Lev Trockij

Levél a Szovjet munkásokhoz


Written:
Source: A szamuzott Trockij
First Published: Boulletin Oppozicii, July 1929, No 1-2.
Translator: Kiss Ilona
Online Version: Marxists Internet Archive (marxists.org) 2002
Transcription/HTML: Artur Anyiszonyan / Stevan Gostojić


 

Kedves elvtársak!

Azért írok, hogy újból közöljem önökkel: Sztálinék, Jaroszlavszkijék és társaik becsapják önöket. Azt állítják, azért fordultam a burzsoá sajtóhoz, hogy szembeszálljak azzal a Szovjet Köztársasággal, amelynek létrehozásáért és megvédéséért annyit dolgoztam Leninnel együtt. Becsapják önöket. Azért fordultam a burzsoá sajtóhoz, hogy megvédjem a Szovjet Köztársaság érdekeit Sztálin és társai hazugságaival és alattomos hitszegésével szemben.

Felszólítják önöket, hogy ítéljék el cikkeimet. Olvasták egyáltalán? Nem, nem is olvashatták. Hisz csak néhány rövid részlet elferdített, hamis változatát adták a kezükbe. Cikkeim orosz nyelven jelentek meg, önálló kiadványként, ugyanolyan formában, ahogy én megírtam. Követeljék, hogy Sztálin adja ki a cikkeket teljes egészében, rövidítések és torzítások nélkul! Nem fogja venni hozzá a bátorságot — az igazságtól mindennél jobban fél. Épp ezért most szeretném ismertetni cikkeim legfontosabb gondolatait:

1. A kiutasításommal kapcsolatosan hozott GPU-rendelet megállapítja, hogy én irányítom a Szovjet Köztársaság elleni fegyveres harc elokészítését. A Pravdában közölt cikkbol viszont már kihagyták a „fegyveres harc” kifejezést. Miért? A Pravdában Sztálin mért nem vállalja a döntését? Mért nem ismétli meg mindazt, amit a GPU-rendelet kimond? (1929. február 19-i, 41. szám) Mert tudja, hogy senki sem hisz neki. Senki sem hisz neki, mióta leleplezodött, hogy az a bizonyos Vrangel-tiszt — provokátor, s maga Sztálin küldte az ellenzékhez a katonai összeesküvés tervével. Ezek után senki sem hiszi el, hogy azok a bolsevik leninisták, akik szeretnék meggyozni a pártot nézeteik helyességérol, fegyveres felkelést készítenek elo. Ezért nem merte megjelentetni Sztálin a Pravdában azt, amit a GPU január 18-i rendelete tartalmaz. De akkor mért kellett azt a nyilvánvaló hazugságot beiktatni a rendelet szövegébe? Mert ez a betoldás nem a Szovjetuniónak, hanem Európának, a világnak szól. A TASZSZ hírügynökségen keresztül Sztálin mindennapos kapcsolatot tart fenn a burzsoá világsajtóval, s így rendszeresen terjeszti a bolsevik-leninisták elleni rágalmait. A kiutasítás és a számtalan letartóztatás tényét csak azzal a váddal tudta magyarázni, hogy az ellenzék fegyveres harcot készít elo. Ezzel a szörnyu hazugsággal óriási kárt okozott a Szovjet Köztársaságnak. Az egész burzsoá sajtó attól volt hangos, hogy az a Trockij, Rakovszkij, Szmilga, Radek, I. Ny. Szmirnov, Beloborodov, Muralov, Mracskovszkij és mások, akik eddig építették és védelmezték a Köztársaságot, most fegyvert akarnak fogni ellene. Könnyen belátható, mennyire alááshatják az efféle hírek a Szovjet Köztársaság tekintélyét a világ szemében. A megtorlások igazolására Sztálin kénytelen volt mindenféle szörnyu legendát kiagyalni, amivel hallatlanul sok kárt okozott a szovjethatalomnak. Ezért tartottam szükségesnek, hogy a burzsoá sajtó közvetítésével hírül adjam az egész világnak: nem igaz, hogy az ellenzék fegyveres harcot akar vívni a szovjethatalommal. Az ellenzék eddig is, és ezután is a szovjethatalomért, a szovjethatalom ellenségeivel akart és akar kíméletlen harcot vívni. Ez a nyilatkozat több millió példányban megjelent, a világ minden nyelvén, azzal a céllal, hogy megszilárdítsa a Szovjet Köztársaság helyzetét. Sztálin csak a saját pozícióját akarja megerosíteni a Szovjet Köztársaság helyzetének gyengítése árán. Én viszont éppen hogy stabilizálni szeretném a Szovjet Köztársaságot azzal, hogy a sztálinisták hazugságait leleplezem.

