem mechanikailag üzemeltetnek.¹⁷³ A legalantasabb, legpiszkosabb és legrosszabbul fizetett munkák egyike, amelyre előszeretettel alkalmaznak fiatal lányokat valamint nőket, a rongyválogatás. Tudjuk, hogy Nagy-Britannia, saját számtalan rongyáról nem beszélve, az egész világ rongykereskedelmének lerakodóhelye. Ide áramlanak a rongyok Japánból, Dél-Amerika legtávolabbi államaiból és a Kanári-szigetekről. Fő utánpótlási forrásuk azonban Németország, Franciaország, Oroszország, Olaszország, Egyiptom, Törökország, Belgium és Hollandia. E rongyok trágyázásra, pehelygyártásra (ágynemű céljára), shoddy (rongy-gyapjú) előállítására és papír nyersanyagául szolgálnak. A női rongyválogatók viszont közegekül szolgálnak arra, hogy széjjelhordják a himlőt és más fertőző betegségeket, melyeknek első áldozatai ők maguk.¹⁷⁴ A túlmunkának, a nehéz és nem nekik való munkának és a zsenge gyermekkortól fogva elfogyasztott munkások ebből következő brutalizálásának klasszikus példájául szolgálhat az érc- és szénbányászaton kívül a tégla- vagy tetőcserépgyártás, amelynél Angliában az újonnan feltalált gépet még csak szórványosan alkalmazzák (1866). Május és szeptember között a munka reggel 5 órától este 8 óráig tart, és ahol szabad levegőn való szárítás történik, gyakran reggel 4 órától este 9 óráig. A reggel 5 órától este 7 óráig tartó munkanap „csökkentettnek”, „mérsékeltnek” számít. 6, sőt 4 éves kortól kezdve alkalmaznak mindkét nembeli gyermekeket. Ezek munkaóráinak száma ugyanannyi, mint a felnőtteké, gyakran több. A munka kemény, és a nyári hőség még fokozza a kimerülést. Egy mosleyi téglagyárban például egy 24 éves leány 2000 téglát készített naponta, két nem-felnőtt leány segítségével, akik az agyagot hordták és a téglákat rakták. Ezek a leányok naponta 10 tonnát cipeltek fel az agyagbánya csúszós lejtőin 30 láb mélységből és 210 láb távolságból. „Lehetetlenség egy gyermek számára, hogy nagymértékű erkölcsi lealacsonyodás nélkül menjen át a téglagyár tisztítótüzén [...] Az alávaló beszéd, amelyet legzsengébb koruktól kezdve hallaniuk kell, a szennyes, tisztességtelen és szemérmetlen szokások, amelyek között tudatlanul és elvadultan felnőnek, egész későbbi életükre törvényt nem ismerővé, elvetemültté, züllötté teszik őket [...] A demoralizáció egyik félelmetes forrása az a mód, ahogyan laknak. Minden moulder (formázó)” (a tulajdonképpeni szakképzett munkás, egy munkáscsoport főnöke) „hétszemélyes bandájának lakást és ellátást ad kunyhójában, illetve cottage-ában. Akár családjához tartoznak, akár nem, férfiak, fiúk, lányok a kunyhóban alszanak. Ez rendszerint két szobából áll, csak kivételesen háromból; mind a földszinten, kevés szellőzéssel. A testek annyira kimerültek az egésznapi erős verejtékezés folytán, hogy sem egészségügyi szabályokra, sem tisztaságra, sem illendőségre nincsenek semmiképpen tekintettel. Sok ilyen kunyhó a rendetlenség, a piszok és a por igazi mintapéldánya [...] A rendszernek, amely fiatal lányokat alkalmaz effajta munkára, a legnagyobb baja az, hogy szabály szerint gyermekségüktől kezdve egész későbbi életükre a legelvetemültebb csőcselékhez láncolja őket. Durva, mocskosszájú fiúkká (rough, foul-mouthed boys) lesznek, mielőtt a természet megtanította volna őket arra, hogy nők. Kevés piszkos rongyba öltözötten, lábuk jóval térden felül csupaszon, hajuk és arcuk sárral bemázolva, megtanulják, hogy az erkölcsösség és szégyenkezés minden érzését megvetéssel kezeljék. Az étkezési idő alatt elnyújtózva fekszenek a mezőkön vagy meglesik a szomszédos csatornában fürdőző fiúkat. Ha nehéz napi munkájukat végre bevégezték, jobb ruhát vesznek fel és elkísérik a férfiakat a kocsmákba.” Hogy ebben az egész osztályban zsenge gyermekkortól kezdve a legnagyobb részegeskedés uralkodik, az csak természetszerű. „A legrosszabb az, hogy a téglaégetők elvesztik hitüket önmagukban, ön — mondta a jobbak egyike Southallfield káplánjának — éppúgy megpróbálhatja az ördögöt felemelni és megjavítani, mint egy téglaégetőt, Uram! (You might as well try to raise and improve the devil as a brickie, Sir!)”¹⁷⁵

A munkafeltételek tőkés módon való gazdaságossá tételéről a modern manufaktúrában (amelyen itt minden nagyméretű műhely értendő a tulajdonképpeni gyárakon kívül) hivatalos és igen bőséges anyag található a IV. (1861) és VI. (1864) „Public Health Report”-ban. A workshopoknak (munkahelyiségeknek), nevezetesen a londoni nyomdászok és szabók workshopjainak leírása felülmúlja utálatosságban mindazt, ami regényíróink fantáziájából kitelik. A munkások egészségi állapotáravaló hatás magától értetődő. Dr. Simon, a Privy Council tiszti főorvosa és a „Public Health Report”-ok hivatalos kiadója többek között ezt mondja: „Negyedik jelentésemben” (1861) „rámutattam, mennyire lehetetlen gyakorlatilag a munkások számára, hogy ragaszkodjanak ahhoz, ami első egészségügyi joguk, ahhoz, hogy bármilyen munkára gyűjti őket össze alkalmazójuk, a munka, amennyire ez tőle függ, minden elkerülhető, egészségre ártalmas körülménytől megszabadíttassék. Kimutattam, hogy a munkások gyakorlatilag képtelenek ezt az egészségügyi igazságszolgáltatást önmaguknak megszerezni, és nem tudnak hatékony támogatást elérni az egészségrendészet fizetett adminisztrátoraitól sem [...] Munkások és munkásnők miriádjainak életét manapság haszontalanul gyötri és rövidíti meg az a vég nélküli fizikai szenvedés, amelyet puszta foglalkoztatásuk idéz elő.”¹⁷⁶ A munkahelyiségeknek az egészségi állapotra gyakorolt befolyását illusztrálandó, dr. Simon a következő halálozási listát közli:

Most az úgynevezett ottbonmunkára térek át. Ha valaki a tőkének erről a nagyipar mögöttes alapján [Hintergrund] felépített kizsákmányolási területéről és ennek borzalmairól képet akar alkotni magának, az vegye szemügyre például a látszólag egészen idillikus, Anglia egyes félreeső falvaiban űzött szögkészítést.¹⁷⁸ Itt elegendő néhány példa a csipkegyártásnak és a szalmafonásnak még egyáltalán nem gépileg űzött, vagy gépi és manufaktúraüzemmel nem konkurráló ágaiból.

A 150 000 személy közül, akiket az angol csipketermelésben foglalkoztatnak, körülbelül 10 000 tartozik az 1861-es gyári törvény fennhatósága alá. A fennmaradó 140 000 óriási többsége nő, valamint fiatal személyek és gyermekek mindkét nemből, ámbár a férfinem csak gyengén van képviselve. Ennek az „olcsó” kizsákmányolási anyagnak az egészségi állapota kiviláglik dr. Truemannak, a nottinghami General Dispensary [általános szegény klinika] orvosának következő összeállításából. 686, többnyire 17 és 24 év közötti csipkekészítőnő páciensből tüdővészes volt:

Ez a tüdővész arányszámában mutatkozó haladás a legoptimistább haladáspártit és a leghazugabb [lügenfauchendster] német szabadkereskedő házalólegényt is ki kell hogy elégítse.

Az 1861-es gyári törvény szabályozza a tulajdonképpeni csipkekészítést, amennyiben az gépi berendezéssel történik, márpedig ez a szabályszerű Angliában. Azok az ágak, amelyeket itt röviden szemügyre veszünk — mégpedig nem annyiban, amennyiben a munkások koncentrálva vannak manufaktúrákban, áruházakban stb., hanem csak amennyiben úgynevezett otthonmunkások —, megoszlanak: 1. a finishingre (a gépileg gyártott csipkék utolsó kikészítése, egy kategória, amely megint számos alosztályt zár magába), 2. a csipkeverésre.

A lace finishinget [csipke-kikészítést] a nők otthonmunkaként űzik vagy az úgynevezett „mistresses house-okban” [mesternők házaiban], vagy pedig — egymagukban vagy gyermekeikkel együtt — magánlakásukban. Azok a nők, akik a „mistresses house-okat” fenntartják, maguk is szegények. A munkahelyiség magánlakásuk része. Gyárosoktól, áruházak tulajdonosaitól stb. kapnak megrendeléseket, és asszonyokat, leányokat meg fiatal gyermekeket alkalmaznak szobáik terjedelmétől és az üzlet ingadozó keresletétől függően. A foglalkoztatott munkásnők száma némelyik ilyen helyiségben 20 és 40, másokban 10 és 20 között váltakozik. Az átlagos minimális kor, amelyben a gyermekek a munkát megkezdik, 6 év, vannak azonban, akik 5 éven alul kezdik. A szokásos munkaidő reggel 8 órától este 8 óráig tart, 1½ óra étkezési idővel; az ételt rendszertelenül és gyakran magukban a bűzös munkalyukakban fogyasztják el. Ha jól megy az üzlet, a munka reggel 8 órától (néha 6 órától) gyakran éjjel 10, 11 vagy 12 óráig tart. Az angol kaszárnyákban az előírásos légtér minden egyes katonára 500—600 köbláb, a katonai kórházakban 1200. Ezekben a munkalyukakban 67—100 köbláb jut minden személyre. Ugyanakkor a gázvilágítás fogyasztja a levegő oxigénjét. Hogy a csipkéket tisztán tartsák, a gyermekeknek gyakran le kell vetniük cipőjüket, még télen is, noha a padló kövezett vagy téglás. „Semmi szokatlan nincs abban Nottinghamban, ha 14—20 gyermeket találni összezsúfolva egy kicsiny szobában, amelynek széle-hossza nem több talán 12 lábnál, a nap 24 órájából 15-ön át foglalkoztatva egy olyan munkán, amely unalmassága és egyhangúsága miatt önmagában is kimerítő, s méghozzá e munkát minden lehetséges egészségromboló körülmény közepette végzik [...] Még a legfiatalabb gyermekek is olyan megfeszített figyelemmel és gyorsasággal dolgoznak, amely bámulatos, és szinte sohasem engedélyeznek ujjaiknak pihenést vagy lassúbb mozgást. Ha kérdéseket intéznek hozzájuk, szemüket nem emelik fel munkájukról, félelmükben, nehogy egy pillanatot veszítsenek.” A „hosszú botot” a „mistress-ek” olyan mértékben használják ösztönzőeszközül, amilyenben a munkaidő hosszabbodik. „A gyermekek fokozatosan kifáradnak, és olyan nyughatatlanok lesznek, mint a madarak, mire vége felé jár hosszú odakötöttségük egy olyan foglalatossághoz, amely egyhangú, szemrontó és a testtartás egyformasága miatt kimerítő. Igazi rabszolgamunka ez. (Their work is like slavery.)”¹⁸⁰ Ahol asszonyok saját gyermekeikkel együtt otthon, azaz modern értelemben egy bérelt szobában, gyakran padlásszobában dolgoznak, az állapotok, ha lehet, még rosszabbak. Ezt a fajta munkát Nottingham körül 80 mérföldes körzetben adják ki. Amikor az áruházban foglalkoztatott gyerek este 9 vagy 10 órakor hazamegy, gyakran még egy nyaláb csipkét adnak vele az útra, hogy otthon kikészítse. A tőkés farizeus, egyik bérszolgája által képviselten, ezt természetesen ezzel a kenetteljes frázissal teszi: „Ez anyádnak van”, de nagyon is jól tudja, hogy a szegény gyermeknek fenn kell maradnia és segítenie kell.¹⁸¹

A csipkeverés iparát főleg két angol mezőgazdasági kerületben űzik, a honitoni csipke-kerületben, amely Devonshire déli részén, a partvidék mentén terül el 20—30 mérföldnyi hosszúságban, hozzászámítva Észak-Devon néhány helységét, és egy másik kerületben, amely Buckingham, Bedford, Northampton grófságok nagy részét és Oxfordshire meg Huntingdonshire szomszédos részeit öleli fel. A munkahelyiségek általában a mezőgazdasági napszámosok cottage-ai. Egynémely manufaktúra-tulajdonos több mint 3000 ilyen otthonmunkást foglalkoztat, főleg gyermekeket és fiatal személyeket, kizárólag nőneműeket. A lace finishingnél leírt állapotok megismétlödnek. Csupán a „mistresses house-ok” helyébe az úgynevezett „lace schoolok” (csipke-iskolák) lépnek, melyeket szegény asszonyok tartanak fenn kunyhóikban. A gyermekek 5 éves, néha még fiatalabb kortól kezdve 12 vagy 15 éves korukig dolgoznak ezekben az iskolákban, az első évben a legfiatalabbak 4—8 órát, később reggel 6 órától este 8 és 10 óráig. „A szobák általában kis cottage-ok szokásos lakószobái, a kürtőt betömik a léghuzat ellen; a bent tartózkodókat néha télen is csak saját állati melegük fűti. Más esetekben ezek az úgynevezett iskolaszobák kis, éléskamrához hasonló, tűzhely nélküli helyiségek [...] E lyukak túlzsúfoltsága és ennek következtében a levegő dögletessége gyakran kibírhatatlan. Ehhez járul a csatornák és árnyékszékek, a rothadó anyagok és más szenny ártalmas hatása, amelyek rendszerint ott vannak a kisebb cottage-ok környékén.” A légtérre vonatkozólag: „Egy csipke-iskolában, amelyben 18 leány és egy mesternő dolgozik, 33 köbláb jut minden személyre; egy másikban, ahol elviselhetetlen a bűz, 18 személy, és az egy főre jutó tér 24½, köbláb. Ebben az iparban 2—2½ éves gyermekek alkalmazásával is találkozunk.”¹⁸²

Ahol a csipkeverés Buckingham és Bedford mezőgazdasági grófságokban véget ér, ott kezdődik a szalmafonás. Ez kiterjed Hertfordshire nagy részére és Essex nyugati és északi részeire. 1861-ben a szalmafonásban és szalmakalapkészítésben 48 043 személy volt foglalkoztatva, közülük 3815 tartozott a férfinemhez, minden korcsoportban, a többi nőnemű, mégpedig 14 913 húsz éven aluli, ebből vagy 7000 gyermek. A csipke-iskolák helyébe itt a „straw plait schoolok” (szalmafonó-iskolák) lépnek. A gyermekek a szalmafonás tanulását ezekben szokás szerint 4 éves koruktól, néha 3. és 4. évük között kezdik el. Nevelést természetesen semmit sem kapnak. Maguk a gyermekek az elemi iskolákat „natural schooloknak” (természetes iskoláknak) nevezik, megkülönböztetésül ezektől a vérszívó intézetektől, amelyekben egyszerűen azért tartják munkán őket, hogy a majd éhen nem vesző anyjuk által előírt mennyiséget, többnyire napi 30 yardot, elkészítsék. Ezek az anyák aztán gyakran még éjjel 10, 11, 12 óráig dolgoztatják őket otthon. A szalma megvágja ujjúkat és szájukat, amellyel állandóan megnedvesítik. London tisztiorvosainak dr. Ballard által összegezett általános nézete szerint 300 köbláb a minimális légtér egy-egy személyre egy háló- vagy munkaszobában. A szalmafonó-iskolákban azonban a tér még szűkösebben van kimérve, mint a csipke-iskolákban: 12 [és] 2/3, 17, 18½ és kevesebb mint 22 köbláb jut egy-egy személyre. „E számok közül a kisebbek”, mondja White biztos, „kevesebb mint a felét képviselik annak a térnek, amelyet egy gyermek elfoglalna, ha egy minden irányban 3 lábnyi dobozba csomagolnák.” Így élvezik ezek a gyermekek az életet 12 vagy 14 éves korukig. A nyomorult, lezüllött szülőknek csak azon jár az eszük, hogy a gyerekekből annyit csiholjanak ki, amennyit csak lehet. Felnővén a gyerekek természetesen egy fikarcnyit sem törődnek szüleikkel és elhagyják őket. „Nem csoda, hogy a tudatlanság és a bűn eluralkodik egy így felnevelt népességben [...] Erkölcsük a legalacsonyabb fokon áll [...] A nők közül igen soknak törvénytelen gyermekei vannak, néhánynak olyan éretlen korban, hogy még azok is, akik a bűnözési statisztikában otthonosak, megdöbbennek ezen.”¹⁸³ És e mintacsaládok hazája — a kereszténységben bizonyára illetékes Montalembert gróf szerint — Európa keresztény mintaországa!

A munkabért, amely az éppen tárgyalt iparágakban egyáltalában nyomorúságos (a szalmafonó-iskolákban dolgozó gyermekek kivételszámba menő maximális bére 3 shilling), még mélyen névleges összege alá szorítják le a főleg a csipke-kerületekben általánosan uralkodó truck-rendszer révén.¹⁸⁴

A munkaerőnek a női és éretlen munkaerőkkel való puszta visszaélés, minden normális munka- és életfeltétel puszta megrablása és a túlmunka meg az éjjeli munka puszta brutalitása révén történő olcsóbbá tétele végül is beleütközik bizonyos tovább át nem hágható természeti korlátokba, és vele együtt beleütközik e korlátokba az ezeken az alapzatokon nyugvó áru-olcsóbbítás és egyáltalában a tőkés kizsákmányolás is. Mihelyt ezt a pontot végül is elérik, és ez sokáig tart, üt az órája a gépi berendezés bevezetésének és a szétforgácsolt otthonmunka (vagy akár manufaktúra) gyárüzemmé való most már gyors átváltozásának.

E mozgás legkiemelkedőbb példáját a „wearing apparel” (ruházati cikkek) termelése szolgáltatja. A „Children’s Employment Commission” osztályozása szerint ez az ipar felölel szalmakalap- és nőikalapkészítőket, sapkakészítőket, szabókat, millinereket és dressmakereket¹⁸⁵, ingkészítőket és varrónőket, fűző-, kesztyű-, cipőkészítőket, sok kisebb ággal egyetemben, mint amilyen a nyakkendő-, gallér- stb. gyártás. Az Angliában és Walesben ezekben az iparokban foglalkoztatott női személyzet száma 1861-ben 586 298 volt, közülük legalább 115 242 húsz éven aluli, 16 560 tizenötön aluli. E munkásnők száma az Egyesült Királyságban (1861) 750 334. Az ugyanakkor a kalap-, cipő-, kesztyűkészítésben és szabóságban foglalkoztatott férfimunkások száma Angliában és Walesben 437 969, közülük 14 964 tizenöt éven aluli, 89 285 tizenöt-húszéves, 333 117 húsz éven felüli. Ezekben az adatokban nincs benne sok idetartozó kisebb ág. Ha azonban a számokat úgy vesszük, ahogy vannak, akkor az 1861-es cenzus szerint csupán Angliára és Walesre vonatkozólag összesen 1 024 267 személy adódik, tehát körülbelül annyi, amennyit a földművelés és az állattenyésztés szív fel. Kezdjük megérteni, mivégből segít a gépi berendezés ilyen roppant terméktömegeket elővarázsolni és ilyen roppant munkástömegeket „szabaddá tenni”

A „wearing apparel” termelését végzik: manufaktúrák, amelyek belsejükben a munkának csak azt a megosztását termelték újra, amelynek membra disjecta [szétszórt tagjait] készen találták; kisebb kézművesmesterek, akik azonban nem egyéni fogyasztók számára dolgoznak, mint azelőtt, hanem manufaktúrák és áruházak számára, úgyhogy gyakran egész városok vagy vidékek specialitásként űznek olyan ágakat, mint a cipészet stb.; végül a legnagyobb terjedelemben úgynevezett otthonmunkások, akik a manufaktúrák, áruházak, sőt a kisebb mesterek külosztályát alkotják.¹⁸⁶ A munkaanyag, nyersanyag, félgyártmányok stb. tömegeit a nagyipar szolgáltatja, az olcsó emberanyag tömege (taillable à merci et miséricorde [kényre-kedvre sarcolható]) pedig a nagyipar és a nagybani mezőgazdaság által „szabaddá tettekből” áll. E terület manufaktúrái eredetüket főként a tőkés ama szükségletének köszönhették, hogy a kereslet minden mozgásának megfelelő ütőképes hadsereg legyen a keze ügyében.¹⁸⁷ Ezek a manufaktúrák azonban engedték, hogy mellettük mint széles alapzat tovább fennálljon a szétszórt kézműszerű és otthoni üzem. Az ezekben a munkaágakban végbemenő nagy értéktöbblet-termelés, és egyben cikkeik fokozódó olcsóbbodása, főként a nyomorúságos tengődéshez szükséges munkabér-minimumnak, amelyet az emberileg lehetséges munkaidő-maximummal kötöttek egybe, volt köszönhető és köszönhető ma is. Éppen az áruvá változtatott emberi verejték és emberi vér olcsósága volt az, ami a felvevőpiacot állandóan bővítette és napról napra bővíti, Anglia számára nevezetesen a gyarmati piacot is, ahol ezenfelül angol szokás és ízlés uralkodik. Végül egy csomópont következett be. A régi módszer alapzata, a munkásanyag pusztán brutális kizsákmányolása, amelyet többé-kevésbé kísér rendszeresen kifejlesztett munkamegosztás, nem volt már elegendő a növekvő piacnak és a tőkések még gyorsabban növekvő konkurrenciájának. ütött a gépi berendezés órája. Az a döntően forradalmi gép, amely e termelési terület számtalan ágát, a divatárukészítést, a szabóságot, a cipészetet, a varrást, a kalapkészítést stb. egytől egyig megragadja — a varrógép.

Közvetlen hatása a munkásokra körülbelül az, ami minden gépi berendezésé, amely a nagyipar időszakában új üzletágakat hódít meg. A legéretlenebb korú gyermekeket eltávolítják. A gépmunkások bére emelkedik az otthonmunkásokéhoz viszonyítva, akik közül sokan a „szegények legszegényebbjeihez (the poorest of the poor)” tartoznak. A jobb helyzetben levő kézművesek bére, akikkel a gép konkurál, csökken. Az új gépmunkások kizárólag leányok és fiatal asszonyok. A mechanikai erő segítségével megsemmisítik a férfimunka monopóliumát a nehéz munkában és tömegével kergetik el a könnyebb munkából az öreg asszonyokat meg az éretlen gyermekeket. A túlerejű konkurencia agyonüti a leggyengébb kézi munkásokat. Az éhhalál (death from starvation) borzalmas növekedése Londonban az utóbbi évtizedben párhuzamosan fut a gépi varrás terjeszkedésével.¹⁸⁸ Az új munkásnők a varrógépen — melyet a gép súlyától, nagyságától és specialitásától függően kézzel és lábbal vagy csak kézzel, ülve vagy állva mozgatnak — nagy munkaerőt fejtenek ki. Foglalatosságuk a folyamat tartamánál fogva az egészségre ártalmassá válik, noha e tartam többnyire rövidebb, mint a régi rendszerben. Mindenütt, ahol a varrógép, mint a cipő-, fűző-, kalapkészítésnél stb., amúgy is szűk és túlzsúfolt műhelyekbe kerül be, szaporítja az egészségre ártalmas behatásokat. „Amikor az ember belép az alacsony mennyezetű munkahelyiségekbe, ahol 30 vagy 40 gépmunkás dolgozik együtt”, mondja Lord biztos, „a hatás elviselhetetlen [...] A hőség, amelyet részben a vasalók melegítésére szolgáló gázkályhák okoznak, rettenetes [...] Még ha csak az úgynevezett mérsékelt — azaz reggel 8 órától este 6 óráig tartó — munkaórák vannak érvényben ilyen helyiségekben, akkor is mindennap rendszeresen 3 vagy 4 személy elájul.”¹⁸⁹

A társadalmi üzemmód forradalmasodása, a termelési eszköz átalakulásának ez a szükségszerű terméke átmeneti formák tarka összevisszaságában megy végbe. E formák aszerint változnak, hogy a varrógép milyen mértékben és mennyi ideje ragadta már meg az egyik vagy a másik iparágat; változnak a munkások készentalált helyzetétől, a manufaktúra-, a kézműves- vagy az otthoni üzem túlsúlyától, a munkahelyiségek bérleti díjától¹⁹⁰ stb. függően. A divatárukészítésben például, ahol, főleg egyszerű kooperáció révén, a munka többnyire már szervezett volt, a varrógép először csak egy új tényezője a manufaktúra-üzemnek. A szabóságban, az ingkészítésben, a cipészetben stb. valamennyi forma keresztezi egymást. Itt tulajdonképpeni gyárüzemet látunk. Ott közbenső munkáltatók kapják a nyersanyagot a fő tőkéstől [Kapitalist en chef] és „kamrákban” vagy „padlásszobákban” 10—50, sőt több bérmunkást csoportosítanak a varrógépek köré. Végül, mint minden gépi berendezésnél, amely nem alkot tagozott rendszert, és amely törpeformátumban alkalmazható, kézművesek vagy otthonmunkások, saját családjukkal vagy néhány idegen munkás bevonásával, saját tulajdonukban levő varrógépeket is használnak.¹⁹¹ Most Angliában ténylegesen az a rendszer van túlsúlyban, hogy a tőkés nagyobb számú gépet koncentrál épületeiben, és aztán a gépi terméket további feldolgozásra elosztja az otthonmunkások hadserege között.¹⁹² Az átmeneti formák tarkasága azonban nem rejti el a tulajdonképpeni gyárüzemmé való átváltozás tendenciáját. Ezt a tendenciát táplálja magának a varrógépnek a jellege, amelynek sokrétű alkalmazhatósága arra késztet, hogy korábban elválasztott üzletágakat ugyanazon épületben és ugyanazon tőke parancsnoklása alatt egyesítsenek; táplálja az a körülmény, hogy az előzetes tűmunka és néhány más művelet a legalkalmasabban a gép székhelyén végezhető el; végül táplálja a saját gépekkel termelő kézművesek és otthonmunkások elkerülhetetlen kisajátítása. Ez a végzet részben már most elérte őket. A varrógépekbe fektetett tőke folytonosan növekvő tömege¹⁹³ sarkallja a termelést és piaci fennakadásokat hoz létre, amelyek megadják a jelet az otthonmunkásoknak varrógépük eladására. Maguknak az ilyen gépeknek a túltermelése arra kényszeríti kelendőség szűkében levő termelőiket, hogy hetibérletbe kikölcsönözzék őket, és ezzel a kis géptulajdonosoknak halálos konkurrenciát teremt.¹⁹⁴ A gépeknek még folyton tovább tartó szerkezeti változása és olcsóbbodása régi példányaikat éppilyen állandóan elértékteleníti és már csak tömegesen, potom áron vásárolva, nagy tőkések kezén teszi lehetővé hasznot hajtó alkalmazásukat. Végül az embernek a gőzgéppel való helyettesítése itt is, mint minden hasonló forradalmasodási folyamatban, megadja a döntő csapást. A gőzerő alkalmazása kezdetben tisztán technikai akadályokba ütközik, mint amilyen a gépek rázkódása, a sebességükön való uralkodás nehézsége, a könnyebb gépek gyors tönkremenése stb., csupa olyan akadályba, amelynek legyűrésére a tapasztalat hamarosan megtanít.¹⁹⁵ Ha egyrészt sok munkagépnek nagyobb manufaktúrákban való koncentrációja a gőzerő alkalmazására sarkall, másrészt a gőznek emberi izmokkal való konkurrenciája meggyorsítja munkások és munkagépek nagy gyárakban való koncentrációját. Így Anglia jelenleg a „wearing apparel” kolosszális termelési területén, akárcsak a legtöbb más szakmában, a manufaktúrának, a kézművességnek és az otthonmunkának gyárüzemmé való forradalmi átalakulását éli át, miután mindezek a formák — a nagyipar befolyása alatt teljesen megváltozva, felbomolva, eltorzulva — már régóta a gyárrendszer minden szörnyűségét, annak pozitív fejlődési mozzanatai nélkül, újratermelték, sőt túlhajtották.¹⁹⁶

Ezt a természetadta módon végbemenő ipari forradalmat mesterségesen meggyorsítja a gyári törvények kiterjesztése minden iparágra, amelyben nők, fiatal személyek és gyermekek dolgoznak. A munkanap kényszerjellegű szabályozása hossza, szünetei, kezdő- és végpontja tekintetében, a váltás rendszere a gyermekek számára, az összes, egy bizonyos koron aluli gyermekek kizárása stb., egyrészt szükségessé teszi a gépi berendezés szaporítását¹⁹⁷ és az izmoknak mint hajtóerőnek gőzzel való helyettesítését.¹⁹⁸ Másrészt, hogy a térben megnyerjék, ami az időben veszendőbe megy, a közösen elhasznált termelési eszközök, a kemencék, épületek stb. kibővítése, tehát egyszóval a termelési eszközök nagyobb koncentrációja és ennek megfelelően munkások nagyobb összetömörítése megy végbe. Minden a gyári törvénnyel fenyegetett manufaktúrának valóban az a szenvedélyesen ismételt fő kifogása, hogy nagyobb tőkekiadás szükséges ahhoz, hogy az üzletet régi terjedelmében tovább vezessék. Ami pedig a manufaktúra és az otthonmunka közötti közbeeső formákat és magát az utóbbit illeti, a munkanap és a gyermekmunka korlátjával kicsúszik alóluk a talaj. Olcsó munkaerők korlátlan kizsákmányolása az egyetlen alapzata konkurrencia-képességüknek.

