Written: Drezda, szeptember 29
Source: Rosa Luxemburg: Marxizmus, szocializmus, demokrácia,
Gondolat Kiadó, 1983.
First Published: Saechsische Arbeiter-Zeitung, No.
227, 30th September, 1898.
Translator: Nyilas Vera
Online Version: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2002
Transcription/HTML: Artur
Anyiszonyan / Stevan
Gostojić
Tudvalevo, hogy Heine elvtárs a pártkongresszusra kiadott egy brosúrát „Válasszunk vagy ne válasszunk?” címmel, s ebben síkraszáll a porosz Landtag-választásokon való részvétel mellett. Ez a kis írás fo tárgya, de ebben az esetben nem ez indít minket arra, hogy néhány megjegyzést tegyünk, hanem az okfejtése során elejtett két szó, amelyre a pártban az utóbbi idoben lezajlott ismert események következtében különösen érzékenyen figyelünk fel: posszibilizmus és opportunizmus. Heine véleménye szerint a pártnak az említett irányzatok iránt érzett egész ellenszenve csupán ezen idegen szavak valódi szótári jelentésének félreértésébol származik. Heine elvtárs hát - ó! miképpen Faust, buzgón átbúvárolta a jogtudományt, de - ó! nem tanult Faust módjára sok más egyebet. S az igazi jogászi gondolkodásmód szellemében azt mondja magában: Kezdetben vala az Ige. Ha tudni akarjuk, árthat-e vagy használhat-e a posszibilizmus és az opportunizmus a szociáldemokráciának, csak elo kell vennünk az idegen szavak szótárát, és öt perc alatt megoldottuk a kérdést. Az idegen szavak szótára ugyanis felvilágosít bennünket, hogy a posszibilizmus „olyan politika, mely az adott viszonyok között lehetségesre törekszik”. Heine erre felkiált: „Kérdezem minden értelmes embertol, vajon a politikának az adott viszonyok között a lehetetlent kell hajszolnia?” - Nos, feleljük neki mint értelmes emberek, ha a politika és a taktika kérdéseinek megoldása ilyen egyszeru volna, akkor a lexikonszerkesztok volnának a legbölcsebb államférfiak, nekünk pedig szociáldemokrata eloadások helyett népszeru nyelvtudományi eloadásokat kellene tartanunk.
Kétségtelen, hogy politikánknak csakis az adott viszonyok között lehetségesre kell és lehet törekednie. Ám ez még korántsem mondja meg, hogyan, milyen módon törekedjünk a lehetségesre, holott ez a dolog súlypontja.
Kezdettol fogva alapveto kérdése volt a szocialista mozgalomnak, hogyan hozható összhangba a gyakorlati közvetlen tevékenység a végcélokkal. E kérdés különféle megoldásai szerint a szocializmus különféle „iskoláit” és irányzatait különböztetjük meg. És éppen a szociáldemokrácia az elso olyan szocialista párt, amely szerencsésen egyesíteni tudta a forradalmi végcélt a mindennapi gyakorlati tevékenységgel, és ezáltal nagy tömegeket tudott bevonni a küzdelembe. Miben is áll ez a különösen szerencsés megoldás? Egészen röviden és általánosságban kifejezve: a gyakorlati harcnak a program általános alapelvei szerint való alakításában. De hiszen ezt mindannyian könyv nélkül tudjuk! - kiáltják nekünk, és ettol nem lettünk okosabbak. Mégis azt hisszük, hogy ez a mondat - bármilyen általánosságokban mozog is - nagyon is kézzelfogható útmutatója tevékenységünknek. Ezt röviden illusztráljuk pártéletünk két idoszeru kérdésével - a militarizmussal és a vámpolitikával.
Mindenki tudja, aki ismeri programunkat, hogy mi elvben minden militarizmust és minden vámpolitikát ellenzünk. Az következik-e ebbol, hogy képviseloinknek a Reichstagban minden ezekre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása során egyetlen puszta és kurta nemet kell szembeszegezniük? Szó sincs róla, ez egy kis szektához, nem pedig egy nagy néppárthoz illo magatartás volna. Képviseloinknek részt kell venniük a mindenkori javaslat megvitatásában, mérlegelniük kell az okokat, nem holmi élettelen, elvont elv, hanem adott konkrét viszonyok, a pillanatnyi gazdasági és politikai helyzet alapján kell ítéletet alkotniuk és érvelniük. De ha helyesen ítéljük meg a mindenkori viszonyokat és a nép érdekeit, az eredmény szükségszeruen a nem lesz. Jelszavunk: Ennek a rendszernek egyetlen embert, egyetlen garast sem adunk! Számunkra azonban egyetlen rendszer sem létezhet, amely nem ugyanez a rendszer volna. Minden újabb vámemeléskor ezt mondjuk: Nem látunk okot arra, hogy az adott helyzetben a vámot megszavazzuk. De számunkra egyetlen helyzet sem lehetséges, melyben más következtetésre juthatnánk. Csak ilyen módon alakul gyakorlati harcunk azzá, aminek lennie kell: az alapelvek érvényesítésévé a társadalom életfolyamatában, általános elveinknek a mindennapos gyakorlati tevékenységben való megtestesülésévé.
És csak ezzel a feltétellel küzdünk az egyetlen megengedheto módon a mindenkor „lehetségesért”. De ha azt mondjuk: politikai engedményekért vagy szociális reform-engedményekért cserébe hozzájárulunk katonai vagy vámpolitikai rendszabályokhoz - akkor pillanatnyi sikerekért feláldozzuk az osztályharc alapelveit, s ebben az esetben az opportunizmus talaján állunk. Az opportunizmus egyébként olyan politikai játék, melyben kétszeres a veszteség: nemcsak az alapelvek vesznek oda, hanem a gyakoriati eredmény is. Teljesen téves ugyanis az a feltevés, hogy a legtöbb sikert engedmények útján lehet elérni. Mint minden nagy ügyben, itt sem a legravaszabbak a legokosabbak. Bismarck egyszer ezt mondta egy polgári ellenzéki pártnak: „Gyakorlati befolyástokat magatok teszitek lehetetlenné, ha mindig és eleve nemet mondotok.” Mint olyan gyakran, az öreg ebben is okosabb volt a vele egyívásúaknál. Valóban, egy polgári párt, vagyis egy olyan párt, mely a fennálló rendet egészében igenli, de amely e rend mindennapos következményeire nemet mond, afféle korcsképzodmény, se hús, se hal. Pontosan ellenkezo a helyzet nálunk, mert mi elvi ellentétben állunk az egész jelenlegi renddel. Nálunk minden ero a nemet mondásban, engesztelhetetlen magatartásunkban rejlik. Ez a magatartásunk kelt félelmet és tiszteletet ellenségeinkben, ez nyeri meg a nép bizalmát és támogatását. Álláspontunkból egy lépést sem engedünk, s csakis ezzel kényszerítjük a kormányzatot és a polgári pártokat arra, hogy megadják nekünk azt a keveset, ami közvetlen sikerként kivívható. De ha az opportunizmus jegyében, nem törodve elveinkkel, államférfiúi csereüzletek révén elkezdünk a „lehetségesre” vadászni, csakhamar annak a vadásznak sorsára jutunk, aki nem lotte le a vadat, s közben még puskáját is elvesztette. Az opportunizmustól és a posszibilizmustól nem mint idegen szavaktól fázunk, ahogyan Heine gondolja, attól fázunk, hogy német fordításuk bekerül pártunk gyakorlatába. Maradjanak csak számunkra inkább idegen szavak, és az elvtársak ezúttal óvakodjanak a tolmács szerepétol.