2. Sztálin és a kezében lévo sajtó már régóta azt híreszteli a világ minden táján, hogy én állítólag kijelentettem: a Szovjet Köztársaság már burzsoá állam, a proletárhatalomnak vége stb. Az orosz munkások tudják, hogy ez hamisított szövegeken alapuló aljas rágalom. Én magam lepleztem le több tucatnyi alkalommal a hamisítás tényét kézrol kézre terjedo levelekben. A világ burzsoá sajtója azonban hisz ezeknek a hamis állításoknak, vagy legalábbis úgy tesz, mintha elhinné oket. A Sztálin-hamisítványok közben bejárják az egész világsajtót, azt bizonyítandó, hogy Trockij a szovjethatalom elkerülhetetlen pusztulását hirdeti. A világ-közvélemény — s foként a néptömeg — azonban olyan élénken érdeklodik az iránt, hogy mi történik a Szovjet Köztársaságban, hogy a piaci törvények, a példányszám és az olvasói nyomás miatt a burzsoá sajtó kénytelen volt megjelentetni cikkeimet. És ezekben a cikkekben én az egész világnak tudtára adtam, hogy a szovjethatalomnak mély gyökerei vannak a tömegek körében, s a sztálini vezetés helytelen politikája ellenére is szilárd, és képes túlélni ellenségeit.

Ne feledjük, hogy az európai és foként az amerikai munkásság túlnyomó többsége még mindig a burzsoá sajtóból informálódik. Az volt az egyetlen kikötésem, hogy cikkeimet mindenféle változtatás nélkül közöljék le. Igaz, néhány országban néhány lap nem tartotta be ezt a feltételt, többségük azonban igen. Végülis minden lap kénytelen volt hírül adni, hogy Trockij — a sztálinisták hazugságai és rágalmai ellenére — meg van gyozodve arról, hogy a szovjet rezsim hallatlanul nagy belso erotartalékokkal rendelkezik, s hogy a munkások békés eszközökkel is meg tudják változtatni a KB jelenlegi hazug politikáját.

1917 tavaszán a svájci emigrációban tartózkodó Lenin Hohenzollerék „lepecsételt" vagonját használta föl arra a célra, hogy eljusson valahogy az orosz munkásokhoz. Én, akit Konstantinápolyban tartottak fogva a thermidoriánusok, a burzsoá sajtó „lepecsételt vagonját” vettem igénybe ahhoz, hogy az egész világgal tudassam az igazságot. A soviniszta sajtó Lenint egész egyszeruen csak Herr Leninnek titulálta és német bérencnek bélyegezte. Ezt a burzsoá és eszer frazeológiát ismétlik most meg esztelen kirohanásaikban a sztálinisták, amikor „mister Trockij” ellen intéznek támadást. Ám én — Iljiccsel együtt — higgadt megvetéssel fogadom a Sztálin által képviselt kispolgári és csinovnyik-közvélemény álláspontját.

3. Jaroszlavszkij által meghamisított és eltorzított cikkeimben elmondtam, hogyan, miért és milyen körülmények közt utasítottak ki a Szovjetunióból. A sztálinisták eközben azonban azt híresztelik az európai lapokban, hogy állítólag az én saját, személyes kérésemre engedélyezték külföldre történo kiutazásomat. Megcáfoltam ezt az állítást is. Feltártam, hogy eroszakkal, a Sztálin és a török rendori szervek közt létrejött elozetes megegyezés alapján utasítottak ki. És ebben az ügyben engem nemcsak az a szempont vezérelt, hogy elhatároljam magam a rágalmaktól, hanem mindenekelott az, hogy megvédjem a Szovjet Köztársaság érdekeit. Ha az ellenzék el akarná hagyni a Szovjetunió területét, akkor ezt a szándékot az egész világ úgy értelmezné, hogy ezek szerint mi már teljesen reménytelennek tartjuk a szovjet kormány helyzetét. Holott errol szó sincs. Sztálin politikája nemcsak a kínai forradalomnak, az angol munkásmozgalomnak és a Komintern egészének okozott hatalmas veszteségeket, hanem eroteljesen megingatta a szovjet rendszer helyzetét is. Ez kétségtelen. A helyzet azonban mégsem reménytelen. Az ellenzék semmilyen körülmények közt nem fog elmenekülni a Szovjet Köztársaságból. Én magam kategorikusan visszautasítottam az emigráció lehetoségét, azt mondtam, inkább zárjanak börtönbe. A sztálinisták nem mertek ehhez az eszközhöz folyamodni, féltek, hogy a munkások mindenképpen követelni fogják szabadonbocsátásomat. Inkább azt a megoldást választották, hogy megegyeznek a török rendorséggel és eroszakkal kitelepítenek Konstantinápolyba. S ezt én az egész világ tudomására hoztam. Minden józan gondolkodású munkás tudja, hogy ha Sztálin a TASZSZ közvetítésével nap mint nap az ellenzékkel szembeni rágalmakkal eteti a burzsoá sajtót, akkor én kötelességemnek fogom tartani, hogy állításait megcáfoljam.