A gyárüzem lényeges feltétele — nevezetesen mihelyt alá van vetve a munkanap szabályozásának — az eredmény normális bizonyossága, azaz, hogy adott időköz alatt egy meghatározott árumennyiséget termeljenek, illetve egy célul tűzött hasznos hatást érjenek el. A szabályozott munkanap törvényes szünetei feltételezik továbbá a munkának a termelési folyamatban levő gyártmány károsodása nélkül való hirtelen és periodikus megszakítását. Az eredmény e bizonyossága és a munka e megszakíthatósága természetesen könnyebben érhető el tisztán mechanikai iparokban, mint ott, ahol vegyi és fizikai folyamatok szerepet játszanak, mint pl. a fazekasságban, fehérítésben, festésben, pékségben, a legtöbb fémipari üzemben. Amikor vakszokás a korlátozatlan munkanap, az éjjeli munka és a szabad emberpusztítás, akkor minden természetadta akadály csakhamar a termelés örök „természeti korlátjának” számít. Nincs méreg, amely biztosabban irtaná a férgeket, mint a gyári törvény az ilyen „természeti korlátokat”. Senki sem kiabálta hangosabban: „lehetetlenség”, mint a fazekasság urai. 1864-ben rájuk kényszerítették a gyári törvényt, és már 16 hónappal később valamennyi lehetetlenség eltűnt. A gyári törvény életre hívta „tökéletesített módszer, hogy a fazekaspépet (slip) elpárologtatós helyett sajtolással csinálják, az égetetlen áru szárítására szolgáló kemencék új szerkezete stb. nagy fontosságú események a fazekasművességben és ennek olyan haladását jelzik, amilyet az utóbbi évszázad nem tud felmutatni [...] A kemencék hőmérséklete tetemesen csökkent, a szénfogyasztás tetemes csökkenése és az árura való gyorsabb hatás mellett.”¹⁹⁹ Minden jövendölés ellenére nem a cserépcikk önköltségi ára, hanem a terméktömeg emelkedett, úgyhogy az 1864 decemberétől 1865 decemberéig tartó 12 hónap kivitele 138 628 font sterling értékbeli többletet adott a három előző év átlaga felett. A gyufák gyártásában természeti törvénynek számított, hogy fiúk, még ebédjük legyűrése közben is, a fácskákat egy meleg foszforkeverékbe mártogassák, amelynek mérgező gőze arcukba szállott. Az idővel való gazdálkodás szükségessé tételével a gyári törvény (1864) kikényszerített egy „dipping machine-t” (mártogatógépet), melynek gőzei a munkást nem érhetik el.²⁰⁰ így most a csipke-manufaktúrának azokban az ágaiban, amelyeket még nem vetettek alá a gyári törvénynek, azt állítják, hogy az étkezési idők nem lehetnek rendszeresek a különböző időtartamok miatt, amelyek a különböző csipkeanyagok száradásához kellenek és amelyek 3 perctől 1 óráig és még hosszabb ideig váltakoznak. Erre a „Children’s Employment Commission” biztosai ezt felelik: „A körülmények ugyanazok, mint a kárpitnyomásban. Ennek az ágnak néhány vezető gyárosa élénken hangoztatta, hogy az alkalmazott anyagok természete és azoknak a folyamatoknak a különfélesége, amelyeken átfutnak, csak nagy veszteséggel engedné meg, hogy a munkát az étkezések idejére hirtelen megszakítsák [...] A Factory Acts Extension Act [gyári törvények kiterjesztéséről szóló törvény]” (1864) „6. szakaszának 6. cikkelye a törvény kibocsátása keltétől számított 18 hónapos határidőt biztosított nekik, melynek leteltével alkalmazkodniuk kellett a gyári törvény által részletezett étkezési szünetekhez.”²⁰¹ Alighogy a törvényt a parlament szentesítette, a gyáros urak is felfedezték: „A visszásságok, amelyeket a gyári törvény bevezetésétől vártunk, nem következtek be. Nem tapasztaljuk, hogy a termelés valahogyan is megbénult volna. Valójában ugyanazon idő alatt többet termelünk.”²⁰² Látjuk, az angol parlament, amelynek bizonyosan senki nem fog zsenialitást a szemére vetni, tapasztalat révén eljutott ahhoz a belátáshoz, hogy egy kényszertörvény a termelésnek a munkanap korlátozásával és szabályozásával szembeni összes úgynevezett természeti akadályait egyszerűen tovaparancsolhatja. Ezért, amikor a gyári törvényt egy iparágba bevezetik, 6—18 hónapos határidőt szabnak, és a gyáros dolga, hogy ezen belül a technikai akadályokat eltakarítsa. Mirabeau mondása: „Impossible? Ne me dites jamais ce bête de mot!” [Lehetetlen? Soha ne mondjátok nekem ezt az ostoba szót!] kiváltképpen érvényes a modern technológiára. Amikor azonban a gyári törvény ilymódon melegházszerűen érleli a manufaktúra-üzemnek gyárüzemmé való átváltozásához szükséges anyagi elemeket, egyúttal gyorsítja a megnagyobbodott tőkekiadás szükségessége révén a kisebb mesterek pusztulását és a tőke koncentrációját.²⁰³

A tisztán technikai és technikailag kiküszöbölhető akadályoktól eltekintve a munkanap szabályozása beleütközik maguknak a munkásoknak a szabályszerűtlen szokásaiba, kivált ahol darabbér uralkodik és az időnek a nap vagy a hét egy szakában való elfecsérelését utólagos túlmunkával vagy éjszakai munkával jóvá lehet tenni, olyan módszerrel, amely a felnőtt munkást brutalizálja, éretlen és női társait tönkreteszi.²⁰⁴ Ámbár ez a szabálynélküliség a munkaerő kifejtésében természetadta nyers visszahatás az egyhangú munkarobot unalmára, mégis hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben magának a termelésnek az anarchiájából ered, amely viszont megint a munkaerőnek a tőke által való zabolátlan kizsákmányolását előfeltételezi. Nevezetesen az ipari ciklus általános periodikus viszontagságai és az egyes termelési ágak különös piacingadozásai mellé hozzájön az úgynevezett idény — akár a hajózásra kedvező évszakok periodikusságán, akár a divaton nyugszik — meg a nagy és a legrövidebb határidő alatt kivitelezendő rendelések hirtelensége. Az utóbbiak szokása a vasutakkal és a távírással együtt terjed. „A vasútrendszer kiterjesztése az egész országra”, mondja például egy londoni gyáros, „nagyon előmozdította a rövid rendelések szokását; vevők jönnek most Glasgow-ból, Manchesterből és Edinburgh-ból körülbelül kéthetenként egyszer nagybani vásárlásra a City-áruházakba, melyeknek az árukat szállítjuk. Rendeléseket adnak fel, melyeket azonnal kell kivitelezni, ahelyett hogy raktárról vásárolnának, mint azelőtt szokták. A korábbi években mindig előre tudtunk dolgozni a lanyha időben a következő idény keresletének kielégítésére, de most senki sem tudja előre megmondani, miben lesz akkor kereslet.”²⁰⁵

A gyári törvénynek még alá nem vetett gyárakban és manufaktúrákban a legborzalmasabb túlmunka uralkodik periodikusan az úgynevezett idény alatt, lökésszerűen pedig hirtelen rendelések következtében. A gyár, a manufaktúra és az áruház külosztályán, az otthonmunka területén — amely különben is teljesen szabálytalan, nyersanyagát és rendeléseit illetően egészen a tőkés hangulataitól függ, akit itt nem köt épületek, gépek stb. értékesülésének tekintetbevétele és aki itt semmit nem kockáztat, csak maguknak a munkásoknak a bőrét — ilymódon rendszeresen kitenyésztenek egy állandóan rendelkezésre álló ipari tartaléksereget, amely az év egyik részében megtizedelődik a legembertelenebb munkakényszertől, másik részében lerongyolódik a munkahiánytól. „A munkáltatók” mondja a „Children's Employment Commission”, „kiaknázzák az otthonmunka szokásszerű szabálynélküliségét, hogy azt olyan időkben, amikor extramunka szükséges, éjjel 11, 12, 2 óráig, valójában, mint a bevett szólás mondja, minden órára kierőszakolják”, és ezt olyan helyiségekben, „ahol a bűz elegendő, hogy földhöz vágjon benneteket (the stench is enough to knock you down). Talán elmentek az ajtóig és kinyitjátok, de visszarettentek a további előrehatolástól.”²⁰⁶ „Mulatságos fickók ezek a mi alkalmazóink”, mondja az egyik kihallgatott tanú, egy cipész, „azt hiszik, hogy nem árt semmit egy fiúnak, ha fél éven át agyongürcöltetik és a másik fél évben jóformán kényszerítik, hogy tekeregjen.”²⁰⁷

Mint a technikai akadályokról, úgy ezekről az úgynevezett „üzleti szokásokról” („usages which have grown with the growth of trade”) is érdekelt tőkések azt állították és állítják, hogy ezek a termelés „természeti korlátai”; kedvenc kiáltása volt ez a pamutlordoknak abban az időben, mikor a gyári törvény először fenyegette őket. Ámbár iparuk minden másiknál inkább a világpiacon és ezért a hajózáson nyugszik, a tapasztalat meghazudtolta őket. Ezóta az angol gyárfelügyelők minden állítólagos „üzleti akadályt” üres lódításként kezelnek.²⁰⁸ A „Children’s Employment Commission” alapos és lelkiismeretes vizsgálatai valóban bebizonyítják, hogy néhány iparban a már alkalmazott munkatömeg csak egyenletesebben oszlanék el az egész évre a munkanap szabályozása folytán,²⁰⁹ hogy az utóbbi az első ésszerű megzabolázása a divat embergyilkos, tartalmatlan és önmagában a nagyipar rendszerével Össze nem illő szeszélyes hangulatainak,²¹⁰ hogy az óceánhajózás és egyáltalán a közlekedési eszközök fejlődése az idénymunka tulajdonképpeni technikai okát megszüntette,²¹¹ hogy valamennyi többi állítólag ellenőrizhetetlen körülmény elhárul az útból tágasabb épületek, pótlólagos gépi berendezés, az egyidejűleg foglalkoztatott munkások nagyobb száma²¹² és mindezeknek a nagykereskedelem rendszerére való, önmagától következő visszahatása révén.²¹³ Mégis a tőke — ahogy ezt képviselői száján át isméteken kijelenti — ilyen forradalmasításba „csak egy általános parlamenti törvény nyomása alatt”²¹⁴ egyezik bele, amely a munkanapot kényszertörvényileg szabályozza.

Nem beszélve megszerkesztésükről, amely a tőkésnek megkönnyíti kijátszásukat, az egészségügyi záradékok rendkívül soványak, a valóságban a falak meszelését illető előírásokra és néhány egyéb tisztasági rendszabályra, szellőztetésre és veszélyes gépek elleni védelemre korlátozódnak. A harmadik könyvben visszatérünk a gyárosok fanatikus harcára az ellen a záradék ellen, amely egy csekély kiadást kényszerít rájuk „kezeik“ testrészeinek védelmére. Itt ismét ragyogóan igazolódik a szabadkereskedelmi dogma, hogy antagonisztikus érdekek társadalmában mindenki azáltal mozdítja elő a köz javát, hogy a saját hasznát hajszolja. Egy példa elegendő. Tudjuk, hogy a legutóbbi húszéves időszak alatt a lenipar és vele a scutching millek (lentiloló gyárak) Írországban nagyon megszaporodtak. 1864-ben mintegy 1800 ilyen mill volt ott. Periodikusan ősszel és télen főleg fiatal személyeket és nőket, a szomszédos kis bérlők fiait, leányait és asszonyait, csupa olyan embert, akiknek gépi berendezéssel soha dolguk nem volt, elvisznek a mezei munkától, hogy a scutching miilek hengereit lennel etessék. A balesetek terjedelmüket és intenzitásukat tekintve egészen példátlanok a gépi berendezés történetében. Egyetlen scutching millben Kildinanben (Cork mellett) 1852-től 1856-ig 6 haláleset és 60 súlyos csonkítás történt, melyeknek a legegyszerűbb intézkedésekkel, néhány shilling árán elejét lehetett volna venni. Dr. W. White, a downpatricki gyárak certifying surgeonja egy 1865. december 16-i keltezésű hivatalos jelentésben kijelenti: „A scutching millekben előforduló balesetek a legborzalmasabb fajtájúak. Sok esetben a test egynegyed része szakad le a törzsről. Halál vagy nyomorult tehetetlenséget és szenvedést rejtő jövő a sebek szokásos következménye. A gyárak szaporodása ez országban természetesen ki fogja terjeszteni ezeket az irtózatos eredményeket. Meg vagyok győződve arról, hogy a scutching millek megfelelő államifelügyelete által nagy áldozatokat lehet elkerülni testben és életben.”215 Mi jellemezhetné jobban a tőkés termelési módot, mint az a szükségesség, hogy kényszertörvény által államilag rá kell erőszakolni a legegyszerűbb tisztasági és egészségügyi berendezéseket? „Az 1864-es gyári törvény a fazekasságokban több mint 200 műhelyt meszelt és tisztított ki minden ilyen művelettől való húszéves vagy teljes tartózkodás után” (ez a tőke „önmegtartóztatása”!) „olyan helyeken, ahol 27 878 munkás van foglalkoztatva, és eddig, mértéken felüli nappali, gyakran éjszakai munka közben, dögletes levegőt lélegzett be, amely a különben aránylag ártalmatlan foglalkozást betegséggel és halállal tette terhessé. A törvény a szellőztetőeszközöket nagyon megszaporította.”²¹⁶ Egyúttal a gyári törvénynek ez az ága csattanósan megmutatja, hogy a tőkés termelési mód, lényege szerint, egy bizonyos ponton túl minden ésszerű tökéletesítést kizár. Mint ismételten megjegyeztük, az angol orvosok egyhangúlag kijelentik, hogy személyenként 500 köbláb légtér alig elégséges minimum folyamatos munka esetén. Nos jó! Ha a gyári törvény összes kényszerrendszabályai révén közvetetten meggyorsítja kisebb műhelyek átváltozását gyárakká, ennélfogva közvetetten belenyúl a kisebb tőkések tulajdonjogába és biztosítja a nagyoknak a monopóliumot, akkor annak törvényes kikényszerítése, hogy a szükséges légtér meglegyen a műhelyben minden munkás számára, kis tőkések ezreit egy csapásra közvetlenül kisajátítaná! A tőkés termelési mód gyökerét támadná meg, azaz a tőkének — akár nagy, akár kicsi — a munkaerő „szabad” vétele és elfogyasztása által való önértékesítését. Ez előtt az 500 köbláb levegő előtt ezért a gyári törvényhozásnak kifogy a lélegzete. Az egészségügyi hatóságok, az ipari vizsgáló bizottságok, a gyárfelügyelők újra meg újra megismétlik az 500 köbláb szükségességét és annak lehetetlenségét, hogy ezt a tőkére rákényszerítsék. így valójában a tüdővészt és a munka egyéb tüdőbetegségeit a tőke életfeltételének jelentik ki.²¹⁷

Bármennyire szegényesek a gyári törvény nevelési záradékai egészben véve, az elemi oktatást a munka kényszerfeltételének nyilvánították.²¹⁸ Sikerük bizonyította be először, hogy lehetséges az oktatást és a tornát²¹⁹ kétkezi munkával, tehát a kétkezi munkát is oktatással és tornával összekapcsolni. A gyárfelügyelők csakhamar felfedezték az iskolamesterek tanúkihallgatásaiból, hogy a gyári gyermekek, bár csak feleannyi oktatásban részesülnek, mint a rendes nappali tanulók, ugyanannyit, sőt gyakran többet tanulnak. A dolog egyszerű. Azok, akik csak fél napot tartózkodnak az iskolában, állandóan frissek és csaknem mindig képesek és készek oktatás befogadására. A fele munka, fele iskola rendszere mind a két foglalatosságot pihenéssé és felüdüléssé teszi a másik után és következésképp sokkal megfelelőbb a gyermek számára, mintha valamelyikük szakadatlanul folynék. Egy fiú, aki kora reggeltől az iskolában ül, s kivált meleg időben, nem versenyezhet egy másikkal, aki frissen és fürgén jön munkájából.²²⁰ További bizonyító adatok találhatók Seniornak az edinburgh-i szociológiai kongresszuson 1863-ban mondott beszédében. Itt többek között még azt is megmutatja, hogy a felső és középosztályok gyermekeinek egyoldalú, improduktív és hosszúra nyújtott iskolai napja hogyan szaporítja haszontalanul a tanítók munkáját, „miközben a gyermekek idejét, egészségét és energiáját nemcsak terméketlenül, hanem abszolúte károsan pocsékolja”.²²¹ A gyárrendszerből — ahogyan Robert Owennál részleteiben nyomon követhetjük — kisarjadt a csírája a jövő nevelésének, amely minden gyermek számára egy bizonyos koron túl összekapcsolja majd a termelő munkát az oktatással és a tornával, nemcsak egyik módszerként a társadalmi termelés fokozására, hanem egyetlen módszerként mmdenoldalúan fejlett emberek termelésére.

Láttuk, hogy a nagyipar a munka manufaktúraszerű megosztását és vele azt, hogy egy egész embert élethossziglan egy részművelethez csatol hozzá, technikailag megszünteti, ugyanakkor viszont a nagyipar tőkés formája ezt a munkamegosztást még szörnyűbb alakban újratermeli, a tulajdonképpeni gyárban a munkásnak egy részgép öntudattal bíró tartozékává való átváltoztatása által, mindenütt egyebütt részben a gépek és a gépi munka szórványos használata²²², részben női, gyermek- és tanulatlan munkának mint a munkamegosztás új alapzatának bevezetése által. A munka manufaktúraszerű megosztása és a nagyipar lényege közötti ellentmondás erőszakosan érvényt szerez magának. Megjelenik többek között abban a rettentő tényben, hogy a modern gyárakban és manufaktúrákban foglalkoztatott gyermekek nagy részét, legzsengébb koruktól odaláncolva a legegyszerűbb műveletekhez, éveken át kizsákmányolják, anélkül hogy bármilyen munkát megtanulnának, amely őket később akár csak ugyanabban a manufaktúrában vagy gyárban is használhatókká tenné. Az angol könyvnyomdákban pl. korábban megvolt a tanoncok számára a régi manufaktúra és a kézművesség rendszerének megfelelő átmenet a könnyebb munkákról a tartalmasabbakra. Egy tanmenetet végeztek el, mire kész nyomdászok lettek. Az olvasni és írni tudás mindannyiuk számára szakmai követelmény volt. Mindez megváltozott a nyomógéppel. Ez kétfajta munkást használt, egy felnőtt munkást, a gépfelügyelőt, és gépfiúkat, többnyire 11—17 éveseket, akiknek dolga kizárólag az, hogy egy ív papírt rakjanak be a gépbe vagy a megnyomott ívet kivegyék. Ezt a robotolást, nevezetesen Londonban, 14, 15, 16 órán át szakadatlanul végzik a hét néhány napján, és sokszor 36 órán át egyhuzamban, csak 2 óra pihenővel étkezésre és alvásra!²²³ Nagy részük nem tud olvasni, és rendszerint egészen elvadult, abnormis teremtmények. „Semmiféle fajta intellektuális neveltetés nem szükséges ahhoz, hogy munkájukra képessé tegyék őket; kevés alkalmuk van ügyességre és még kevesebb ítéletalkotásra; bérük, ámbár fiúk számára némileg magas, nem nő arányosan, ahogy ők maguk felnőnek, és nagy többségüknek nincs kilátása a gépfelügyelő jövedelmezőbb és felelősebb posztjára, mert mindegyik gépre csak egy felügyelő és gyakran négy fiú jut.”²²⁴ Mihelyt kiöregszenek gyerekes munkájukból, tehát legkésőbb a 17. évükben, elbocsátják őket a nyomdából. A bűnözés újoncai lesznek. Néhány kísérlet, hogy másutt szerezzenek nekik foglalatosságot, meghiúsult tudatlanságukon, nyerseségükön, testi és szellemi züllöttségükön.

Ami érvényes a munkának a műhelyen belüli manufaktúraszerű megosztására, az érvényes a munkának a társadalmon belüli megosztására. Ameddig a kézművesség és a manufaktúra a társadalmi termelés általános alapzata, addig a termelőnek egy kizárólagos termelési ág alá való besorolása, foglalatosságai eredeti sokrétűségének szétszakítása²²⁵ szükségszerű fejlődési mozzanat. Ezen az alapzaton minden különös termelési ág tapasztalatilag találja meg a neki megfelelő technikai alakot, ezt lassan tökéletesíti és gyorsan kikristályosítja, mihelyt egy bizonyos érettségi fokot elért. Ami hellyel-közzel változást idéz elő, az, a kereskedelem szolgáltatta új munkaanyagon kívül, a munkaszerszám fokozatos megváltozása. Ha a tapasztalatszerűén megfelelő formájára egyszer szert tett, megcsontosodik a munkaszerszám is, amint gyakran évezredes átöröklődése egyik nemzedék kezéből a másikéba bizonyítja. Jellemző, hogy még jócskán a XVIII. században is a különös szakmákat mysteryknek (mystères [titkok])²²⁶ hívták, melyeknek homályába csak a tapasztalatilag és hivatásosan beavatott hatolhatott be. A nagyipar széttépte a fátylat, amely az emberek elől saját társadalmi termelési folyamatukat elrejtette, és a különbözőtermészetadta módon elkülönösült termelési ágakat egymással szemben, sőt az ágakba beavatottnak is rejtélyekké tette. A nagyipar elve, hogy minden termelési folyamatot, önmagában és mindenekelőtt az emberi kézre való minden tekintet nélkül, összetevő elemeivé oldjon fel, megteremtette a technológia egészen modern tudományát. A társadalmi termelési folyamat tarka, látszólag össze nem függő és megcsontosodott alakjai a természettudomány tudatosan tervszerű és a célul tűzött hasznos hatás szerint rendszeresen elkülönült alkalmazásaivá oldódtak fel. A technológia továbbá felfedezte a mozgásnak azt a kevés nagy alapformáját, amelyekben az emberi test minden termelő cselekvése, az alkalmazott szerszámok minden sokrétűsége ellenére, szükségszerűen végbemegy — egészen úgy, ahogyan a mechanikát a gépi berendezés legnagyobb bonyolultsága nem tévesztheti meg afelől, hogy e berendezésben az egyszerű mechanikai potenciák ismétlődnek állandóan. A modern ipar egy termelési folyamat meglevő formáját soha nem tekinti és kezeli véglegesnek. Technikai bázisa ezért forradalmi, míg minden korábbi termelési módé lényegileg konzervatív volt.²²⁷ Gépi berendezés, vegyi folyamatok és más módszerek révén a modern ipar állandóan forradalmasítja a termelés technikai alapzatával együtt a munkások funkcióit és a munkafolyamat társadalmi kombinációit. Ezzel éppoly állandóan forradalmasítja a munkának a társadalmon belüli megosztását, és szakadatlanul tőketömegeket és munkástömegeket dob egyik termelési ágból a másikba. A nagyipar természete ezért feltételezi a munka váltakozását, a funkció folyékonyságát, a munkás mindenoldalú mozgékonyságát. Másrészt tőkés formájában újratermeli a munka régi megosztását, megcsontosodott partikularitásaival együtt. Láttuk, hogyan szünteti meg ez az abszolút ellentmondás a munkás élethelyzetének minden nyugalmát, szilárdságát, biztonságát, hogyan fenyegeti őt állandóan azzal, hogy a munkaeszközzel együtt kiveri kezéből a létfenntartási eszközt²²⁸ és részfunkciójával együtt feleslegessé teszi őt magát is; hogyan tombolja ki magát ez az ellentmondás a munkásosztály szakadatlan feláldozási ünnepében, a munkaerők legmértéktelenebb elpocsékolásában és a társadalmi anarchia dúlásaiban. Ez a negatív oldal. Ha azonban a munka változása most csak mindent legyőző természeti törvényként, mégpedig egy mindenütt akadályokba ütköző természeti törvény vakon romboló hatásával tör magának utat²²⁹, a nagyipar a maga katasztrófái által élethalál-kérdéssé teszi, hogy a munkák váltogatását és ezért a munkások lehető legnagyobb sokoldalúságát általános társadalmi termelési törvénynek ismerjék el, és ennek normális megvalósulásához a viszonyokat hozzáidomítsák. Élethalál-kérdéssé teszi, hogy egy nyomorult, a tőke változó kiaknázási szükséglete számára tartalékban tartott, rendelkezésre álló munkásnépesség szörnyűségét helyettesítsék azzal, hogy az ember abszolúte rendelkezésre áll változó munkakövetelmények számára; hogy a részegyént, egy társadalmi részletfunkció puszta hordozóját, helyettesítsék a totálisan fejlett egyénnel, akinek számára a különböző társadalmi funkciók egymást felváltó ténykedési módok. Ennek a forradalmasodási folyamatnak a nagyipar alapzatán természetadta módon kifejlődött egyik mozzanatát a politechnikai és agronómiai iskolák alkotják, egy másikat az „écoles d’enseignement professionnel” [szakoktatási iskolák], amelyekben a munkások gyermekei némi oktatást kapnak a technológiában és a különböző termelési szerszámok gyakorlati kezelésében. Ha a gyári törvényhozás a tőkétől kicsikart első szűkös engedményként csak elemi oktatást kapcsol össze gyárszerű munkával, nem fér kétség hozzá, hogy a politikai hatalomnak a munkásosztály által való elkerülhetetlen meghódítása meg fogja hódítani a helyet az elméleti és gyakorlati technológiai oktatásnak is a munkásiskolákban. Éppily kevéssé fér kétség ahhoz, hogy a termelés tőkésformája és a munkások ennek megfelelő gazdasági viszonyai a legszögesebb ellentmondásban állnak a forradalmasodás ilyen erjesztőivei és ezek céljával, a munka régi megosztásának megszüntetésével. Egy történelmi termelési forma ellentmondásainak fejlődése azonban az egyetlen történelmi útja e termelési forma feloldódásának és újjáalakulásának. „Ne sutor ultra crepidam!” [A suszter maradjon a kaptafánál!] — a kézműszerű bölcsességnek ez a nec plus ultrája [netovábbja] rettentő butasággá lett attól a pillanattól, amikor az órás Watt feltalálta a gőzgépet, a borbély Arkwright a láncszövőszéket, az ötvösmunkás Fulton a gőzhajót.²³⁰