4. Több millió példányban terjed az a brosúra, amelyben a világ tudtára adtam, hogy engem nem az orosz munkások, nem az orosz parasztok, nem a vöröskatonák toloncoltak ki az országból, nem azok, akikkel együtt vettük át a hatalmat, és akikkel együtt harcoltunk a polgárháborúban, hanem azok az apparátcsikok, akik megkaparintották a hatalmat, s olyan bürokratikus kasztot alakítottak ki, amelyet csak a klikkszellem tart össze. Az egész világnak elmondtam, mi az igazság Sztálin és a sztálinisták körül, hogy megvédhessük az októberi forradalmat, a Szovjet Köztársaságot és a bolsevik-leninisták forradalmi nevét. Ismételten emlékeztettem arra, hogy Lenin érett fovel végiggondolt „Végrendeletében” illojálisnak minosítette Sztálint. Ezt a szót a világ minden nyelvén értik. Az illojális ember lelkiismeretlen, tisztességtelen, tetteit a rossz szándék irányítja — az illojális emberben nem lehet megbízni. Ezzel a szóval jellemezte tehát Sztálint is Lenin, s most újra tanúi lehetünk, mennyire helyénvaló volt figyelmeztetése. Egy forradalmár nem követhet el nagyobb bunt annál, hogy becsapja pártját s hazugsággal mérgezi a munkásosztály tudatát. És Sztálin egyebet sem tesz: félrevezeti a Kominternt és a világ munkásságát azzal, hogy az ellenzéknek ellenforradalmi, a szovjethatalom ellen irányuló szándékokat és akciókat tulajdonít. Lenin épp ilyen jellegu belso hajlamai miatt nevezte Sztálint illojálisnak, s épp ezért javasolta a pártnak, hogy váltsák le tisztségébol. S ezért is kell méginkább tisztázni a világközvélemény számára most, a történtek után, hogy miben jelentkezett Sztálinnál az ellenzékkel szembeni illojalitása, azaz lelkiismeretlen és tisztességtelen álláspontja.

5. A rágalmazók — Jaroszlavszkij és a többi Sztálin-ügynök — igen nagy lármát csaptak az amerikai dollárok ügyében is. Más körülmények közt aligha érné meg a legelvetemültebb burzsoá lapoknak, hogy ilyen szennyben turkáljanak, most azonban nem kis élvezettel csámcsognak a Jaroszlavszkij-féle mocskon. Elmondom, mi is volt a helyzet azokkal a dollárokkal, hogy semmit se hagyjak tisztázatlanul.