Amennyiben a gyári törvényhozás a munkát a gyárakban, manufaktúrákban stb. szabályozza, ez először csak a tőke kizsákmányolási jogaiba való beavatkozásként jelenik meg. Az úgynevezett otthonmunka²³¹ minden szabályozása ellenben azonnal a patria potestasba [atyai hatalomba], azaz modernül értelmezve a szülői tekintélybe való közvetlen belenyúlásként mutatkozik meg, olyan lépésként, amelytől a gyengédérzelmű angol parlament sokáig visszarettenést szenvelgett. A tények ereje azonban végül is rákényszerítette annak elismerésére, hogy a nagyipar a régi család [Familienwesen] gazdasági alapzatával és az ennek megfelelő családi munkával együtt magukat a régi családi viszonyokat is felbomlasztja. A gyermekek jogát ki kellett nyilvánítani. „Sajnálatos módon”, olvasható az 1866-os „Children’s Employment Commission” zárójelentésében, „a tanúvallomások összességéből kiviláglik, hogy a mindkét nembeli gyermekek senkivel szemben sem szorulnak rá inkább védelemre, mint szüleikkel szemben.” A gyermekmunka mértéktelen kizsákmányolásának rendszerét egyáltalában és az otthonmunkáét különösen azáltal „tartják fenn, hogy a szülők fiatal és zsenge sarjaikon önkényes és áldatlan hatalmat gyakorolnak, zabolázás vagy ellenőrzés nélkül [...] A szülőknek nem szabad azzal az abszolút hatalommal rendelkezniök, hogy gyermekeiket merő gépekké tegyék, amelyeken ennyi és ennyi hetibért keresnek [...] A gyermekeknek és a fiatal személyeknek joguk van a törvényhozás védelmére a szülői hatalommal való visszaéléssel szemben, amely idő előtt megtöri fizikai erejüket és lefokozza őket az erkölcsi és értelmi lények rangsorában.”²³² Mégis, nem a szülői hatalommal való visszaélés az, amely megteremtette éretlen munkaerők közvetlen vagy közvetett kizsákmányolását a tőke által, hanem megfordítva, a tőkés kizsákmányolási mód az, amely a szülői hatalmat, a neki megfelelő gazdasági alapzat megszüntetése által, visszaéléssé tette. Bármily rettenetesnek és undorítónak látszik mármost a régi család felbomlása a tőkés rendszeren belül, mégis a nagyipar azzal a döntő szereppel, melyet a nőknek, fiatal személyeknek és mindkét nembeli gyermekeknek a háztartás területén túl, társadalmilag szervezett termelési folyamatokban kiutal, megteremti az új gazdasági alapzatot a családnak és a két nem viszonyának egy magasabb formája számára. Természetesen éppolyan bárgyú a család keresztény-germán formáját abszolútnak tartani, mint a régi római formáját, vagy a régi görögöt, vagy a keletit, amelyek egyébként egymás között történelmi fejlődési sort alkotnak. Éppígy világos, hogy a kombinált munkaszemélyzet mindkét nembeli és legkülönbözőbb korosztályú egyénekből való összetevődésének, bár természetadta módon brutális, tőkés formájában, ahol a munkás van a termelési folyamatért, nem a termelési folyamat a munkásért, a romlás és a rabszolgaság dögletesforrása, megfelelő viszonyok között, megfordítva, humánus fejlődés forrásába kell átcsapnia.²³³

Az a szükségesség, hogy a gyári törvényt a fonodákra és szövödékre, a gépi üzem ezen első képződményeire vonatkozó kivételes törvényből az egész társadalmi termelés törvényévé általánosítsák, mint láttuk, a nagyipar történelmi fejlődésmenetéből ered, amelynek mögöttes alapján a manufaktúra, a kézművesség és az otthonmunka hagyományos alakja teljesen forradalmasodik, a manufaktúra folyton átcsap a gyárba, a kézművesség a manufaktúrába, és végül a kézművesség és az otthonmunka területei viszonylag csodálatosan rövid idő alatt siralombarlangokká válnak, ahol a tőkés kizsákmányolás legvadabb szörnyűségei szabad játékukat űzik. Két körülmény dönti el végül a kérdést, először a folyton újra megismétlődő tapasztalat, hogy a tőke, amennyiben csak a társadalmi periféria egyes pontjain kerül az állami ellenőrzés alá, annál mértéktelenebbül kárpótolja magát a többi ponton,²³⁴ másodszor maguknak a tőkéseknek a kiáltása a konkurenciafeltételek egyenlőségéért, azaz a munkakizsákmányolás egyenlő korlátáiért.²³⁵ Halljunk erről két szívet tépő megnyilatkozást. W. Cooksley urak (bristoli szög-, lánc- stb. gyárosok) a gyári szabályozást önként bevezették üzletükbe. „Minthogy a régi szabálytalan rendszer a szomszédos üzemekben tovább tart, ki vannak téve annak a méltánytalanságnak, hogy munkásfiúikat máshová csábítják (enticed) a munka este 6 óra utáni folytatására. »Ez«, mondják természetesen, »igazságtalanság velünk szemben és veszteség, mert kimeríti egy részét a fiúk erejének, melynek teljes haszna bennünket illet.«”²³⁶ J. Simpson úr (paper-box and bag maker [papírdoboz- és zacskókészítő], London) kijelenti a „Children’s Employment Commission” biztosainak: „Aláírna minden petíciót a gyári törvények bevezetése érdekében. Ahogy most van, mindig nyugtalannak érzi magát éjszaka (he always felt restless at night) műhelye bezárása után, arra gondolva, hogy mások tovább dolgoztatnak és megrendeléseket halásznak el az orra elől.”²³⁷ „Igazságtalanság lenne a nagyobb munkáltatókkal szemben”, mondja a „Children’s Employment Commission” összefoglalóan, „ha gyáraikat a szabályozásnak alávetnék, miközben saját üzletágukban a kisüzem a munkaidő semmilyen törvényes korlátozása alá nem esik. A kisebb műhelyek kivételezettsége esetén a munkaórák tekintetében egyenlőtlen konkurencia-feltételek igazságtalanságához még az a másik hátrány is járulna a nagyobb gyárosokra nézve, hogy fiatal és női munkautánpótlásukat elterelnék a törvénytől megkímélt műhelyek felé. Végül pedig ez lökést adna a kisebb műhelyek szaporításához, amelyek csaknem kivétel nélkül igen kedvezőtlenek a nép egészsége, kényelme, nevelése és helyzetének általános javítása szempontjából.”²³⁸

Zárójelentésében a „Children’s Employment Commission” javasolja, hogy több mint 1 400 000 gyermeket, fiatal személyt és nőt, akiknek körülbelül a felét a kisüzem és az otthonmunka zsákmányolja ki, vessenek alá a gyári törvénynek.²³⁹ „Ha a parlament”, mondja, „javaslatunkat teljes terjedelmében elfogadná, kétségtelen, hogy ilyen törvényhozásnak a legjótékonyabb befolyása lenne nemcsak az ifjakra és gyengékre, akikkel mindenekelőtt foglalkozik, hanem a felnőtt munkásoknak még nagyobb tömegére is, akik közvetlenül” (nők) „és közvetetten” (férfiak) „hatókörébe esnek. Szabályos és mérsékelt munkaidőt kényszerítene rájuk; a fizikai erő-készlettel, amelytől saját jólétük és az országé oly nagyon függ, gazdálkodnék és gyarapítaná azt; megvédené a felcseperedő nemzedéket a zsenge korban való túlerőltetéstől, amely szervezetüket aláássa és idő előtti pusztuláshoz vezet; végül, legalábbis a 13. életévig, alkalmat adna az elemi oktatásra és ezzel véget vetne a hihetetlen tudatlanságnak, amelyet oly híven rajzolnak meg a bizottsági jelentések, és amelyre csak a legmélyebb gyötrelemmel és a nemzeti megalázottság kínzó érzésével tekinthetünk.”²⁴⁰ A tory kormány az 1867. február 5-i trónbeszédben bejelentette, hogy az ipari vizsgáló bizottság javaslatait²⁴¹ „billekbe” [törvényjavaslatokba] öntötte. Ehhez új húszéves experimentum in corpore vili-re [értéktelen testen végzett kísérletre] volt szükség. Már 1840-ben kineveztek egy parlamenti bizottságot a gyermekmunka megvizsgálására. E bizottság 1842-es jelentése N. W. Senior szavai szerint „a tőkések és szülők kapzsiságáról, önzéséről és kegyetlenségéről, a gyermekek és fiatal személyek nyomoráról, lealacsonyításáról és elpusztításáról a legrettenetesebb képet” teregette ki, „amely valaha a világ szeme elé tárult [...] Azt hihetnék talán, hogy a jelentés egy elmúlt korszak borzalmait írja le. Sajnos azonban jelentések vannak arról, hogy ezek a borzalmak tovább tartanak, olyan intenzíven, mint valaha. Egy Hardwicke által két évvel ezelőtt közzétett röpirat kijelenti, hogy az 1842-ben megrótt visszaélések manapság” (1863) „teljes virágjukban vannak [...] Ez a jelentés” (az 1842-es) „húsz éven át hevert figyelemre se méltatva, mialatt ezeknek a gyermekeknek, akik úgy nőttek fel, hogy a legcsekélyebb sejtelmük sincs sem arról, amit erkölcsnek nevezünk, sem iskolai képzésről, vallásról vagy természetes családi szeretetről — ezeknek a gyermekeknek megengedték, hogy a mostani nemzedék szülei legyenek.”²⁴²

Közben a társadalmi helyzet megváltozott. A parlament nem merte az 1863-as bizottság követeléseit éppúgy visszautasítani, mint annak idején az 1842-es követeléseket. Ezért már 1864-ben, amikor a bizottság csak egy részét hozta nyilvánosságra jelentéseinek, a cserépáru-ipart (belefoglalva a fazekasságot), a kárpitok, gyufák, töltények és gyutacsok gyártását, valamint a bársonynyírást a textiliparra érvényes törvények alá helyezték. Az 1867. február 5-i trónbeszédben az akkori tory kabinet további törvényjavaslatokat jelentett be a bizottság zárójavaslataira alapozva, amely közben 1866-ban bevégezte munkáját.

1867. augusztus 15-én a Factory Acts Extension Act és augusztus 21-én a Workshops’ Regulation Act [műhelyek szabályozásáról szóló törvény] elnyerte a királyi jóváhagyást; az előbbi törvény a nagy, az utóbbi a kis üzletágakat szabályozza.

A Factory Acts Extension Act szabályozza a kohókat, vas- és rézműveket, öntödéket, gépgyárakat, fémműhelyeket, guttapercha-, papír-, üveg- és dohánygyárakat, továbbá a nyomdákat és könyvkötödéket, és egyáltalában az összes effajta ipari műhelyeket, amelyekben 50 vagy több személyt egyidejűleg és legalább évi 100 napon át foglalkoztatnak.

Hogy elképzelést adjunk az e törvény által átfogott terület kiterjedéséről, itt következik néhány a benne lerögzített meghatározások közül:

„Kézművesség” (ebben a törvényben) „ezt jelentse: bármely kézi munka, amelyet üzletszerűen, illetve nyereségért űznek bármilyen cikknek vagy egy részének elkészítése, megváltoztatása, díszítése, javítása vagy eladáshoz való kikészítése közben vagy alkalmából.”

„Műhely ezt jelentse: bármely szoba vagy helyiség, fedett vagy a szabad ég alatti, amelyben valamely »kézművességet« űz bármilyen gyermek, fiatal munkás vagy nő, és amelyre vonatkozóan annak a személynek, aki ilyen gyermeket, fiatal munkást vagy nőt foglalkoztat, belépési és ellenőrzési joga van.”

„Foglalkoztatott ezt jelentse: tevékeny egy »kézművességben«, akár bér fejében, akár nem, egy mester vagy a szülők egyike alatt, amint ezek alább közelebbről meg vannak határozva.”

„Szülők ezt jelentse: atya, anya, gyám vagy más személy, akié a gyámság vagy ellenőrzés bármilyen [...] gyermek vagy fiatal munkás fölött.”

A 7. záradék, a büntetőzáradék, gyermekeknek, fiatal munkásoknak és nőknek e törvény rendelkezéseivel ellenkező foglalkoztatására pénzbüntetéseket állapít meg, nemcsak a műhely tulajdonosára — akár a szülők egyike ez, akár nem —, hanem éppúgy „a szülőkre vagy más személyekre, akiknek a gyermek, a fiatal munkás vagy a nő oltalma alatt van, vagy akik közvetlen hasznot húznak annak munkájából”.

A Factory Acts Extension Act, amely a nagy vállalatokat érinti, mögötte marad a gyári törvénynek, mert egy sereg nyomorult kivételt tesz és a tőkésekkel gyáva kompromisszumot köt.

A Workshops’ Regulation Act, amely szánalmas minden részletében, holt betű maradt a végrehajtásával megbízott városi és helyi hatóságok kezében. Amikor a parlament 1871-ben ezt a teljhatalmat megvonta tőlük, hogy a gyárfelügyelőkre ruházza át, akiknek felügyeleti kerülete így egy csapásra több mint 100 000 műhellyel és csak téglagyárból 300-zal nagyobbodott, személyzetüket igen gondosan csak 8 segéderővel szaporították, holott már eddig is túlságosan kevesen voltak.²⁴³

Ami tehát ebben az I867-es angol törvényhozásban feltűnik, az egyrészt az uralkodó osztályok parlamentjére rákényszerített szükségesség, hogy ilyen rendkívüli és kiterjedt rendszabályokat a tőkés kizsákmányolás túlkapásai ellen elvben elfogadjon; másrészt a felemásság, a kelletlenség és a mala fides [rosszhiszeműség], amellyel a parlament ezeket a rendszabályokat azután valóban életre hívta.

Az 1862-es vizsgáló bizottság a bányaipar új szabályozását is javasolta, egy olyan iparét, amely valamennyi többitől abban különbözik, hogy itt a földbirtokosok és az ipari tőkések érdekei karöltve haladnak. E két érdek ellentéte kedvezett a gyári törvényhozásnak; az ellentét hiánya elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza a bányászati törvényhozásnál tapasztalható huzavonát és akadékoskodást.

Az 1840-es vizsgáló bizottság olyan szörnyűséges és felháborító leleplezéseket tett és egész Európa színe előtt olyan botrányt idézett elő, hogy a parlamentnek meg kellett váltania lelkiismeretét az 1842-es Mines Act révén, amelyben arra szorítkozott, hogy a nők és 10 éven aluli gyermekek föld alatti munkáját megtiltotta.

Azután jött 1860-ban a Mines Inspection Act [bányafelügyeleti törvény], amely szerint a bányákat külön erre kinevezett közhivatalnokok vizsgálják felül, s 10 és 12 év közötti fiúkat nem szabad foglalkoztatni, kivéve akkor, ha iskolai bizonyítvány birtokában vannak vagy bizonyos számú órán át az iskolát látogatják. Ez a törvény teljességgel holt betű maradt a kinevezett felügyelők nevetségesen csekély száma, jogkörük arasznyi volta és más okok következtében, amelyek a későbbiek során közelebbről kiderülnek.

Az egyik legújabb Kékkönyv a bányákról a „Report from the Select Committee on Mines, together with [...] Evidence, 23rd July 1866”. Az alsóház tagjaiból választott bizottság műve ez, amelyet felhatalmaztak, hogy tanúkat idézzen meg és hallgasson ki; egy vastag fólió kötet, melyben a „Report” maga csak öt sorra terjed, tartalma: hogy a bizottság semmit sem tud mondani, és hogy még több tanút kell kihallgatni!

A tanúkikérdezés módja az angol bíróságok előtti cross examinationekre [keresztkérdéses kihallgatásokra] emlékeztet, ahol az ügyvéd igyekszik szemtelen, összezavaró keresztül-kasul kérdezéssel a tanút sodrából kihozni és szavait kiforgatni. Az ügyvédek itt maguk a parlamenti vizsgálóbiztosok, köztük bányatulajdonosok és kiaknázok; a tanúk bányamunkások, többnyire szénbányákból. Az egész komédia túl jellemző a tőke szellemére, semhogy itt néhány kivonatot ne adjunk. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a vizsgálat eredményeit stb. rovatokban közlöm. Emlékeztetek arra, hogy a kérdés és a rá adott felelet az angol Blue Bookokban [Kékkönyvekben] számozva van, és hogy a tanúk, akiknek vallomását itt idézem, szénbányákban dolgozó munkások.

1. Fiúk foglalkoztatása, 10 éves kortól, a bányákban. A munka a vele járó odamenéssel és hazatéréssel rendszerint 14—15 órát, kivételesen hosszabb ideig, reggel 3, 4, 5 órától este 4 és 5 óráig tart. (6., 452., 83. sz.) A felnőtt munkások két műszakban, vagyis 8 órát dolgoznak, de a fiúk számára ilyen váltás nincs, hogy a költségeket megtakarítsák. (80., 203., 204. sz.) A fiatal gyermekeket főleg a bánya különböző tagozataiban levő szellőzőajtók nyitására és csukására alkalmazzák, az idősebbeket nehezebb munkára, szénszállításra stb. (122., 739., 740. sz.) A hosszú munkaidő a föld alatt a 18. vagy 22. évig tart, amikor az átmenet a tulajdonképpeni bányamunkára megtörténik. (161. sz.) A gyermekeket és fiatal személyeket manapság keményebben robotoltatják, mint bármelyik korábbi időszakban. (1663—1667. sz.) A bányamunkások csaknem egyhangúlag parlamenti törvényt kívánnak a 14 éven aluliak bányamunkájának megtiltására. És most Hussey Vivian (maga is bányakiaknázó) megkérdezi: „Nem függ-e ez a kívánság a szülők nagyobb vagy kisebb szegénységétől?” — És Bruce úr: „Nem volna-e kegyetlen dolog megvonni a családtól ezt a segélyforrást ott, ahol az apa halott vagy megrokkant stb.? Hiszen egy általános szabálynak kell uralkodnia. Minden esetben meg akarjátok tiltani a 14 éven aluli gyermekek föld alatti foglalkoztatását?” Felelet: „Minden esetben.” (107—110. sz.) Vivian: „Ha a 14 éven aluliak munkáját a bányákban betiltanák, nem küldenék-e a szülők a gyermekeket gyárakba stb.? — Általában nem.” (174. sz.) Munkás: „Az ajtók kinyitása és becsukása könnyűnek látszik, de valójában ez igen gyötrelmes munka. Az állandó huzatról nem beszélve, a fiú be van börtönözve, éppen úgy, mint egy sötét börtöncellában.” Vivian polgár: „Nem olvashat a fiú az ajtóőrzés közben, ha gyertyája van? — Először is neki kellene megvennie a gyertyát. De ezenkívül nem engednék meg neki. Azért van ott, hogy a dolgára ügyeljen, kötelességet kell teljesítenie. Soha egy fiút nem láttam a bányában olvasni.” (139., 141—160. sz.)

2. Nevelés. A bányamunkások törvényt kívánnak a gyermekek kényszeroktatására, akárcsak a gyárakban. Az 1860-as törvénynek azt a záradékát, amely iskolai bizonyítványt követel meg a 10—12 éves fiúk alkalmazásához, merőben illuzórikusnak mondják. A tőkés vizsgálóbírák „kínos” kihallgatási eljárása itt valósággal mulatságos lesz. „A törvény a munkáltatókkal vagy a szülőkkel szemben szükséges-e inkább? — Mindkettővel szemben.” (115. sz.) „Inkább az egyikkel, mint a másikkal szemben? — Hogyan feleljek erre?” (116. sz.) „Mutatnak-e a munkáltatók valamilyen óhajt, hogy a munkaórákat az iskolai oktatáshoz igazítsák? — Soha.” (137. sz.) „Javítanak-e a bányamunkások később nevelésükön? — Általában rosszabbodnak; gonosz szokásokat vesznek fel; ivásra, játékra és hasonlókra adják magukat és teljességgel zátonyra jutnak.” (211. sz.) „Miért nem járatják a gyerekeket esti iskolába? — A legtöbb szén-kerületben ilyenek nincsenek. De a fő ok az, hogy a hosszú túlmunkától annyira kimerültek, hogy a fáradtságtól leragad a szemük.” (454. sz.) „Tehát”, következtet a polgár, „ti a nevelés ellen vagytok? — A világért sem, de stb.” (443. sz.) „Nincsenek-e a bányatulajdonosok stb. az 1860-as törvény által rákényszerítve, hogy iskolai bizonyítványt kérjenek, ha 10 és 12 év közötti gyermekeket alkalmaznak? — A törvény által igen, de a munkáltatók ezt nem teszik.” (444. sz.) „A ti nézetetek szerint ez a törvényzáradék nincs általánosan végrehajtva? — Semmiképpen nincs végrehajtva.” (717. sz.) „A bányamunkások nagyon érdeklődnek a nevelési kérdés iránt? — A nagy többség.” (718. sz.) „Hőn óhajtják a törvény végrehajtását? — A nagy többség.” (720. sz.) „Miért nem kényszerítik hát ki a végrehajtását? — Nem egy munkás kívánja, hogy az iskolai bizonyítvány nélküli fiúkat utasítsák el, de ezzel megjegyzett emberré lesz (a marked man).” (721. sz.) „Ki jegyzi meg? — A munkáltatói.” (722. sz.) „Csak nem hiszitek, hogy a munkáltatók üldöznének egy embert a törvény iránti engedelmességéért? — Azt hiszem, megtennék.” (723. sz.) „Miért nem utasítják el a munkások, hogy ilyen fiúkat alkalmazzanak? — Ez nincs az választásukra bízva.” (1634. sz.) „A parlament beavatkozását kívánjátok? — Ha azt akarják, hogy valami hathatós történjék a bányamunkások gyermekeinek nevelése dolgában, akkor a nevelést parlamenti törvény révén kényszerjellegűvé kell tenni.” (1636. sz.) „Ez Nagy-Britannia összes munkásainak gyermekeire érvényes legyen, vagy csak a bányamunkásokra? — Azért vagyok itt, hogy a bányamunkások nevében beszéljek.” (1638. sz.) „Minek megkülönböztetni a bányászgyermekeket másoktól? — Mert kivételek a szabály alól.” (1639. sz.) „Milyen tekintetben? — Fizikai tekintetben.” (1640. sz.) „Miért lenne a nevelés számukra értékesebb, mint más osztályok fiai számára? — Nem mondom, hogy értékesebb számukra, de a bányákban való túldolgoztatásuk miatt kevesebb esélyük van nevelésre a nappali és vasárnapi iskolákban.” (1644. sz.) „Ugye, lehetetlen effajta kérdéseket abszolút módon kezelni?” (1646. sz.) „Elég iskola van a kerületekben? — Nem.” (1647. sz.) „Ha az állam azt kívánná, hogy minden gyermeket iskolába járassanak, honnan kerülne iskola minden gyermek számára? — Azt hiszem, mihelyt a körülmények parancsolják, az iskolák maguktól létrejönnek.” „Nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtt bányamunkásoknak nagy többsége sem tud sem írni, sem olvasni.” (705., 726. sz.)