Cikkeimet Párizsban adtam át egy amerikai sajtóügynökségnek. Az ilyen jellegu ügynökségeknek én is és Lenin is számtalanszor adtunk interjút, s írásban is több alkalommal fejtettük ki nézeteinket bizonyos kérdésekben. Kiutasításom és ennek titokzatos körülményei hatalmas érdeklodést váltottak ki világszerte. Az ügynökség tisztes nyereségre számíthatott. Nekem a bevétel felét ajánlották föl. Azt válaszoltam, hogy én magam ugyan egy krajcárt sem fogadok el, de az ügynökségnek az én rendelkezésem szerint kell felhasználnia a cikkeimbol befolyó jövedelem felét: ezen a pénzen olyan Lenin-muveket — Lenin beszédeit, cikkeit, leveleit —, akarok kiadni oroszul és idegen nyelven, amelyeket a Szovjet Köztársaságban betiltott a sztálini cenzúra. Ezen kívül olyan fontos pártdokumentumokat is szeretnék kiadni ebbol a pénzbol — kongresszusok, konferenciák jegyzokönyveit, leveleket, cikkeket stb. —, amelyeket csak azért nem tárnak a párt nyilvánossága elé, mert ezek kézzelfoghatóan utdlnak Sztálin nézeteinek elméleti és politikai tarthatatlanságára. Ez az az „ellenforradalmi irodalom” — hogy Sztálin és Jaroszlavszkij szavait használjam —, amelynek kiadására készülök. A maga idejében majd nyilvánosságra fogom hozni az erre a célra fordított összegek pontos adatait. Minden munkás tudja, hogy összehasonlíthatatlanul jobb olyan pénzbol kiadni Lenin muveit, amely a burzsoáziától származik — véletlenszeru adomány formájában, mint abból az összegbol, amelyet az orosz munkásoktól és parasztoktól szednénk össze arra a célra, hogy a bolsevik leninisták elleni rágalmakat terjesszük. Ne feledjék: Lenin „Végrendelete" a Szovjetunióban még mindig ellenforradalmi dokumentumnak számít: terjesztéséért letartóztatnak, számuznek. És ez nem véletlen. Sztálin most már nemzetközi méretekben harcol a leninizmus ellen. Nincs a világon szinte egyetlen olyan ország sem, ahol olyan forradalmárok állnának a kommunista párt élén, akik már Lenin idejében is pártvezetok voltak. Szinte mindannyiukat kizárták a Kommunista Internacionáléból. A Komintern elso négy kongresszusát Lenin irányította s vele együtt én is részt vettem a Komintern legfontosabb dokumentumainak kidolgozásában. Az 1922-es IV. kongresszuson Leninnel együtt tartottuk a foreferátumot az új gazdasagpolitikáról és a nemzetközi méretekben kibontakozó forradalom perspektíváiról. Lenin halála után az elso négy kongresszus minden résztvevojét — vagy legalábbis kivétel nélkül minden befolyásos résztvevojét — kizárták a Kominternbol. A kommunista párt élére mindenütt új, véletlenszeruen felbukkant emberek kerültek, olyanok, akik tegnap még az ellenfél és az ellenség táborához tartoztak. Ahhoz, hogy antileninista politikát folytathassanak, eloször is meg kellett fosztani hatalmától a lenini vezetést. És Sztálin végrehajtotta ezt a lépést: támasza a bürokrácia, az újsütetu kispolgári réteg, az államapparátus és a GPU volt, s kezében voltak az állam anyagi forrásai is. S ez az akció nem korlátozódott egyedül csak a Szovjetunióra, ugyanez történt Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban és Skandináviában is, egyszóval kivétel nélkül minden egyes országban. A vak is látja, mit jelent az a tény, hogy leváltották, megrágalmazták és kizárták Lenin összes OKP-beli és Komintern-beli közvetlen munkatársát és elvbarátját, az elso nehéz években tevékenykedo összes pártaktivistát és pártvezetot, az elso négy kongresszus összes résztvevojét és vezetojét. És a sztálinistáknak pusztán csak azért kell ilyen eszeveszett harcot vívniuk a leninista vezetéssel, hogy büntetlenül folytathassák antileninista politikájukat.

A bolsevik leninisták üldözésekor azzal hitegették a párttagokat, hogy pártjuk ezentúl majd monolit lesz. A párt azonban még soha nem volt ennyire megosztott, mint most. És ez még nem a végpont: a sztálini út nem ígér menekvést. Két lehetoség van: vagy következetes thermidoriánus vagy lenini politikát kell folytatni. Sztálin centrista álláspontja óhatatlanul ahhoz vezet, hogy egyre több, súlyosabbnál súlyosabb gazdasági és politikai probléma halmozódik fel, és a párt egyre közelebb kerül a teljes anarchiához és a széthulláshoz.

Még most sem késo, hogy megváltoztassák a politikai irányvonalat. Új politikát és új pártrezsimet kell kialakítani — egy ellenzéki platform szellemében. Véget kell vetni az OKP és a világ legkiválóbb leninista forradalmárai ellen irányuló szégyenletes üldözéseknek. Vissza kell állítani a lenini vezetés hatalmát. El kell ítélni és fel kell számolni a sztálinista apparátus illojális, azaz lelkiismeretlen és tisztességtelen módszereit. Az ellenzék kész arra, hogy minden erejével támogassa a párt proletármagvát ezen életfontosságú feladat teljesítésében. Sem az eszeveszett üldözések, sem a becstelen rágalmak, sem az állam megtorló intézkedései nem elegendoek ahhoz, hogy megváltozzék a viszonyunk az októberi forradalomhoz vagy Lenin internacionalista pártjához. Huek maradunk mindkettohöz mindvégig, minden körülmények közt — Sztálin börtöneiben, a számuzetésben és az emigrációban egyaránt.

Bolsevik üdvözlettel:
Lev Trockij
Konstantinápoly, 1929. március 29.