3. Női munka. Munkásnőket, igaz, 1842 óta a föld alatt nem használnak, de annál inkább a föld felett, a szén rakodására stb., a teknőknek a csatornákhoz és vasúti kocsikhoz való cipelésére, a szén válogatására stb. Alkalmazásuk nagyon megnövekedett az utóbbi 3—4 év alatt. (1727. sz.) Többnyire bányamunkások feleségei, leányai és özvegyei, 12-től 50—60 éves korig. (647., 1779., 1781. sz.) „Hogyan vélekednek a bányamunkások a nők foglalkoztatásáról a bányákban? — Általánosan elítélik.” (648. sz.) „Miért? — Mert lealacsonyítónak tartják nemükre [...]” (649. sz.) „Valami férfiruha-félét hordanak. Sok esetben minden szemérem elvész. Nem egy nő dohányzik. A munka éppolyan piszkos, mint magukban a bányákban. Köztük sok a férjes asszony, akik házi kötelességeiket nem teljesíthetik.” (651. skk., 701. sz.) „Találhatnak-e az özvegyek ilyen jövedelmező munkát” (heti 8—10 shilling) „másutt? — Erről semmit sem tudok mondani.” (709. sz.) „És mégis el vagytok tökélve” (milyen kőszívűek!), „hogy megfosztjátok őket ettől a megélhetéstől? — Minden bizonnyal.” (710. sz.) „Honnan ez a hangulat? — Mi, bányamunkások, jobban becsüljük a szépnemet annál, semhogy szénbányára ítélve lássuk [...] Ez a munka nagyrészt igen nehéz. Sokan e lányok közül 10 tonnát emelnek naponta.” (1715., 1717. sz.) „Azt hiszitek, hogy a bányákban foglalkoztatott munkásnők erkölcstelenebbek, mint a gyárakban foglalkoztatottak? — A rosszak százalékszáma nagyobb, mint a gyári lányok között.” (1732. sz.) „De nem vagytok megelégedve az erkölcsiség állásával a gyárakban sem? — Nem.” (1733. sz.) „Akkor hát a gyárakban is meg akarjátok tiltani a női munkát? — Nem, nem akarom.” (1734. sz.) „Miért nem? — Az a női nem számára tisztesebb és illőbb.” (1735. sz.) „Mégis káros erkölcsiségükre, nemde? — Nem, korántsem annyira, mint a bányákban való munka. Egyébként nemcsak erkölcsi, hanem fizikai és társadalmi okokból is beszélek. A lányok társadalmi lealacsonyodása siralmas és határtalan. Ha ezek a lányok bányamunkás-feleségek lesznek, férjeik mélységesen szenvednek ettől a lealacsonyodástól, és ez elűzi őket hazulról a kocsmába.” (1736. sz.) „De nem érvényes-e ugyanez a vasművekben foglalkoztatott nőkre? — Nem beszélhetek más üzletágak nevében.” (1737. sz.) „De mi különbség van hát a vasművekben és a bányákban foglalkoztatott nők között? — Nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel.” (1740. sz.) „Fel tudtok fedezni valamilyen különbséget az egyik vagy a másik osztály között? — Erről nem bizonyosodtam meg, de házról házra tett látogatásaim révén ismerem a dolgok gyalázatos állapotát kerületünkben.” (1741. sz.) „Nem lenne nagy kedvetek a nők foglalkoztatását mindenütt megszüntetni, ahol az lealacsonyító? — Igen [...] A gyermekek legjobb érzései az anyai nevelésből kell hogy származzanak.” (1750. sz.) „De hiszen ez ráillik a nők mezőgazdasági foglalkoztatására is? — Ez csak két évszakra terjed, nálunk viszont mind a négy évszakon át dolgoznak, néha éjjel-nappal, bőrig ázva, legyöngült szervezettel, megtört egészséggel.” (1751. sz.) „A kérdést” (ti. a nők foglalkoztatását) „nem tanulmányoztátok általánosan? — Körülnéztem és annyit mondhatok, hogy sehol sem láttam semmit, ami a nők szénbányákban való foglalkoztatásához fogható. Ez férfimunka, erős férfiaknak való munka.” (1753., 1793., 1794. sz.) „A bányamunkások jobb osztályát, amely igyekszik felemelkedni és humanizálódni, asszonyai, ahelyett hogy valamilyen támaszt találna bennük, lehúzzák.” [1808. sz.] Miután a polgárok még tovább kérdezgettek keresztbe-hosszába, végül kibújt az özvegyek, szegény családok stb. iránti „részvétük” titka: „A széntulajdonos bizonyos úriembereket nevez ki a főfelügyeletre, és ezek azzal a politikával igyekeznek tetszést aratni, hogy mindent a lehető leggazdaságosabb alapra helyeznek, s a foglalkoztatott leányok napi 1 shilling— 1 shilling 6 penny bért kapnak ott, ahol egy férfinak 2 shilling 6 pennyt kellene kapnia.” (1816. sz.)

4. Halottkém-esküdtszékek. „A coroner’s inquestekre [halottkémi vizsgálatokra] vonatkozólag meg vannak elégedve kerületeitekben a munkások a balesetekkor folytatott bírói eljárással? — Nem, nincsenek.” (360. sz.) „Miért nem? — Kivált mert olyan embereket tettek meg esküdteknek, akik abszolúte semmit nem tudnak a bányákról. Másokat sohasem vonnak be, kivéve mint tanúkat. Általában szatócsokat hívnak a szomszédságból, akik a bányatulajdonosok, vevőik befolyása alatt állnak és még a tanúk szakkifejezéseit sem értik. Azt kívánjuk, hogy bányamunkások alkossák az esküdtszék egy részét. Átlagban az ítélet ellentmondásban van a tanúvallomásokkal.” (361., 364., 366., 368., 371., 375. sz.) „Ne legyenek az esküdtszékek pártatlanok? — De igen.” (378. sz.) „A munkások azok lennének? — Nem látok semmi indokot, amiért ne lennének pártatlanok. Szakértelmük van.” (379. sz.) „De nem lenne-e az a tendenciájuk, hogy a munkások érdekében igazságtalanul kemény ítéleteket hozzanak? — Nem, nem hiszem.” (380. sz.)

5. Hamis mérték és súly stb. A munkások heti fizetést kívánnak félhavi helyett, súly és nem a teknők köbtartalma szerinti mérést, védelmet a hamis súlyok alkalmazása ellen stb. „Hiszen ha a teknőket csalárdul megnagyobbítják, akkor a munkás elhagyhatja a bányát félhavi felmondás után? — De ha más helyre megy, ugyanazt találja.” (1071. sz.) „De mégis elhagyhatja a helyet, ahol a jogtalanságot elkövetik? — A jogtalanság általánosan uralkodó.” (1072. sz.) „De a munkás a mindenkori helyét félhavi felmondás után elhagyhatja? — Igen.” (1037. sz.) Ezzel aztán be van fejezve!

6. Bányafelügyelet. A munkások nemcsak a robbanó gázok okozta balesetektől szenvednek. „Éppannyira panaszt kell tennünk amiatt, hogy rossz a szénbányák szellőztetése, úgyhogy az emberek alig tudnak bennük lélegzeni; ezáltal mindenfajta foglalatosságra képtelenekké válnak. Így például éppen most a bányának abban a részében, ahol dolgozom, a dögletes levegő sok embert hetekre betegágynak döntött. A fő járatok többnyire elég levegősek, de azok a helyek éppen nem, ahol dolgozunk. Ha egy ember panaszt tesz a szellőztetésről a felügyelőnél, akkor elbocsátják és »megjegyzett« ember lesz, aki másutt sem talál foglalkoztatást. Az 1860-as »Mines Inspection Act« puszta papírrongy. A felügyelő — számuk túlságosan kicsi — talán 7 évben egyszer tesz egy formális látogatást. A mi felügyelőnk teljesen tehetetlen, 70 éves ember, aki alá több mint 130 szénbánya tartozik. Több felügyelőn kívül segédfelügyelők kellenek nekünk.” (234., 241., 251., 254., 274., 275., 554., 276., 293. sz.) „A kormány tehát olyan felügyelő-sereget tartson, hogy mindazt, amit kívántok, maguktól a munkásoktól kapott tájékoztatás nélkül megtehessék? — Ez lehetetlen, de jöjjenek el tájékoztatásért magukba a bányákba.” (280., 277. sz.) „Nem gondoljátok, hogy a hatás az lenne, hogy a felelősséget” (!) „a szellőzésért stb. a bányatulajdonosról a kormányhivatalnokokra hárítanák? — Semmiképpen; az dolguk az kell legyen, hogy a már fennálló törvények megtartását kikényszerítsék.” (285. sz.) „Amikor segédfelügyelőkről beszéltek, akkor kevesebb fizetésű és alantasabb jellegű emberekre gondoltok, mint a jelenlegi felügyelők? — Semmi esetre sem kívánok alantasabbakat, ha jobbakat tudnak kapni.” (294. sz.) „Több felügyelőt akartok, vagy a felügyelőknél alantasabb osztályú embereket? — Olyan emberek kellenek nekünk, akik magukban a bányákban forgolódnak, emberek, akik nem féltik a saját bőrüket.” (295. sz.) „Ha rosszabb fajtájú felügyelők iránti kívánságtokat teljesítenék, szakképzettségük hiánya nem idézne elő veszélyeket stb.? — Nem; a kormány dolga megfelelő embereket alkalmazni.” (297. sz.) Ezt a fajta kikérdezést végül még a vizsgáló bizottság elnöke is megsokallja. „Ti”, vág közbe, „gyakorlati embereket akartok, akik magukban a bányákban körülnéznek és jelentést tesznek a felügyelőnek, aki aztán magasabb tudományát felhasználhatja.” (298., 299. sz.) „Mindezeknek a régi üzemeknek a szellőztetése nem okozna-e sok költséget? — Igen, költségek felmerülhetnének, de emberéletek meg lennének védve.” (531. sz.) Egy szénmunkás tiltakozik az 1860-as törvény 17. szakasza ellen: „Jelenleg, ha a bányafelügyelő úgy találja, hogy a bánya valamilyen része nem-megművelhető állapotban van, akkor ezt a bányatulajdonosnak és a belügyminiszternek kell jelentenie. Ezután a bányatulajdonosnak 20 nap gondolkodási ideje van; a 20 nap végén minden változtatást megtagadhat. Ha pedig ezt teszi, írnia kell a belügyminiszternek és 5 bányamérnököt kell javasolnia, akik közül a miniszternek ki kell választania a döntőbírákat. Mi azt állítjuk, hogy ebben az esetben virtuálisan a bányatulajdonos nevezi ki saját bírált.” (581. sz.) A burzsoá kikérdező, maga is bányatulajdonos: „Ez tisztán spekulatív ellenvetés.” (586. sz.) „Ti tehát ennyire kevésre tarttok a bányamérnökök becsületességéről? — Azt mondom, hogy ez nagyon méltánytalan és igazságtalan.” (588. sz.) „Nincs-e a bányamérnököknek egy fajta nyilvános jellegük, amely döntéseiket fölébe emeli annak a részrehajlásnak, amelytől féltek? — Megtagadom, hogy ezeknek az embereknek személyes jellemére vonatkozó kérdésekre feleljek. Meg vagyok győződve róla, hogy sok esetben igen részrehajlóan cselekszenek, és hogy ezt a hatalmat el kellene tőlük venni ott, ahol emberéletek forognak kockán.” (589. sz.) Ugyanez a burzsoá van olyan szemérmetlen, hogy megkérdezze: „Nem gondoljátok-e, hogy a bányatulajdonosoknak is vannak veszteségeik a robbanásoknál?” — Végül: „Ti munkások nem ügyelhettek saját érdekeitekre magatok, anélkül, hogy a kormány segítségéhez folyamodnátok? — Nem.” (1042. sz.) — 1865-ben 3217 szénbánya volt Nagy-Britanniában és — 12 felügyelő. Egy yorkshire-i bányatulajdonos („Times”, 1867 január 26.) maga kiszámítja, hogy ezek a felügyelők, figyelmen kívül hagyva a tisztán bürokratikus teendőiket, amelyek egész idejüket felemésztik, minden bányát csak 10 évben egyszer tekinthetnének meg. Nem csoda, hogy a katasztrófák az utóbbi években (nevezetesen 1866-ban és 1867-ben is) számban és terjedelemben progresszíve növekedtek (néha 200—300 munkás esett áldozatul). Ezek a „szabad” tőkés termelés szépségei!

Mindenesetre az 1872-es törvény, akármilyen hiányos, az első, amely a bányákban foglalkoztatott gyermekek munkaidejét szabályozza és a kiaknázókat és bányatulajdonosokat bizonyos mértékben felelőssé teszi úgynevezett balesetekért.

A gyermekek, fiatal személyek és nők mezőgazdasági foglalkoztatásának vizsgálatára alakult 1867-es királyi bizottság néhány igen fontos jelentést tett közzé. Különböző kísérletek történtek, hogy a gyári törvényhozás elveit, módosított formában, a mezőgazdaságra alkalmazzák, de mostanáig valamennyi teljes kudarcot vallott. Amire azonban itt fel kell hívnom a figyelmet, az az, hogy ellenállhatatlan tendencia van ezeknek az elveknek általános alkalmazására.

Ha a gyári törvényhozás általánossá tétele a munkásosztály fizikai és szellemi védelmi eszközeként elkerülhetetlenné vált, másrészt ez általánossá teszi és meggyorsítja, mint már jeleztük, a törpeméretű szétszórt munkafolyamatok átváltozását nagy, társadalmi méretű kombinált munkafolyamatokká, tehát a tőke koncentrációját és a gyárrendszer egyeduralmát. Szétrombolja az összes ódon és átmeneti formákat, amelyek mögé a tőke uralma még részben rejtőzik, és ezeket a tőke közvetlen, leplezetlen uralmával helyettesíti. Ezzel általánossá teszi a közvetlen harcot is ez ellen az uralom ellen. Míg az egyéni műhelyekben egyformaságot, szabályszerűséget, rendet és gazdaságosságot kényszerít ki, azzal a hatalmas ösztökéléssel, amelyet a munkanap korlátozása és szabályozása a technikának ad, a gyári törvényhozás megnöveli a tőkés termelés egészének anarchiáját és katasztrófáit, a munka intenzitását és a gépi berendezés konkurren-ciáját a munkással. A kisüzem és az otthonmunka területeivel megsemmisíti a „létszámfelettiek” utolsó menedékeit, és ezzel az egész társadalmi mechanizmus eddigi biztonsági szelepét. A termelési folyamat anyagi feltételeivel és társadalmi kombinációjával érleli e folyamat tőkés formájának ellentmondásait és antagonizmusait, ennélfogva egyszersmind egy új társadalom alkotóelemeit és a régi társadalom forradalmasító mozzanatait.²⁴⁴

A forradalmat, amelyet a nagyipar a földművelésben és termelési szereplőinek társadalmi viszonyaiban előidéz, csak később ábrázolhatjuk. Itt elég néhány előlegezett eredmény rövid jelzése. Ha a gépi berendezés használata a földművelésben nagyrészt mentes is azoktól a fizikai hátrányoktól, amelyekkel a gyári munkást sújtja245, itt még intenzívebben és ellenlökés nélkül hat a munkások „létszámfelettivé tételére”, ahogy ezt később részleteiben látni fogjuk. Cambridge és Suffolk grófságokban például a megművelt föld területe az utóbbi húsz év alatt nagyon kiterjedt, a falusi népesség viszont ugyanebben az időszakban nemcsak relatíve, hanem abszolúte is megfogyatkozott. Az Észak-Amerikai Egyesült Államokban mezőgazdasági gépek egyelőre csak virtuálisan helyettesítettek munkásokat, azaz megengedik a termelőnek egy nagyobb földterület megművelését, de nem kergetnek el valóban foglalkoztatott munkásokat. Angliában és Walesben 1861-ben a mezőgazdasági gépek gyártásában részt vevő személyek száma 1034 volt, míg a gőz- és munkagépeknél foglalkoztatott mezőgazdasági munkások száma csak 1205.

A mezőgazdaság területén a nagyipar a legforradalmibban hat annyiban, hogy megsemmisíti a régi társadalom bástyáját, a „parasztot”, és a bérmunkást tolja a helyébe. A falu társadalmi forradalmasodási szükségletei és ellentétei így egyenlőkké lesznek a városéival. A legmaradibb és legésszerűtlenebb üzem helyébe a tudomány tudatos, technológai alkalmazása lép. A tőkés termelési mód kiteljesíti a mezőgazdaság és az ipar eredeti családi kötelékének széttépését, amely kettejük gyermekien fejletlen alakját átfogta. Egyúttal azonban megteremti az anyagi előfeltételeit egy új, magasabb szintézisnek, a mezőgazdaság és az ipar egyesülésének ellentétesen kimunkált alakjuk alapzatán. A városi népességnek, amelyet nagy központokban halmoz össze, folyton növekvő túlsúlyával a tőkés termelés egyrészt halmozza a társadalom történelmi mozgatóerejét, másrészt megzavarja az ember és a föld közti anyagcserét, azaz az ember által táplálkozási és ruházkodási eszközök formájában elhasznált talajalkatrészek visszatérését a talajba, tehát a talaj tartós termékenységének örök természeti feltételét. Ezzel szétrombolja egyúttal a városi munkások fizikai egészségét és a falusi munkások szellemi életét.²⁴⁶ De egyúttal azáltal, hogy ennek az anyagcserének pusztán természetadta módon keletkezett körülményeit szétrombolja, rákényszerít arra, hogy ezt az anyagcserét rendszeresen, mint a társadalmi termelés szabályozó törvényét, mégpedig a teljes emberi fejlődésnek megfelelő formában állítsák helyre. A mezőgazdaságban, akár az iparban, a termelési folyamat tőkés átalakulása egyúttal mint a termelők mártíromsága jelenik meg, a munkaeszköz mint a munkás leigázásának eszköze, kizsákmányolásának eszköze és elszegényítésének eszköze, a munkafolyamatok társadalmi kombinációja mint a munkás egyéni elevenségének, szabadságának és önállóságának szervezett elnyomása. A mezőgazdasági munkások nagyobb területeken való szétszórása egyúttal megtöri ellenállóerejüket, míg a koncentráció a városi munkásokét fokozza. Mint a városi iparban, a modern mezőgazdaságban is a munka fokozott termelőerejét és nagyobb folyósítását magának a munkaerőnek elpusztítása és elsenyvesztése árán vásárolják meg. Es a tőkés mezőgazdaság minden haladása nemcsak abban a művészetben haladás, hogy a munkást, hanem egyszersmind abban a művészetben is, hogy a talajt megrabolják, minden haladás a talaj termékenységének egy adott időközre való fokozásában egyszersmind haladás e termékenység tartós forrásainak elpusztításában. Minél inkább indul ki egy ország, mint például az Észak-Amerikai Egyesült Államok, a nagyiparból mint fejlődésének mögöttes alapjából, annál gyorsabb ez a szétrombolási folyamat.²⁴⁷ A tőkés termelés tehát csak azáltal fejleszti a társadalmi termelési folyamat technikáját és kombinációját, hogy egyúttal aláássa minden gazdagság kútforrásait: a földet és a munkást.

¹ „It is questionable, if all the mechanical inventions yet made have lightened the day’s toil of any human being.” Millnek ezt kellett volna mondania: „bármely emberi lénynek, aki nem más emberek munkájából táplálkozik”, a gépi berendezés ugyanis az előkelő semmittevők számát kétségtelenül nagyon szaporította.
²Lásd például Hutton „Course of Mathematics”-jét.
³„Ebből a nézőpontból aztán éles határt lehet vonni szerszám és gép közé: ásó, kalapács, véső stb., emelő- és csavarszerkezetek, amelyek számára, ha mégoly mesterségesek is egyébként, az ember a mozgatóerő [...] mindez a szerszám fogalmába tartozik; míg az ekét az őt mozgató állati erővel, a szél- és egyéb malmokat a gépekhez kell számítani.” (Wilhelm Schulz: „Die Bewegung der Produktion”, Zürich 1843, 38. old.) Némely tekintetben dicséretreméltó írás.
⁴Már Wyatt előtt alkalmaztak — habár igen tökéletlen — gépeket az előfonáshoz, valószínűleg először Itáliában. Egyáltalában a technológia kritikai története kimutatná, hogy a XVIII. század bármely találmánya mennyire nem egyetlen egyéné. Eddig még nem létezik ilyen mű. Darwin ráirányította az érdeklődést a természeti technológia történetére, azaz a növényi és állati szerveknek mint a növények és állatok életét szolgáló termelési szerszámoknak a képződésére. Nem érdemel-e a társadalmi ember termelő szerveinek — minden különös társadalmi szervezet anyagi bázisának — képződéstörténete ezzel egyenlő figyelmet? És nem lehetne-e ezt könnyebben megírni, hiszen — mint Vico mondja — az emberi történet abban különbözik a természettörténettől, hogy az egyiket csináltuk, a másikat pedig nem csináltuk? A technológia felfedi az ember aktív magatartását a természettel szemben, felfedi életének közvetlen termelési folyamatát, és ezzel társadalmi életviszonyainak és az ezekből fakadó szellemi képzeteknek termelési folyamatát is. Sőt minden vallástörténet is, amely ettől az anyagi bázistól elvonatkoztat — kritikátlan. Valóban sokkal könnyebb elemzés révén a vallási ködképződmények földi magvát megtalálni, mint fordítva, a mindenkori valóságos életviszonyokból kifejteni égivé magasztosított formáikat. Az utóbbi az egyetlen materialista és ezért tudományos módszer. Az elvontan természettudományos materializmusnak — amely a történelmi folyamatot kizárja — fogyatékosságai láthatók már szóvivőinek elvont és ideologikus képzeteiből, mihelyt túlmerészkednek specialitásukon.
⁵Nevezetesen a mechanikai szövőszék eredeti formáján az első pillantásra felismerhető a régi szövőszék. Modern formájában lényegesen megváltozottan jelenik meg.
⁶Csak körülbelül 1850 óta gyártják a munkagépek szerszámainak egyre nagyobb részét gépileg Angliában, ámbár nem ugyanazok a gyárosok, akik magukat a gépeket készítik. Ilyen mechanikai szerszámok gyártására szolgáló gépek például az automatic bobbin-making engine [automatikus fonóhüvelykészítő gép], a card-setting engine [kártyatűző gép], nyüstszálkészítő gépek, a mule- és throstle-orsók kovácsolására szolgáló gépek.
⁷ Mózes, az egyiptomi mondja: „Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat.” [5 Mózes 25:4] A keresztény-germán emberbarátok viszont a jobbágynak, akit az őrléshez hajtóerőként alkalmaztak, egy nagy fakorongot raktak a nyakába, hogy kezével ne vihessen lisztet a szájához.
⁸ Részben az erős esésű vizek hiánya, részben a különbeni vízfelesleg elleni harc arra kényszerítette a hollandusokat, hogy a szelet alkalmazzák hajtóerőül. Magát a szélmalmot Németországból kapták, ahol ez a találmány csinos harcot idézett elő a nemesség, a papok és a császár közt amiatt, hogy hármójuk közül ugyan kit „illet” a szél. Luft macht eigen [a levegő tulajdonná, illetve jobbággyá — Leib-eigen — tesz], mondották Németországban, míg a szél Hollandiát szabaddá tette. Amit itt tulajdonná tett, az nem a hollandus volt, hanem a föld, a hollandus számára. Még 1836-ban 12 000, összesen 6000 lóerőnyi szélmalmot alkalmaztak Hollandiában, hogy az ország kétharmad részét a mocsárrá való visszaváltozástól megvédjék.
⁹ Bár Watt első, úgynevezett egyszeresen működő gőzgépe már nagyon tökéletesítette, mégis ebben a formájában puszta emelőgép maradt víz és sólé számára.
¹⁰ „Mindezen egyszerű szerszámok egyesülése, egyetlen motor által mozgásba hozva — gépet alkot.” (Babbage: „On the Economy of Machinery” [136. old.])
¹¹John C. Morton 1859 decemberében a Society of Artsban felolvasott egy tanulmányt a „földművelésben alkalmazott erőkről”. Ebben többek között ezeket mondta: „Minden javítás, amely előmozdítja a talaj egyformaságát, alkalmazhatóbbá teszi a gőzgépet tisztán mechanikai erő előállítására [...] Lóerőre ott van szükség, ahol girbegurba sövények és más akadályok meggátolják az egyforma cselekvést. Ezek az akadályok napról napra inkább eltűnnek. Olyan műveletekben, amelyek inkább az akarat kifejtését követelik meg és kevésbé a valóságos erőt, csakis az emberi szellem által percről percre irányított erő, tehát emberi erő alkalmazható.” Morton úr ezután gőzerőt, lóerőt és emberi erőt redukál a gőzgépeknél szokásos mértékegységre, ti. arra az erőre, amely 33 000 fontot egy perc alatt egy láb magasra emel, és kiszámítja, hogy egy gőzlóerő költsége a gőzgépnél 3 d., a lónál pedig 5½ d. óránként. Továbbá a lovat egészségének teljes fenntartásával csak 8 órán át lehet naponta alkalmazni. Gőzerő révén a művelt földön az egész év folyamán minden hét ló közül legalább hármat meg lehet takarítani, olyan önköltségi áron, amely nem nagyobb, mint a nélkülözhetővé tett lovaké az alatt a három vagy négy hónap alatt, amelyre valóságos felhasználásuk korlátozódik. Végül a gőzerő, azon mezőgazdasági műveleteknél, ahol alkalmazható, a lóerőhöz képest megjavítja a készítmény minőségét. A gőzgép munkájának elvégzésére 66 munkást kellene alkalmazni, óránként összesen 15 sh.-ért, a lovak munkájának elvégzésére pedig 32 embert, összesen 8 sh.-ért óránként.
¹² Faulhaber, 1625; De Cous, 1688.
¹³ A turbinák modern találmánya megszabadítja a vízierő ipari kiaknázását sok korábbi korlátjától.
¹⁴ „A textil-manufaktúrák első idejében a gyái helye olyan folyóvíz létezésétől függött, amelynek elegendő esése volt ahhoz, hogy egy vízikereket forgasson; és bár a vízimalmok létesítése az otthonipar-rendszer felbomlásának kezdete volt, mégis a malmok, amelyeket szükségszerűen folyóvizek mellé helyeztek el, gyakran tekintélyes távolságra egymástól, inkább egy falusi mintsem városi rendszer részei voltak; csak a gőzerőnek a vízierő helyettesítőjeként való bevezetése után tömörültek a gyárak városokban és olyan helyeken, ahol a gőz termeléséhez szükséges szén és víz elegendő mennyiségben található. A gőzgép az ipari városok szülőanyja.” (A. Redgrave megállapítása, „Reports of the Insp. of Fact. 30th April 1860”, 36. old.)
¹⁵ A manufaktúraszerű megosztás álláspontjáról nézve a szövés nem egyszerű, hanem ellenkezőleg, bonyolult kézműszerű munka volt, és ezért a mechanikai szövőszék olyan gép, amely nagyon sokféle műveletet végez. Egyáltalában téves elképzelés az, hogy a modern gépi berendezés eredetileg olyan műveleteket kerített hatalmába, amelyeket a munka manufaktúraszerű megosztása leegyszerűsített. A fonást és szövést a manufaktúra-időszakban új fajtákra különítették, szerszámaikat tökéletesítették és változatossá tették, de maga a munkafolyamat, amely semmi módon nem volt megosztva, kézműszerű maradt. Nem a munka, hanem a munkaeszköz az, amiből a gép kiindul.
¹⁶ A nagyipar korszaka előtt a gyapjú-manufaktúra volt Anglia uralkodó manufaktúrája. Ezért ott végezték a XVIII. század első felében a legtöbb kísérletet. A gyapotnak, amelynek mechanikai feldolgozása kevésbé fáradságos előkészületeket követel, a gyapjúval kapcsolatban szerzett tapasztalatok a javára váltak, mint ahogyan később megfordítva, a mechanikai gyapjúipar a mechanikai gyapotfonás és -szövés alapján fejlődik ki. A gyapjú-manufaktúra egyes elemeit csak az utóbbi évtizedek folyamán kebelezték be a gyári rendszerbe, például a gyapjúfésülést. „Mechanikai erő alkalmazása a gyapjúfésülés folyamatában [...] ami a »fésülőgép«, különösképpen a Lister-féle gép bevezetése óta kiterjedt gyakorlat [...] kétségtelenül azzal a hatással járt, hogy igen nagy számú embert dobtak ki munkájából. A gyapjút azelőtt kézzel fésülték, leggyakrabban a fésülő cottage-ában. Most igen általános az, hogy a gyárban fésülik, és a kézi munka kiszorult, kivéve néhány különleges munkafajtát, amelyekben a kézzel fésült gyapjút még előnyben részesítik. A kézifésülők közül sokan foglalkoztatást találtak a gyárakban, de a kézifésülő terméke a gép termékéhez képest olyan csekély, hogy igen nagy számú fésülő foglalkoztatottsága megszűnt.” („Rep. of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1856”, 16. old.)
¹⁷ „A gyárrendszer elve tehát az, hogy [...] a munkának a művesek közötti megosztását vagy fokozatokra osztását a folyamatnak lényeges összetevőire való felosztásával helyettesíti.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, 20. old.)
¹⁸ A mechanikai szövőszék első formájában főként fából, a javított, modern pedig vasból készült. Hogy kezdetben a termelési eszköz régi formája mennyire uralkodik új formáján, megmutatkozik többek között akkor, ha akár csak a legfelszínesebben is összehasonlítjuk a modern gőzszövőszéket a régivel, a vasöntödék modern fúvószerkezeteit a közönséges fújtató e Iső gyámoltalan mechanikai újjászületésével, és talán minden másnál csattanóbb bizonyíték az a mostani mozdonyok feltalálása előtti mozdony-kísérlet, amelynek valójában két lába volt, és ezeket váltogatva emelgette, mint a ló. Csak miután a mechanika tovább fejlődik és gyakorlati tapasztalatok halmozódnak fel, határozza meg a formát teljesen a mechanikai elv és szabadul meg ezért ez a forma teljesen annak a szerszámnak hagyományos formájától, amely géppé változik.
¹⁹ A jenki Eli Whitney cotton ginjén a legújabb időkig lényegében kevesebbet változtattak, mint a XVIII. század bármely más gépén. Csak az utóbbi évtizedekben (1867 előtt) tette elavulttá Whitney gépét egy másik amerikai, Emery úr (a New York állambeli Albanyból) egy éppoly egyszerű, mint hatásos tökéletesítéssel.
²⁰ „The Industry of Nations”, London 1855, II. rész, 239. old. Ugyanitt ez olvasható: „Bármennyire egyszerűnek és külsőleg jelentéktelennek tűnhet is az esztergapadoknak ez a tartozéka, úgy hisszük, mégsem mondunk túl nagyot, ha megállapítjuk, hogy befolyása a gépi berendezés használatának tökéletesítésére és elterjedésére éppoly nagy volt, mint amilyet magának a gőzgépnek Watt-féle tökéletesítései idéztek elő. Bevezetése egyszeriben minden gépi berendezés tökéletesedését és olcsóbbodását vonta maga után, s találmányokra és tökéletesítésekre ösztönzött.”
²¹ Az egyik ilyen gép, amelyet Londonban paddle-wheel shaftok [lapátkerék-tengelyek] kovácsolására használnak, a „Thor” nevet viseli. Egy 16½ tonna súlyú tengelyt ugyanolyan könnyedséggel kovácsol ki, mint a kovács a patkót.
²² A famegmunkáló gépek, amelyek kis méretben is alkalmazhatók, többnyire amerikai találmányok.
²³ A tudomány a tőkésnek egyáltalán „semmibe” nem kerül, de ez a legkevésbé sem akadályozza meg abban, hogy ki ne aknázza. Az „idegen” tudományt a tőkébe ugyanúgy bekebelezik, mint az idegen munkát. „Tőkés” elsajátítás és „személyes” elsajátítás azonban — akár tudományról, akár anyagi gazdagságról van szó — teljességgel különböző dolgok. Dr. Ure maga siránkozott azon, hogy a gépeket kiaknázó kedves gyárosai szörnyen járatlanok a mechanikában, és Liebignek van mit elbeszélnie arról, hogy az angol vegyészeti gyárosok hajmeresztőén tudatlanok a kémiában.
²⁴ Ricardo a gépeknek ezt a hatását, amelyet egyébként éppoly kevésbé fejtett ki, mint a munkafolyamat és az értékesítési folyamat közötti általános különbséget, néha annyira szem előtt tartja, hogy alkalmilag megfeledkezik arról az érték-alkotórészről, amelyet a gépek átadnak a terméknek, és teljességgel összekeveri a gépeket a természeti erőkkel. Így például: „Adam Smith sehol sem becsüli le azokat a szolgálatokat, amelyeket a természeti erők és a gépi berendezés teljesítenek nekünk, de nagyon helyesen megkülönbözteti azon érték természetét, amelyet ezek az árukhoz hozzátesznek [...] mivel munkájukat ingyenesen teljesítik [...] a segítség, amelyet nekünk nyújtanak, semmit sem tesz hozzá a csereértékhez.” (Ricardo: „Principles etc.”, 336—337. old.) Ricardo megjegyzése természetesen helyes J. B. Sayvel szemben, aki arról képzeleg, hogy a gépek azt a „szolgálatot” teljesítik, hogy értéket teremtenek, amely része a „profitnak”.
²⁵ {Jegyzet a 3. kiadáshoz. 1 „lóerő” percenként 33 000 láb-font erővel egyenlő, vagyis azzal az erővel, amely 33 000 fontot 1 perc alatt 1 (angol) lábnyira vagy 1 fontot 33 000 lábnyira emel fel. A fenti lóerőn ez értendő. De a közönséges üzleti nyelvben és hellyel-közzel e könyv idézeteiben is különbséget tesznek ugyanazon gép „névleges” és „kereskedelmi” vagy „indikált” lóerői között. A régi vagy névleges lóerőt kizárólag a dugattyúlöketből és a hengerátmérőből számítják és a gőznyomást meg a dugattyúsebességet egészen figyelmen kívül hagyják. Vagyis ez ténylegesen a következőt jelenti: ennek a gőzgépnek pl. 50 lóereje van, ha ugyanazzal a gyenge gőznyomással és ugyanazzal a csekély dugattyúsebességgel működtetik, mint Boulton és Watt idején. Az utóbbi két tényező azonban azóta rendkívül megnőtt. Valamely gép által manapság valóban szolgáltatott mechanikai erő mérésére feltalálták az indikátort, amely jelzi a gőznyomást. A dugattyúsebességet könnyű megállapítani. Ilymódon valamely gép „indikált” vagy „kereskedelmi” lóerejének mértéke egy matematikai formula, amely a hengerátmérőt, a dugattyúlöket magasságát, a dugattyúsebességet és a gőznyomást egyidejűleg tekintetbe veszi és ezzel jelzi, hogy a gép a valóságban percenként hányszor 33 000 láb-fontot teljesít. Egy névleges lóerő ezért a valóságban három, négy, sőt öt indikált, vagyis valóságos lóerőt teljesíthet. Ennyit különböző későbbi idézetek megvilágítására. — F. E.}
²⁶ Az az olvasó, aki a tőkés képzetek foglya, természetesen hiányolja itt a „kamatot”, amelyet a gép, tőkeértékével arányosan, a termékhez hozzátesz. Könnyű azonban átlátni, hogy a gép, minthogy éppoly kevéssé hoz létre új értéket, mint az állandó tőke bármely más alkotórésze, semmi ilyet nem tehet hozzá „kamat” néven. Világos továbbá, hogy itt, ahol az értéktöbblet termeléséről van szó, nem lehet az értéktöbbletnek egy részét a priori előfeltételezni „kamat” néven. A tőkés számítási mód, amely prima facie [első pillantásra] ízetlennek és az értékképzés törvényeivel ellentmondónak látszik, ez írás harmadik könyvében leli meg magyarázatát.
²⁷ Ez a gép által a termékhez hozzátett érték-alkotórész abszolúte és relatíve csökken ott, ahol a gép lovakat, egyáltalában munkaállatokat szorít ki, olyan állatokat, amelyeket csak mint mozgatóerőt, nem mint anyagcseregépeket használnak. Mellesleg megjegyezve, Descartes azzal, hogy az állatokat puszta gépekként határozza meg, a manufaktúra-időszak szemével lát, eltérően a középkortól, amelynek számára az állat az ember segítőtársának számított, mint ahogy később von Haller úr számára a „Restauration der Staatswissenschaften” című munkájában újra annak számított. Hogy Descartes, éppúgy mint Bacon, a termelés megváltozott alakját és az embernek a természet feletti gyakorlati uralmát a megváltozott gondolkodási módszer eredményének tekintette, mutatja „Discours de la méthode”-ja, amelyben többek között ez olvasható [VI. rész]: „Lehetséges” (az általa a filozófiába bevezetett módszer révén) „eljutnunk az élet számára igen hasznos ismeretekhez, és azon spekulatív filozófia helyett, amelyet az iskolákban tanítanak, találhatunk egy gyakorlatit, amelynek révén a tűz, a víz, a levegő, a csillagok és valamennyi többi bennünket körülvevő test erejét és cselekvéseit éppoly szabatosan ismerve, mint ahogyan műveseink különböző mesterségeit ismerjük, ezeket ugyanolyan módon mindazokra a használatokra alkalmazhatnánk, amelyekre megfelelőek, és ilymódon magunkat a természet uraivá és birtokosaivá tehetnénk”, és így „hozzájárulhatnánk az emberi élet tökéletesítéséhez”. Sir Dudley North „Discourses upon Trade”-jének (1691) előszavában az olvasható, hogy Descartes módszere, a politikai gazdaságtanra alkalmazva, kezdte azt megszabadítani a pénzről, kereskedelemről stb. szóló régi meséktől és babonás képzetektől. Általában azonban a korábbi idők angol közgazdászai Baconhoz és Hobbeshoz csatlakoznak mint filozófusaikhoz, később pedig Locke lett κατ' εξοχήν [sajátképpen] „a filozófusa” a politikai gazdaságtannak Anglia, Franciaország és Itália számára.
²⁸ Az esseni kereskedelmi kamara egyik évi jelentése (1863. október) szerint 1862-ben a Krupp-féle acélöntöde 161 olvasztó-, izzító- és cementálókemencével, 32 gőzgéppel (1800-ban körülbelül ennyi volt a Manchesterben alkalmazott gőzgépek teljes száma) és 14 gőzkalapáccsal, amelyek összesen 1236 lóerőt képviselnek, 49 kovácstűzhellyel, 203 szerszámgéppel és körülbelül 2400 munkással — 13 millió font öntöttacélt termelt. Itt még 2 munkás sem jut 1 lóerőre.
²⁹ Babbage úgy számítja, hogy Jávában úgyszólván csak a fonómunka 117%-ot tesz hozzá a gyapotértékhez. Ugyanabban az időben (1832) Angliában az az összérték, amelyet gépi berendezés és munka a gyapothoz a finomfonásban hozzátett, körülbelül 33%-a volt a nyersanyag értékének. („On the Economy of Machinery”, 165—166. old.)
³⁰ A gépi nyomás ezenkívül festéket takarít meg.
³¹ V. ö. „Paper read by dr. Watson, Reporter on Products to the Government of India, before the Society of Arts”, 17. April 1860.
³² „Ezek a néma szereplők” (a gépek) „mindig sokkal kevesebb munka termékei, mint az, amit kiszorítanak, még akkor is, ha ugyanolyan pénzértékűek.” (Ricardo: „Principles etc.”, 40. old.)
³³ Jegyzet a 2. kiadáshoz. Egy kommunista társadalomban ezért a gépi berendezésnek egészen más játéktere lenne, mint a polgári társadalomban.
³⁴ „A munkáltatók nem akartak szükségtelenül két csoport 13 éven aluli gyermeket megtartani [...] A gyárosok egyik osztálya, a gyapjúfonalfonó, most valóban ritkán foglalkoztat 13 éves koron aluli gyermekeket, azaz félmunkaidősöket. Különféle tökéletesített és új gépi berendezést vezettek be, amely teljesen kiküszöböli a gyermekek” (azaz a 13 éven aluliak) „alkalmazásának szükségességét [...] pl. a gyermekek számának e csökkenését illusztrálandó megemlítek egy ilyen folyamatot, amelyben a meglevő gépeket egy csomózógépnek nevezett készülékkel egészítették ki, és ezáltal az egyes gépek sajátosságának megfelelően, hat vagy négy félmunkaidős gyermek munkáját egy fiatal személy" (13 éven felüli) „el tudja végezni [...] a félidős rendszer” ösztönzött „a csomozógép feltalálására”. („Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1858” [42—43. old.])
³⁵ „Gépi berendezés [...] gyakran nem alkalmazható, amíg a munka” (a bért érti ezen) „nem emelkedik.” (Ricardo: „Principles etc.”, 479. old.)
³⁶ Lásd „Report of the Social Science Congress at Edinburgh. Oct. 1863”.
³⁷ Dr. Edward Smitht az amerikai polgárháborút kísérő gyapotválság idején az angol kormány Lancashire-be, Cheshire-be stb. küldte, hogy a pamutipari munkások egészségi állapotáról jelentést tegyen. Többek között ezt jelenti: Egészségügyi szempontból a válságnak, nem beszélve arról, hogy száműzte a munkásokat a gyári légkörből, sokféle más előnye is van. A munkásasszonyoknak most megvan a szükséges szabad idejük arra, hogy gyermekeiknek mellüket nyújtsák, ahelyett hogy Godfrey cordialjával (egy ópiumkészítménnyel) mérgezzék őket. Van idejük arra, hogy megtanuljanak főzni. Szerencsétlenségükre ez a főzőművészet olyan pillanatra esett, amikor nem volt mit enniük. Látjuk azonban, hogyan bitorolta a tőke a maga önértékesítése céljából a fogyasztáshoz szükséges családi munkát. Ugyanígy felhasználták a válságot arra, hogy a munkások lányait külön iskolákban varrni tanítsák. Egy amerikai forradalomra és egy világválságra van szükség, hogy a munkáslányok, akik az egész világ számára fonnak, varrni tanuljanak!
³⁸ „A munkások száma nagyon megnövekedett azáltal, hogy a férfimunkát mindinkább nőivel, és mindenekfelett a felnőttmunkát gyermekmunkával helyettesítették. Három 13 éves leány, akik heti 6—8 shilling bért kapnak, lépett egy meglett férfi helyére, akinek bére 18—45 shilling között váltakozott.” (Th. de Quincey. „The Logic of Political Economy”, London 1844, jegyzet a 147. oldalhoz) Minthogy a család bizonyos funkcióit, például a gyermekek gondozását és szoptatását stb., nem lehet egészen megszüntetni, a tőke által konfiskált családanyáknak többé-kevésbé helyettest kell szegődtetniük. Azokat a munkákat, amelyekre a családi fogyasztásnak szüksége van, például varrás, foltozás stb., kész áruk vásárlásával kell helyettesíteni. A csökkent házimunka-ráfordításnak tehát megszaporodott pénz-ráfordítás felel meg. A munkáscsalád termelési költségei ezért növekednek és kiegyenlítik a többletbevételt. Ehhez járul, hogy lehetetlenné lesz a gazdaságosság és a célszerűség a létfenntartási eszközök elhasználásában és elkészítésében. Ezekről a hivatalos politikai gazdaságtan által eltitkolt tényekről bőséges anyag található a gyárfelügyelők, a „Children’s Employment Commission” jelentéseiben és főleg a „Reports on Public Health“-ben is.
³⁹ Szemben azzal a nagy horderejű ténnyel, hogy az angol gyárakban a felnőtt férfimunkások kicsikarták a tőkétől a női és gyermekmunka korlátozását, a „Children’s Employment Commission” legutóbbi jelentéseiben még mindig igazán felháborító tények találhatók arra vonatkozóan, hogy a munkás-szülők rabszolgakereskedők módjára kufárkodnak a gyermekekkel. A tőkés farizeus azonban, amint ugyanezekből a „Report“-okból látható, megbélyegzi ezt az állatiasságot, amelyet önmaga teremtett, állandósított és aknáz ki, és amelyet különben „a munka szabadságának” keresztel. „Gyermekmunkát hívtak segítségül [...] még arra is, hogy a saját maguk mindennapi kenyerét megszerezzék. Ezeket a gyermekeket fizikailag és erkölcsileg megfertőzött helyzetbe taszították, anélkül hogy erejük lett volna ilyen aránytalan fáradság elviseléséhez, anélkül hogy megtanították volna őket jövendő életük irányítására. A zsidó történetíró Jeruzsálem Titus által történt lerombolásáról megjegyezte, nem csoda, hogy a várost ilyen hallatlan pusztítással dúlták fel, amikor egy embertelen anya saját szülöttjét áldozta fel, hogy fékezhetetlen gyötrő éhségét csillapítsa.” („Public Economy Concentrated”, Carlisle 1833, 66. old.)
⁴⁰A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact, for 31st October 1858”-ben, 40—41. old.
⁴¹„Ch. Empl. Comm., V. Report”, London 1866, 81. old., 31. sz. {A 4. kiadáshoz. Bethnal Green selyemipara ma már csaknem teljesen megsemmisült. — F. E.}
⁴²„Ch. Empl. Comm., III. Report”, London 1864, 53. old., 15. sz.
⁴³i. m. „V. Report”, XXII. old., 137. sz.
⁴⁴„Sixth Report on Public Health”, London 1864, 34. old.
⁴⁵„Ez” (az 1861. évi vizsgálat) „[...] megmutatta ezenfelül, hogy miközben gyermekek, a leírt körülmények között, elpusztulnak az elhanyagolás és a rossz bánásmód következtében, amely az anyák elfoglaltságából ered, ugyanakkor az anyák fájdalmas mértékben természetellenesekké válnak szülötteikkel szemben — rendszerint nem sokat bánkódnak halálukon, sőt néha [...] közvetlen intézkedéseket tesznek, hogy azt előidézzék.” (uo.)
⁴⁶„Sixth Report on Public Health”, 454. old.
⁴⁷„Sixth Report on Public Health”, London 1864, 454—462. old. „Report by dr. Henry Julian Hunter on the excessive mortality of infants in some rural districts of England”
⁴⁸i. m. 35., 455-456. old.
⁴⁹i. m. 456. old.
⁵⁰Mint az angol gyári kerületekben, ugyanúgy a mezőgazdasági kerületekben is napról napra terjed az ópiumfogyasztás a felnőtt munkások és munkásnők között. „Az ópiumkészítmények eladásának előmozdítása [...] némely vállalkozó nagykereskedők nagy célja. A gyógyszerészek a legkelendőbb cikknek tekintik ezeket.” (i. m. 459. old.) Csecsemők, akik ópiumkészítményeket kaptak, „apró öregemberekké töpörödtek vagy kis majmokká zsugorodtak”, (i. m. 460. old.) Látjuk, India és Kína hogyan áll bosszút Anglián.
⁵¹i. m. 37. old.
⁵²„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1862”, 59. old. Ez a gyárfelügyelő korábban orvos volt.
⁵³Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact, for 30th April 1857"-ben, 17. old.
⁵⁴Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1855“-ban 18—19. old.
⁵⁵Sir John Kincaid a „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1858”-ben, 31—32. old.
⁵⁶Leonard Horner a „Reports etc. for 30th April 1857“-ben, 17—18. old
⁵⁷Sir J. Kincaid a „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1856”-ben, 66. old.
⁵⁸A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1857”-ben, 41—43. old. Azokban az angol iparágakban, amelyekben a tulajdonképpeni gyári törvény (nem a szövegben legutolszor említett Printworks’ Act) hosszabb ideje érvényben van, a nevelési záradékokkal szemben támasztott akadályokat a legutóbbi években némileg legyűrték. A gyári törvénynek alá nem vetett iparokban még erősen uralkodnak J. Geddes üveggyáros nézetei, aki White vizsgálóbiztost így oktatja ki: „Amennyire én látom, a nagyobb mértékű nevelés, amelyet a munkásosztály egy része az utóbbi években élvezett, káros. Veszélyes, mert túl függetlenné teszi őket.” („Ch. Empl. Comm., IV. Report”, London 1865, 253. old.)
⁵⁹„E. úr, egy gyáros [...] közölte velem, hogy kizárólag nőket foglalkoztat mechanikai szövőszékein [...] előnyben részesíti a férjes nőket, különösen az olyanokat, akiknek otthon családjuk van, amely függ tőlük megélhetésében; ezek a nők sokkal figyelmesebbek és tanulékonyabbak, mint a hajadonok, és rákényszerülnek erőik végső megfeszítésére, hogy a szükséges létfenntartási eszközöket megszerezzék. Az erények, a női jellem sajátságos erényei így kárukra fordulnak — és minden, ami természetükben erkölcsös és gyöngéd, rabszolgaságuk és szenvedésük eszközévé lesz.” („Ten Hour’s Factory Bill. The Speech of Lord Ashley, 15th March”, London 1844, 20. old.)
⁶⁰„A költséges gépi berendezés általános bevezetése óta az emberi természetet jóval átlagos erején felül kényszerítették munkára.” (Robert Owen: „Observations on the Effects of the Manufacturing System”, II. kiad., London 1817, [16. old.])
⁶¹Az angolok, akik valamely dolog első tapasztalati megjelenési formáját szívesen tekintik az illető dolog okának, a gyárakban uralkodó hosszú munkaidő okául gyakran azt a nagy heródesi gyermekrablást adják meg, amelyet a tőke a gyárrendszer kezdetein a szegényházakban és az árvaházakban elkövetett, és ami által egy egészen akarat nélküli emberanyagot kebelezett be magába. Fielden, maga is angol gyáros, például így ír: „A hosszú munkaórákat nyilvánvalóan az a körülmény idézte elő, hogy az ország különböző részei olyan nagy számú elhagyott gyermeket szolgáltattak, hogy a vállalkozók függetlenek lettek a kezektől, és miután az ilymódon megszerzett nyomorúságos anyag segítségével már megteremtették a szokást, ezt könnyebben rákényszeríthették szomszédaikra.” (J. Fielden: „The Curse of the Factory System”, London 1836, 11. old.) A női munkára vonatkozólag Saunders gyárfelügyelő azt mondja az 1844. évi gyári jelentésben: „A munkásnők között vannak asszonyok, akiket hosszú heteken át, csak kevés nap kiestével, reggel 6 órától éjjel 12 óráig foglalkoztatnak — étkezési idejük kevesebb mint 2 óra —, úgyhogy a hét 5 napján a nap 24 órájából csak 6 marad nekik arra, hogy a gyárba jöjjenek és hazamenjenek, s az ágyban megpihenjenek.”
⁶²„A rongálódás, amelyet [...] a fémmechanizmus kényes mozgó részeiben a tétlenség okoz.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, London 1835, 281. old.)
⁶³A már korábban említett „Manchester Spinner” [manchesteri fonógyáros] („Times”, 1862. november 26.) a gépi berendezés költségei között felsorolja: „Ezt" (tudniillik „a gépi berendezés romlásának felszámítását”) „annak a veszteségnek a fedezésére is szánják, amely állandóan keletkezik amiatt, hogy a gépeket elkopásuk előtt kiszorítják más — új és jobb szerkezetű — gépek.”
⁶⁴„Hozzávetőlegesen úgy becsülik, hogy egy újonnan feltalált gép első példányának megépítése ötször annyiba kerül, mint a második példány megépítése.” (Babbage: „On the Economy of Machinery”, 211—212. old.)
⁶⁵„Néhány év óta olyan jelentős és nagyszámú tökéletesítést végeztek a tüllgyártásban, hogy egy jó karban tartott gépet, amelynek eredeti költségára 1200 font sterling volt, néhány évvel később 60 font sterlingért adtak el [...] A tökéletesítések oly gyorsan követték egymást, hogy gépek befejezetlenül építőik nyakán maradtak, mert szerencsésebb találmányok miatt már elavultak.” Ebben a Sturm und Drang-időszakban ezért a tüllgyárosok az eredeti 8 órás munkaidőt két műszakkal csakhamar 24 órára tágították. (i. m. 233. old.)
⁶⁶„Magától értetődő, hogy a piac apálya és dagálya, és a kereslet váltakozó kitágulása és összehúzódása közepette állandóan visszatérnek olyan alkalmak, amikor a gyáros pótlólagos forgótőkét alkalmazhat pótlólagos állótőke alkalmazása nélkül [...] ha pótlólagos nyersanyag-mennyiségeket lehet feldolgozni az épületekre és gépi berendezésre fordítandó pótlólagos kiadás nélkül.” (R. Torrens: „On Wages and Combination”, London 1834, 64. old.)
⁶⁷A szövegben említett körülményt csupán a teljesség kedvéért említem meg, mivel a profitrátát, azaz az értéktöbbletnek az előlegezett össztőkéhez való viszonyát csak a harmadik könyvben tárgyalom.
⁶⁸„When a labourer”, said Mr. Ashworth, „lays down his spade, he renders useless, for that period, a capital worth 18 d. When one of our people leaves the mill, he renders useless a capital that has cost 100 000 pounds.” (Senior: „Letters on the Factory Act”, London 1837, 14. old.)
⁶⁹„Az állótőke nagy aránya a forgóval szemben [...] hosszú munkaórákat tesz kívánatossá.” Ahogy a gépi berendezés terjedelme stb. növekszik, „erősebbekké válnak a hosszú munkaórákra mint az egyetlen olyan eszközre irányuló indítékok, amellyel az állótőke nagy arányát hasznot hajtóvá lehet tenni”, (i. m. 11—14. old.) „Egy gyárban különböző kiadások vannak, amelyek állandóak maradnak, akár több, akár kevesebb időn át dolgozik a gyár, például: az épületek után fizetendő járadék, helyi és általános adók, tűzbiztosítás, a különböző állandó munkásoknak járó munkabér, a gépi berendezés romlása, valamint különböző más terhek, amelyeknek a profithoz való aránya ugyanúgy csökken, ahogy a termelés terjedelme nő.” („Reports of the Insp. of Fact, for 31st Oct. 1862”, 19. old.)
⁷⁰Hogy ez a benső ellentmondás miért nem jut a tudatára az egyes tőkésnek és következésképpen a tőkés szemléletétől korlátozott politikai gazdaságtannak sem, kitűnik majd a harmadik könyv első szakaszaiból.
⁷¹Ricardo nagy érdemeinek egyike, hogy a gépi berendezést nemcsak úgy fogta fel, mint áruk termelési eszközét, hanem mint „redundant population” [fölös népesség] termelési eszközét is.
⁷²F. Biese: „Die Philosophie des Aristoteles”, II. köt., Berlin 1842, 408. old.
⁷³Közlöm itt a költeményt fordításban, mert, éppúgy mint a munkamegosztásra vonatkozó korábbi idézetek, jól jellemzi azt, hogy az antik szemlélet mennyire ellentétes a modernnel.

⁷⁴Természetesen vannak egyáltalában különbségek a különböző termelési ágak munkáinak intenzitásában. Ezek, mint már A. Smith kimutatta, részint kiegyenlítődnek azáltal, hogy mindegyik munkafajtának megvannak a saját mellékkörülményei. A munkaidőre mint értékmérőre azonban ez is csak annyiban van hatással, amennyiben az intenzív és az extenzív nagyság mint ugyanazon munkamennyiség ellenkező és egymást kizáró kifejezései mutatkoznak meg.
⁷⁵Nevezetesen a darabbér, egy olyan forma révén, amelyet a hatodik szakaszban fogunk kifejteni.
⁷⁶Lásd „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1865“
⁷⁷„Reports of Insp. of Fact, for 1844 and the quarter ending 30th April 1845”, 20—21. old.
⁷⁸i. m. 19. old. Minthogy a darabbér ugyanaz maradt, a hetibér nagysága a termék mennyiségétől függött.
⁷⁹i. m. 20. old.
⁸⁰i. m. 21. old. Az erkölcsi elem jelentős szerepet játszott a fent említett kísérletekben. „Több kedvvel dolgozunk”, jelentették ki a munkások a gyárfelügyelőnek, „folyton előttünk van az a jutalom, hogy éjjel korábban szabadulunk, és tetterős és örömteli szellem hatja át az egész gyárat a legfiatalabb csomózótói a legöregebb munkásig, és sokat segíthetünk egymásnak.”
⁸¹John Fielden: „The Curse of the Factory System”, 32. old.
⁸²Lord Ashley: „Ten Hours’ Factory Bill”, 6—9. old. elszórtan
⁸³„Reports of Insp. of Fact, to 30th April 1845”, 20. old.
⁸⁴i. m. 22. old.
⁸⁵„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1862”, 62. old.
⁸⁶Ez az 1862-es „Parliamentary Return”-nel megváltozott. Itt a modern gőzgépek és vízikerekek valóságos gőz-lóereje lép a névleges helyére (lásd a 25. jegyzetet). A kettőzőorsókat sem keverik már össze a tulajdonképpeni fonóorsókkal (mint az 1839-es, 1850-es és 1856-os „Return”-ökben); továbbá a gyapjúgyárakban feltüntetik a „gigek” [bolyhozógépek] számát, megkülönböztetik egyrészt a juta- és kendergyárakat, másrészt a lengyárakat, és végül, ez alkalommal először, a harisnyakötést felvették a jelentésbe.
⁸⁷„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1856”, 14., 20. old.
⁶²i.m. 14—15. old.
⁸⁹i. m. 20. old.
⁹⁰„Reports etc. for 31st Oct. 1858”, 10. old. V. ö. „Reports etc. for 30th April 1860”, 30. skk. old.
⁹¹„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1862”, 100., 103., 129., 130. old.
⁹²A modern gőzszövőszékek alkalmazásával egy szövő most heti 60 óra alatt két szövőszéken 26 véget gyárt egy bizonyos meghatározott hosszúságú és szélességű fajtából, melyből a régi gőzszövőszéken csak 4-et tudott gyártani. Egy ilyen vég szövési költségei már az 1850-es évek elején 2 shilling 9 pennyről 5 [és] 1/8 pennyre csökkentek.
Pótlás a 2. kiadáshoz. „30 évvel ezelőtt” (1841) „egy pamutfonótól, aki 3 segítővel dolgozott, csak azt kívánták meg, hogy egy 300—324 orsós mule-párra felügyeljen. Most” (1871 végén) „a mule-ok, amelyekre 5 segítővel felügyelnie kell, 2200 orsót számlálnak, és legalább hétszer annyi fonalat termel, mint 1841-ben.” (Alexander Redgrave gyárfelügyelő a „Journal of the Society of Arts“-ban, 1872. január 5.)
⁹³„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1861”, 25—26. old.
⁹⁴A nyolcórás agitáció most (1867) megkezdődött Lancashire-ben a gyári munkások között.
⁹⁵A következő néhány szám mutatja a tulajdonképpeni „factoryk” [gyárak] haladását az Egyesült Királyságban 1848 óta:

	Kivitel: Mennyiség 1848	Kivitel: Mennyiség 1851	Kivitel: Mennyiség 1860	Kivitel: Mennyiség 1865
PAMUTGYÁRAK
Pamutfonal (font)	135 831 162	143 966 106	197 343 655	103 751 455
Varrócérna (font)	—	4 392 176	6 297 554	4 648 611
Pamutszövet (yard)	1 091 373 930	1 543 161 789	2 776 218 427	2 015 237 851
LEN- ÉS KENDERGYÁRAK
Fonal (font)	11 722 182	18 841 326	31 210 612	36 777 334
Szövet (yard)	88 901 519	129 106 753	143 996 773	247 012 329
SELYEMGYÁRAK
Láncfonal, cérna, fonal (font)	466 825	462 513	897 402	812 589
Szövet (yard)	—	1 181 455	1 307 293	2 869 837
GYAPJÚGYÁRAK
Gyapjú- és fésűsfonal (font)	—	14 670 880	27 533 968	31 669 267
Szövet (yard)	—	151 231 153	190 371 507	278 837 418

	Kivitel: Érték (£) 1848	Kivitel: Érték (£) 1851	Kivitel: Érték (£) 1860	Kivitel: Érték (£) 1865
PAMUTGYÁRAK
Pamutfonal	5 927 831	6 634 026	9 870 875	10 351 049
Pamutszövet	16 753 369	23 454 810	42 141 505	46 903 796
LEN- ÉS KENDERGYÁRAK
Fonal	493 449	951 426	1 801 272	2 505 497
Szövet	2 802 789	4 107 396	4 804 803	9 155 358
SELYEMGYÁRAK
Láncfonal, cérna, fonal	77 789	196 380	826 107	768 064
Szövet	—	1 130 398	1 587 303	1 409 221
GYAPJÚGYÁRAK
Gyapjú- és fésűsfonal	776 975	1 484 544	3 843 450	5 424 047
Szövet	5 733 828	8 377 183	12 156 998	20 102 259

⁹⁶Ure: „Philosophy of Manufactures", 18. old.
⁹⁷i. m. 31. old. V. ö. Karl Marx: „Misère etc.”, 140—141. old.
⁹⁸Jellemző a statisztikai csalás szándékára, amelyet egyebütt is ki lehetne még részletesen mutatni, hogy az angol gyári törvényhozás a szövegben utoljára említett munkásokat kifejezetten kizárja hatóköréből mint nem-gyári munkásokat, másrészt viszont a parlament által közzétett „Return”-ök éppoly kifejezetten nemcsak mérnököket, mechanikusokat stb., hanem gyárigazgatókat, írnokokat, kifutókat, raktárfelügyelőket, csomagolókat stb., egyszóval mindenkit, kivéve magát a gyártulajdonost, a gyári munkások kategóriájába foglalnak.
⁹⁹Ure elismeri ezt. Azt mondja, a munkásokat „szükség esetén” az igazgató akarata szerint át lehet tenni egyik géptől a másikhoz, majd diadalmaskodva felkiált: „Az ilyen cserélés nyílt ellentmondásban van a régi rutinnal, amely megosztja a munkát és az egyik munkásra azt a feladatot rója, hogy a gombostű fejét formázza, a másikra azt, hogy a hegyét köszörülje.” [i. m. 22. old,] Sokkal inkább meg kellett volna kérdeznie magától, hogy ezzel a „régi rutinnal” az automatikus gyárban miért csak „szükség esetén” szakítanak.
¹⁰⁰Ha szorul a kapca, mint például az amerikai polgárháború alatt, akkor a gyári munkást a burzsoá kivételesen a legdurvább munkákra, például útépítésre stb. alkalmazza. Az 1862-es és ezt követő éveknek a munkanélküli pamutmunkások számára létesített angol „atelier nationaljai” [nemzeti műhelyei] abban különböztek az 1848-as franciáktól, hogy az utóbbiakban a munkásnak az állam költségén improduktív munkákat, az előbbiekben a burzsoá előnyére produktív városi munkákat kellett végeznie, mégpedig olcsóbban a rendes munkásoknál, akikkel így konkurrenciára kényszerítették. „Kétségtelen, hogy a pamutmunkások fizikai megjelenése javult. Ezt [...] ami a férfiakat illeti, a szabadban végzett közmunkának tulajdonítom.” (Itt a prestoni gyári munkásokról van szó, akiket a „Preston Moor”-nál [prestoni mocsárnál] foglalkoztattak. „Rep. of. Insp. of Fact. Oct. 1863”, 59. old.)
¹⁰¹Példa: a különböző mechanikai készülékek, amelyeket a gyermekmunka helyettesítésére az 1844-es törvény óta a gyapjúgyárakba bevezettek. Mihelyt a gyáros urak gyermekeinek is gyári kéz alá adogatókként kell kijárniok „iskolájukat”, a mechanikának ez a szinte még feltöretlen területe csakhamar figyelemreméltóan fel fog lendülni. „A selfacting mule talán éppolyan veszélyes gépi berendezés, mint bármely másik. A legtöbb baleset kis gyermekekkel történik, mégpedig annak következtében, hogy a mule-ok alá kúsznak, hogy a padlót söpörjék, miközben a mule-ок mozgásban vannak. Különböző »mindereket«” (a mule-on dolgozó munkásokat) „feljelentettek” (a gyárfelügyelők), „és a bíróság pénzbüntetésre ítélte őket e vétség miatt, de ez semmiféle általános haszonnal nem járt. Ha a gépkészítők csupán egy Önműködő söprűt találnának fel, amelynek használata következtében e kis gyermekeknek nem kellene a gépi berendezés alá kúszniok, ez szerencsés hozzájárulás volna védelmi rendszabályainkhoz.” („Reports of Insp. of Factories for 31st October 1866”, 63. old.)
¹⁰²Eszerint kell méltatnunk Proudhon mesés ötletét, aki a gépi berendezést nem mint munkaeszközök szintézisét, hanem mint részmunkáknak maguk a munkások számára való szintézisét — „konstruálja meg”.
¹⁰³F. Engels: „Lage etc.”, 217. old. Még egy egészen közönséges, optimista szabadkereskedő, Molinari úr is megjegyzi: „Az ember gyorsabban használódik el, ha naponta tizenöt órát felügyel egy mechanizmus egyforma járására, m nt ha ugyanezen időtartam alatt fizikai erejét működteti. A felügyeletnek ez a munkája, amely, meglehet, hasznos torna lenne az értelemnek, ha nem nyújtanák nagyon hosszúra, végtére is túlzott mértéke folytán szétrombolja az értelmet és magát a testet is.” (G. de Molinari: „Etudes économiques”, Párizs 1846, [49. old.])
¹⁰⁴F. Engels: i. m. 216. old. [369—370. old.]
¹⁰⁵„The factory operatives should keep in wholesome remembrance the fact that theirs is really a low species of skilled labour; and that there is none which is more easily acquired or of its quality more amply remunerated, or which, by a short training of the least expert can be more quickly as well as abundantly acquired [...] The master’s machinery really plays a far more important part in the business of production than the labour and the skill of the operative, which six months’ education can teach, and a common labourer can learn.” („The Master Spinners’ and Manufacturers’ Defence Fund. Report of the Committee”, Manchester 1854, 17. old.) Mint később látni fogjuk, a „master” más húrokat penget, mihelyt az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti „eleven” automatáit.
¹⁰⁶Ure: „Philosophy of Manufactures”, 15. old. Aki ismeri Arkwright élettörténetét, a „nemes” szót e zseniális borbélynak sohasem fogja a fejéhez vágni. A XVIII. század valamennyi nagy feltalálója közül vitathatatlanul volt a mások találmányainak legnagyobb tolvaja és a legaljasabb fickó.
¹⁰⁷„A rabszolgaság, amelynek bilincseiben a burzsoázia a proletariátust tartja, sehol sem mutatkozik meg világosabban, mint a gyárrendszerben. Itt nyoma sincs többé a szabadságnak, sem jogilag, sem ténylegesen. A munkásnak reggel ½6-kor a gyárban kell lennie; ha pár perccel később jón, megbüntetik, ha 10 perccel jön később, be sem engedik, amíg a reggelizés ideje el nem telt, és elveszti negyednapi bérét. Parancsszóra kell ennie, innia és aludnia [...] A zsarnoki harang elszólítja ágyából, elszólítja a reggeli és az ebéd mellől. És mi történik aztán magában a gyárban? Itt a gyáros abszolút törvényhozó. Gyári szabályokat bocsát ki, ahogy a kedve tartja; változtatja és kiegészíti kódexét, ahogy neki tetszik; és bármilyen eszeveszett dolgot ír is bele, a bíróságok ezt mondják a munkásnak: Mivel önként vállaltátok ezt a szerződést, most meg is kell tartanotok [...] Ezek a munkások arra vannak kárhoztatva, hogy kilencéves koruktól halálukig szellemi és testi pallos alatt éljenek.“
(F. Engels: „Die Lage der arbeitenden Klasse etc.”, 217. skk. old. [Marx és Engels Müvei, 2. köt. 370—372. old.]) Azt, amit „a bíróságok mondanak”, két példán akarom megvilágítani. Az egyik eset Sheffieldben játszódik, 1866. végén. Egy munkás két évre elszegődött egy fémgyárba. A gyárossal való összeütközés következtében otthagyta a gyárat és kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem akar többé dolgozni neki. Szerződésszegés miatt perbe fogták és kéthavi börtönre ítélték. (Ha a gyáros szegi meg a szerződést, perbe fogni csak civiliter [magánjogilag] lehet, és csak pénzbüntetést kockáztat.) Miután a két hónapot leülte, ugyanaz a gyáros idézést küldött neki, hogy a régi szerződés értelmében térjen vissza a gyárba. A munkás kijelenti: Nem. A szerződésszegésért már megbűnhődott. A gyáros újra perbe fogja, a bíróság újra elítéli, bár a bírák egyike, Shee úr, nyilvánosan jogi szörnyűségnek bélyegzi azt, hogy egy embert egész életén át periodikusan ugyanazért a vétségért, illetőleg bűntettért újra és újra meg lehessen büntetni. Ezt az ítéletet nem a „great unpaidek”, vidéki dogberryk hozták, hanem Londonban, az egyik legfelsőbb bíróság ítélt így. {A 4. kiadáshoz. Ezt most megszüntették. Kisszámú esetet kivéve — például a községi gázműveknél — Angliában most a munkás szerződésszegés tekintetében az alkalmazóval egyenrangú és csak magánjogilag perelhető. — F. E.} — A második eset Wiltshire-ben játszódik, 1863. november végen. Egy bizonyos Harrupp posztógyáros (Leower's Mill, Westbury Leigh) alkalmazásában álló mintegy 30, gőzszövőszéken dolgozó munkásnő sztrájkba lépett, mert ennek a Harruppnak az a kellemes szokása volt, hogy reggeli elkésés miatt levont a bérükből, mégpedig 2 percért 6 pennyt, 3 percért 1 shillinget és 10 percért 1 shilling 6 pennyt. Ez óránként 9 shillingjével napi 4 font sterling 10 shillingre rúg, ezzel szemben átlagbérük az év folyamán soha nem emelkedik heti 10—12 shilling fölé. Harrupp továbbá kirendelt egy fiút, hogy a munkakezdés idejét síppal jelezze, amit ez néha reggel 6 óra előtt tesz meg, és ha a kezek nincsenek ott pontosan, amint abbahagyja, a kapukat bezárják és a kintrekedteket pénzbüntetéssel sújtják; minthogy pedig az épületben óra nincs, a szerencsétlen kezek a Harrupp által irányított ifjú idő-őr hatalmában vannak. A „sztrájkban” levő kezek — családanyák és leányok — kijelentették, hogy újra munkába állnak, ha az idő-őrt órával helyettesítik és ésszerűbb büntetési díjszabást vezetnek be. Harrupp 19 asszonyt és leányt idézett a magistrate-ek [békebírák] elé szerződésszegés miatt. Fejenként 6 penny büntetésre és 2 shilling 6 penny perköltség-megtérítésre ítélték őket, a hallgatóság hangos felháborodása közepette. Harruppot a bíróságról távoztában pisszegő néptömeg kísérte. — A gyárosok egyik kedvenc művelete, hogy a munkásokat bérlevonással büntetik a nekik szolgáltatott anyag hibáiért Ez a módszer 1866-ban általános sztrájkot idézett elő az angol fazekaskerületekben. A „Children's Employment Commission” jelentései (1863—66) felsorolnak eseteket, amikor a munkás ahelyett, hogy bért kapna, munkája által és a búntetőszabályzat révén még a tetejébe adósává lesz kegyelmes „masterének”. Épületes adalékokkal szolgált a gyár-autokraták bérlevonásban tanúsított éleselméjűségéhez a legutóbbi gyapotválság is. „Nekem magamnak”, mondja R. Baker gyárfelügyelő, „nemrégiben bírói eljárást kellett indítanom egy pamutgyáros ellen, mert ezekben a nehéz és gyotrelmes időkben 10 pennyt levont az általa foglalkoztatott »fiatal«” (13 éven felüli) „munkások közül egynéhánytól az orvosi korbizonylatért, amely neki csak 6 pennyjébe kerül és amelyért a torvény csak 3 pennys levonást enged meg, a szokás pedig semmilyet sem [...] Egy másik gyáros, hogy ugyanezt a célt a törvénnyel való összeütközés nélkül érje el, a szegény gyermekek mindegyikét, akik számára dolgoznak, 1 shilling illetékkel terheli meg a fonás művészetének és misztériumának kitanulásáért, mihelyt az orvosi bizonyítvány e foglalkozásra éretteknek jelenti ki Őket. Léteznek tehát rejtett áramlatok, amelyeket ismernünk kell, hogy megérthessünk olyan rendkívüli jelenségeket, aminők a sztrájkok olyan időkben, mint a jelenlegiek“ (a darveni gyárban 1863. júniusában a gépszövők között kitört sztrájkról van szó). „Reports of Insp of Fact, for 30th April 1863”, 50—51. old. (A gyári jelentések tartalma időben mindig túlmegy hivatalos keltezésükön.)
¹⁰⁸A veszélyes gépek elleni védekezésre irányuló törvények jótékonyan hatottak. „De [...] a baleseteknek most új forrásai vannak, amelyek 20 évvel ezelőtt nem léteztek, nevezetesen a gépi berendezés megnövekedett sebessége. A kerekeket, hengereket, orsókat és szövőszékeket most megnövekedett és még egyre növekvő erővel hajtják; az ujjaknak gyorsabban és biztosabban kell megragadniok az elszakadt szálat, mert ha habozva vagy vigyázatlanul nyúlnak hozzá, már áldozatul is estek [...] nagyszámú balesetet okoz a munkások buzgósága, hogy munkájukat gyorsan elvégezzék. Emlékeztetnünk kell arra, hogy a gyárosoknak szerfelett fontos az, hogy gépi berendezésüket szakadatlanul mozgásban tartsák, azaz szakadatlanul termeljenek fonalat és szövetet. Minden percnyi állás veszteség nemcsak hajtóerőben, hanem termelésben is. A munkásokat ezért munkafelügyelők révén, akik a gyártmány mennyiségében érdekeltek, arra hajszolják, hogy a gépi berendezést mozgásban tartsák; és ez nem kevésbé fontos az olyan munkásoknak, akiket súly vagy darab szerint fizetnek. Ezért, ámbár a legtöbb gyárban forma szerint tilos a gépi berendezést mozgása közben tisztogatni, ez a gyakorlat mégis általános. Ez az ok egymaga az utóbbi 6 hónap alatt 906 balesetet idézett elő [...] Jóllehet a tisztogatás napról napra folyik, mégis többnyire a szombatot jelölik ki a gépi berendezés alapos megtisztítására, és ez nagyrészt a gépek mozgása közben történik [...] Ez meg nem fizetett művelet, és a munkások igyekeznek ezért a lehető leggyorsabban elkészülni vele. Emiatt a balesetek száma pénteken és különösen szombaton sokkal nagyobb, mint a hét többi napján. Pénteken a baleseteknek az első négy hétköznap átlaga feletti többlete körülbelül 12%, szombaton a megelőző öt nap átlaga feletti többlet 25%; ha azonban számításba vesszük, hogy a gyári nap szombaton csak 7½ órát, a többi hétköznapon 10½ órát számlál — akkor a többlet több mint 65%-ra emelkedik.” („Rep. of Insp. of Fact, for 31st October 1866”, London 1867, 9., 15—17. old.)
¹⁰⁹A harmadik könyv első szakaszában be fogok számolni az angol gyárosoknak a legutóbbi időben folytatott hadjáratáról a gyári törvény ama záradékai ellen, amelyek a „kezek” testrészeinek az életveszélyes gépek elleni védelmét szolgálják. Itt legyen elég egy idézet Leonard Horner gyárfelügyelő egyik hivatalos jelentéséből: „Hallottam gyárosokat megbocsáthatatlan léhasággal beszélni némelyik balesetről; egy ujj elvesztése például szerintük csekélység. Egy munkás élete és kilátásai annyira ujjaitól függnek, hogy az ilyen veszteség neki rendkívül komoly esemény. Ha ilyen meggondolatlan fecsegést hallok, meg szoktam kérdezni: Feltéve, hogy Önnek egy pótlólagos munkás kell, és ketten jelentkeznek, akik mindketten minden egyéb tekintetben egyformán alkalmasak, de az egyiknek nincs hüvelyk- vagy mutatóujja, melyiket választaná? Soha egy pillanatig sem haboztak: amellett döntöttek, akinek minden ujja megvan [...] Ezeknek a gyáros uraknak téves előítéleteik vannak azzal szemben, amit ők ál-emberbaráti törvényhozásnak neveznek.” („Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1855”, [6—7. old.]) Ezeknek az uraknak „van sütnivalójuk”, és nemhiába rajonganak a rabszolgatartó-lázadásért! [Marx az amerikai Konföderációra utal a polgárháborúban]
¹¹⁰Azokban a gyárakban, amelyek legrégebben vannak alávetve a gyári törvénynek, e törvény kényszerű munkaidő-korlátozásának és egyéb szabályozásainak, néhány korábbi visszásság eltűnt. Maga a gépi berendezés tökéletesedése bizonyos ponton megköveteli „a gyárépületek tökéletesített konstrukcióját”, és ez a munkásoknak javukra válik. (V. ö. „Reports etc. for 31st Oct. 1863”, 109. old.)
¹¹¹Lásd többek között John Houghton: „Husbandry and Trade improved”, London 1727, „The Advantages of the East India Trade”, 1720, John Bellers: „Proposals for raising a Colledge of Industry”, London 1696. „A vállalkozók és a munkások szerencsétlenségre örökös háborúságban vannak egymással. Az előbbieknek változhatatlan célja az, hogy a lehető legolcsóbban végeztessék a munkát a maguk számára, és semmiféle mesterkedést nem mulasztanak el ennek érdekében, míg az utóbbiak ugyanúgy ügyelnek minden alkalomra, hogy rákényszerítsék vállalkozóikat magasabb követeléseik teljesítésére.” „An Inquiry into the Causes of the Present High Price of Provisions”, 1767, 61—62. old. (Szerzője, Nathaniel Forster tiszteletes, teljesen a munkások oldalán áll.)
¹¹²A Bandmühlét Németországban találták fel. Az olasz Lancellotti abbé egy írásában, amely 1636-ban Velencében jelent meg, elbeszéli: „A danzigi Anton Müller körülbelül ötven évvel ezelőtt” (Lancellotti ezt 1629-ben írta) „egy igen elmés gépet látott Danzigban, amely 4—6 szövedéket készített egyszerre; minthogy azonban a városi tanács attól tartott, hogy ez a találmány tömérdek munkást koldussá tenne, a találmányt eltiltotta és a feltalálót titokban megfőjtatta vagy vízbe fullasztatta.” Leydenben ugyanezt a gépet először 1629-ben alkalmazták. A paszománykészítők zendülései a magisztrátust először eltiltására kényszerítették; a Generalstaatennak [a holland tartományok közös törvényhozó testületének] különböző, 1623-as, 1639-es stb. rendelkezései korlátozni igyekeztek a használatát; végül az 1661. december 15-i rendelkezés engedélyezte bizonyos feltételek mellett. „Ebben a városban”, mondja Boxhorn („Institutiones políticae”, 1663) a Bandmühle Leydenben való bevezetéséről, „körülbelül húsz évvel ezelőtt némelyek egy szövő alkalmatosságot találtak fel, amellyel valaki egymaga több posztót tudott készíteni és könnyebben mint ugyanannyi idő alatt többen mások. Ebből a takácsok között zavargások és panaszok támadtak, míg ez alkalmatosság használatát a magisztrátus el nem tiltotta.” Ugyanezt a gépet 1676-ban Kölnben tiltották be, míg Angliában való bevezetése ugyanakkor munkászavargásokat idézett elő. Az 1685. február 19-i császári ediktummal használatát egész Németországban eltiltották. Hamburgban a magisztrátus parancsára nyilvánosan elégették. VI. Károly 1719 február 9-én megújította az 1685-ös ediktumot, és a szász választófejedelemség csak 1765-ben engedte meg nyilvános használatát. Ez a gép, amely olyan sok vihart támasztott a világban, valójában a fonó- és szövőgépeknek, tehát a XVIII. század ipari forradalmának előfutára volt. Lehetővé tette, hogy egy a szövésben teljesen járatlan fiú egy hajtórúd puszta ide-oda lökésével az egész szövőszéket összes vetélőivei mozgásba hozza, és tökéletesített formájában 40—50 szalagot szolgáltatott egyszerre.
¹¹³Régimódi manufaktúrákban olykor még ma is megismétlődik a gépi berendezés elleni munkáslázadások nyers formája. Ez történt például a sheffieldi reszelőkészítésben 1865-ben.
¹¹⁴Sir James Steuart a gépi berendezés hatását is még egészen ebben az értelemben fogja fel. „A gépeket tehát úgy tekintem, mint eszközöket arra, hogy növeljék (virtuálisan) a tevékeny emberek számát, akiket nem kell táplálni [...] Miben különbözik egy gép hatása az új lakosokétól?” ([„Principles etc.”] francia fordítás, I. köt., I. könyv, XIX. fej.) Sokkal naivabb Petty, aki azt mondja, hogy a gépi berendezés a „poligámiát” pótolja. Ez a szempont legfeljebb az Egyesült Államok egyes részeire illik. Ellenben: „Gépi berendezést ritkán lehet sikeresen egy egyén munkájának megrövidítésére használni; több időt vesztenének megépítésükkel, mint amennyit megtakaríthatnak alkalmazásukkal. Csak akkor hasznos valóban, ha nagy tömegekre hat, ha egyetlen gép ezrek munkáját támogathatja. Ennek megfelelően a legnépesebb országokban van a legnagyobb bőségben, ott, ahol a legtöbb a mun- kátlan ember [...] Ami a gépi berendezést használatba szólítja, az nem az, hogy kevés az ember, hanem, hogy így könnyű őket tömeges munkára rábírni.” (Piercy Ravenstone: „Thoughts on the Funding System and its Effects”, London 1824, 45. old.)
¹¹⁵{A 4. kiadáshoz. Ez Németországra is érvényes. Ahol nálunk nagybani mezőgazdaság áll fenn, tehát főleg keleten, ott az csak a XVI. század óta, főleg azonban 1648 óta elharapózott „Bauernlegen” [paraszt-elűzés] által vált lehetővé. — F. E.}
¹¹⁶„Gépi berendezés és munka állandó konkurrenciában vannak.” (Ricardo: „Principles etc.”, 479. old.)
¹¹⁷A kézi szövés és gépi szövés közötti konkurrenciát Angliában az 1834-es szegénytörvény bevezetése előtt azzal hosszabbították meg, hogy a mélyen a minimum alá csökkent béreket egyházközségi támogatással kiegészítették. „Turner tiszteletes úr 1827-ben a Cheshire-ben, egy ipari kerületben levő Wilmslow plébánosa volt. A kivándorlási bizottság kérdései és Turner úr feleletei megmutatják, hogyan tartják fenn az emberi munka konkurenciáját a gépi berendezéssel szemben. Kérdés: »A mechanikai szövőszék használata nem szorította-e ki a kézi szövőszék használatát?« Felelet: »Kétségtelenül; még sokkal inkább kiszorította volna, mint ahogyan megtette, ha a kéziszövőket nem tették volna képessé arra, hogy bércsökkentésnek vessék alá magukat.« Kérdés: »De alávetvén magát, nem olyan bért fogadott-e el a kéziszövő, amely elégtelen ahhoz, hogy fenntartsa őt, és nem egyházközségi támogatást vár-e mint fenntartásának kiegészítését?« Felelet: »Igen, és valóban a kézi szövőszék és a mechanikai szövőszék közti konkurrenciát a szegényadókból tartják fenn.« Így lealacsonyító pauperizmus vagy kivándorlás az az előny, amelyet a dolgozó a gépi berendezés bevezetésétől kap, az, hogy tiszteletreméltó és bizonyos fokig független kézművesből csúszó-mászó nyomorulttá süllyed, aki a könyörületesség megalázó kenyerén él. Ezt ők múlandó visszásságnak nevezik.” („A Prize Essay on the Comparative Merits of Competition and Cooperation”, London 1834, 29. old.)
¹¹⁸„Ugyanaz az ok, amely az ország nettójövedelmét növelheti” (azaz, mint Ricardo ugyanezen a helyen megmagyarázza, a földtulajdonosok és tőkések jövedelmét, akiknek gazdagsága, közgazdaságilag tekintve, egyáltalában egyenlő a nemzet gazdagságával), „ugyanakkor fölössé teheti a népességet és ronthatja a munkás helyzetét.” (Ricardo: „Principles etc.”, 469. old.) „A mechanizmus minden tökéletesítésének állandó célja és tendenciája valójában az, hogy az ember munkáját egészen kiküszöböljék, vagy munkájának árát csökkentsék úgy, hogy a felnőtt férfimunkások munkáját női és gyermekmunkával vagy pedig a tanult munkásokét tanulatlanokéval helyettesítik.” (Ure [„Philosophy of Manufactures”, 23. old.])
¹¹⁹„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1858”, 43. old.
¹²⁰„Reports etc. 31st Oct. 1856”, 15. old.
¹²¹Ure: „Philosophy of Manufactures”, 19. old. „A téglaégetésnél alkalmazott gépi berendezés nagy előnye az, hogy alkalmazóját teljességgel függetleníti a tanult munkásoktól.” („Ch. Empl. Comm., V. Report”, London 1866, 130. old., 46. sz.)
Pótlás a 2. kiadáshoz. A. Sturrock úr, a „Great Northern Railway” [Nagy Északi Vasút] géprészlegének főfelügyelője a gépépítésre (mozdonyok stb.) vonatkozólag kijelenti: „Költséges (expensive) angol munkásokat napról napra kevésbé használnak. A termelést tökéletesített szerszámok alkalmazásával növelik, és ezeket a szerszámokat viszont alacsony kategóriájú munka (a low class of labour) kezeli [...] Korábban szükségképpen tanult munka termelte a gőzgép valamennyi részét. Ugyanezeket a részeket most kevesebb szakképzettséggel, de jó szerszámokkal rendelkező munka által termelik [...] Szerszámokon a gépépítésnél alkalmazott gépeket értem.” („Royal Commission on Railways. Minutes of Evidence”, 17 862. és 17 863. sz., London 1867)
¹²²Ure: „Philosophy of Manufactures”, 20. old.
¹²³i. m. 321. old.
¹²⁴i. m. 23. old.
¹²⁵„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1863”, 108. skk. old.
¹²⁶i. m. 109. old. A gépi berendezésnek a gyapotválság alatti gyors tökéletesítése lehetővé tette az angol gyárosoknak, hogy tüstént az amerikai polgárháború befejezése után egy szempillantás alatt megint túltelítsék a világpiacot. A szövetek már 1866 utolsó 6 hónapja folyamán szinte eladhatatlanná lettek. Ezzel elkezdődött az áruknak Kínába és Indiába való bizományba küldése, ami a „glutot” [túltelítettséget] természetesen még intenzívebbé tette. 1867 elején a gyárosok szokásos kibúvó-eszközükhöz folyamodtak: a munkabért 5%-kal csökkentették. A munkások ellenálltak és kijelentették, elméletileg egészen helyesen, hogy az egyetlen orvosság rövid időt, heti 4 napot dolgozni. Hosszabb berzenkedés után az ipar önmaguk kinevezte kapitányainak rá kellett szánniuk magukat erre, egyes helyeken 5%-os bércsökkentés mellett, másutt anélkül.
¹²⁷„A mesterek és kezek viszonya a flintüveg- és palacküvegfúvókban a krónikus sztrájk.” Ezért lendült fel a préselt üveg gyártása, amelyben a fő műveleteket gépi berendezéssel végzik. Egy Newcastle melletti cég, amely korábban évente 350 000 font fújt flintüveget állított elő, most ehelyett 3 000 500 font préselt üveget termel. („Ch. Empl. Comm., IV. Rep.”, 1865, 262-263. old.)
¹²⁸Gaskell: „The Manufacturing Population of England”, London 1833, 11—12. old.
¹²⁹Gépeknek a gépépítésben való néhány igen jelentős alkalmazását Fairbairn úr a saját gépgyárában kitört sztrájkok következtében találta fel.
¹³⁰Ure: „Philosophy of Manufactures”, 367—370. old.
¹³¹Ure: „Philosophy of Manufactures”, 368., 7., 370., 280., 321., 281., 475. old.
¹³²Ricardo eredetileg maga is vallotta ezt a nézetet, de később, a reá jellemző tudományos elfogulatlansággal és igazságszeretettel, kifejezetten megtagadta. Lásd „Principles etc.”, XXXI. fej., „On Machinery”.
¹³³NB [latin: nota bene; megjegyzendő], az illusztrációt egészen a fent nevezett közgazdászok módján adom.
¹³⁴Egy ricardiánus erre vonatkozólag megjegyzi J. B. Say sületlenségeivel szemben: „Ahol a munka megosztását igen messze vitték, ott a munkások jártassága csak abban a különös ágban alkalmazható, amelybe betanították őket; ők egyfajta gépek. [...] Teljesen haszontalan papagáj módra azt ismételgetni, hogy a dolgoknak van egy tendenciájuk arra, hogy színvonalukat megtalálják. Körül kell néznünk és azt látjuk, hogy hosszú időn át nem tudják megtalálni színvonalukat; hogy amikor megtalálják, akkor ez sokkal alacsonyabb színvonal lesz, mint amelyről elindultak.” („An Inquiry into those Principles respecting the Nature of Demand etc.”, London 1821, 72. old.)
¹³⁵Virtuóza ennek a nagyhangú kretenizmusnak többek között MacCulloch. „Ha előnyös”, mondja például, egy 8 éves gyermek naivitását affektálva, „a munkás ügyességét mindinkább kifejleszteni, olyannyira, hogy képessé lesz egyre növekvő árumennyiséget termelni ugyanakkora vagy kisebb munkamennyiséggel, akkor annak is előnyösnek kell lennie, hogy olyan gépi berendezést vegyen segítségül igénybe, amely őt ennek az eredménynek elérésében a leghatékonyabban támogatja.“ (MacCulloch: „Principles of Political Economy”, London 1830, 182. old.)
¹³⁶„A fonógép feltalálója tönkretette Indiát, ami azonban bennünket kevéssé érint.” (A. Thiers: „De la propriété”, [Párizs 1848, 275. old.]) Thiers úr itt a fonógépet összecseréli a mechanikai szövőszékkel, „ami azonban bennünket kevéssé érint“.
¹³⁷Az 1861-es cenzus szerint (II. köt., London 1863) az Anglia és Wales szénbányáiban foglalkoztatott munkások száma 246 613 volt, közülük 73 546 húsz éven aluli és 173 067 húsz éven felüli. Az első rovatba 835 öt-tízéves, 30 701 tíz-tizenötéves, 42 010 tizenöt-tizenkilencéves személy tartozik. A vas-, réz-, ólom-, ón- és az összes többi fémbányákban foglalkoztatottak száma: 319 222.
¹³⁸Angliában és Walesben 1861-ben a gépi berendezés termelésében 60 807 személyt foglalkoztattak, beleszámítva a gyárosokat írnokaikkal stb. egyetemben, úgyszintén valamennyi e szakmabeli ügynököt és kereskedőt. Ellenben ki vannak rekesztve ebből a számból a kisebb gépek, mint a varrógépek stb. termelői, valamint a munkagépek szerszámainak, mint az orsóknak stb. termelői. Az összes mérnökök száma 3329 volt.
¹³⁹Minthogy a vas a legfontosabb nyersanyagok egyike, megjegyezzük itt, hogy 1861-ben Angliában és Walesben 125 771 a vasöntő, közülük 123 430 férfi, 2341 nő. Az előbbiek közül 30 810 húsz éven aluli és 92 620 húsz éven felüli.
¹⁴⁰„Egy család, amely négy felnőtt személyből” (pamutszövőből) „és két winderként [csévélőként] dolgozó gyermekből állott, a múlt század végén és a jelenlegi elején napi 10 órás munkával hetenként 4 font sterlinget keresett; ha a munka nagyon sürgős volt, többet is kereshettek [...] Korábban mindig szenvedtek a hiányos fonalellátás miatt.” (Gaskell: „The Manufacturing Population of England”, 34—35. old.)
¹⁴¹F. Engels a „Lage etc.”-ban kimutatja, milyen siralmas az állapota éppen e luxusmunkások nagy részének. Újabb bizonyító adatok tömegével vannak ehhez a „Children’s Employment Commission” jelentéseiben.
¹⁴²1861-ben Angliában és Walesben a kereskedelmi hajózásban 94 665 tengerészt foglalkoztattak.
¹⁴³Ebből csak 177 596 a 13 éven felüli férfi.
¹⁴⁴Ebből nő: 30 501.
¹⁴⁵Ebből férfi: 137 447. Az 1 208 648-as számból ki van rekesztve mindaz a személyzet, amely nem magánházaknál szolgál.
Pótlás a 2. kiadáshoz. 1861-től 1870-ig a férfi szolgák száma csaknem megkétszereződött: 267 671-re növekedett. 1847-ben 2694 vadőr volt (az arisztokrata vadaskertekben), 1869-ben ellenben 4921. — A londoni kis nyárspolgároknál szolgáló fiatal leányokat a népnyelv „little slaveyknek”, kis rabszolgáknak nevezi.
¹⁴⁶Ganilh ezzel szemben a gépi üzem végeredményének a munkarabszolgák abszolúte csökkent számát tekinti, akiknek rovására aztán a „gens honnêtes” [tisztességes emberek] megnövekedett számban fogyasztanak és kifejlesztik ismert „perfectibilité perfectible-jüket” [tökéletesedőképes tökéletesedőképességüket]. Bármily kevéssé érti is a termelés mozgását, de érzi legalább, hogy a gépi berendezés igen végzetes intézmény, ha bevezetése foglalkoztatott munkásokat pauperokká változtat, fejlődése viszont több munka-rabszolgát hív életre, mint amennyit agyonütött. Saját álláspontjának kretenizmusát csak saját szavaival lehet kifejezni: „Azon osztályok, amelyek arra ítéltettek, hogy termeljenek és fogyasszanak, fogyatkoznak, azon osztályok pedig, amelyek a munkát irányítják, amelyek az egész népességet gyámolítják, vigasztalják és felvilágosítják, sokasodnak [...] és elsajátítják mindazokat a jótéteményeket, amelyek a munka költségeinek csökkenéséből, a termékek bőségéből és a fogyasztási javak olcsóságából erednek. Ebben az irányban az emberi faj felemelkedik a lángész legmagasabb koncepcióihoz, behatol a vallás titokzatos mélységeibe, felállítja üdvös alapelveit az erkölcsnek” (amely abban áll, hogy „elsajátítják mindazokat a jótéteményeket stb.”), „oltalmazó törvényeit a szabadságnak” (a szabadságnak „azon osztályok” számára, „amelyek arra ítéltettek, hogy termeljenek”?) „és a hatalomnak, az engedelmességnek és az igazságosságnak, a kötelességnek és az emberiességnek.” Ezt a zagyvaságot lásd Ganilh: „Des systèmes d’économie politique etc.”, II. kiad., Párizs 1821, I. köt. 224. old., v. ö. i. m. 212. old.
¹⁴⁷„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 58. sk. old. Egyidejűleg azonban adva vojt már az anyagi alapzat egy növekvő munkáslétszám foglalkoztatása számára is 110 új gyárban, amelyek 11 625 gőzszövőszékkel, 628 576 orsóval, 2695 gőz- és víz-lóerővel rendelkeztek. (uo.)
¹⁴⁸„Reports etc. for 31st Oct. 1862”, 79. old.
Pótlás a 2. kiadáshoz. 1871. december végén A. Redgrave gyárfelügyelő egy előadásában, amelyet Bradfordban a „New Mechanics’ Institution“-ban tartott, ezt mondta: „Ami nekem bizonyos idő óta szemet szúrt, az a gyapjúgyárak megváltozott képe. Korábban nőkkel és gyerekekkel voltak telve, most pedig, úgy látszik, a gépi berendezés végez minden munkát. Kérdésemre egy gyáros a következő felvilágosítást adta: A régi rendszer idején 63 személyt foglalkoztattam; a tökéletesített gépi berendezés bevezetése után kezeimet 33-ra csökkentettem, és legutóbb, újabb nagy változtatások következtében, abba a helyzetbe kerültem, hogy 33-ról 13-ra csökkentsem őket.”
¹⁴⁹„Reports etc. for 31st Oct. 1856”, 16- old.
¹⁵⁰„A” (pamut vagy pamuttal kevert anyagok szövésével foglalkozó) „kéziszövők szenvedéseit egy királyi bizottság megvizsgálta, de, bár nyomorukat elismerték és sopánkodtak rajta, helyzetük megjavítását” (!) „átengedték a véletlennek és az idő változásának, és szabad remélnünk, hogy e szenvedések most” (20 évvel később!) „csaknem (nearly) megszűntek, amihez minden valószínűség szerint hozzájárult a gőzszövőszékek mostani nagymértékű elterjedtsége.” („Rep. of Insp. of Fact. 31st Oct. 1856”, 15. old.)
¹⁵¹Egyéb módszereket, amelyek által a gépi berendezés a nyersanyag termelésére hat, a harmadik könyvben fogunk megemlíteni.
¹⁵²Gyapotkivitel Kelet-Indiából Nagy-Britanniába 1846: 34 540 143 font, 1860: 204 141 168 font, 1865: 445 947 600 font
Gyapjúkivitel Kelet-Indiából Nagy-Britanniába 1846: 4 570 581 font, 1860: 20 214 173 font, 1865: 20 679 111 font
¹⁵³Gyapjúkivitel a Jóreménység fokáról Nagy-Britanniába 1846: 2 958 457 font, 1860: 16 574 345 font, 1865: 29 920 623 font
Gyapjúkivitel Ausztráliából Nagy-Britanniába 1846: 21 789 346 font, 1860: 59 166 616 font, 1865: 109 734 261 font
¹⁵⁴Az Egyesült Államok gazdasági fejlődése maga is az európai, közelebbről az angol nagyipar terméke. Mostani alakjában (1866) az Egyesült Államokat még mindig Európa gyarmati országának kell tekintenünk. {A 4. kiadáshoz. Azóta a világ második ipari országává fejlődött, anélkül hogy ezért gyarmati jellegét egészen elvesztette volna. — F. E.}

Gyapjúkivitel az Egyesült Államokból Nagy-Britanniába (fontban)
1846	401 949 393
1852	765 630 543
1859	961 707 264
1860	1 115 890 608

Gabona- stb. kivitel az Egyesült Államokból Nagy-Britanniába (cwt-ben)
	1850	1862
Búza	16 202 312	41 033 503
Árpa	3 669 653	6 624 800
Zab	3 174 801	4 496 994
Rozs	388 749	7108
Búzaliszt	3 819 440	7 207 113
Hajdina	1054	19 571
Kukorica	5,473,161	11 694 818
Bere vagy bigg (különleges árpafajta)	2039	7675
Borsó	811 620	1 024 722
Bab	1 822 972	2 037 137
Összesen cwt	35 365 801	74 083 441

ÖTÉVES IDŐSZAKOK ÉS AZ 1866-OS ÉV
	1831—35	1836—40	1841—45	1846—50	1851—55	1856—60	1861—65	1866
ÉVI ÁTLAG
Behozatal (quarter)	1 096 373	2 389 729	2 843 865	8 776 552	8 345 237	10 913 612	15 009 871	16 457 340
Kivitel (quarter)	225 263	251 770	139 056	155 461	307 491	341 150	302 754	216 218
A behozatal többlete a kivitel felett évi átlagban	871 110	2 137 959	2 704 809	8 621 091	8 037 746	10 572 462	14 707 117	16 241 122
NÉPESSÉG
Évi átlagszám minden egyes időszakban	24 621 107	25 929 507	27 262 569	27 797 598	27 572 923	28 391 544	29 381 760	29 935 404
A HAZAI TERMELÉSEN FELÜLI TÖBBLETKÉNT ÉVENTE ELFOGYASZTOTT GABONA, STB.
Egy főre jutó mennyisége quarterokban a népesség között egyenlően megosztva	0,036	0,082	0,099	0,310	0,291	0,372	0,501	0,543

¹⁵⁵Egy felhívásban, amelyet a leicesteri cipőgyárosok által „lock out” [kizárás] révén utcára dobott munkások 1866. júliusában a „Trade Societies of England”-hez [Anglia szakszervezeteihez] intéztek, többek között ez olvasható: „Körülbelül húsz évvel ezelőtt a leicesteri cipőipart forradalmasították azáltal, hogy bevezették a szegelést a varrás helyett. Abban az időben jó béreket lehetett elérni. Ez az új üzlet csakhamar nagyon kiterjedt. A különböző cégek között nagy konkurencia mutatkozott, hogy melyikük tudja a legízlésesebb cikket szállítani. Nem sokkal ezután azonban egy rosszabb fajtájú konkurencia támadt, tudniillik az, hogy a piacon lerontották egymás árait (undersell). A káros következmények csakhamar bércsökkentésben nyilvánultak meg, és a munka árának esése oly rohamosan gyors volt, hogy sok cég most már csak felét fizeti az eredeti bérnek. És mégis, bár a bérek mélyebbre és mélyebbre süllyednek, a profitok a munkatarifa minden változásával nőni látszanak.” — Még az ipar kedvezőtlen periódusait is felhasználják a gyárosok arra, hogy túlhajtott bércsökkentés, azaz a munkás legszükségesebb létfenntartási eszközeinek nyílt megrablása révén rendkívüli profitokra tegyenek szert. Egy példa. A coventryi selyemszövés válságáról van szó: „Felvilágosításokból, amelyeket mind gyárosoktól, mind munkásoktól kaptam, kétségtelenül következik, hogy a béreket nagyobb mértékben megkurtították, mint amennyire azt a külföldi termelők konkurrenciája vagy más körülmények szükségessé tették. A szövők többsége 30—40%-kal csökkentett bérért dolgozik. Egy vég szalag, amelyért a szövő öt évvel ezelőtt 6 vagy 7 sh.-et kapott, most csak 3 sh. 3 d.-t vagy 3 sh. 6 d.-t hoz neki; más munkáért, amelyet azelőtt 4 sh.-gel meg 4 sh. 3 d.-vel fizettek, most csak 2 sh.-et vagy 2 sh. 3 d.-t kap. A bércsökkentés nagyobb, mint amekkorát a kereslet felélénkítése szükségessé tesz. Valójában sok szalagfajtánál a bércsökkentést még csak nem is kísérte a cikk árának valamiféle csökkentése.” (F. D. Longe biztos jelentése; „Ch. Empl. Comm., V. Rep. 1866”, 114. old., 1. sz.)
¹⁵⁶V. ö. „Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1862”, 30. old.
¹⁵⁷i. m. 18—19. old.
¹⁵⁸„Reports of Insp. of Fact, for 31st Oct. 1863”, 41—45., 51. old.
¹⁵⁹„Reports etc. 31st Oct. 1863”, 41—42. old.
¹⁶⁰i. m. 57. old.
¹⁶¹i. m. 50-51. old.
¹⁶²i. m. 62-63. old.
¹⁶³„Reports etc. 30th April 1864”, 27. old.
¹⁶⁴Harris boltoni rendőrfőnök leveléből, „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865“, 61-62. old.
¹⁶⁵A pamutmunkásoknak 1863 tavaszán kiadott, kivándorlási társaság megalakítására vonatkozó felhívásában többek között ez olvasható: „Hogy gyári munkások nagyarányú kivándorlására most feltétlenül szükség van, csak kevesen fogják tagadni. Hogy azonban állandó kivándorlási áramlat minden időben szükséges, és enélkül lehetetlen helyzetünket a rendes körülmények között tartani, mutatják a következő tények: 1814-ben a kivitt pamutcikkek hivatalos értéke (amely csak a mennyiség jelzője) 17 665 378 £ volt, valóságos piaci értékük 20 070 824 £, 1858-ban a kivitt pamutcikkek hivatalos értéke 182 221 681 £, valóságos piaci értéke csak 43 001 322 £ volt, úgyhogy a mennyiség megtízszereződése az egyenértéknek csak kevéssel több mint a kétszeresére való növekedését váltotta ki. Ezt az eredményt, amely oly vészes az ország szempontjából általában és a gyári munkások szempontjából különösen, különböző összeműködő okok idézték elő. A leginkább szemet szúró okok egyike az állandó munkafelesleg, amely nélkülözhetetlen ennél az iparágnál, melynek a piac állandó tágulására van szüksége, különben megsemmisül. Pamutgyárainkat leállíthatja a kereskedelem periodikus pangása, amely a jelenlegi berendezkedés mellett éppoly elkerülhetetlen, mint maga a halál. De emiatt az emberi találékonyság nem szűnik meg működni. Ámbár szerény becslés szerint 6 millióan hagyták el az országot az utóbbi 25 év alatt, mégis — a munkának a termék olcsóbbítása végett történő folytonos kiszorítása következtében — a felnőtt férfiak nagy százaléka még a legnagyobb virágzás idején is képtelen arra, hogy bármiféle feltételekkel valamilyen foglalkoztatást találjon a gyárakban.” („Reports of Insp. of Fact. 30th April 1863”, 51—52. old.) Látni fogjuk egy későbbi fejezetben, hogyan igyekeztek a gyáros urak a gyapotkatasztrófa idején a gyári munkások kivándorlását minden módon, még államilag is, megakadályozni.
¹⁶⁶„Ch. Empl. Comm., III. Report”, 1864, 108. old., 447. sz.
¹⁶⁷Az Egyesült Államokban gyakori a kézművességnek ilyenfajta, a gépi berendezés alapzatán történő újratermelése. Éppen ezért ott a koncentráció, a gyárüzemre való elkerülhetetlen átmenetkor, Európával, sőt Angliával összehasonlítva is hétmérföldes csizmával fog előrehaladni.
¹⁶⁸V. ö. „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 64. old.
¹⁶⁹Gillott úr létesítette Birminghamben az első nagyméretű acéltoll-manufaktúrát. Ez már 1851-ben több mint 180 millió tollat szolgáltatott, és évente 120 tonna acéllemezt fogyasztott. Birmingham, amely ezt az ipart az Egyesült Királyságban monopolizálja, most évente acéltollak milliárdjait termeli. A foglalkoztatott személyek száma az 1861-es cenzus szerint 1428, ezek közül 1268 munkásnő, az 5. életévtől felfelé besorozva.
¹⁷⁰„Ch. Empl. Comm., II. Rep.”, 1864, LXVIII. old., 415. sz.
¹⁷¹Sőt most már gyermekeket a sheffieldi reszelőkészítésben!
¹⁷²„Ch. Empl. Comm., V. Rep.", 1866, 3. old., 24. sz.; 6. old., 55., 56. sz.; 7. old., 59., 60. sz.
¹⁷³i. m. 114—115. old., 6—7. sz. A biztos helyesen megjegyzi, hogy különben a gép helyettesíti az embert, itt azonban verbatim [a szó szoros értelmében] a fiú helyettesíti a gépet.
¹⁷⁴Lásd a rongykereskedelemről szóló jelentést és számos bizonyító adatot: „Public Health, VIII. Report”, London 1866, Appendix, 196—208. old.
¹⁷⁵„Ch. Empl. Comm., V. Report”, 1866, XVI-XVIII. old., 86-97. sz.; 130-133. old., 39—71. sz. V. ö. úgyszintén „III. Report”, 1864, 48., 56. old.
¹⁷⁶„Public Health, VI. Report”, London 1864, 29., 31. old.
¹⁷⁷i. m. 30. old. Dr. Simon megjegyzi, hogy a 25 és 35 év közötti londoni szabók és nyomdászok halandósága valójában sokkal nagyobb, mert londoni alkalmazóik nagyszámú 30 éven aluli fiatalembert kapnak faluról mint „tanoncokat” és „improvereket” (akik tökéletesíteni akarják magukat kézművességükben). Ezek a cenzusban mint londoniak szerepelnek, duzzasztják a személyek számát, akikre a londoni halálozási arányszámot számítják, anélkül, hogy arányosan hozzájárulnának a londoni halálesetek számához. Nagy részük ugyanis, különösen súlyos betegségek esetében, visszatér falura. (uo.)
¹⁷⁸Itt kovácsolt szögekről van szó, szemben a gépileg gyártott vágott szögekkel. Lásd „Ch. Empl. Comm., III. Report”, XI., XIX. old., 125-130. sz.; 52. old., 11. sz.; 113-114, old., 487. sz.; 137. old., 674. sz.
¹⁷⁹„Ch. Empl. Comm., II. Report”, XXII. old., 166. sz.
¹⁸⁰„Ch. Empl. Comm., II. Report”, 1864, XIX-XXI. old.
¹⁸¹i. m. XXI-XXII. old.
¹⁸²i. m. XXIX-XXX. old.
¹⁸³i. m. XL-XLI. old.
¹⁸⁴„Ch. Empl. Comm., I. Report”, 1863, 185. old.
¹⁸⁵A millinerybe tulajdonképpen csak a fejdísz tartozik, de a női köpenyek és mantillák is, míg a dressmakerek a mi divatárukészítőnőinkkel azonosak.
¹⁸⁶Az angol millineryt és a dressmakinget többnyire az alkalmazó épületében űzik, részint ottlakó és szerződtetett munkásnőkkel, részint kinnlakó napibéres nőkkel.
¹⁸⁷White biztos meglátogatott egy katonaruha-manufaktúrát, amely 1000—1200 személyt, csaknem kizárólag nőket, foglalkoztatott, egy 1300 személlyel dolgozó cipő-manufaktúrát, akiknek csaknem a fele gyermek és fiatal személy stb. („Ch. Empl. Comm., II. Report”, XLVII. old. 319. sz.)
¹⁸⁸Egy példa. 1864. február 26-án a Registrar General heti halálozási jelentése öt éhhalálesetet említ. Ugyanaznap a „Times” egy újabb éhhalálesetről tudósít. Hat áldozata volt az éhhalálnak egy hét alatt!
¹⁸⁹„Ch. Emp. Comm., II. Rep.” 1864, LXV1I. old., 406-409. sz.; 84. old., 124. sz.; LXXIII. old., 441. sz.; 68. old. 6. sz. ; 84. old. 126. sz.; 78. old., 85. sz.; 76. old., 69. sz.; LXXI1. old., 438. sz.
¹⁹⁰„A munkahelyiségekért megkövetelt bérleti díj látszik annak az elemnek, amely végső soron a döntő; következésképpen a fővárosban maradt fenn legtovább az a régi rendszer, hogy a munkát kiadják kis vállalkozóknak és családoknak, és ott is tértek hozzá vissza a leghamarabb.” (i. m. 83. old., 123. sz.) A záró kitétel kizárólag a cipészeire vonatkozik.
¹⁹¹A kesztyűkészítésben stb., ahol a munkások helyzete a pauperokétől alig különböztethető meg, ez nem fordul elő.
¹⁹²„Ch. Empl. Comm., II. Rep.”, 1864, 83. old., 122. sz.
¹⁹³A nagybani eladásra termelő leicesteri csizma- és cipőkészítésben egymagában 1864 folyamán már 800 varrógép volt használatban.
¹⁹⁴i. m. 84. old., 124. sz.
¹⁹⁵Így például a pimlicoi (London) katonai ruházati lerakatban, Tillie és Henderson londonderryi inggyárában, a limericki Tait cég ruhagyárában, amely körülbelül 1200 „kezet” használ el.
¹⁹⁶„Tendencia a gyárrendszerre.” („Ch. Empl. Comm., II. Rep.”, 1864, LXVII. old.) „Az egész vállalkozás ez idő szerint átmenet állapotában van és ugyanazt a változást szenvedi el, amely végbement a csipkeiparban, a szövésben stb.” (i. m. 405. sz.) „Teljes forradalom.” (i. m. XLVI. old., 318. sz.) Az 1840-es „Children’s Employment Commission” idején a harisnyakötés még kézi munka volt. 1846 óta különböző fajta gépi berendezést vezettek be; ezt most gőzzel hajtják. Az angol harisnyakötésben foglalkoztatott mindkét nembeli és 3 évestől kezdve legkülönbözőbb korosztályú személyek teljes száma 1862-ben körülbelül 120 000 fő volt. Közülük azonban, az 1862. február 11-i Parliamentary Return szerint, csak 4063 tartozott a gyári törvény fennhatósága alá.
¹⁹⁷Így például a fazekasságban a Cochran cég, „Britannia Pottery, Glasgow”, ezt jelenti: „Hogy termelésünk mennyiségét fenntartsuk, most kiterjedten áttértünk gépekre, amelyek tanulatlan munkával dolgoznak, és mindennap meggyőződünk róla, hogy nagyobb mennyiséget tudunk termelni, mint a régi módszerrel.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 13. old.) „A gyári törvénynek az a hatása, hogy gépi berendezés további bevezetésére sarkall.” (i. m. 13—14. old.)
¹⁹⁸Így a gyári törvénynek a fazekasságba való bevezetése után nagyon megszaporodtak a power jiggerek [mechanikai korongok] a handmoved jiggerek [kézi mozgatású korongok] helyett.
¹⁹⁹„Rep. of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 96., 127. old.
²⁰⁰Ennek és más gépi berendezésnek a gyufagyárba való bevezetése a gyár egy részlegében 230 fiatal személyt 32 tizennégy-tizenhét éves fiúval és leánnyal helyettesített. Ezt a munkásmegtakarítást 1865-ben fokozták a gőzerő alkalmazása révén.
²⁰¹„Ch. Empl. Comm., II. Rep.”, 1864, IX. old., 50. sz.
²⁰²„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 22. old.
²⁰³„A szükséges tökéletesítéseket [...] sok régi manufaktúrában nem lehet bevezetni olyan tőkekiadás nélkül, amely sok jelenlegi birtokló eszközeit meghaladja [...] Átmeneti dezorganizáció kíséri szükségszerűen a gyári törvény bevezetését. Ennek a dezorganizációnak terjedelme egyenes arányban van az orvosolandó visszásságok nagyságával.” (i. m. 96—97. old.)
²⁰⁴A kohókban például „a munka tartamát a hét vége felé általában erősen megnövelik az emberek azon szokása következtében, hogy hétfőn és néha a kedd egy részében vagy az egész keddi napon is henyélnek". („Ch. Empl. Comm., III. Rep.”, VI. old.) „A kismesterek munkaideje általában igen szabálytalan. Elvesztegetnek két-három napot, és aztán egész éjjel dolgoznak, hogy behozzák [...] Ha vannak gyermekeik, mindig felhasználják őket.” (i. m. VII. old.) „A szabályosság hiánya a munkakezdésben, amit az a lehetőség és gyakorlat bátorít, hogy ezt behozzák túlórázással.” (i. m. XVIII. old.) „Óriási az időveszteség Birminghamben [...] azáltal, hogy elfecsérlik az idő egy részét, agyondolgozzák magukat a többiben.” (i. m. XI. old.)
²⁰⁵„Ch. Empl. Comm., IV. Rep.“, XXXII. old. „A vasútrendszer kiterjesztése, úgy mondják, nagyban hozzájárult a hirtelen rendelések adásának ehhez a szokásához és a munkásnép ebből következő hajszájához, étkezési időinek elhanyagolásához és késői órákig való dolgozásához.” (i. m. XXXI. old.)
²⁰⁶„Ch. Empl. Comm., IV. Rep.”, XXXV. old., 235., 237. sz.
²⁰⁷i. m. 127. old., 56. sz.
²⁰⁸„Ami azt az üzleti veszteséget illeti, amely abból keletkezik, hogy nem teljesítik időben a behajózásra szóló rendelkezéseket, emlékszem, hogy ez volt a gyárvállalkozók kedvenc érve 1832-ben és 1833-ban. Semmi, ami most e tárgyban felemlíthető, nem lehet olyan meggyőző erejű, mint annak idején, amikor a gőz nem csökkentett még felére minden távolságot és nem vezetett még be új szabályozást a szállítás számára. Ez az érv annak idején teljesen megbukott, mihelyt próbának vetették alá, és bizonyosan most sem állja meg a próbát.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1862”, 54—55. old.)
²⁰⁹„Ch. Empl. Comm., III. Report”, XVIII. old., 118. sz.
²¹⁰John Bellers már 1699-ben megjegyzi: „A divatok bizonytalansága szaporítja a szűkölködő szegényeket. Két nagy bajt foglal magában: 1. A legények télen nyomorognak a munka hiánya miatt, mert a szövetkereskedők és a takácsmesterek nem merik tőkéjüket kiadni a foglalkoztatott legények tartására, amíg nem jön a tavasz és nem tudják, mi lesz akkor a divat. 2. Tavasszal a legények nincsenek elegen, a takácsmesterek pedig kénytelenek sok tanoncot bevonni, hogy a királyság kereskedelmét egy negyed vagy fél év alatt elláthassák, ami megfosztja az ekét a kezektől, lecsapolja a vidékről a munkásokat és a várost nagy részben megtölti koldusokkal, s éhen veszejt télen némelyeket, akik koldulni szégyellnek.” („Essays about the Poor, Manufactures etc.”, 9. old.)
²¹¹„Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 171. old., 34. sz.
²¹²Így például bradfordi exportkereskedők tanúvallomásai ban ez olvasható: „E körülmények között világos, hogy a fiúkat nem kell tovább foglalkoztatni az áruházakban, mint reggel 8 órától este 7 vagy ½8 óráig. Ez csak extra-befektetés és extra-kezek kérdése. A fiúknak nem kellene olyan késő éjszakáig dolgozmok, ha némely alkalmazó nem lenne olyan profitéhes; egy extra-gép csak 16 vagy 18 font sterlingbe kerül [...] Minden nehézség elégtelen berendezésekből és térhiányból fakad.” (i. m. 171. old., 35., 36., 38. sz.)
²¹³i. m. [81. old., 32. sz.] Egy londoni gyáros, aki egyébként a munkanap kényszerrel való szabályozását védőeszköznek tekinti a munkások számára a gyárosokkal szemben, és maguknak a gyárosoknak a számára a nagykereskedelemmel szemben, ezt vallja: „A nyomást üzletünkben az exportőrök okozzák, akik például vitorlás hajóval akarják elküldeni az árut, úgyhogy egy meghatározott idényre rendeltetési helyén legyen és egyúttal a vitorlás és a gőzhajó közti fuvardíj-különbözetet zsebre tegyék, vagy két gőzhajó közül a korábbit választják, hogy konkurenseiket megelőzve jelenjenek meg a külföldi piacon.”
²¹⁴„Ezt el lehetne kerülni”, mondja egy gyáros, „azon az áron, hogy az üzemeket kibővítik egy általános parlamenti törvény nyomása alatt.” (i. m. X. old., 38. sz.)
²¹⁵i. m. XV. old., 72. skk. sz.
²¹⁶„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 127. old.
²¹⁷Tapasztalatilag megállapították, hogy egy egészséges átlagegyén minden egyes közepes intenzitású lélegzetvételnél körülbelül 25 köbhüvelyk levegőt fogyaszt el, és percenként körülbelül 20-at lélegzik. Egy egyén 24 órai levegőfogyasztása ezek szerint kb. 720 000 köbhüvelyk vagyis 416 köbláb lenne. Tudjuk azonban, hogy az egyszer belélegzett levegő nem szolgálhat többé ugyanerre a folyamatra, amíg a természet nagy műhelyében meg nem tisztították. Valentin és Brunner kísérletei alapján úgy látszik, hogy egy egészséges férfi körülbelül 1300 köbhüvelyk szénsavat lélegzik ki óránként; ez azt jelenti, hogy a tüdő 24 óra alatt körülbelül 8 uncia szilárd szenet vet ki. „Minden férfira legalább 800 köblábnak kellene jutnia.” (Huxley [„Lessons in Elementary Physiology”, London 1866, 105. old.})
²¹⁸Az angol gyári törvény szerint a szülők 14 éven aluli gyermekeiket nem küldhetik az „ellenőrzött” gyárakba anélkül, hogy egyúttal elemi oktatásban ne részesíttessék őket. A gyáros felelős a törvény megtartásáért. „A gyári oktatás kötelező és feltétele a munkának.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 111. old.)
²¹⁹Azokról az igen előnyös eredményekről, amelyeket tornának (fiúk számára katonai gyakorlatnak is) a gyári gyermekek és szegényiskolások kényszeroktatásával való összekapcsolásával elértek, lásd N. W. Senior beszédét a „National Association for the Promotion of Social Science” 7. évi kongresszusán, „Report of Proceedings etc.”, London 1863, 63—64. old., éppígy a gyárfelügyelők 1865 október 31-i jelentését, 118—120., 126. skk. old.
²²⁰„Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 118—119. old. Egy naiv selyemgyáros kijelenti a „Children’s Employment Commission” vizsgálóbiztosainak: „Tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy a derék munkások termelésének igazi titkát megtalálták a munkának és oktatásnak a gyermekkortól kezdődő egyesítésében. Természetesen a munka ne legyen se túl megerőltető, se visszataszító és egészségtelen. Kívánnám, bár saját gyermekeimnek volna munkájuk és játékuk, hogy váltogathatnák velük az iskolát.” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 82. old., 36. sz.)
²²¹Senior a „Report of Proceedings etc.” 66. oldalán. Hogy a nagyipar bizonyos fejlettségi fokon az anyagi termelési mód és a társadalmi termelési viszonyok forradalmasítása révén hogyan forradalmasítja a fejeket is, csattanósan megmutatkozik, ha összehasonlítjuk N. W. Senior 1863-as beszédét és az 1833-as gyári törvény elleni filippikáját, vagy ha összehasonlítjuk az említett kongresszus nézeteit azzal a ténnyel, hogy Anglia bizonyos vidéki részein a szegény szülőknek még mindig éhhalál terhe alatt tilos gyermekeiket nevelni. így például Snell úr arról tudósít mint Somersetshire-ban szokásos gyakorlatról, hogy ha egy szegény személy egyházközségi segélyt kér, kényszerítik, hogy gyermekeit kivegye az iskolából. Így Wollaston úr, felthami pap, olyan esetekről számol be, amikor bizonyos családoktól minden támogatást megtagadtak, „mert fiaikat iskolába küldték”!
²²²Ahol kézműszerű gépek, amelyeket emberi erő hajt, fejlett és ezért mechanikai hajtóerőt előfeltételező gépi berendezéssel konkurrálnak közvetlenül vagy közvetetten, ott nagy átalakulás megy végbe a munkásra vonatkozólag, aki a gépet hajtja. Eredetileg a gőzgép helyettesítette ezt a munkást, most neki kell a gőzgépet helyettesítenie. Munkaerejének megfeszítése és kifejtése ezért szörnyű lesz, hát még nem-felnőttek számára, akiket e gyötrelemre ítéltek! Így Longe biztos Coventryben és környékén 10—15 éves fiúkat talált, akiket szalagszövőszékek forgatására alkalmaztak, nem beszélve fiatalabb gyermekekről, akiknek kisebb méretű szövőszékeket kellett forgatniok. „Rendkívül fáradságos munka ez. The boy is a mere substitute for steam power [a fiú pusztán helyettesítője a gőzerőnek].” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 1866, 114. old., 6. sz.) A „rabszolgaság e rendszerének” — ahogyan a hivatalos jelentés ezt nevezi — gyilkos következményeiről uo. sk. old.
²²³i. m. 3. old., 24. sz.
²²⁴i. m. 7. old., 60. sz.
²²⁵„A Skót Felföld egyes részein [...] sok juhpásztor és cotter [zsellér], asszonyával és gyerekével együtt, a Statistical Account szerint olyan cipőkben jelent meg, amelyeket maguk készítettek maguk cserzette bőrből, olyan ruhákban, amelyeket semmilyen kéz a sajátjukon kívül nem érintett, amelyeknek anyagát maguk nyírták a juhokról, vagy amelyekhez a lent maguk termesztették. A ruhák elkészítésébe alig került bele valamilyen vásárolt cikk, kivéve az árt, tűt, gyűszűt és a szövésnél alkalmazott vasfelszerelés igen kevés részét. A festékeket az asszonyok maguk nyerték fákból, cserjékből és füvekből stb.” (Dugald Stewart: „Works”, Hamilton kiadása, VIII. köt. 327—328. old.)
²²⁶Etienne Boileau hires „Livre des métiers“-jében többek között elő van írva, hogy a legénynek a mesterek közé való felvételekor esküt kell tennie, hogy „testvéreit testvérein szereti, támogatja őket, ki-ki a métier-jében [mesterségében], a szakmai titkokat önként nem árulja el, sőt az összesség érdekében nem hívja fel a vevő figyelmét saját árujának ajánlása céljából mások készítményeinek hibáira”.
²²⁷„A burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben minden korábbi ipari osztály első létfeltétele a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó, elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenítenek, és az emberek végre arra kényszerülnek, hogy józan szemmel vizsgálják léthelyzetüket, kölcsönös kapcsolataikat.” (F. Engels und Karl Marx: „Manifest der Kommunistischen Partei”, London 1848, 5. old.) [A Kommunista Párt kiáltványa]
²²⁸„Éltem veszed,
Ha attól fosztasz meg, mi által élek.”
(Shakespeare) [A velencei kalmár című darabjából]
²²⁹Egy francia munkás írja San Franciscóból való visszatértekor: „Sohasem hittem volna, hogy képes lennék mindazokat a mesterségeket gyakorolni, amelyeket Kaliforniában űztem. Szilárdan meg voltam győződve arról, hogy a könyvnyomtatáson kívül semmire sem vagyok jó [...] De amint belecsöppentem a kalandorok e világába, akik könnyebben váltogatják szakmájukat, mint az ingüket, hitemre! úgy tettem, mint a többiek. Minthogy a bányamunka nem bizonyult elég jövedelmezőnek, otthagytam és a városba költöztem, ahol sorjában betűszedő, tetőfedő, ólomöntő stb. lettem. E tapasztalat folytán, hogy minden munkára alkalmas vagyok, kevésbé érzem magam puhánynak és inkább embernek.” (A. Corbon: „De l’enseignement professionnel”, II. kiad., 50. old.)
²³⁰John Bellers, egy igazi tünemény a politikai gazdaságtan történetében, már a XVII. század végén teljesen világosan megértette a szükségszerűségét a mostani nevelés és munkamegosztás megszüntetésének, amelyek a társadalom két végpontján — ha ellentétes irányban is — hipertrófiát [túlfejlődést] és atrófiát [sorvadást] hoznak létre. Szépen mondja többek között: „A rest tanulás nem sokkal jobb a restség tanulásánál [...] Testi munka, ez Isten eredeti intézménye. A munka éppúgy szükséges a test egészsége szempontjából, mint az evés élete szempontjából; mert amely szenvedéseket egy ember megtakarít kényelmességgel [ease], megleli majd betegségben [disease] [...] A munka olajat önt az élet lámpásába, a gondolkodás meggyújtja azt [...] A gyerekesen buta foglalatosság” (a jövőt sejtően mondja ezt, a Basedowok és modern kontár-utódaik ellen) „bután hagyja a gyermekek szellemét.” („Proposals for raising a Colledge of Industry of all useful Trades and Husbandry”, London 1696, 12., 14., 16., 18. old.)
²³¹Ez a fajta munka egyébként többnyire kisebb műhelyekben is folyik, amint a csipkegyártásnál és szalmafonásnál láttuk, és amint nevezetesen a sheffieldi, birminghami stb. fémipari üzemeken is meg lehetne részletesebben mutatni.
²³²„Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, XXV. old., 162. sz., „II. Rep.”, XXXVIII. old., 285., 289. sz., XXV-XXVI. old., 191. sz.
²³³„A gyári munka éppolyan tiszta és éppolyan kitűnő lehet, mint az otthonmunka, sőt talán még inkább.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 129. old.)
²³⁴i. m. 27., 32. old.
²³⁵Tömeges bizonyító adatok erre a „Rep. of Insp. of Fact.“-ban.
²³⁶„Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, X. old., 35. sz.
²³⁷i. m. IX. old., 28. sz.
²³³i. m. XXV. old., 165—167. sz. A nagyüzem előnyeiről a törpeüzemhez képest v. ö. „Ch. Empl. Comm., III. Rep.”, 13. old., 144. sz.; 25. old., 121. sz.; 26. old., 125. sz.; 27. old., 140. sz. stb.
²³⁹A rendszabályozandó iparágak a következők: csipkegyártás, harisnyakötés, szalmafonás, wearing apparel-készítés ennek számos fajtájával, müvirágkészítés, cipő-, kalap- és kesztyűkészítés, szabászat, minden fémgyár, a kohóktól a tűgyárakig stb., papírgyártás, üveggyártás, dohánygyártás, india rubber- [gumi-] üzemek, nyüstgyártás (a szövés számára), kézi szőnyegszövés, esernyő- és napernyőkészítés, orsó- és csévegyártás, könyvnyomtatás, könyvkötészet, írószerkereskedelem (stationery, ehhez hozzátartozik papírdobozok, kártyák készítése, papírfestés stb. is), kötélverés, gagátékszerek készítése, téglagyárak, kézi selyemgyártás, Coventry-szövés [selyemszalagszövés], só-, faggyúgyertya- és cementüzemek, cukorfinomítás, kétszersültkészítés, különböző fa- és más vegyes munkák.
²⁴⁰„Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, XXV. old., 169. sz.
²⁴¹A Factory Acts Extension Actet [gyári törvények kiterjesztéséről szóló törvényt] 1867 augusztus 12-én fogadták el. Szabályozza az összes fémöntödéket, fémkovácsoló és fémfeldolgozó üzemeket, belefoglalva a gépgyárakat, továbbá az üveg-, papír-, guttapercha-, kaucsuk-, dohány-manufaktúrákat, könyvnyomdákat, könyvkötödéket, végül valamennyi műhelyt, amelyben több mint 50 személyt foglalkoztatnak. — A Hours of Labour Regulation Act [munkaórák szabályozásáról szóló törvény], amelyet 1867 augusztus 17-én fogadtak el, a kisebb műhelyeket és az úgynevezett otthonmunkát szabályozza. — E törvényekre, az 1872-es új Mines Actre [bányatörvényre] stb. a második kötetben visszatérek.
²⁴²Senior: „Social Science Congress”, 55—58. old.
²⁴³A gyárfelügyelet személyzete 2 felügyelőből, 2 helyettes felügyelőből és 41 segédfelügyelőből állott. 1871-ben 8 további segédfelügyelőt neveztek ki. A gyári törvények végrehajtásának összköltsége Angliában, Skóciában és Írországban 1871—72-ben csak 25 347 font sterling volt, beleszámítva az áthágások elleni perek bírói költségeit.
²⁴⁴Robert Owen, a szövetkezeti gyárak és boltok atyja, aki azonban, mint korábban megjegyeztem, semmiképpen nem osztozott követőinek ez elszigetelt átalakítóelemek horderejére vonatkozó illúzióiban, nemcsak ténylegesen, kísérleteiben indult ki a gyárrendszerből, hanem azt elméletileg is a szociális forradalom kiindulópontjának jelentette ki. Vissering úr, a politikai gazdaságtan professzora a leydeni egyetemen, úgy látszik ilyesvalamit sejt, amikor „Handboek van Praktische Staathuishoudkunde“-jában, 1860—62, amely a vulgáris gazdaságtan sekélyességeit a nekik legmegfelelőbb formában adja elő, a nagyiparral szemben a kézművesüzemért hévül.
{A 4. kiadáshoz. Az „új jogi óriáskígyó” (264. old.), amelyet az angol törvényhozás az egymásnak ellentmondó Factory Actek, Factory Acts Extension Act és Workshops’ Act révén életre hívott, végül is elviselhetetlenné vált, és így az 1878-as Factory and Workshop Actben [gyári és műhelytörvényben] létrejött az egész idevágó törvényhozás kodifikálása. Anglia e most érvényes iparkódexének részletes kritikáját itt természetesen nem adhatjuk. Ezért talán elegendők lesznek a következő jegyzetek. A törvény felölel: 1. Textilgyárakat. Itt nagyjából minden a régiben marad: 10 éven felüli gyermekek engedélyezett munkaideje napi 5½ óra, vagy pedig 6 óra, és akkor a szombat szabad; fiatal személyek és nők: öt napon 10 óra, szombaton legfeljebb 6½. — 2. Nem-textilgyárakat. Itt a rendelkezések jobban megközelítik az 1. pontéit, mint korábban, de még mindig vannak némely, a tőkéseknek kedvező kivételek, amelyek némely esetekben a belügyminiszter külön engedélyével még kiterjeszthetők. — 3. Workshopokat [műhelyeket], körülbelül úgy meghatározva, mint a korábbi törvényben; amennyiben gyermekeket, fiatal munkásokat vagy nőket foglalkoztatnak bennük, a workshopoknak a nem-textilgyárakkal meglehetősen egy a helyzetük, de megint könnyítésekkel az egyes esetekben. — 4. Workshopokat, amelyekben nem foglalkoztatnak gyermekeket vagy fiatal munkásokat, csak 18 éven felüli mindkét nembeli személyeket; erre a kategóriára még további könnyítések érvényesek. — 5. Domestic workshopokat [otthonműhelyeket], ahol csak családtagokat foglalkoztatnak a családi lakásban; még rugalmasabbak a rendelkezések, és egyidejűleg az a korlátozás, hogy a felügyelő különleges miniszteri vagy bírói engedély nélkül csak olyan helyiségekbe léphet be, amelyeket nem használnak egyúttal lakóhelyiségnek; és végül a családon belüli szalmafonás, csipkeverés és kesztyűkészítés teljes szabadjára engedése. Minden hiányosságával együtt a törvény még mindig, az 1877. március 23-i svájci szövetségi gyári törvény mellett, messze a legjobb törvény ebben a tárgyban, összehasonlítása az említett svájci szövetségi törvénnyel különösen érdekes, mert jól szemlélteti a két törvényhozói módszer — az angol, „történelmi”, esetről esetre belenyúló, és a kontinentális, a francia forradalom hagyományaira felépített, inkább általánosító módszer — előnyeit és hátrányait. Sajnos az angol kódex a workshopokra való alkalmazásában nagyrészt még mindig holt betű — elégtelen felügyelő személyzet miatt. -F. E.)
²⁴⁵Az angol földművelésben alkalmazott gépi berendezés részletes leírását találjuk dr. W. Hamm „Die landwirtschaftlichen Geräte und Maschinen Englands” c. munkájában, II. kiad., 1856. Az angol mezőgazdaság fejlődésmenetéről adott vázlatában Hamm úr túl kritikátlanul követi Leonce de Lavergne urat. {A 4. kiadáshoz. Most természetesen elavult. - F. E,}
²⁴⁶„Két ellenséges táborra osztjátok meg a népet, faragatlan parasztokra és férfiatlan törpékre. Jóságos egek! Egy nemzet, amely mezőgazdasági és kereskedelmi érdekekre van megosztva, egészségesnek nevezi, sőt felvilágosultnak és civilizáltnak címezi magát, nemcsak hogy e szörnyeteg és természetellenes megosztás ellenére, hanem ennek következtében.” (David Urquhart: „Familiar Words”, 119. old.) Ez a hely egyszersmind megmutatja az olyanfajta bírálat erősségét és gyengéjét, amely tudja meg- és elítélni a jelent, de felfogni nem.
²⁴⁷V. ö. Liebig: „Die Chemie in ihrer Anwendung auf Agrikultur und Physiologie“, VII. kiad., 1862, nevezetesen az első kötetben a „Bevezetés a földművelés természeti törvényeibe”. A modern mezőgazdaság negatív oldalának kifejtése, természettudományos álláspontról, egyike Liebig halhatatlan érdemeinek. A mezőgazdaság történetére vonatkozó történelmi észrevételek is, ámbár nem mentesek goromba tévedésektől, tartalmaznak felvillanásokat. Sajnálatos, hogy vaktában olyan kijelentésekre merészkedik, mint a következő: „Fokozottabb porhanyósítás és gyakoribb szántás elősegíti a likacsos talajrészek belsejében a levegőváltást, megnöveli és megújítja azoknak a talajrészeknek felületét, amelyekre a levegőnek hatnia kell, de könnyen érthető, hogy a föld többlethozamai nem lehetnek arányosak a földre fordított munkával, hanem sokkal kisebb arányban nőnek.” „Ezt a törvényt”, teszi hozzá Liebig, „először J. St. Mill a »Principles of Political Economy« című munkájában, I. köt. 17. old., a következő módon mondta ki: »Hogy a föld hozama caeteris paribus [egyébként egyenlő körülmények között] az alkalmazott munkások számának növekedéséhez viszonyítva csökkenő arányban nő«” (Mill úr még a ricardói iskolatörvényt is hamis formulában ismétli, hiszen, minthogy „the decrease of the labourers employed” — az alkalmazott munkások csökkenése — Angliában állandóan lépést tartott a mezőgazdaság haladásával, az Anglia számára és Angliában feltalált törvény legalábbis Angliában nem találna alkalmazást), „»ez a mezőgazdálkodás általános törvénye«, eléggé figyelemreméltóan, mivel számára ennek oka ismeretlen volt.” (Liebig, i. m. I. köt. 143. old. és jegyzet) Eltekintve a „munka” szó téves értelmezésétől, amelyen Liebig másvalamit ért, mint a politikai gazdaságtan, mindenesetre „eléggé figyelemreméltó”, hogy J. St. Mill urat megteszi egy olyan elmélet első meghirdetőjének, amelyet James Anderson A. Smith idején tett közzé először és különböző írásokban egészen a XIX. század elejéig ismételt, amelyet Malthus, a plágiumnak egyáltalában mestere (egész népesedéselmélete szemérmetlen plágium), 1815-ben bekebelezett, amelyet West ugyanabban az időben és Andersontól függetlenül kifejtett, amelyet Ricardo 1817-ben összefüggésbe hozott az általános értékelmélettel és amely ettől kezdve Ricardo neve alatt bejárta a világot, amelyet 1820-ban James Mill (J. St. Mill atyja) vulgarizált és végül többek közt J. St. Mill úr is mint már közhellyé lett iskoladogmát ismétel. Tagadhatatlan, hogy J. St. Mill a mindenesetre „figyelemreméltó” tekintélyét szinte kizárólag hasonló quid pro quóknak [felcseréléseknek] köszönheti.

Következő rész: Tizennegyedik fejezet — Abszolút és relatív értéktöbblet

Tartalomjegyzék